Borzas hajnalon

Borzas hajnalon Semmibe süllyedt sóhajok nesze, párnámon pihen álom hangszere, porlik az éj, fény fogja üstökét, gránittá szürkül vakító sötét. Homályban térdel távoli lankás, hátára hágni csak egy pillantás, pilláim mögül lustán pislogok, eltűnnek közben fáradt csillagok. Borzasan fordul felém a hajnal, bíborló arcán széles mosollyal, lemossa harmat tegnap sötétjét, magasba tartja jelenem tétjét. Bőrömre … Olvass tovább

Hullócsillag

Hullócsillag Belemarkol a sötétség az éjszakába, hirtelen szisszen, vártában nyög az ég, és sóhajtozik – szívtelen világ árnyába elmerül. Felhőhomlokát ráncolva lassan álomba szenderül kétség, s a remény. Táncolva vibrálnak fenn a csillagok, lámpást gyújtanak felettem jelzem nekik, hogy itt vagyok. Hitem, mi volt, nem feledtem, várom az áldást – oly közel érzem teremtőm magamhoz … Olvass tovább

Hol rád talál

Hol rád talál Ha eltűnnek a tegnapok holnapok bűvöletében, foszladozó gondolatok elvesznek a messzeségben. Tiéd lesz majd a nyugalom, s a pöffeszkedő unalom. Korholod magad szüntelen, mért hagynak itt a nappalok, az éjszaka is hűtelen, Hadésztól védnek angyalok. Csukódó szemed fénytelen, mégsem lehetsz reménytelen. Hol rád találnak szent szavak, Isteni áldás jár neked, tagadni léted … Olvass tovább

Magányos cédrusom

Magányos cédrusom Mikor átfésüli Hold a nyárfákat, hajukba ezüstös szálakat fonva fontos részleteket épphogy csak láttat, sejtelmes homályát köréjük vonva megáll, úgy kukucskál szórt felhők mögül. Nézi a hosszúra nyúlt utat, s mutat távoli helyekre, hol lelkem lapul, fakuló érzések között, míg kutat, elveszett álmokat lel páratlanul… – magányos cédrusom lassan megkövül. 2010-08-02 Ligeti Éva

Remény

Remény Mint a hinta, föl-le… száll, ívében napok kapálódznak, földre írt körön holnapok kíváncsian várnak. Sután bukfenceznek félrelökött árnyak, fények éledeznek. Résnyi résen bújva levélre Nap csorog, s tán reményt hoz újra… ajtómban ácsorog. 2010-07-27. Ligeti Éva

Szédült napraforgó

Szédült napraforgó (avagy a nőbolond férfi) Láttad már a férfinépet, mikor járkál utcán, téren? Mellette a nő, nem léphet – félre – konok e téren. Sarkon a sarkát kémleli, körömcipője méretét, s látványban örömét leli: magas, vékony…Nagy itt a tét! Aztán fordul, tovább halad, utána fordul, ha csinos a lány, s mellette marad, udvarol – … Olvass tovább