Fülöp Ági Éjszakának hűvös keblén Holdkirálynak csóközönén. Sziporkázó csillagfényben Létünk pihen nászölében. Karodba zársz, ölelsz lágyan Ajkad keresi a számat. Testünk beszél, érzem vágyad Bókod szívemben szétárad. Igaz szeretet kebelén Szerelmünknek éj mezején. Szívünk egy ütemre dobban Égő testünk lángra lobban. Mély csend játszik csillagfénnyel Gyertyalángja falon térdel. Mindez most már nem csak álom Te vagy az … Olvass tovább
Márciusi szellő Kint bolyongsz szüntelen. Gonosz magány átkán Lépdelnél szívemen? Koromsötét éjnek Hangos sóhajtása. Elpihen fáradtan Mosoly kalitkában. Elcsendesül minden A faág sem rezzen. Vágyaim tetthelyét Ajkaddal érinted. Csóközön terepén Aléltan pihegek. Az érzést leírni Szavakban nem lehet. Álmaink mezején Tobzódik a vágyunk. Féltett szerelmünket Pamlagon találjuk. Forró csók hevében Kéjek közt ájultan. Szerelem oltárán … Olvass tovább
Habfehér álmokon szállok Titkos csend völgyébe várok. Magányos vágyeső zaján Ringató sóhajom dalán. Létsorsom százezer rímén Életem porszemnyi bérén. Szenvedély fuvallat hangján Érzések tűzmámor zaján. Bekopog váratlan éjen Biztatja lelkem: ne féljen. Suttogja: szeret örökre Leomlik magányom börtöne. Szerelem örvényén kínok Vonzanak végtelen titkok. Érzem hogy Te vagy a végzet Lelkem is vágyik már érted. … Olvass tovább
Kéklő horizontnak Csillaggyermekei Holdudvar küszöbén Fény szerelmesei. Az éj leple alatt Andalog a sötét Fátyol függöny alján Ködfelhő kebelén. Őszi est szívében Fáj nyárnak múlása Puha csókot lehel A táj homlokára. Zokog a kis patak Nem várja a telet Hol’ jégpáncél borít S a lélek megdermed. Csak a szellő hangja Neszező dallama Sóhajtva felkiált: Változz … Olvass tovább
Oly jó néha elmerengve Várni a csodát Sebzett szívünk mély lapjain Míg reményt kínál. A közöny szoros béklyóit Rabláncigáit Szét kell törni, le kell dobni Maradékait. Tiszta lelkünk tépett falán Könnyáztatta tér Szereteteső lemossa Ha van hitünk még. Felszálló buborék mezőn Énünk ellepi Egónk bábu terepét Mind felégeti. Elmerengve világ zaján Közöny bús dalán Tépett … Olvass tovább
Nyári est tornácán Könyököl a bánat Lábujjhegyen lépdel Majd megtorpan nálam. Könnyemet szárítja Érzem szívből szeretsz A távolság árnya Akadály nem lehet. Bújnék a karodba Hogy ölelj szorosan Puha csókjaiddal Áraszd el ajkamat. Imádlak, suttognád S néznél a szemembe Gyöngéden ölelnél Testem is remegne. Felforrt vérünk égne Tüzes-forró lángon Ott lebegnénk végig Érzéki parázson. Hiányod … Olvass tovább
Forró augusztusi napra ébredt a kisváros. Fülledt meleg van ma is. A perzselő napsugarak mindent elborítanak. A toronyóra méltóságteljesen jelzi a pontos időpontot. Mindenki igyekszik hűvösebb helyre húzódni. Olívia szomorúan, kávéját kortyolgatva ül a konyhában. Megválaszolatlan kérdések kergetőznek fejében. Férje Dávid, nemrég egy jelentéktelen köszönéssel ment el otthonról. Tíz éves házasok. Valamikor boldogok voltak, de … Olvass tovább
Petőfi: János Vitéz c. elbeszélő költemény mintájára, modernebb változatban 25-27. fejezet -25- Az első kapuhoz amint elérkezett Három medve várta, lába megremegett Minden bátorságát János összeszedte A medvekomákat földre terítette. El is fáradt bizony e nagy hőstett után Talált egy padot s azon megnyugodván Úgy tervezte holnap folytatja az útját Hány kapu várja majd, számára … Olvass tovább
Petőfi: János Vitéz c. elbeszélő költemény mintájára, modernebb változatban 20-24. fejezet – 20- Erdő sűrűjében egyre beljebb haladt Ámult és bámult, de félelme nem lankadt Oly dolgokat látott Óriásországban Azt hitte álmodik, csak szeme van nyitva. Amerre csak nézett égig értek a fák Rájuk nézett, elszédült, forgott a világ Levelek nagysága, mint egy lótakaró Elveszettnek … Olvass tovább
Petőfi: János Vitéz c. elbeszélő költemény mintájára, modernebb változatban 15-19. fejezet – 15 – A mi hős legényünk kibeszélte magát Őszintén elmondta szíve mély fájdalmát Királyleány szeme sem maradt szárazon Arcán szomorúság ült a nagy bánaton. Megértelek fiam, férfiember vagyok Látom a te szíved másik lányért rajong Megjutalmazlak én bátor hőstettedért Ezt el kell most … Olvass tovább
