LugosiCsenge

Kerék alá került a kép, Rá diókat festett, elénk Mozsár morzsolt várat, Az Építész is belesápadt. Rózsaport letörlő ronggyal, Kútba esett sejlő sóhaj, Csigalépcsőn csészealjak: Fehér csontok, törve vannak, Vak toronyba vezet, nincsen Ablaka és mégis innen Ugranak az álmok: végük, Így állunk most, és nézzük.

Halkan csattan az ostor, Vezesd a végét a mára, Sodródásból cigarettát Sodorj most, még utoljára, És tudni fogom, mit teszel, Hajíts egy követ a vízre, Végtére is, jól ismerlek, Szétszedlek négy alapízre. Sós – a gyöngyöző verejték, Most hogy láttál, kibuggyan, Bor a véred és pezsgő lesz, Nemesebb – egy palackban. Keserű – a távozás, … Olvass tovább

Mi marad a költő után? Csak a néma sorok, Amiket egy haldokló Fülébe suttogott, Egy dal a szeretőnek, Aki már elhagyta, Rím egy fáradt kornak, Ami megtagadta. Szétfolyunk, ez a hely Is egykor beteg lett, Láncra verve hajtják Az elrabolt éveket. Beszürkült a város, Kivágták a fákat, Sajgó fejükre Kis lyukakat vájtak. Gyűlölök így élni, … Olvass tovább

Habzik az este Túl a Tiszán, Kifestve csenddel Ragyog puhán, Két karéjon csüng Kék derekán Az idő, a vén szajha, Szűk ruháit leszaggatja. A víz tenyere Fényeket vet, Nyújtózik, vár, Hajol, remeg, Testén az ég Könnyű szövet, S gomblyukain feljönnek, Szívéből a tündérek. Nem ismerik Az új világot, Megkeresik Gyöngéd párjuk – Árnyas fűzfa Hajol … Olvass tovább

Karmos léptek hátadon, Kottán karcolt fájdalom, Szereted a szép szavakat? A csonttal játszó madarak Táncát a Váci utcán, A kopott tornyok alatt? Elszakadt cérnák hirdetik, Útján súlyos bűneid. Mondd, a hangom változott? Tudni fogod, már tudod: Nem biztos, hogy túlélem, Amit néha álmodok.

Fekete vásznon pötty lent a Föld, Polcomon egy sor könyv kidőlt. Porba borult korok világa Halotti leplet terít magára. Plafonról elröppent álom csüng. Öregszik, fárad, kiürül a csönd. A lapokat pókháló lepi, Kezem sután a tintát keresi. Félszegen remeg a lámpafény, Az emberi elme árva lény.

Haragra gyúlt Pál György fia, – Leplezetlen nőügy volt – Bika orrában karika, Fehér ingén forró vér folyt. Kertek alatt régi barát Némán, kérdés nélkül várta, Nyoma sem volt félelemnek, Fagyos pillantását állta. A földön térdre rogyva sírt, Barna szempár nézte újra, Szürkületi köd szitált, Jobban vívott, és leszúrta. Félig ölébe fektette. Azt suttogta, hogy: … Olvass tovább

Szakad a hús, szakad a szív, szakítástól szétszakadtam. Szakad az agy, szakad a kép, egy egészből fél maradtam. Összetört darab vagyok, torz képmása valaminek ami valaha egész volt, s működött, veled. Csicsereg a csönd, lassan lelkembe csíp. Nélküled mindig meghalok egy kicsit. Küzdök az élettel. Sötét gondolatok… Megmentenélek, de csak némán zokogok Életösztönöddel a létedet … Olvass tovább

Meredek hegyormon állok. Lábamnál kapaszkodnak füvek, s eget bámuló virágok, halványak. Csillagszeműek. Öreg hegyek kopasz fején összebújó mohapárnák, csontos szikláik peremén a vízhozó szelet várják. Vágyakozva nézek körbe. Ég és föld között vagyok. Karnyújtásnyinak tűnnek, de egyikhez sem tartozok. Alattam a lomha folyó álmatagon pislog fel rám, felettem egy néma holló lebeg párafoltok hátán Ágaimat … Olvass tovább