Ligeti Éva Múlt történései a fejedre hullnak, mint a váratlanul lezúduló zápor, már csurom vizesen állsz, mégsem csitulnak sérelmeid. Semmi nem múlik magától. Méltatlanul bántak veled, nem tudták mit kezdjenek éretlenségük zavarával, nekik a mókázás nem jelentett semmit, mégis hencegtek a nap diadalával. Minden találkozás közelít feléjük, türelem utcáján hozzájuk is elérsz, kiengesztelődve, láthatod erényük. mikor éjsötétet … Olvass tovább
Meglátni és megszeretni egy pillanat csupán, fellángolni, vágyakozni, elhamvadni tán, mindörökre enyém maradt, lelkem rabja lett, most is itt él szívem mélyén, mindenki felett.
Nagybetűs nyár Szokatlan nekem ez a szélcsend, szenvedek, mert a panelházak ontják a meleget, közelebb ér hozzám a tüzes valóság, lassan már megolvaszt a nyári forróság. Milyen lehet most a város túloldalán, megrezdülnek ott a lombok egyáltalán? Ha virágos részen kókadnak a vágyak – ugyan ki ad inni a szomjazó világnak? Napi merengésem délutánba hajol, … Olvass tovább
Istennek így kellek Belém kapaszkodik tavaszi délután, bejárom a város félreeső részét. Néhányan mennek az utca túloldalán, rejtenék kopottas életük egészét. Cipőkopogás közt sanda pillantások, belátom lassan, nincsenek véletlenek, mire leküzdöm a kínos távolságot, már nem kételkedek – Istennek így kellek. 2024.02. 12.
Hajnal billen éghatáron, fénynek enged a jég-retesz, tél sóhaja vízzé olvad, fröccsent rám is a vén eresz. Felénk neszeznek a hársfák, mikor tél image hámlik, helyébe lép zsenge tavasz, belesüppedek bokáig. Pezsdítenek üde percek, reményteli suttogások – Mit látok a fák tövében? Nyílnak hamvas hóvirágok. 2024.02. 20.
Ragyogóbb az égbolt így karácsony havában, gyermekek szemében a vágyak nagyra nőnek, talán még hisznek az ünnepek varázsában, s lelküket megnyitják a szeretetidőnek. Mit adhat nekünk a hó födte tájak fénye? Ha távolba nézel, délceg hegytetők hívnak, isten közelében békesség terebélye – magasán csak viharlovagok pusztítanak. Fényárban kanyargó díszek, falvak, városok várják karácsonykor a család … Olvass tovább
Zubogyban szüntelen szakad a hó, zuhog, hermelin-fehéret ölt magára a föld, gyors sodrású csermely vize zizeg, zubog, fölé a szél köd-hidat feszít, úgy süvölt. Valós a hír, merthogy északon tél vadul, gőgös magasságú hegyeket bálványoz, remény hópelyheit szórja szét ravaszul, ragyogást a földnek ekként adományoz. 2023.11.28.
Zord az idő Hajnal óta zuhog, az ősz zokog, valami nagy ramazúri lehet, ködén át a sötétség hunyorog, befeketítve a fellegeket. Kiterjedése a kedvemet szegi, hömpölyögve a falhoz löttyenek, feszült idegzetem reszelgeti a szél, rám fröcsög sáros döbbenet. Mocskos lével telnek meg az árkok, bugyborékolva fuldokol a Föld – Félek, pedig senkinek sem ártok, zord … Olvass tovább
Égi tartományban felhők háborúznak, sötétárnyalatú szelek onnan fújnak. Hirtelen haragja félelemmel tölt el, hergelt indulattal mit művel a Földdel. 2023.11.08
Duzzog az utca, por lepi kedvét, nézed lankadó lézengők árnyát, fény taszigálja nappalok terhét, lüktető kétség liheg a járdán. Tikkasztó napon lanyhul a lépés, homlokodon a holnap barázdál, szándékok mentén lehet eltérés, gyérebb a léttér, mint amit várnál.