Petőfi: János Vitéz c. elbeszélő költemény mintájára, modernebb változatban 11-14. fejezet – 11- A török hódítok fenték a fogukat Franciák földjére, az egy Paradicsom Vitézeink ámultak a gyönyörű tájon Ilyen szépségeket útjukon nem láttak. Mire a hőseink beértek e tájra A török hódítok dézsmáltak javába Templomok kincseit összeharácsolták Boros pincék mélyét mind- mind felkutatták. Lángba … Olvass tovább
Petőfi: János Vitéz c. elbeszélő költemény mintájára, modernebb változatban 6-10. fejezet -6- Fáradt legény lábát vitte a bánata Erdő sűrűjében amint így baktata Messziről fényt látott, megdörzsölte szemét Talán mesekunyhó egy erdő közepén? Felnézett az égre, csillagok útjára Azok ott ragyogtak az égi udvarban Holdkirály birtokán, amelyik végtelen Megkérdezné őket, úgysem jön felelet. Amint így … Olvass tovább
– 1 – Júliusi napfény csókolja az eget Szegény, árva fiú juhnyájat legeltet Ameddig azok ott, legelésznek körbe A juhászlegénynek máson járt esze. Szerelmi láng tüze tombolt ereiben A perzselő napfény testét hevítette Lepihent a fűre, nézett kéklő égre Néki is adatik egy csodás szerencse? Körülötte pompás virágmező tája Illatát felkapta szellő fuvallata Madárcsicsergések, méhek … Olvass tovább
Láttál jégcsapot eresz alá fagyva? zúzmarás faágon elidőzött szemed? ablakra a természet művészi keze csodás jégvirágot, vajon miként festett? Sikongtál a jégen hideg, fagyos télben? térdig érő hóra feküdtél nevetve? ha volt részed benne, s boldog gyermekkorban velem együtt adj hálát idő távlatában. Hisz’ az élet olykor dobhat jégcsapokat szívedre rászórhat sok nehéz fájdalmat lelked … Olvass tovább
Nyári napfény ajka csókolja az eget Fényes ragyogása átjárja bús szívem Puha ölelése simogatja lelkem Esti búcsúzása balzsamozza testem. Imádom a nyarat, ha friss szellő karol Bódult éjszakáknak emléke még zsarol Mosolygó arcomon csodás naplemente Éjszakai álmát mind ott felejtette. Elköszönnek csendben virágok és a fák Éneklő madárka fészkére visszaszáll Elnémul a mező, a fenyves … Olvass tovább
Volt egy csodás álmom Igazi, meseszép Tündérkert mezején Sétáltunk te meg én. Fogtad a két kezem Érintetted számat Gyöngéden öleltél Éreztem a vágyad. Szenvedély lét tüzén Tapadtál ajkamra Szívünket a vágyunk Lángra lobbantotta. Fülembe suttogtad Tervedet – álmodat Csillagfényes éjen Szívem elraboltad. Holdvilág fényénél Csókoltad az arcom Szerelmed elbűvölt Ma is hallom hangod. A patyolat … Olvass tovább
Egy csodás, szép napon életembe léptél éteren született vonzalom, s mély érzés. Első találkozás azt sosem feledem szeretet- szenvedély lelkitárs érzelem. Mint egy enyhe szellő csillapított csókod karod ölelése s a sok kedves bókod. Vágyam felkarolta lángba borult testem ily csodás szerelmet soha nem éreztem. Hercegnőddé tettél a Szerelmed lettem te Hercegem lettél s igazi … Olvass tovább
Holdkirálynak udvarában csillag milliárdok Ha én egy kis fénylény lennék mindent körbe látok. Ablakodhoz lopakodnék nesztelenül, csöndben Csodás álmot sugároznék gyönyörű szemedre. Áthatolnék észrevétlen minden akadályon Ajkadra csókolnám lágyan érzéki, hű vágyam. Fénykezemmel ölelnélek álmodat vigyáznám Az éjszaka varázsában kettőnkről álmodnál. Csodás szerelmünkről szólna minden perc és óra A hajnalpír értem jönne s térnék nyugovóra. … Olvass tovább
Tavaszi nap fénye fürdette az eget Éteri sugallat pásztázta a teret Váratlanul jöttél, életembe léptél Első pillanatban szívembe költöztél. Mosolyod elbűvölt, a szellő táncot járt Átöleltél lágyan, éreztük a szikrát Éterben vajúdott e nagy vonzalom már Az égiektől kapott igazi boldogság. Szemem a tiedben meglátta a csodát Tudtam hogy több lesz ez, mint egy találkozás … Olvass tovább
Mikor a Hold lopakodva oson előcsalja csillaggyermekeit magány marta borús, téli estén hiányod tombol szívem közepén. Rád gondolok, lelkem befele sír a szellő kint halkan tovalibben csak a pislákoló gyertyalángon mocorog a csend, később megpihen. Ablakomra száll a szomorú nesz ő is egyedül van akárcsak én kedves bókjaid szinte hallom még könnyek közt kérdezem, vajon … Olvass tovább