Sztancsik Éva

A reggel párája gyöngyháló a fák közt, az éj függönyén a hajnal éppen áttört – A föld illata mély, melegen homályos… mint egy ábránd, ami aligha szokványos. Koppannak a diók a szél játékaként… dalos rigók hangja keltegeti a fényt – Egy pillangó felém oly boldogan suhan, hihetné talán, hogy megmutatja utam. Kertem sápadt füve emlékeket … Olvass tovább

Míg nem vagy fontos senkinek, csak néhány kóbor szelfinek – erényed ennyit élhetett? Csupán „vakudat” élteted. Míg lájk a mérce, nem a „jó” és minden „ál” belevaló – szétosztod színlelt igazad… megfosztod magadtól magad. 2025.06.12.

Micus cicus félős baba. Neki nálam van a haza – Nem csavarog, nem tekereg. Nyugodt gazdi így lehetek. Mégis féltem, nem tagadom. Zárt udvarban jár szabadon – Boldog, hogyha rohangálhat. Hiányzik ez rab-macskáknak. Míg dolgozom – szoba-fogság. Délután már vár vacsorát – Kicsit játszunk, kicsit járunk… Ajtón ki-be, így megy nálunk. Most, hogy tél van … Olvass tovább

Az még nem lenne baj, hogy – az utóbbi időben – ha tükörbe nézek… anyukám tekint vissza rám. A gond csak ott van, hogy az arca… (és mimikája bája) sajnos nem a fiatalabb kiadású, amivel teljesen békében lennék, voltam. Egy öregasszony néz rám, aki az én anyukám. Teljesen bezavar a kép… mert közben keresem magam, … Olvass tovább

elszakadt az öreg platánfa kabátja foltozná a szellő de sajnos nem látja szemüvege törött vinné javításra – jé… az optikusnak lett egy tanítványa Napsugár a neve virgonc és nagyszájú a lencsét csiszolja Aranykezű… lábú elkészül hamarost az optikus-tanonc szellőnk öreg fája nem lesz továbbra morc 2025. január

Rámborul az éjjel fekete palástja. Eltemet a sötét magamba bezárva. Keserű szívemben romlott lett az élet. Megdermedt lelkemet hiába is kéred. Hűtlenné vált kedvem valahol félúton. Szárnyait elhagyó pillangóként úszom. Bennrekedt, lefagyott érzéseim hada. Nem láthatom tőlük merre van a „haza”. 2025. január

Nincs íze semminek, ha egyedül eszem. Nincs ereje a napnak, ha csak engem ér. Ruhámat sem látom, ha te nem adod rám, s nem jöhet a Vég sem… oda is kellenél. ….. „Kesergésed bántó boldogult lelkemnek… vidámság a fűszer az élet kenyerén – emeld fel a fejed, amíg megteheted, lógó orrod fennakad a Sors peremén. … Olvass tovább

Őszben a Nyár van lenge kabátban röppen a fák közt friss fiolát tölt – esszenciája könnyíti „máma”‘ nékem a napom… ragyogva hagyom – tündöklőn, égve hunyorgok égre ezer sugárban fürdöm őszlázban. (2024. október 27.)

Szövöget az Őszi Reggel ködfonalból terítőt… keze fázik, lassan halad és nincsenek segítők. Amikor én készülődöm, s indulok a napommal, felnéz szorgos munkájából, de mímeli: nagyot hall. Hisz szólítom, kérlelgetem: hagyd már ezt a dolgodat, sosem lesz így a fejemben egy világos gondolat. Nevet rajtam, nyújtózkodik, megtörli a szememet: „Nem csodálom, ennyi könnytől… ki ne … Olvass tovább

dús virágú álomrózsát dédelgetett Éj Leánya – hármat pördült éjfél tájba’ mintha attól való válna telt az idő észrevétlen percmutató nem volt tétlen Reggel Legény hajnalt habzsolt – szegény virág hoppon maradt minden fényes, éget a nap ábránd-szirmok szétfoszlanak elmúlt a nyár rideg tél vár emlékmadár válladra száll (2023. december)

