Ligeti Éva Nyári hangulat Hátrál a sötét, az éghomály, hajnali égen vörös selyem, tűnik libbenő párauszály, kétes álmot rejt még a szemem. Redőny résein kíváncsi fény kukucskál, vizslat – ébren vagyok, homlokráncomon verskezdemény, távoli ihlet csak andalog. Levegő rezdül szellő nyomán, lomb alatt mókás árnyék matat, csak bámulom csöndes tétován, nem is találok rá szavakat. Bőrömön kúszik, … Olvass tovább
Mikor az égalját felfejti a hajnal, piheg öntudatlan létében a város, fasorok mozdulnak bozontos sóhajjal, táguló háttérben minden valóságos. Míg remény szirmain döngicsél új napom, lelkem átjárja, mint a virág illata, hitem, gondolatom túlnyúl a szavakon, minden pillanat az élet diadala. 2023.06.22.
Mentem az utca túlsó oldalán, mikor a zápor végre elcsitult, sorfák lombján pár csepp még kivirult, nagyra nyílt szemmel bámultak… talán. Csendben könnyezett a Városháza, falán az eső csíkokat hagyott, mint egy sárga plüss párna, hallgatott, talán mégiscsak felment a láza. Szellő suhant át a Kossuth téren, térköveken a nap filmje forgott, házak árnyéka összemosódott, … Olvass tovább
Hóbortos hónap játékos, szeles, valami miatt mégis sikeres. Pitypang sereglik, útszélén sétál, aranymosolya, olykor megtréfál. Virágzó bokron áttetsző fátyol, kabátod lenge, alatta fázol. Zöldül a rét és selymes a határ, kedvét megleli, aki arra jár. Szemem hunyorog, incseleg a fény, lelkemben érzem, minden a helyén. Trilláz a rigó, messze száll dala, tavasz az élet friss … Olvass tovább
Korán ébredek a március fényében, szobám beragyogja a tavasz aranya, felpezsdíti szívem, éppen idejében, lelkesedek érte, jobban, mint valaha. Tán feledteti a múlt idő sötétjét – rügybimbóban élet és lendület lapul, mégis szerénységgel leplezi fölényét, mikor kincsét szórja, nem méri fukarul. Lágyan átsuhan az utca túl felére, mint libbenő szoknya selyemsuhogással, tapogatja, méri, az égig … Olvass tovább
Pár napja kifehéredett a Szahara, hóháló alatt a sivatagi homok, belegabalyodik a világ zűrzavara, mélyül, roskadozik, miként a cipőnyomok. Reped, mozdul a föld, mint jeges rianás, hosszúra nyúlik a rémület évada. Morfondírozom, mit hozhat még a változás – tévedéseinkre ráeszmélünk valaha? 2023.02.10.
Mikor átszűrődik a hajnali égbolt, a csapnivaló tél távolból közelít, felhőtérbe merül a fakuló félhold, homályba ébredőkre rá se hederít. Bekukucskál ablakokon az utcafény, felizzik akár az égő cigaretták, paplanhajlatában lapul a késztetés, nyújtózkodom, mint az elgémberedett fák. Kint virítanak a pocsolya koponyák, szél bontja a város köddel szőtt peremét, házakra zúdítja a zápor tébolyát, … Olvass tovább
Szilveszter kopogtat, az est beleszédül, koccints most pezsgővel vágyaid jeléül, délceg úr az éjjel ünnepi zakóban, sereghajtó napon vigadj hát valóban! Mikor körbeér a ráérős kattogás, kintről beárad a trombitaharsogás, hagyd, hogy a vidámság olykor legyezgessen, régen volt pillanat a tiéd lehessen! Szikrázó fénycsóvák az ég felé kúsznak, hamvadó szikrákkal óévtől búcsúznak. Legyen még nagylelkű … Olvass tovább
Most havat vár a táj, hömpölygő pelyhek özönét, földekre takarót, világnak mennyei zenét. Az ember, álmodik, és apró csodákra vágyik, ha szeretteivel lehet, semmi sem hiányzik. Hihetnénk, hogy a csodák lélek-fákon teremnek, mikor rátalálunk, bennünk tovább nemesednek. Szeretnénk adni valami különlegességet, hogy más is érezze szívékben a melegséget. Az igazi ünnep, mikor nem vagyunk egyedül, … Olvass tovább
Most ágak végén ősz ered, harmat a berkenyésre ül, fénylő bogyószem rám mered, megigéz észrevétlenül. Reményt fakaszt a pillanat, megadja napom ritmusát, körképet fűz a pirkadat, zengi az élet himnuszát. Mikor kibontja a teret az átszüremlő napsugár, megmutatja a hegyeket, harmatos réten táncot jár. Hangol az erdő, csivitel, szárnyát bontja a gondolat, nem pótolható semmivel, … Olvass tovább
Már az ősz színei dobognak, és a táj változásainak lüktetését érzem, magam sem értem, hogy a szívem miért fáj, mégis belesajdul a lelkem egészen. Síremlékek mentén búsan botorkálok, szellőként körbeleng a holtak sóhaja, földi létünk őrzik, nem a túlvilágot, átjár krizantémok kesernyés illata. Szeretteim nélkül ritkásabb az élet, fenyő koszorúkkal bástyázom a hitem, mécses lángja … Olvass tovább
látóteremből kivonul a nyár levélarcokat hangyaként cipel fényérett mosoly csillanó varázs visszavonhatatlanul tűnik el 2022.10.13.
