Sztancsik Éva

Fehérbársony kényelem kérlek kicsit légy velem – ölelj körbe magaddal ne gondoljak a bajjal. ….. Ne gondoljak, feledjem… mindent, ami lehettem volna, hogyha más utat választok és bábukat énekelek magamnak, akik máshol haladnak – menetelnek peckesen… összes testük meztelen. Pucér nyájak csodája – szerencsétlen pojáca – csak azért, mert tudatlan voltam egykor utamban. ….. Fehérbársony … Olvass tovább

fojtogat a hajnal nyomasztó magánya leszáll mellkasomra egy nagy, barna kánya nem mozdul el onnan, rajtam tollászkodik miattad nem lesz már nekem jó álmom itt nézem a “madarat”, látom a sötétet… könnycseppek peregnek, a medrük föléget forr, lángol az arcom, legyen végre vége megsajnál a reggel, felszabadít fénye (2024. március)

(Egy fejfa margójára) Kiáltásom szélbe fonom. Nem érlek el telefonon. Maradt pár kép, min láthatlak. Rámhagytad a lány-fájdalmat. Tudom, nem volt fényes sorsod. Vártam… egyszer majd elmondod. Alig került alkalom rá. Mérgem csitult szánalommá. Öreg lettem… beszélhetnénk. Máshogy, mint rég, szűk-évenként. Közel hozni, mi távolabb. Együtt látni, mi fontosabb. Mindig későn eszmélünk fel. Egyek vagyunk … Olvass tovább

(Cicatrappok) Régi cicám új lett nekem. Ismerősként nem idegen. Mesélhetek, ha érdekel – minden jószót megérdemel. Vidékről jött ő is hozzám, szülői ház okán-folytán… serénykedek ott én sokat, közben lelek barátokat. Cinegéket, macsekokat, gyíkokat és pillangókat… végtelen a tájnak tára, vacsorám is madárlátta. Micus cicus onnan való – hűsége volt oly megható…s nem bírtam már … Olvass tovább

Magamra veszem a szavak igazát. Betűköntösben vágyom parádézni. Ám gúnyám mégis kopottasan néz ki. (Nincs Világosság, talán csak Odaát.) ….. Kísérletezem hát, foltozom subám. Fordítom néha, bocsánattal tűzöm. Szúródik a tűm vétségen és bűnön. Felbomló varrásból nézek ki bután. ….. A semmin csodálkozom, a valamit feszegetem, kik vagytok és ki leszek én, ha arra taníthatnak … Olvass tovább

Öreg diófáim levetkőznek immár – száz csupasz karjukkal ölelik az eget, olyanokká válnak, mint merev bölcselet, nem lazít’nak rajtuk szélfútta levelek. Lábukon még zöldell a borostyán-nadrág – magasra felfutva… (ragaszkodó nagyon) az idén ez maradt az utolsó vagyon – mutatós tán inkább, mint érdemi haszon. Mennyi évtizedet éltetek már itt meg…? Látom gyermekkorom, nézem ezt … Olvass tovább

Félrenézés, félmosolyok… (Ironikus “füst” gomolyog.) Szájhúzgálás, szemforgatás – olyan, mint egy arcon-csapás. Lekezelő tekintetek kereszttüzén átbliccelek – dehogy veszek jegyet erre… csapnék egyből a kezemre! Barátságtalan a világ, gúny tipor el és hamisság – fordulhatok akármerre… ember embert hagy átverve. (2023. október)

Bolha mama pattogva osztja lányát: “jaj, Olga, ne ugrálj a sarokba… Bence tapos laposra. Odaült egy kis-székre, figyelni, hogy mivégre jött hozzájuk Irénke, áldott napot dicsérve. Az a lényeg: észnél légy… másfelé menj élményért – kerüld el a nézését, hogy megéld a hétvégét.” (2023. augusztus)

(Inzertek) Nagyanyám… “csakúgy” volt nekem. Nem koncepciózott. Nem ismert különféle nevelés-elméleteket. Nem készített játéktervezetet. “Csakúgy” volt… – velem. —— (Nagyhatalmú Idő – szolgállak, míg élek – eléd térdel lelkem évsúlyoktól verten. Megköszönöm mindazt, mit emlékként adtál: örömtelit, búsat… régebbit és újat. Remélem gyűlhet még szomorú vagy vidám – nem számít, csak legyen telve velük fejem.) … Olvass tovább

