Magdus Melinda Gyermekkorom óta vonzódom az indiánokhoz. Talán azzal kezdődött az egész, hogy fiú unokatestvéreim rajongtak a műanyag indián figurákért, amik akkoriban igen népszerűek voltak és izgalmas játéknak számítottak. Sok nyarat töltöttem velük, így nem maradhattam ki az apacsok és a komancsok közötti harcok megvívásából. Velük játszottam én is, ami egyáltalán nem esett nehezemre. Aztán kezembe került … Olvass tovább
Önfeledten bújócskáztak a bárányfelhők a tavaszi napsütésben, oly pajkosan, mint a gyermekek szoktak, amikor érzik, hogy végérvényesen elköszönt a tél és a tavasz eljövetelének senki sem tudja útját állni. Az egyik felhő éppen a másik mögé bújt és cinkosan egy jót somolygott. Párával telten olykor összeütköztek, ilyenkor nevetésük hatására hűsítő cseppek szálltak a park kopott … Olvass tovább
Hiába döngetem zárt kapuim, harangot félreverni nem akarom, őszi légy száll szemtelenül, szabadon… Haragom félőrülten magamra zúdítom, mi fogva tart régóta görcsösen szorítom, őszi légy száll szemtelenül, szabadon… Mint megvadult bika ki arénából kitörni készül, úgy törnék ki magányomból, de iszonyú súly visszaránt, őszi légy száll szemtelenül, szabadon… Biztass, hogy kiáltsam világnak teli torokkal fájdalmam, … Olvass tovább
Keserédes méz – Anyácska, kérlek, válaszolj a kérdésemre! Nekem miért nincs testvérem? – nyaggatta Panni édesanyját egy borongós téli estén a cserépkályha padkáján ülve és még szorosabban simult anyja meleg testéhez. – Mindkét barátnőmnek van az iskolában, Katinak és Ildinek is, csak nekem nincs. – Tudod kislányom mi így vagyunk egy család, apa, anya és … Olvass tovább
Robog kopott vonatom maga mögött hagyva gazos cserjést, akácost, romos udvart, piszkos várost, lelakott, romba dőlt házat, múltból itt maradt vágyat, hamvába hullt jövőt, elvadult természet az úr. Leszegett fejjel, búsan utazunk fülkéinkben, talán várják otthon az utazót, a fáradt életet morzsolót, az idő errefelé megállt, vonatom zajosan döcög tovább, eltűnőben a szép magyar táj, … Olvass tovább
Nagymamám kezében megállt a fakanál, épp a fortyogó szilvalekvárt kavargatta a sparhelten. Ugyan ki kopoghat az ajtaján? Faluhelyen mindenki ismerte egymást, a kopogást nem ismerték, bejáratosak voltak egymáshoz kopogás nélkül is. Lehúzta a nagy fazekat a tűzhely szélére, megtörölte a kezét és ajtót nyitott. Egy sudár, barna hajú, jó vágású fiatalember nézett vele szembe. – … Olvass tovább
Terézia, ezt a szép nevet adták nagymamámnak a dédszüleim, amikor nyolcadik gyermekként meglátta a napvilágot. Különleges névvel illették, mert akkoriban csak Marik, Bözsik és Katik születtek. Cipő és rendes ruha már nem jutott neki, szülői szeretetben sem volt sokáig része. Négy évesen árvaságra jutott, nővére nevelte fel a saját gyermekei mellett. Ahhoz, hogy valamennyire meg … Olvass tovább
Tercsi naplója 1. „Depresszióm csúcsán vagyok. Össze-vissza kavarognak a gondolatok a fejemben. Hogy jutottam idáig? Mit rontottam el? Nem érdekel semmi, üresnek érzem magam. Nem látom az alagút végét, de nem akarok teljesen elveszni! Fényt akarok, világosságot! Nem évek múlva, hanem most. Önmagam már elvesztettem, feladtam a céljaimat, a vágyaimat. Egyedül érzem magam a világban. … Olvass tovább
El nem küldött levél (Ritának ajánlom szeretettel) Valamiért mostanában csak sírni volna kedvem. Nem is sírni, zokogni. Megtisztulni. Őszintének lenni magamhoz és másokhoz is. Mert csak mismásolás folyik. Képmutatás képmutatóknak. Közben óriási az űr, mindenhol, nem látom a kiutat. Van kiút egyáltalán? Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a könnycseppet megteremtette. Nem tudom, mi lenne velem … Olvass tovább
Szánhúzó kutyusunk igen rusnya, fejéről hiányzik a kucsma, szerencsére nem annyira durva, csak minduntalan alagutat fúrna. Villanydróton ül egy fecske, elrepülni lenne ma kedve, nem teheti meg szegényke, törött szárnyú párjával mi lenne? Udvarunkban lihegnek a tyúkok, némelyik olyan, mint egy túzok, kakasok viaskodnak értük, többségüknek nem volt szerencséjük. Szarvasbikák várják a szeptembert, bőgésük hős … Olvass tovább
