De szeretnék én…

Olykor történik olyan, hogy langyos ősszel a dombra kicsücsülök, s nézem ahogy hullanak a bíbor falevelek, s elmerengek. De szeretnék én falevél lenni, születni, bíborban fürödni, majd hullani, s a természetet ölelni! S amikor az idő elteltével a szél halkan surran, s belebotlik egy fűszálba, a lábamat az bizony csiklandozza, s kénytelen vagyok lenézni, s … Olvass tovább

Karácsonyi gesztenyebabák

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy barnahajú, szelíd kislány, Alíznak hívták. Olyannyira jámbor s bátor volt, hogy még akkor sem szólt a mamájának, amikor látott egy pókot a falon mászni. Odament hozzá, s egy kisebb papírdarabot szorított a falhoz, hogy arra másszon rá a pók, s így kitette az ablakon, s közben mindig … Olvass tovább

Karácsonyi gesztenyebabák

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy barnahajú, szelíd kislány, Alíznak hívták. Olyannyira jámbor s bátor volt, hogy még akkor sem szólt a mamájának, amikor látott egy pókot a falon mászni. Odament hozzá, s egy kisebb papírdarabot szorított a falhoz, hogy arra másszon rá a pók, s így kitette az ablakon, s közben mindig … Olvass tovább

Csillagsugár

Megáll a lágy szellő, s csenddé válva, leül a szép Balaton partjára. Felsóhajt egy csillag, zizegve elillan, beleesik a Balaton habjába. A homokban mezítláb sétálva, magához ölel a csend: nem bánja. A lehullott csillag, akár a méz: csillan, egy kiskacsa úszik oda, s csodálja. A tekintetem tőlem elmászva, a kiskacsához megy, s pásztázza. Szemében langy … Olvass tovább

LéleKabát

A sóhajtozó Hold alatt a csillagok szétgurulnak, tüskéjükön, tüskéjükön, álmodik a törékeny csönd. Hold sugarai? Fonalak. Az éj takaróvá varrja. A csend így melegedik fel: beburkolózva egy plédben. Fodrozódó sötét vízben habjaiban merülnek el, tajtékjában megfürödnek, most csillognak úgy, mint régen. Magamban hordozom az éjjelt, s az éj hordoz engem magában, az éjjel: a lelkem. … Olvass tovább

LéleKavics

Kezdetben ketten voltunk: a sivár homokpart s én. Aztán sokan voltunk: csillogtak a homokban az apró kavicsok.Hosszas nézelődés után ráleltem arra az egyre, arra az egy kavicsra, ami az enyém lehet attól fogva mindörökre. Kicsinyke- épp akkora, mint a kisujjamon lévő körmöm, de úgy csillogott, ahogyan méz csillog az üvegcsében. Még a színe is egyezett- … Olvass tovább

Felhőkávé

Olvad a patolyatfelhő az azúrkék égben, ahogy tejszínhab olvad a fekete kávéban, fel-felszáll egy-egy madár és a felhőkhöz simul, bele-belesüllyed a kocka csoki a habba. Csordogálnak-folydogálnak Napnak sugarai ó, azokba a hatalmas felhőtengerekbe, csordogál-folydogál a meleg tej a kávéba, jókedvemet hadd öntsem bele eme bögrébe.

Lélek-mesekönyv

Mesekönyvet lelkem legédesebb illatú szobájának könyvespolcáról veszel le, s a közös mesesarkunkban lágy, altató hangodba takarózva, ketten kuporodva s összebújva, mártózunk a Hold sugarainak öléből patakzó fénytavacskában, s közben mesélsz. Elmeséled, mi a szép, mi a baj, s közben elnézdegéljük a sötét tóban úszó madarakat. Most minden kimondhatatlanul jó. A mese helyszíne egy mező, lelkem … Olvass tovább

