Öreg vagyok

Egyedül járkálok fel-alá piszkos épületekben, Rúzsnyomos cigarettámat égetem tiltott helyeken. Simogatja hajamat a magány és a meleg szél De szívemben még nem ért véget a tél. Kopott és szakadt már a farmerom alja, Kopott és ősrégi lelkemnek ajtaja. Fiatal és puha bőrömet ha megnyúznám Alatta öreg ráncokra telepedne a magány. Sok életet leélt már szellemem … Olvass tovább

Árnyékok

A sűrű és nehéz lét ami lassan Szobám csendes falaira ráül, Vadállatot formál és harap, Majd szívemben árnyékként kivetül. Méz, gyertyaláng és suttogások csillapítják Bennem a sikoltó szellem szerelmes képeit. Sötét, sötétség kell! Eloltom a fáklyát, Megszámolom életem egyedül élt éveit.

Vér

Vér íze van a levegőnek, vér íze van mindennek. Nehéz kő a tüdőmön s egy árnyék kerget. Beleolvadok erős és jéghideg karjaiba, A levegő köztünk halkan száll, akadozva. Végtelen, sötét szakadék, nem érinthetlek meg, A zuhanástól, csendtől én félek, rettegek. Egyedül, magányos magzat, suttogok a sötétben. Szárnyaidat mikor nyitod ki fölöttem? Mikor érsz hozzám hűvös … Olvass tovább

Tánc

Gyilkos szemeid karmolják szívemet, míg ajkam a tiéd nélkül didereg. Táncolunk ködben, kastélyban, kard van a torkomban, de a te szerelmed érintetlen, halhatatlan. Hányszor suttogjak még szellemeknek szerelmünkről? Az idő néha megáll, zongora szóra lassú keringő. Karjaidban mennyire lassú az idő. Olyan sötét, olyan hideg és fekete, lelked fala, és persze a belseje. Olyan meleg, … Olvass tovább

Bukott angyal

Kuporogva feküdtem a sötét, sötét és fekete ürességben, Csontom érintetlenül vacogott, én féltem, rettegtem. Leestem, zuhantam a tüskék felé mint megállíthatatlan Fekete szárnyú, göndör hajú, könnyes szemű bukott angyal. Álmatlan álmok és üres, fakó mosolyok fényében, Elmúlt, véget ért ami én voltam, minden egyes évem. Reszket a tükör, azt suttogja elmúlik majd a szépségem, A … Olvass tovább

Tavaszi Zsongás

Bársony szavakat suttog fülembe a szél, Csontjaimban még kong a fekete hideg, Ami eddig halott volt, most életre kél, De lelkem a napfénytől is didereg. Édes illatú tavaszi nimfák csábítanak Énekükkel egy boldogabb világ felé. A tündérek markomban mind megfulladtak, A tavasz sosem lehet az enyém. Meleg és ölelő tavaszi zsongás Felkínálja bájosan a boldogságot, … Olvass tovább

Egyedül

Kávé és cigaretta, mely lelkem szépségét egyben tartja. Sötét gondolatok kerülgetnek, de hiszen ettől lesz valós az élet. Attól, hogy csókok helyett a magány az egyetlen társam, éjjelente A Holdnak mesélek, nem embereknek. Nem vakíthat el most semmi sem, Látnom kell, mit nem láthat az átlag ember. Látnom kell, Mert valakinek el kell mondania, a … Olvass tovább

Ima

Ostoba az ember. Nem hisz, de Istent játszik, S dühében lerágja saját körmeit, mégis imádkozik. Összeteszi két fáradt kezét, melyekkel egész életében dolgozott, De a rabszolga munkáért soha semmit sem kapott. Azokkal az ujjakkal tapintotta meg először édesanyja arcát, Azokkal az ujjakkal fogta meg első ollóját. Ahogyan gyermekként papírhajókat vágott, Úgy később véres combja is … Olvass tovább

Hold

Tolvaj vagyok, akárcsak a Hold, Mert minden amit én gondolok, Az már rég valaki másé volt. Honnan is tudhatnám hát, hogy ki vagyok én, Ha rajtam is csillog a Naptól lopott fény?

Gyermekek

Mi, gyermekek, nem tudhatunk sokat, Csak nevetve mutatjuk fogainkat. Nem gondolunk a jövő ürességére, Mert túl édes a ,,Most” gyümölcse. Nem tudhatjuk milyen az, ha fáj, Hiszen a gyerekeknek nem kár. Mint a bolondok, úgy futunk előre, De senki sem mondja, hogy a semmibe. Mi, gyermekek, nem tudhatunk sokat, Mégis mi az az önálló gondolat? … Olvass tovább

Bal kar

Bal karom gyengén ugyan, de határozottan mutatja ujjait az ég felé. Rajta kívűl egy testrészem sem maradt, minden porcikámat elfújta a szél. A jobb kézfejem sok papírra firkantott már torkomra fagyott, néma szavakat, De igazán senki sem figyelt, így a szám lenyelte a tollat. Szemem könnyek tengerébe fulladt, mikor vakságát legyőzve megtanult látni, Ettől a … Olvass tovább