Nyári hangulat Hátrál a sötét, az éghomály, hajnali égen vörös selyem, tűnik libbenő párauszály, kétes álmot rejt még a szemem. Redőny résein kíváncsi fény kukucskál, vizslat – ébren vagyok, homlokráncomon verskezdemény, távoli ihlet csak andalog. Levegő rezdül szellő nyomán, lomb alatt mókás árnyék matat, csak bámulom csöndes tétován, nem is találok rá szavakat. Bőrömön kúszik, … Olvass tovább
Mikor az égalját felfejti a hajnal, piheg öntudatlan létében a város, fasorok mozdulnak bozontos sóhajjal, táguló háttérben minden valóságos. Míg remény szirmain döngicsél új napom, lelkem átjárja, mint a virág illata, hitem, gondolatom túlnyúl a szavakon, minden pillanat az élet diadala. 2023.06.22.
Mentem az utca túlsó oldalán, mikor a zápor végre elcsitult, sorfák lombján pár csepp még kivirult, nagyra nyílt szemmel bámultak… talán. Csendben könnyezett a Városháza, falán az eső csíkokat hagyott, mint egy sárga plüss párna, hallgatott, talán mégiscsak felment a láza. Szellő suhant át a Kossuth téren, térköveken a nap filmje forgott, házak árnyéka összemosódott, … Olvass tovább
Hóbortos hónap játékos, szeles, valami miatt mégis sikeres. Pitypang sereglik, útszélén sétál, aranymosolya, olykor megtréfál. Virágzó bokron áttetsző fátyol, kabátod lenge, alatta fázol. Zöldül a rét és selymes a határ, kedvét megleli, aki arra jár. Szemem hunyorog, incseleg a fény, lelkemben érzem, minden a helyén. Trilláz a rigó, messze száll dala, tavasz az élet friss … Olvass tovább
Korán ébredek a március fényében, szobám beragyogja a tavasz aranya, felpezsdíti szívem, éppen idejében, lelkesedek érte, jobban, mint valaha. Tán feledteti a múlt idő sötétjét – rügybimbóban élet és lendület lapul, mégis szerénységgel leplezi fölényét, mikor kincsét szórja, nem méri fukarul. Lágyan átsuhan az utca túl felére, mint libbenő szoknya selyemsuhogással, tapogatja, méri, az égig … Olvass tovább
Pár napja kifehéredett a Szahara, hóháló alatt a sivatagi homok, belegabalyodik a világ zűrzavara, mélyül, roskadozik, miként a cipőnyomok. Reped, mozdul a föld, mint jeges rianás, hosszúra nyúlik a rémület évada. Morfondírozom, mit hozhat még a változás – tévedéseinkre ráeszmélünk valaha? 2023.02.10.
Mikor átszűrődik a hajnali égbolt, a csapnivaló tél távolból közelít, felhőtérbe merül a fakuló félhold, homályba ébredőkre rá se hederít. Bekukucskál ablakokon az utcafény, felizzik akár az égő cigaretták, paplanhajlatában lapul a késztetés, nyújtózkodom, mint az elgémberedett fák. Kint virítanak a pocsolya koponyák, szél bontja a város köddel szőtt peremét, házakra zúdítja a zápor tébolyát, … Olvass tovább
Szilveszter kopogtat, az est beleszédül, koccints most pezsgővel vágyaid jeléül, délceg úr az éjjel ünnepi zakóban, sereghajtó napon vigadj hát valóban! Mikor körbeér a ráérős kattogás, kintről beárad a trombitaharsogás, hagyd, hogy a vidámság olykor legyezgessen, régen volt pillanat a tiéd lehessen! Szikrázó fénycsóvák az ég felé kúsznak, hamvadó szikrákkal óévtől búcsúznak. Legyen még nagylelkű … Olvass tovább
Most havat vár a táj, hömpölygő pelyhek özönét, földekre takarót, világnak mennyei zenét. Az ember, álmodik, és apró csodákra vágyik, ha szeretteivel lehet, semmi sem hiányzik. Hihetnénk, hogy a csodák lélek-fákon teremnek, mikor rátalálunk, bennünk tovább nemesednek. Szeretnénk adni valami különlegességet, hogy más is érezze szívékben a melegséget. Az igazi ünnep, mikor nem vagyunk egyedül, … Olvass tovább
Most ágak végén ősz ered, harmat a berkenyésre ül, fénylő bogyószem rám mered, megigéz észrevétlenül. Reményt fakaszt a pillanat, megadja napom ritmusát, körképet fűz a pirkadat, zengi az élet himnuszát. Mikor kibontja a teret az átszüremlő napsugár, megmutatja a hegyeket, harmatos réten táncot jár. Hangol az erdő, csivitel, szárnyát bontja a gondolat, nem pótolható semmivel, … Olvass tovább