Nyújtózkodik kinn az Este, takaróját a Nap szegte – Megcsipkézte sugárfénnyel, azon kacsint át az Éjjel. Jókedvében varázsol is… ma igazán nagyon komisz – húzkodja az Ég szoknyáját, még a Hold is tátja száját. Korcsolyáznak a Csillagok, kanyarban a szél visszafog – egyik-másik csúszik lejjebb, ki lezuhan…az a legszebb. 2022.02.24.

Fáradt az Éj szeme, pillája nehezék – mélymedrű kékjében csillagcsend remeték. Hajnallány érkezik tikkadtan, zihálva – naponta belehal… a Reggel-óceánba. 2022. április

Nem társam a szerencse, szeret elkerülni. Míg másoknak hízeleg (velük tündi-bündi…) nekem jut a madzagja, az a nagyon-mézes. Húzogatja kajánul, irtó szenvedélyes. Nem hiszem már akkor sem, hogyha szerelmet vall. Hozhat rózsát csokorral, adhat szerenádot – a virág, a zene… csak ármánya csele… lelkemben mind meghal. (2022. december)

Mohón fal az Idő napokat, heteket… Telhetetlen gyomra évekért kesereg. Megkaphatod mindet hamar, nagyon hamar… reggelid, vacsorád létemből egy karaj. Szeleteled sorsom, mint egy görögdinnyét… (szerintem éretlen) te pedig már vinnéd. Lehetne másképpen… (Kipattant az ötlet.) Csak emésszél kérlek, s hagyjál nekem többet. (2022. november)

Hiába világod, hiába, ha “másod” – hiába a hiány, értelmetlen, látod. Hiába kérdezel, mindegy már, mit teszel – hiába a hiány, elveszetté leszel. Szavaknak imája, …hiába…hiába – a mondat elszökött, ki látta? ki látta? (2022. március)

gondolatfám korhadt-kérges ágbogán antiktollas bűnbóbitás szó-madaram csicsergi át száz csodám nem hallod meg dehogy hallod – lépsz tovább túl sejtelmes túlontúl halk minden külső ingeredtől tétovább csodámtalan marad tehát szellemed hangom enyém csak magamnak énekelek trillahegyes kerteket (2023. július)

MaPillanatok… TegnapHolnapok… Őszinte mosolyt vajon hol kapok? Bizalmat, hitet… Nem jégre kitett hamis-szó pumpált rongyrázó, rideg katonás szivet. Adjatok jószót… Ezek mind csórók – Nincs szép kabátjuk, meztelen kórók, torz hangon szólók. MaPillanatok TegnapHolnapok – Emberség, gyere, légy lelkünk kegye. (2023. február)

meghalt szavak temetője betűgyommal telenőve – nem jön el a feltámadás – nincs fényesség huncut varázs – szó-váz csörren néma éjben látom magam … együtt porlunk … velük éltem … csontjaimban magunk érzem – régi beszéd halott hiba – avult világ foszlott ima (2023. január)

Kellene egy új szemüveg. Ideje volna cserélnem. A mostanival sehogy sem sikerül máshogy néznem. (Lencsém elavult, a világ elfajult.) Nehéz ez már nekem. Próbálgatom, válogatok. Keresem a megfelelőt. A tudatom selejtez. Legtöbbjével az a baj, hogy: nem illik a fejemhez. Teljesen más a mérete és a kép, amit mutat… számomra idegen. (Bambulok ridegen hiteltelen hitemen.) … Olvass tovább

(Mutatvány-ó-sok) Üvölt a Hold, torka szakad… Álmaidból nyakon ragad – Azt kiáltja: ember! ember! Ne aludjál, gyorsan kelj fel! Sikít a Nap, reked sugár… Ez a Világ élni utál – Halni szeret, megborulni… ócska, csonka, törött Vurstli. A Körhinta lánca szakadt, láthatod, no, ne is tagadd – Bár beleülsz, mintha lenne védőszentek lelke benne. Vattacukor-bódé … Olvass tovább