Putterer Magdolna Léna

Különös ködfátyolba Burkolózott, E földi agonizáló táj, Hol instabillá vált a stabil is, S mint már annyiszor, Az évszázadok folyamán, Inog talaj a talpak alatt, Elnyűtt alapra épült Hajlék falak, Rég repedtek, Lomhán omladoznak, A megszámolhatatlan Gyötrelmes könnyesőtől, A rájuk vetett, Temérdek tehertől. Az ébenfekete felleg felett, A komor égboltozat, még járatlan Ösvényeit, eközben, Elszánt … Olvass tovább

Tán emberi agyköd, Amely elterült E tájon is? Nem, én, nem tudhatom Mi lehet ez, Csupán ablakomon Hogyha kinézek, Látom, Homály fedi: Mára már mindent, Az épp ébredező Fákat, Hófehér házakat, S ami még van, Anonim Szürkeség szorítva Ölel magához, Sietve Nyel el. / Szerző: Putterer Magdolna Léna/ 2024. 02. 24.

Ó-év, a bánattal teli Zsákját maga mögött húzva, Fáradtan, fásultan, vissza nem Nézve, örökre elballagott. Különleges halál mindez, Melyet ünnepel Föld összes népe. Akad, ki magába száll, máshol Megy a ramazúri, nagy italozás, Kótyagos fejjel fogadalomtevés, Ellenfél ellenfelének megbocsájt… Elképesztően szép gesztus! Másnapra kitisztulnak fejek, S minden marad a régiben. /Szerző: Putterer Magdolna Léna/ 2023. … Olvass tovább

Rongyos ruháikat, Ledobták a fák: Lobog a láng, Talpak alatt izzik A Föld is már, Nagy tüzet rakott Rá a gyűlölet, Nappalok egyre Keményebbek, S oly ridegek. Fejem felett, Bár ragyog A Nap, Én, fázom, Didergek. / Szerző: Putterer Magdolna Léna/ 2023. december 3.

Rozsdával Vonta be Fák lombjait A mai Ősz: Minden lélek Zokog s jajgat Mindegyik szó, Szemekből, Akár zápor, Potyognak Kő könnyek, Vétlen vértől Rőt a Föld. 2023. november 19. /Szerző: Putterer Magdolna Léna/

Lobog a láng, Őrülten őrjöng Kályhában a tűz, Benne sercegve Ágál egymással Néhány tűzifa. Felhevült a lég. Izzó platnin, Rotyog, gőzölög Kopottas kormos Fülű fazékban Az éhség étke, Mit alighanem, Többeknek torka, Nem könnyen nyel le; Mannára vágyó Korgó bendőben, Kong kétségkívül Az üresség. A Bükkmakk-léhez, Ahogy mának a Mohóság, önzés, Vétek, romlottság Gyomorforgató Megmételyező … Olvass tovább

Őseink, E földért haltak (Akarva? Akaratlan?) De hitték Lehull a bilincs, végleg Szabad lesz aki Magyar. Vérükkel öntözött földből, Testükből Nőtt fű, fa, virág: A felhős égbolton Tört szárnyú fehér gerlice száll; Idő, rozsdás ekéjével Föld mélyébe vájva, Időnként föld felszínére Hajítja, Mit múlt betemetett Csont darabokat. /Szerző: Putterer Magdolna Léna/ 2022. November 27.

Szeretett anyaföld Hazám, Magyarország, Szülőföldem, Kaposvár. Ide születtem, én, Egész életemben Itt éltem, Akárcsak őseim, S ahogy rég felettük, Felettem is Az idő, ha megáll, Szívem a szokásos Lágy dallamát Nem dalolja, Dobján nem dobol Tovább a lét, Néz íriszem Egy túlvilági Fényt, Kötődöm e földhöz, Melynek mélyébe A lábam, Midőn megszülettem, Vert vastag Gyökeret. … Olvass tovább

Fekete fátylával Mindent – eget, Tájat takar az éj. Sötétség fenn, Lenn, mint milliónyi Ezüstfényű csillag, Szórja szét fényét Az út mellett, Nyúlánk nyakát Mereven magasba Nyújtó, büszkén álló Villanyoszlop, amely Utat mutatna A pillanatnyilag Még mélyen Alvóknak, kik, Álmodva ábrándos Álmokat Kergetnek s nem Hallják madaraknak Ébresztő énekét, Ketyegését az órának, Nem észlelnek az … Olvass tovább

Akár a lágy tavaszi szél, Suhannak el elmémben; Időnként egy – egy szép Emlékképnél, Melyet a rohanó idő, Aranyba keretezett A múltból, megáll: Feleleveníti előttem A régi önmagam, a még Apró gyermeki lényemet, amikor is A hamvas pázsiton elterülve, Mosolyogva csodáltam Órákon át, A kéklő égi tengert, Melynek kristálytiszta vízében, A Nap, önfeledten lubickolt, S … Olvass tovább