(Rózsák halála c. novellám folytatása) A bevásárlóközpont hétköznapi nyugodt életét élte. Péter beugrott, hogy megvegye hétvégére a sörét. Éjszakai horgászatra készült. Egész nap pokoli hőség volt, éjszakára sem hűlt le a levegő húsz fok alá. Alkoholmentes sört vett, mert reggel vezetnie kell hazáig, a jogosítványát nem szerette volna kockára tenni. A sörös polc mellett különféle … Olvass tovább
Már napok óta esik az eső. Hallgatom, ahogy az ereszcsatornán végigfolyik és a földbe vájt mélyedésbe csurog. Nem térek magamhoz. Vele akarok lenni, ölelni akarom, csókolni, ahogy egy héttel ezelőtt ott a padlásszobában. Biztos csak álmodom, de mégsem, hiszen ébren vagyok. A fejfán az ő neve volt felírva. Élt 46 évet. Nem akarom tudomásul venni. … Olvass tovább
Péter napok óta nem tudott másra gondolni csak a fiatal lány halványkék szemére és a mosolyára, ami minduntalan megcsillant a szája szögletében. Alig pár napja ismerte csak, de nem tudta kiverni a fejéből a nő pillantását. Mintha nem is földi lény lenne, úgy érezte, mintha a csillagok közül szállt volna le ide a Földre. Néhány … Olvass tovább
Jutalomjáték elmaradt, egyedül fázom a fák alatt, takaróm betakar teljesen, nem ölel át a kedvesem. Bolyongok magamban céltalan, olykor a lélek lakatlan, hiába süt a Nap hétágra, botladozom bénázva. Oly szép a világ, csodálom, bár teljesülne az álmom, élni békében szeretnék, ölelő karodba repülnék. Talán majd egyszer valaha, rám találsz a vadonban, prérifarkas vagyok rég, … Olvass tovább
Irma meghúzta a borosüveget és lerakta az üvegasztal szélére, éppen hogy csak le nem esett róla. A porcicák mellett több napos ragacsos alkoholcseppek piszkították be a szebb napokat megélt, fém lábakon álló asztalt. Régóta már saját magát sem tisztogatta, nemhogy az asztal rendben tartására lett volna gondja. Általában minden este kiürült egy újabb borosüveg, amit … Olvass tovább
Hosszú lábú fehér gólya feleségét táncra hívta, fél lábon urasan meghajolt, kedvese előtt így pózolt. Felesége Gólya Róza, pukedlizett gólya módra, szárnyát nyújtotta férjének, a tóban békák zenéltek. Kuruttyoltak dallamosan, egyik másik fel-fel horkant, zeneiskolába nem jártak, össze-vissza daloltak. Gólyapárt ez nem zavarta, lábuk járt a muzsikára, a fűben ha étket láttak, komótosan lehajoltak. Szerette … Olvass tovább
Bűzös posvány, tapadó sár, ragad a talp, elmúlt a nyár. Nyűg és teher, mit lélek cipel, kemény szavak, mécsem hamvad. Eltör hamar, torkom kapar, szemem homály, szívem kopár. Távol a part, elnyel a hab, zene elhalt, testem ernyedt. Ködös esten, pillangó röppen, kérdezi halkan, miért is éltem?
Furcsa álmot látott éjszaka Józsi. Másnap sem tudott szabadulni a hatásától. Egy sziklafal mélyedésén kellett átkelnie a fiával a hegy gyomrán keresztül a mélyedés másik kijáratán lévő településre. Sehogy sem tudtak átjutni rajta, mindig útjukat állta egy legördült szikladarab, vagy olyan szűk volt a járat, hogy nem fértek át rajta. Aztán neki valahogy mégiscsak sikerült, … Olvass tovább
Május első vasárnapja, édesanyák napja van ma, meglátogat a családom unokákat nagyon várom. Kinyílott az orgona is, nárciszom is illatozik, virágcsokrot hoztak nekem, illatától boldog szívem. Madárdaltól hangos az ég, édesanya lettem én rég, gyermekeim már felnőttek, jó emberré fejlődtek. Felköszöntöm édesanyám, derűsen, míg tekint reám, mosolyommal meghálálom, szeretetét e világon.
Olyan furák az emberek. Azt hiszik, mindent tudnak a világról. Az igazság az, hogy minél többet ismeretet szerzünk, rádöbbenünk, milyen keveset is tudunk. A legnagyobb hiányosságunk, hogy nem vagyunk elfogadóak másokkal. Csak a mi igazunk az igaz, a másiké biztos, hogy nem. Ezt gondoljuk minduntalan, ezt a téves képzet rögzült be az agytekervényeinkbe évezredek óta. … Olvass tovább