Törött lámpással andalog egy tündér

Törött lámpással andalog egy tündér a lelkemben, szorongásom sűrű erdejét járja körbe-körbe. Egy őzként vacogok egy könnytől szétázott leveleket hullajtó fa alatt (nem esik az eső, a fa sír. Nem eső, könny.) Kihűlt fényével haloványan rávilágít egy bokor ágain szövő pókra, hálójára való pillantásom bomlaszt, a pók úgy készíti elő az odarepülő légy halálát, ahogy … Olvass tovább

LéleKacsa

Lelkemben éjjelente gyertyát gyújt a remény, s lágyan odasúgja nekem: „ne félj!” Szorongásom tavát a mécses forrón izzó fénye apasztja, s én addig kacsaként vergődve úsztam a mély tóban. De most eltűnt az állóvíz, s most a helyén egy sivár homokos part, s most nem hangos hápogásomtól a lanka. De egy kacsa víz nélkül, mint … Olvass tovább

Vallomás a torz önképhez

Nekem Te voltál a tenger, de azt mondtad, csak egy csepp vagy, Nekem maga voltál az egyetlen legnagyobb csillag, szerinted csak a legapróbb voltál a rengetegből, Szerintem Te voltál a jószándékú pók, ki becsalt a szeretet hálójába, te azt állítottad, hogy csak egy konok pók hálójába ragadt bolha vagy. Nekem Te voltál az élet fája, … Olvass tovább

Így váltam csillaggá

Egy veréb csőrével kopogtat egy borostyánlevélre hullott üvegkavicson. Az imént az utolsó csiripelése harmat formájában a kisujjam végére cseppent. A Hold fénye kimúlt, a sötét fátyol az erdőre hullt. Most az egyszer, először s mától mindörökre az éj leple az én egyetlen takaróm, s én rajta sokmilliomodik csillagként ragyogok.

Fészket rak a Halál

Az éjjel varjú formájában megjelent a halál az ablakomban, csőrével erőteljesen kopogtatva örökkévalóságig tűnő pillanatig bámult. Gyűjtögette az elhullt faágakat s gallyakat, hogy aztán kertem egyetlen fájának koronájára fészket rakhasson, a Hold csordogáló sugarai alatt így veti meg ágyamat szemeim előtt a halál. Hangosan recsegnek a gallyak, s mikor nincs a madárnak tele a csőre … Olvass tovább

Minden nyári játék

Nyár van, s látom fáradt vagy, hát menj be a fürdőszobába, s most az egyszer, folyasd tele a kádat hideg vízzel. Folyasd tele, s csobbanj bele, csinálj habot, s fúj szappanbuborékot. Először csak egyet, s pukkaszd ki. Majd még egyet, aztán még egyet, engedd tele az egész helyet. Nézd, hogy csillognak a szappanbuborékok. Zöld, rózsaszín, … Olvass tovább

Hangjegyóceán cseppje

Patakzanak a tölgyfa tetején lévő madárka csőréből a csilingelő dallamok, a pázsiton meglátom árnyékát, tüstént el is kapom a madár törékeny szárnyát, s ujjaim végigzongoráznak az árnyán. Állok s nézem, hogy lecsordul a fa legalsó levele végéről az utolsó árva hang, a madárka szárnyának árnyán leütöm az utolsó zongorabillentyűt, s hagyom, hogy a két végdallam … Olvass tovább

Egy kellemes őszi éjjel

Egy kellemes őszi éjjel az eső megeredt, s én éber voltam, mikor az első csepp betoppant. Az ablakhoz apró léptekkel andalogtam, megálltam az üveg előtt, s bámultam, ahogy az esőcseppek folydogálnak, mintha a sötét égről egy csillag hullana, mint mikor a fát megérinti a szél, s a levele lehullik. De a levelek, mint az eső, … Olvass tovább

Léleklámpa

Az asztalon csücsülő kislámpa körtéjében a fény ébredezik, ásít egyet, s addig csupán a szoba töredékét látni. De amint kinyújtózik, a világosság ragyogja be a helyet, de amint kinyújtózik, a világosság ragyogja be a lelkem. Gyere be kérlek, s mesélj! – szólítok egy didergő csillagot, annyira reszket, hogy mikor belép, kimúlik a lámpában a meleg … Olvass tovább