Derűre borút hozott Ősz, Ködhomály fed tájat, -Tán elmét is – Ki tudja még mit, Mennyiből hányat? Természet, a Lét, Reménykedve, Kérdőn Az eget pásztázza; Virágok, A szívek melegségre, Napfényre vágynak. Bántó ma a lomhullatás; Szilaj szél ostromol, Dönt házat, Kettétör élettel teli fákat: Eső Kopog most ablakon, Milliónyi Ártatlan Vér – könny, Újfent Földet … Olvass tovább

Hervadtan hever úton-útfélen Temérdek falevél, mint tegnapelőtt, Ma újfent bíborszínű szőnyeget szőtt Ősz; csupaszak a fák, szundít a táj; Idő jár csak a kopár föld felett Szaporán, közelebb hozza a jövőt, Majdan a nyárelőt s elűzi felhőt, Mellyel szilaj szél Napot körbevett; De mi volt, lesz, ma még sűrű ködbe Rejt lombhullás, a mennybolt szemébe … Olvass tovább

Az élet szép, bár teli van kínnal, Gonddal: a Sors, vállra súlyos terhet vet, Ember elé gátat emel, nagy hegyet, Ugrat, mászat, rögös utat járat; Edz egyfolytában, ám sosem áltat, Úton, amelyre egyén rászületett, Küzdés nélkül könnyedén végigmehet, Térdre nem pottyan, könnyet nem hullat; A szívét, lelkét sem bántja bánat, Sosem ölt magára gyászruhákat: -S, … Olvass tovább

A pipitér, pitypang szirmát bontja Nagy hévvel, virágaroma édesget, Megigéz, magához csábít sok méhet, Kék szárnyú pilléket; virít a rét; Nappal, ám hűvös az éj, a hajnal, Hisz nem hatol át Nap fénye, melege A tájon elnyúló ködfátylon, rejtve Marad -hideget, borút marasztal; Az Ősz; bús, hűs szél tép ékes lombot, Bíborra mázol minden fát, … Olvass tovább

A lét ajkáról, halk sóhaj száll fől A magasba jajongva: Atyaisten! Rengeteg sebet tépett Földi testen Az élősködő! – vérzik, vért köp, ő; S nincs más hely, hova embert elűzzön: Önérdek örökös ösztön, sebtében Kinő, akár gyom úton, az elmékben, Szól sok nyelven, most mentegetőzőn; Pénz dől, de talaj termőképtelen, Meddő lett nő, férj nemzésképtelen, … Olvass tovább

Bolond! – ráfogják, mert másként látja A világot: csodásnak, álomszépnek, Hol nincs bú, baj, kín, nem szól gyászos ének; Néki édes a lét- minduntalan; Víg táncot jár napfényben, viharban, Álmában, ébren öblös örömében, A sötétben, nappal úton – útfélen Lyukas cipőben; a XXI. Században; Gyér a békés, dús ki türelmetlen, Mivelhogy Ördög őrjöng a mélyben, … Olvass tovább

Másokat gúnyol, koholmányt szór szét, Amerre lép, bajt okoz szántszándékkal, Lelkeken kegyetlenül végignyargal Kacagva – e rosszmájú teremtés. Nála örök vendég az irigység, Mely a boldogságtól – őt – megfosztotta, Képét, mint eke földet, felszántotta, Elérte idő előtt a vénség. Dühös, ha más szép, látja örömét, Rögvest rányomja romlás bélyegét, Míg szemébe nyal, titkon fröcsög … Olvass tovább

Lágyan simogatja orcámat, Könnyet szemeimről felitat, Lángot lobbant, felébreszt vágyat, Szomjam oltva csókol órákat. Szívem vígan szaporán szalad Megifjodva, új tavasz bennem Bimbót fakaszt – szerelem lelkes; Lengek, bár rajtam súlyok vannak. 2021. június 15. / Szerző: Putterer Magdolna Léna /

Úgy várlak, ahogyan vártalak Valaha, várakozom türelmesen; Szerelmi mámortól megrészegülve, Lelkem lelked körbefonja testtelen. Míg távol gürcölsz a jobb létért harcolva, Előttem emlékek futnak: Puha dunna közt fekszünk összeforrva, Rajtunk rohanva fut át a tüzes vágy, Mézédes csókkal szomjamat oltja szád, Mint azon a nyári éjen, Mikor tiéd lettem Én, végérvényesen. 2021. május 15. / … Olvass tovább