Lovas József Pál

Anya gyakran mondogatta nekem, miután szeretőn átölelt: „Kisfiam, légy jó, légy jó mindhalálig”. Így mondta, Móricz Zsigmond után szabadon. Anya a legkedvesebb írói között tartotta számon Móriczot. Imádta a műveit, Nyilas Misit. Ahogyan engem is. És hitt az emberi jóságban. A humánus jóakaratban. A segítőkészségben. Merthát anélkül nagyon magunkra maradunk, mondta, aztán még hozzáfűzte: ha … Olvass tovább

Hát ezt is megértük! Karanténban. Igaz, ma még amolyan önkéntesféle az egész, de… Nagyon nehéz. Négy fal között az ötödik emeleten. Magasban ugyan, de mégis nagyon alacsonyan. Már ami a közérzetet illeti. Hiányérzet? Az elrabolt szabadságon kívül ma még semmi más. Kéznél a rádió, a televízió, a telefon, mégis… Nagyon nehéz. Távol a világ zajától, … Olvass tovább

(részlet) A folyó ártere széles volt, a rajta lévő híd folyón átívelő szakasza is több mint kétszáz méter hosszú. A fahíd, az orosz hadsereg által indított offenzíva egyik célpontja a gyors, nagy tömegben történő átkelés lehetőségét kínálta fel. A hadvezetés parancsára a folyón keresztül vezető szakaszt aláaknázták, ügyelve arra, hogy véletlen robbanás ne történhessen. – … Olvass tovább

(Régi történet) Csicsóvár kulturális intézménye a napokban ünnepelte annak a nagy eseménynek első évfordulóját, amely a „Nehogy megnézd, nehogy részt vegyél rajta” címmel sikeres mozgalomként vonult be a városka újkori történelmébe. Eme mozgalom az önmagukat nagyokosnak tartottak körében Hunyócska néven vált ismeretessé. Kitalálója egy Huny Csóka nevű nép(el)művelő, a kulturális intézmény dolgozója volt. A lényege … Olvass tovább

Azon a héten kétszer is rátelefonáltak. Egyazon cégtől mind a két alkalommal ugyanaz a személy hívta a családot. Az illető a cég által rendezett előadás kapcsán az iránt érdeklődött, hogy részt tudnak-e venni rajta. Lajos, a nyugdíjas lakatosmester nagy nyugalommal hallgatta a telefonálót, a kedves hangú hölgy kíváncsisága bizonyos értelemben még érthető is volt a … Olvass tovább

– Február utolsó napján elűztük a telet. Tamás barátom határozott kijelentése akár nyugtatóan is hatna. Mégis… – Valóban? – kérdezem. – Igen. Mit gondolsz, az álarcba öltözöttek, a gólyalábasok, a helybéli kíváncsiskodók vidám serege fölöslegesen ugrándozott a főtéri játékban, a fölvonuláson?! Drága barátom, nekünk is jár a sikerélmény. – Úgy legyen! Reménykedjünk. Azért én még … Olvass tovább

– Késtél! Ott ül a szoba közepén egy fotelban, háttal az ablaknak, gondosan ügyelve arra, hogy az utcáról beömlő fény a kezében széjjelnyitott újságra essen, bár nem olvas, szeme a bejárati ajtót figyeli, az érkezésemet várja egyre türelmetlenebbül. S hogy benyitok, azt mondja, késtem. Nem tudom, miről beszél. Különben is a frászt hozza rám, éjjel … Olvass tovább

Bogyó aludni készül. Álmos. Nincs ebben semmi különös, egy átvirrasztott zűrös éjszaka után megesik az ilyesmi. Mármint hogy elálmosodik az emberfia. Hősünkben pedig még él az a szingli fiatalokra jellemző jó szokás: egyedül csakis akkor hajtja pihe-puha párnácskára a fejét, amikor elálmosodik. Témánál maradva, Bogyó tisztában van azzal a világot rengető gondolattal, miszerint, aki sokat … Olvass tovább

Most léptem le a falvédőről. Dobbantottam. Sima ügy – jelenti ki Bogyó, alias Boros Gy. Olivér újságíró, utalva ezzel az emberi naivitás határtalan mélységeire. Arra, hogy némely halandó mennyire hiszékeny tud lenni. Egyébiránt Belfegor kollégának szövegel, aki nevéből és viselkedésmódjából következtetve kapta ajándékba eme sokak részéről ötletesnek kikiáltott becenevet. Hősünk a tituluson azért meglepődik egy … Olvass tovább