Fehérbársony kényelem kérlek kicsit légy velem – ölelj körbe magaddal ne gondoljak a bajjal. ….. Ne gondoljak, feledjem… mindent, ami lehettem volna, hogyha más utat választok és bábukat énekelek magamnak, akik máshol haladnak – menetelnek peckesen… összes testük meztelen. Pucér nyájak csodája – szerencsétlen pojáca – csak azért, mert tudatlan voltam egykor utamban. ….. Fehérbársony … Olvass tovább

fojtogat a hajnal nyomasztó magánya leszáll mellkasomra egy nagy, barna kánya nem mozdul el onnan, rajtam tollászkodik miattad nem lesz már nekem jó álmom itt nézem a „madarat”, látom a sötétet… könnycseppek peregnek, a medrük föléget forr, lángol az arcom, legyen végre vége megsajnál a reggel, felszabadít fénye (2024. március)

(Egy fejfa margójára) Kiáltásom szélbe fonom. Nem érlek el telefonon. Maradt pár kép, min láthatlak. Rámhagytad a lány-fájdalmat. Tudom, nem volt fényes sorsod. Vártam… egyszer majd elmondod. Alig került alkalom rá. Mérgem csitult szánalommá. Öreg lettem… beszélhetnénk. Máshogy, mint rég, szűk-évenként. Közel hozni, mi távolabb. Együtt látni, mi fontosabb. Mindig későn eszmélünk fel. Egyek vagyunk … Olvass tovább

(Cicatrappok) Régi cicám új lett nekem. Ismerősként nem idegen. Mesélhetek, ha érdekel – minden jószót megérdemel. Vidékről jött ő is hozzám, szülői ház okán-folytán… serénykedek ott én sokat, közben lelek barátokat. Cinegéket, macsekokat, gyíkokat és pillangókat… végtelen a tájnak tára, vacsorám is madárlátta. Micus cicus onnan való – hűsége volt oly megható…s nem bírtam már … Olvass tovább

Magamra veszem a szavak igazát. Betűköntösben vágyom parádézni. Ám gúnyám mégis kopottasan néz ki. (Nincs Világosság, talán csak Odaát.) ….. Kísérletezem hát, foltozom subám. Fordítom néha, bocsánattal tűzöm. Szúródik a tűm vétségen és bűnön. Felbomló varrásból nézek ki bután. ….. A semmin csodálkozom, a valamit feszegetem, kik vagytok és ki leszek én, ha arra taníthatnak … Olvass tovább

Öreg diófáim levetkőznek immár – száz csupasz karjukkal ölelik az eget, olyanokká válnak, mint merev bölcselet, nem lazít’nak rajtuk szélfútta levelek. Lábukon még zöldell a borostyán-nadrág – magasra felfutva… (ragaszkodó nagyon) az idén ez maradt az utolsó vagyon – mutatós tán inkább, mint érdemi haszon. Mennyi évtizedet éltetek már itt meg…? Látom gyermekkorom, nézem ezt … Olvass tovább

Félrenézés, félmosolyok… (Ironikus „füst” gomolyog.) Szájhúzgálás, szemforgatás – olyan, mint egy arcon-csapás. Lekezelő tekintetek kereszttüzén átbliccelek – dehogy veszek jegyet erre… csapnék egyből a kezemre! Barátságtalan a világ, gúny tipor el és hamisság – fordulhatok akármerre… ember embert hagy átverve. (2023. október)

Bolha mama pattogva osztja lányát: „jaj, Olga, ne ugrálj a sarokba… Bence tapos laposra. Odaült egy kis-székre, figyelni, hogy mivégre jött hozzájuk Irénke, áldott napot dicsérve. Az a lényeg: észnél légy… másfelé menj élményért – kerüld el a nézését, hogy megéld a hétvégét.” (2023. augusztus)

(Inzertek) Nagyanyám… „csakúgy” volt nekem. Nem koncepciózott. Nem ismert különféle nevelés-elméleteket. Nem készített játéktervezetet. „Csakúgy” volt… – velem. —— (Nagyhatalmú Idő – szolgállak, míg élek – eléd térdel lelkem évsúlyoktól verten. Megköszönöm mindazt, mit emlékként adtál: örömtelit, búsat… régebbit és újat. Remélem gyűlhet még szomorú vagy vidám – nem számít, csak legyen telve velük fejem.) … Olvass tovább