Kócos a szél, tekereg, földön avar hentereg, zilált eső szemereg, dió héja lepereg. Borzas idő csupa sár, kihűlt a nyár messze jár, sopánkodik az ember, didergős az október, 2022.10.03.
Mikor lépéselőnyben a holnap dübörög, sóvárgásom tamtamja porol rendületlen, kifogástalannak hitt jelen csak lődörög – naptári napok futnak lúzerlendületben. Mert ugyanis szerdán, még nem lehet csütörtök, bármennyire szeretném a lazulós napot, torlaszt állít az idő, mint a sziklatömbök, árnyékában eltűnnek idilli távlatok. Mint kitáruló ajtó mögül a valóság, hűs fuvallatával tört rám a felismerés, s … Olvass tovább
Lassú léptekkel közelít, talán még kéreti magát, majd hírtelen nagyot dörren, villám fűzi gyűlt haragját. Galambsereg riadt röpte jelzi, közel a zuháré, szárnysuhogásukat hallom, kezdődhet a hacacáré! Fák riadnak dülöngélve, ágon levélfalka csahol, szél kergeti felhőnyáját, kutya esőbe szimatol. Végre fellélegzik a föld, sóhajtozik ázó határ, száraz, repedt földrész éled, kínzó szomját oltja ma már. … Olvass tovább
Délutáni csöndbe mártott habos felhők terebélye, megtorpant, s tán tétovázott, ráült város peremére. Néztem amint gomolyában sötétség lett nagyhirtelen, nem féltem, mint általában, frász kalimpált gerincemen. Futkározó szellő-fiak néhány percig igaziak, szél a körúton karikáz, mégsem lohad a nyári-láz, Végre itt a friss zuháré, víz sistereg betonháton, kezdődhet a táncparádé, tócsák mulatságát várom. Esőflitter földre … Olvass tovább
Valami megmozdult az ég előterében, több tényezőssé vált felhő-képletében, fátyolosan fehér, s ónszürke borulás tónusait bontja heves szélfordulás, míg szédült délután a fák fejét rázza, hűs áramlatával lombját koronázza. Mikor felhővárak tornya összeomol, sóhajom az utcák porában fuldokol, pillanatnyi remény szertefoszlott hamar, más felé fordult a várva várt zivatar. Hittem, lesz végre egy kiadós zuháré, … Olvass tovább
Nyármeleg Mint pattogó parázs szikrájaként a Nap, megperzsel és mohó vadként belém harap, vékony bőröm nyúzza, nyomában fájdalom lohol, hátamon szánt a tüzes ártalom. Fröcsköl a strand vize, cirógat enyhe szél, bágyadt a hallgatás, gondolat szerteszét, fonnyadt fű közt hever, hőségtől elalél, suttogó szavam lankad, mint a falevél.
Mikor pislogni kezd a hajnal, szempilládon a napfény táncol, míg kacérkodsz a pillanattal, bohó szellő felhőket ráncol. Hűsítőn szitál a levegő, rezdülő remény az arcodon, frissen harsog, mint a legelő, s pipacs virul a gátoldalon. Nézd csak, a nap parazsát szítja, elillannak a pára-szemek, pitypang búráját igazítja, ernyős magjai szétszélednek. Tűzszekérré válik a meleg, rád … Olvass tovább
Vadgesztenye lombján méregzöld szelídül, levélujjak közül friss szellő menekül, virágok táncolnak hajnali fehérben, reménycseppek ülnek isten tenyerében. 2022.05.12.