László Bernadett

Alvó lelkem a tavasz ébreszti, Itt gomolyog illatos füstje, Zöldre festi a világomat, Zizeg az élet, ő most ébred. Fátyolfelhők ölelik a kéket, Fájó szívem utánad eped, Gyere és táncolj vélem újra, Peregjenek a boldog percek. Üdvözítsük hát az életünket, E pillanatban veled vagyok. Szédít a szív bíbor mámora, Búcsút ne mondj, gyémántom, soha. Együtt, … Olvass tovább

Létezésed mint hamar kifújt lélegzet egyszer csak elállt. Létezésem oly mint egy pillanatmorzsa eltűnt az űrben. Létezésed mint egy magányos hópehely semmivé olvadt. Létezésed mint egy hulló virágszirom elporlad egy nap. Létezésem mint egy apró porszem átszáll univerzumon. Létezésed mint egy meleg gyertya lángja ellobban nyárba`. Létezésem mint a lobogó tűz lángja lassan elhamvad. Létezésed … Olvass tovább

Egyedül vagyok, mint eldobott kő, mint évek marta, hitvány rozsdás szög korhadt, málló deszkába görbülök, elfeledve ezen poros helyen. Itt senki más nem jár csak a magány, tán néha meg pihen itt egy madár. Az üres város vizes utcáin komor, koszos pocsolyákba lépek fodrozódni látok egy arcképet, meggyötört, élet tépte vonások, egy pár, még csillogó … Olvass tovább

Elszáradó szárak zörrenek meg, esőt szomjazik a föld az öreg, utolsót sóhajt egy szép kardvirág, és földre hullajtja lila szirmát. Az izzó nap forró ölelést ád, tüzes keblén elolvad a világ. Lángoló meleg kacajjal táncol, nem várunk sok termést az aszálytól. A zöld levelek is búsan lógnak, bolondjai lettek mohó melegnek. Por sivatag fut végig … Olvass tovább

Dübörgő szavak hasítanak, Húsomba vadul szívet marnak, Hol vagy te, égi őrangyalom? Mikor rám ismét lesújtanak! Eredben eszetlen düh lüktet, Villámként vág belém a szemed, Karod hirtelen felém veted, Ösztön emeli fel két kezem, Minden erőmet összeszedem, A kar kart szorít, bőr felszakad, Serken a vér kezeid alatt, Torzult arccal döf az indulat, Egymásnak feszülve … Olvass tovább

Kertemben Zöld pozsgás föveny terül el, Lábam mellett kis buksi kutyám hever, Gyógyító lényetek arcom púdere, Mosolyom fölséges varázslója vagy te. Visszatalálok, drága földanya, hozzád, Fűben fekszem, ősi erők ölelnek át, Ilyenkor eggyé leszünk, együtt rezdülünk, Fűk, fák bársonyos illatára ébredünk. Lágy trillázást hallatnak kismadarak, Itt a mesés kikelet, így dalolnak. Ősi természet, fonj körül, … Olvass tovább

Az élet vizén vitorlázva, átkaroljuk a holnapot. Te bontsd vitorlám! Húzd vissza tegnapom, a csodás csókok ízét, azt a pillanatot, mikor szívem szíveddé lett. Bontsd vitorlám! És én itt maradok, horgonyt vetek értetek, méz ízű csókok, drága ölelő percek. Bontsd vitorlát! Csitítsd a vad szelet, a háborgó tengert, nyughatatlan lelkemet. Bontsd vitorlám! S többé tovább … Olvass tovább

Sokszor éreztem már, hogy leteszem a lantot, De a tétlen csend cselekvésbe hajtott, Kerestem én sokszor sokféle igazságot, Merre menjek, az utam hol találom, A saját világom a legnagyobb talányom, De az élet értelmét megtalálom. Kaptam bizony kopottas, szürke élményeket, És a jó Isten mindig erőt adott, Kézen fogott, megragadott, hittel biztatott, A szívemben egy … Olvass tovább

Meleg kezet ellököm, egyedül vívom harcom. Ködbe merül arcom, egyedül vívom harcom. Fekete láng gyúlt, fojtogatta torkomat, a szív bezárult, egyedül vívom harcomat! Kemény csattanás üt koporsószeget, lezárta a fedél testemet, szabadon engedtem lelkemet. Földi életben vezekeltem eleget, Jó Istenem, ha eléd állok, a te szemed mindent látott.

Elmék megnyíltak eszmék születtek igazság beszélt szabadság született bilincsek törtek emberek gyűltek forrongó tömegek hős, bátor szívek Nemzeti Dalt zengtek magyar emberek új napra ébredtek márciusi tettek dicsővé lettek Tavaszi szél mesél emlék örökké él szív felett kokárda büszkeség hazámra.

Ohh, az édes múlt, nézd, hogy integet, vissza soha nem jöhet, örök búcsút vett. Egy kacsintást dob, egy emléket lop, elporlad velünk, semmi nem marad. Morzsákat hagy itt, rágódni valót, hogy sose felejtsd a tapasztalatot. Arcod meglegyinti tékozló szele, ez így volt, az úgy volt… vajon emlékszel-e? Én néha engedném, huss, menjen, de bilincsbe fogja … Olvass tovább

A nő maga a csoda, Létünk kezében tartja, Általa születünk földi utakra, Angyali lénye vezet, Egész életében szeret és szeret, Csillapítja a fájdalmat Bárhogy is szaggat, Tanít és oktat, Ő a múltad és jelened, Körbe öleli egész életed, Fészket rak, mint a madár, Nap, mint nap meleg étellel vár, Egész lénye örök mozgás, Éltető fény … Olvass tovább

A tegnap szőtte össze fátyolálmaink, Lobbanó csókok pecsételték meg sorsunk, Szárnyaidon repültem át rögös életünk, A ránk szakadó világban is egymásért éltünk. Ma törött lelkeink szilánkjait egymásba tapasztjuk, Szíved repedéseit szerelmemmel foltozzuk, Erős, szerető karok tartják össze a holnapunk, Szabad madárként rajzolunk az égre, Összeolvadunk, mint lemenő Nap aranyló fénye. Belém szakad percek peregnek lassan, … Olvass tovább

Lapozz bele fakuló lapjaimba, Olvasd ki titkos, kopott könyvem, Melyben meg van írva boldog és fájó életem. Most eléd tárom, olvashatsz belőlem: Bűbájos álmokat, bölcs gondolatokat, Viruló kacajokat, ordító csendet, Szivárványt mélykék felhők felett. Rejtett tintával te is írtál lapjaimra: Színes káprázatot a halvány holdfény alatt, Őszinte, nagy reményeket a csillagok felett, Sajduló fájdalmat a … Olvass tovább