Lovas József Pál Gábor volt a fölbujtó. Ő találta ki az egészet. Ötletét végül is elfogadta a csapat. Történt pedig, hogy egy szép májusi napon összefutott a két régi barát. Péter a kávéját kavargatta éppen, amikor Gábor belépett a Füsti cukrászda ajtaján. Az asztalnál összeölelkezve üdvözölték egymást. Péter hellyel kínálta a vendéget, figyelmesen végigmérte, Gábor hasonlóképpen cselekedett, mindkettőjük … Olvass tovább
Nyarakról álmodott. Napsütéses, testet melengető, búzát, gyümölcsöt érlelő áldott nyarakról. Így mondja: az életet adóról. Dolgos napokat kiálló álma már-már pihentetően hat fáradt korpuszára. Ez a délibábnak tűnő látomás átható boldogsággal tölti el. Megnyugvást, békét varázsol ráncokat nyüvő ábrázatára. Csak az ébredés iszonytatóan nehéz. Csalódás minden tekintetben. Mert hát forró nyarakról álmodott éppen, aztán fagyos … Olvass tovább
Idegen voltam Lassan kitisztul elmém és minden rendeződik. Ami volt sorsom: halódó hideg remegés már nem egy beteg embrió örökölt póza. Már nem. Új élet kezdődik ma itt. A szív friss vértől duzzad, s az ember, ki egykoron vörös mocsárban fuldokolt, majd itt rátalál önmagára. Ó zsenge emberfattyú, lélek nélkül, fél szívvel esendő, ki él … Olvass tovább
Kegyetlen gyilkosság volt, az eddigi legborzalmasabbak egyike a kisváros történelmében. Az eset, amely végül is hosszú ideig lefoglalta a többségében kényszerűségbõl ráérő emberek fantáziáját, furcsa mód nem okozott nagy felháborodást a lakosság körében. Mintha csak sugallták volna a gyanakvó tekintetek: várható volt, végre megtette valaki azt, amit már korábban meg kellett volna tenni. Mert hát … Olvass tovább
Az a pofon igazán nagy volt. És kivédhetetlen. Égető csípését még ma is ott érzem az arcomon. Az egyetlen pofon volt, amit apámtól kaptam életemben, talán azért is nyilall még mindig olyan fájdalmasan belém, ha rá emlékezem. Rosszul is esett nagyon, ma már bevallhatom. Apám két kezével inkább simogatott, mintsem megvert bennünket, családját sem illette … Olvass tovább
És akkor ránk sötétedett Meddig tud Ember maradni az ember? Hol a határ, amikor már elaljasul? kérdezted egy lehetetlenül borús napon, rosszkedvünk telén hideg eső verte az ablakunkba hajló platánokat, emlékszem, a párkányon egy magányos veréb talált menedéket, figyeltük komótos tollászkodását, szavakban megsajnáltad, mintha csak elfelejtetted volna, hogy néhány perccel azelőtt még te is … Olvass tovább
Reggel van. 2012. július 24-e kora reggele. Kissé fáradtan, álmosan ébred. Keveset aludt az éjjel, azt is nyugtalanul. Álmában nyomasztó érzés fogta el: néhány nappal korábban Solton meghalt egy újvidéki kerékpáros. A hozzá hasonló korban lévő férfi szintén az olimpiára igyekezett. Rossz ómen, gondolja, az ő útja is Solton vezetett keresztül. – Remélem, hogy ennek … Olvass tovább
A férfi ott állt a kapuban és várt. Egy hét óta mindennap kiállt a temetőkert kapujába és várta az asszonyt. Türelemmel várakozott, az olyan emberek irigylésre méltó nyugalmával, akik biztosak a dolgukban. Tudta, hogy a nő el fog jönni. Vasárnap volt. Halottak napja. Amikor találkozott a tekintetük, a férfi egy pillanatra elszomorodott. Az asszony észrevette … Olvass tovább
Hűvös a reggel. Esik. Sötét van. Hideg. Az évszakhoz képest… Hallgatom a rádiót. Mintha már magnóról menne. Hetek óta ugyanaz a szöveg: az évszakhoz képest hideg marad az idő. Nyár van. Nyár! Nyár! Nyár! Kánikulának kéne lenni! Ordítozom. Az időjárásra talán? Az előttem kivilágítatlan kerékpárral imbolygó alak hoz ki a sodromból. Épp hogy csak le … Olvass tovább
Későn érkezem Későn érkezem, jaj csak fel ne ébredj! Paplanod alól lüktet lélegzésed. Öledből kihullt a rohanó idő, Édes álmot kergetsz elszenderedőn. Arcodon halvány pír, karod kitárva, Kibomló hajad takarja két vállad. Gondjaid lehunyt pilláidra ültek, Szólnék, de féltem fáradt ébredésed. Lovas József Pál
A szolgálat reggel 6 óráig tartott a szentesi tejüzem portáján. Máskor, normális körülmények között ebben az időpontban jön a váltás, hogy megkezdje este 6-ig tartó, 12 órás munkaidejét. Azon az emlékezetes napon azonban portást már nem osztottak be szolgálatba. A szigorú parancs a kapukat záratta be örökre. Janó Imre sem várt arra, hogy valamelyik munkatársa … Olvass tovább
Szerelem Látod, itt kötöttem ki megint: füstös kiskocsma mélyén, egymagam. Italos kedvem sosem volt, tudod, most mégis úgy ülök itt némán, réveteg, mint aki vesztett, s már nem remél, eldobott mindent, s csak egy a gondja, hogy kocsmákban töltse napját, élje életét. Szólnék, magamra is persze. Elmennék innét, hasztalan. De béna a szám, lábam megremeg, … Olvass tovább
Szívembe zárlak Jó volt veled. Most elmegyek. Szívembe zárlak. Úgy megyek. Kitárt karodban álmodom: Te is jössz velem, ráhagyom. Tudom, csak álom, semmi más Az egész, csak egy kis remény. Örömteli szép, ám szerény Marasztaló felvillanás. Hogy jó veled. De elmegyek. Kitárt karodban szenvedek. Szívembe zárlak. Légy erős! Már nem jössz velem. Kérlelőn Nézel utánam, … Olvass tovább
Az Istenért nem lépne arrább. Ott áll az ajtóban, és néz rám azokkal a megveszekedett üveges szemekkel, de nem mozdul. Mondom neki, kérlelem, menjen bentebb, ne álljon ott, mint egy árva szamár! Nem megyek vele semmire. Úgy tűnik, csak a sofőrre hallgat. Arra is csak néhány aprócska lépés erejéig. Beszorultunk az autóbuszba. Most kiabálj! A … Olvass tovább
Édesanyám költözik. Igaz, most sem a maga jószántából teszi, mint ahogyan tette azt többször az életében, de költözik. Immáron a nyolcadik alkalommal. Szegénykém, még a nyolcvanadik évének közelében sem maradhat békességben. A lakásából kiparancsolta a hatalom. Nem először, de most már nagyon reméli, hogy utoljára e földi létben. Az első költözése a szülői házból történt, … Olvass tovább
Idők teltével Nem tudtam én azt soha fölmérni, Mennyi az út, a napi bejárható, Mint ahogyan az sem érdekelt, Várnak-e rám, Hogy hívatlanul a „már nem emlékszem” hűvös mosolyával marnak belém. Idők teltével, mondtad egyszer, úgyis megszokássá ülepednek le gyomrunkban a dolgok, a mindig új pedig valahol az agyunkban (egyre kisebb lesz, táplálékul a megszokásnak). … Olvass tovább