Sebvestyén József

Hol volt, hol nem volt.. volt a világon, egy ember. Annak az embernek volt egy tarisznyája, azt megtömte maradék jósággal, reménnyel és jóakarattal. Azzal elindult megtalálni azt a gyógyírt ami nélkül csak tovább tátong benne, az a nagy üresség. Ment mendegélt az ember hetedhét határon túl, egész addig míg eljutott egy sivatagig. Ott leült a … Olvass tovább

A szerelmesek a puha szénában feküdtek. Fáradtan nyúltak el, miután elhagyta őket az a kínzó, szaggató láz, mely oly hirtelen támadt rájuk, mikor kora este először egymási lettek. Meztelenek voltak. A lány bőre csupaszon világította meg a holdat, mely szégyenében – szokásától eltérően – korai búcsút vett. Hajnalodott. S ők feküdtek ebben a fény nélküli … Olvass tovább

Rég is volt mikor a házba érkezett. a küszöbön át.. a férfi ölelő karjaiban. Rég volt… fényesen ragyogott.. arca tiszta.. Akkor még bátor volt… tiszta ragyogásában mutatta a világot.. Alig szennyezte légy.. ki mocskos lábaival reá meredt.. élettel teli vértől buzgó szúnyog megpihent hűs ábrázatán… Szeretni szeretve halt a tragédiák hosszú során.. megmutatva a kezeket.. … Olvass tovább

A cigány megállt a kerítés mellett és bekiáltott. Érdes hangját felkapta a szél, és a hegyek felé fújta. Az öreg épp egy karó fölé hajolt, azt egyengette. Ugyan látta a kerítés mögül kirajzolódó alakot, valami kurjantás félére is emlékezett, de nemigen foglalkozott vele. Még bírták a lábai az állást. Ezt az értékes, fájdalom nélküli állapotot … Olvass tovább

Kálló Margit az ágyon ült s közben a kézitáskájában kotorászott. A koszos, függönnyel fedett ablakon alig szűrődött be valami fény, s ha mégis, az is elhalt a szekrény előtt. Ősz asszony, a betegségei mély nyomokat hagytak az arcán. Már nem tudta mióta is beszél hangosan magában. Kopogtak. – Ki az? – rezzent össze egész testében. … Olvass tovább

Klein Elemért, a mindenkor buzgó, köpcös, kissé rozsdavörös arcú könyvelőt – hiába várták a hivatalban. Hogy Klein úr késik? – Tették fel hitetlenkedve a kérdést a hölgyek és az urak. De hisz az lehetetlen! Klein úr minden nap pontban hat óra harminc perckor lép be a kapus szobájába, ott elkéri a kulcsokat, majd megmászva a … Olvass tovább

Száraz, aszott kéz nyomta le a kilincset. Mikor kitárta az ajtót egy szőke kislány rohant végig az előszobán. – Lilikém! Hát nem is köszönsz a mamának? – Kérdezte mosolyogva. A kislány sietve puszit adott, s csak úgy, cipőstől a szobába rohant. – Már megint milyen könyvet hoztál nagyapádnak? Kérdezte újra, de a kislány, ezt már … Olvass tovább

Káslker Aurél, pontban öt óra kettő perckor érkezett a munkahelyére. Ez volt az utolsó napja. Nyugodtan, körültekintőn végezte hajnali feladatát, utána beült az asztalához, és a többiekkel snapszert játszott. Ez az utolsó napom- gondolta magában Káslker Aurél. És ez a nap is olyan mint a többi. Nem történik semmi. A munkát, mára elvégezte, nem volt … Olvass tovább

Kalmár Elemér Pontban öt órára érkezett a cukrászda elé. Hátratett kézzel, lehajtott fejjel sétált a Puskin mozi bejáratáig, majd vissza. Többször is megtette ezt az utat, s végig arra gondolt hogy a hölgy, kit csak a jeligés levelekből ismert ne legyen túlontúl szép, de ne is legyen túl csúnya. Inkább csúnyácska legyen – morfondírozott. Negyven … Olvass tovább

Hankóczi Márton, egy kis nyugalomra vágyott. Szinte gyermek kora óta volt a céllövölde lakója, mit még apjától – Hankóczi Elektől örökölt. Ez volt az öröksége. A bódé, telis-tele csillogó bóvlikkal, három hajtogatott csövű puska, és egy sámli, melyen napjait töltötte. Hankóczi Mártonnak hiányzott az állandóság. A családi „ hogyishívjákok „ – ahogy ő nevezte, meg … Olvass tovább

A ház még megvolt. Kicsit sárgás, kicsit barnás, de kétségkívül ugyanazon a talapzaton állt mint ötven éve, mikor először belépett a nyikorgó óriáskapun. A férfi végig haladt a folyosón, megállt a postaládák előtt és végigpásztázott a neveken. Már nem laknak itt – gondolta. Pedig ez az a ház, Nagyatádi 35. Mégsem – Kertész – kiáltott … Olvass tovább

Pittinger Pálné egy elvetemült bűnös volt. Folytonosan elkövetett bűneire nem volt paragrafus. Ő ugyanis – lelkeket rabolt. Galád módon, kisajátítva valamennyit. Pittinger Pálné házmester volt. Na, nem született ő sem a házmesterség valamennyi jelzőjével. Ő is egy pufók, rózsaszín újszülöttként érkezett a világra, valamikor, még a Monarchia idején. Házmesterségre csak akkor adta a fejét, mikor … Olvass tovább

Kleim Gusztáv kora este ért a hídhoz. Elment egész a közepéig, majd megállt. A rettentő hajókat nézte, melyek ladikoknak tűntek a távolból. Közeledtek, s nőttek egyre nagyobbra. Kleim Gusztáv becsukta a szemét, s hagyta hogy testét rángassa a szél, mely a folyó felett igyekezett… valahova.. Arra gondolt, hova igyekszik ilyenkor a szél? Van e terve … Olvass tovább

A fiú végigsétál a Király utcán egész a Hajós utcáig. Az agár türelemmel követte a fiú hosszú lépteit. A kutyát öt órára kell hazavinni, és ő elnyújtotta az időt a többi fiúval, akik a Dob utcában kugliztak. Becsengetett, a cseléd nyitotta ki a kaput. Végignézett a fiún, – második emelet tizenhárom – vetette oda, majd … Olvass tovább