Sodorjunk egy cigarettát. Mostanában gyakran visszaidézem szavait. A mondatot, amellyel dohányzásra invitált. A közösen művelt rágyújtás sok mindent rejthet magában. Néhány perces kikapcsolódást a munkából, közvetlenebb, melegebb hangú beszélgetést például. Ha kettesben szívjuk, talán még jobb íze is van annak a büdös bagónak. Nap, mint nap ugyanúgy kezdődött minden. Az éppen kezében lévő kéziratot gondosan … Olvass tovább

Nem akartam tőle semmit. Csak a kezét szerettem volna megfogni. Hogy érezzem a közelségét. A testét, amely egész lényében remegett. Mondom meg akartam fogni a kezét. Erre ő azt mondta, hogy vegyem feleségül. Hát berágtam. Azt már nem! Ott azért még nem tartok. Habár… Legszívesebben szájon csókoltam volna. Igen. Anya gyakran hajtogatja mostanában: „Fiam, te … Olvass tovább

Vasárnap van. Május első vasárnapja. Legszebb ünnepnapjaink egyike. Ezen a napon az édesanyákat köszöntjük. A neves amerikai író, Edgar Allan Poe írta egyik versében: Az angyalok – úgy érzem – odafenn, Ha suttognak szerelmesen, puhán, A lángoló igék közt sohasem Lelnek oly ájtatosat, mint „Anyám”. Emlékek között kutatok. Édesanyámról. Születésemtől a felnőtt koromig elkísér. Amire … Olvass tovább

Hát, jól kint vagyunk a vízből, mondhatná a magyar. Vagy talán mégsem? Ebben a megkésett márciusi télben tegnap hóembert építettünk. Szép nagyot, s most ott ragyog az eltévedt dermedt napsütésben nappali szobánk előtt, együtt érzőn bámulva családi ünnepünk. Őt figyeljük, amint huncut mosoly kíséretében jobb kezével megdörzsöli hosszú répaorrát, aztán lyukas fazékkalapját picit megbillentve kacsint … Olvass tovább

Csengettek. Ismerős csengetés volt, egy hosszú és egy rövid várva várt csengetés. Ez a csilingelő hang korábban gyakori vendég volt a háznál, ám az utóbbi időben egyre ritkábban rázta fel a meghitt szoba álmosító csendjét. Csak ültek ott a kora délutánban, férj és feleség megszokott foteljaikban, Márta, olykor a televízió képernyőjére figyelve horgolással foglalta el … Olvass tovább

A szülői ház Ez is egy örök emlék. A legnagyobbak közül való. A szülői ház. Hogy szerettem! Apáék két költözés után találtak rá. Az elsőnél a kényszer sodorta a családot: egy kegyetlen padlássöprés után hurcolkodniuk kellett a saját otthonukból. Amijük megmaradt, kevéske pénzzel a zsebükben egy belső telken épült kis házra tellett a városban. Abban … Olvass tovább

Fákról írnék. Születésről és elmúlásról, ahogyan a növények élik át. Próbálom követni sorsukat, beleélni magam a helyzetükbe. Tudom, csak találgathatok. Kertünk végében állt egy hatalmas diófa. Árnyat és bő termést adó gyümölcsfa volt, emlékszem, gyermekkorunkban jókat játszottunk alatta. Dióhabó, mert hát megtiszteltetésünk jeléül nevet is adtunk a „Hatalmas Barátságos Óriás”-nak, zokszó nélkül tűrte változatos, olykor … Olvass tovább

(film(fel)forgatókönyv, részlet) S. Csók mesél. A forgatókönyvíró a múltból citál, a jelentől kicsit távolabbról. Helyszín a Kéknyelű névre keresztelt vendéglátóegység, amelynek külső helyisége ez idő tájt még dohányzóként szerepel a működési engedéllyel rendelkező söntések sorában. Tehát a forgatókönyv eme szakasza a boldog békeidők cigarettafüsttől illatozó korszakát idézi. Azokat a szép napokat, amikor még – a … Olvass tovább

Zsóka hangosan fölnevetett. Ha jól visszagondol, nem is nevetés volt az, inkább kacaj. Igen, kedvesen hangzó egészséges kacagás volt, ami egy előzetesen kitárulkozó könnyed mosoly kíséretében hagyta el a lány ajkát. Az egész egy leszakadt felsőgomb miatt történt. A manővert Zsóka ingblúza bánta. A lány akkor egy pillanatra meglepődött, arcát parányi pír lepte el, egyik … Olvass tovább

Mesét várnak tőle. Mesét, fehérben. A kérés ilyentájt, Karácsonykor nagyon is helyénvaló. Mert hát télen mi más egyébre gondolna az emberiség, mint a puha-pihe hóra. Ragyogó napsütésben ott, a hegyoldal lejtőin. Nagy öröm ez különösen a síelők, szánkázók népes táborának. Már ha van hó, merül el a témában Boros Gy. Olivér, becenevén Bogyó kicsit kedvetlenül. … Olvass tovább