Lovas József Pál

Nem mese ez, gyermek. Elmondanám. Hol voltam, hol nem voltam? Hogy ne nőjön nagyra az orrod, kíváncsi kérdésedre íme a válaszom. Jártam az Óperenciás tengeren túl, ahol Mariska nagynéném él a családjával, üveghegyen innen, ott meg a Zsóka tanti tölti nyugdíjas éveit a férjével. A bátyám Angliában dolgozik. Nála még nem volt szerencsém vendégeskedni. A … Olvass tovább

Próbatétel. A feladat jegyzetírásról szól. A megadott téma nagyon is aktuális, olyannyira, hogy akár előre kitalálhatta volna az évfolyam. A címe: „Az én tanárom”. Amolyan tudásfelmérő dolgozatféle ez a média és kommunikáció szakos hallgatók számára. – Na, bumm! – dohog bele az előadóterem csendjébe Bandula. – Pont most, amikor éppen tüntetnek és sztrájkra készülnek a … Olvass tovább

Szerencsét nem lehet kilóra vásárolni. Belépni a boltba, aztán a javából válogatva mérlegre pakolni belőle valamennyit. Nem lehet. A szerencse különben is illanó. Ha úgy tartja a kedve, pillanatok alatt elszáll mellőled. Magadra hagy a bajban. Azt is mondják rá, hogy forgandó. Igen. Gyakran eltekereg. Pedig, ha belegondolsz, sok esetben szükséged volna rá a nagybetűs … Olvass tovább

Elment a Bohóc. Csendben, észrevétlenül hagyta el a porondot, sötétben, csak a kihunyni készülő reflektorok pislogó fényei kísérték utolsó útján. A publikum, a mélyen tisztelt publikum nagyokat hallgatott. Se tapsvihar, se üdvrivalgás. A máskor oly éltetően zengő ünneplés elmaradt. Már nem kellett senkinek. A Bohóc. Valaha nagy dolgokról ábrándozott. Álmában, ha tükörbe nézett, a manézs … Olvass tovább

A vonat még bent állt a pályaudvaron, amikor figyelmes lettem a Lányra. Feltűnő jelenség volt: csinos, szép és fiatal. Egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. Már másodízben haladt el a fülke előtt, ahol egymagamban várakoztam az indulásra. Mindannyiszor egy-egy kíváncsi pillantást vetett rám, azután továbbment. Végigjárta a szerelvényt, kutatva be-benézett a fülkékbe, szimatolt, mintha keresne valakit. … Olvass tovább

Ott álltak egymással szemben. Két férfi. Kakaskodók. Ugyanúgy, mint tíz esztendővel ezelőtt. Megkopott farmernadrágban, zakóban az egyik, jól szabott öltönyben, nyakkendőben a másik. Még a helyiség is ugyanaz, mint régen. Igaz, akkor még kocsmának nevezték a vendéglátó egységet, mára eszpresszó lett belőle. Ám a dolgok lényege mit sem változott az óta. Talán éppen ez dühítette … Olvass tovább

Vidáman Új évre ébredtem. Igen. Szép, napsütéses, új esztendőre. Nem, most véletlenül sem panaszkodni akarok arról, hogy milyen gyorsan elszállt a régi. Ami sajnos igaz, de ne búslakodjunk miatta. Inkább örvendjünk, mert itt van az új. És az új kezdetben mindig hoz valami reménykeltőt. Mint például az első munkanap. Nem mondom, hogy nagyon vártuk, de … Olvass tovább

(Párizs, 2015. november 13.) Valaha béke volt ezen a Földön. Béke és nyugalom. Néhány napja még abból a békességet árasztó nyugalomból tisztán kicsengett a szabadságot oly büszkén éltető emberek önfeledt nevetése. Az örömteli Élet. Ha végigment a rue de Charonne-on, beült a La Belle Equipe kávézóba, vagy ha megéhezett, helyet foglalt a rue Bichat-on lévő … Olvass tovább

1. Utazáshoz készülődünk. Anya segít a pakolásban. Nem szívesen teszi, tudom. Nem is tagadja, sőt, kimondja nyíltan, azt szeretné, ha maradnék a fenekemen. Nem tehetem. Régóta várom az órát, a percet, hogy végre repülőre ülhessek. Nemcsak a gép miatt, maga a messzeség az, amely kíváncsivá tesz. Egy másik ország. Az eddig még csak filmekből látott … Olvass tovább

Egy elefántbébi sirámai Helló Severn Suzuki Kanadából! Elnézésedet kérem, hogy így ismeretlenül megszólítalak, de az igazság az, hogy az ENSZ-ben elmondott beszéded nagyon felkavart. Egyszerűn nem tudok szótlanul elmenni mellette. Igazságtartalma elsöprő erejű, az elhangzottaknak komoly üzenete van, ami a világ minden polgárának szól. Igen a világnak szóltál, a nagy földkerekségen belül is azokhoz, akik … Olvass tovább

Elmenőben még visszanéz. Menj a fenébe, kiáltja, azzal sarkon fordul, és rám csapja az ajtót. Na, bumm! Nem! Miatta nem verem falba a fejem. Most nem. Reménykedem, már ő sem várja el tőlem a nagy durranást. Hallgatom, léptei már a folyosó végén visszhangoznak. Utána szólnék, kiáltozom, de elkések vele. A külső ajtó hangosan becsapódik mögötte. … Olvass tovább

Egyidősek lehettek. Tizenhét évesek. A lány a cirkusszal érkezett a kisvárosba, a fiú pedig alkalmi munkásként serénykedett a társulat sátrának felállításában. Az adott feladat sokrétű volt, azt tette, amit éppen parancsba foglalt a műszaki vezető. Akkortájt nyaranta két-három cirkusz is letelepedett néhány napra a vásártéren, így hát elmondhatta, az elmúlt két esztendő alatt már némi … Olvass tovább

(Átutazók) Várótermek. Több is él belőlük az emlékezetünkben. Már amelyekben jártunk. Nem sorolom, azt mondják, amúgy sok bennük a hasonlatosság, ha még oly különbözőek is. Talán az emberek miatt. Ami közös lehet: az a türelmetlen alaptermészetünk. Senki nem szereti, ha várakoztatják. A pályaudvarokon sem. Különösen, ha az ember esős, szeles időt fog ki az utazásra. … Olvass tovább

Most! Ez az a pillanat. Az egyetlen. A soha vissza nem térő örök forrás. A minden. Így együtt: a Nő! Szólítsuk Évának. Azon a néven, amelyre pólyásként megkeresztelték. A nevet, mint könnyű terhet az óta is hűséggel viseli. – Volt választásom a keresztelőn? – kérdez vissza olykor a kétkedők szavaira. – Akkor és ott nem … Olvass tovább

Ünnepek Várta a karácsonyt. Az év végét, az ünnepeket. Ugyanúgy, mint régen. Már jó előre készülődött hozzá. Időben megvásárolta az ajándékokat, a többféle ízesítésű szaloncukrot, a sütéshez-főzéshez szükséges anyagokat. És elsők között megvette a fenyőfát is. Soha sem a legmagasabbat, nem is a legkisebbet, ami mindig is tetszett neki, az a közepesnél valamivel nagyobb méretű … Olvass tovább