Major M. Gabriella Era nagyon babonás volt. Ahogy idősödött, annál inkább lett úrrá rajta ez a különös érzés. Fiatalabb korában kezdődött az egész, főleg abban az időben, amikor gyermeke megszületett. Azon vette észre magát, hogy a falon lógó naptár lapjain csak akkor fordított egyet, amikor ténylegesen fordult az adott hónap és semmi esetre sem előbb egy nappal sem. … Olvass tovább
Ha reggelente nem festené be a szempilláit, akkor mindig sírna. Sírna, de nem lehet, mert, hogy is néz ki, ha a munkahelyén sír. Mit szól majd a főnöke? Azután mit szól a postás, amikor átveszi tőle az iroda hivatalos és nem hivatalos leveleit. Mit szólnak majd az ügyfelek, akik betévednek az irodába ügyes-bajos dolgaikkal. Mit … Olvass tovább
Minden évben, amikor leesik az első hó, sokszor eszembe jutnak a boldog gyermekévek. Munkából hazafelé menet gyakran megállok a házamhoz közeli szánkózó domb mellett és hosszasan nézem az önfeledten nevető, sikoltozó gyerekeket, ahogyan szánkójukkal siklanak a hófehér tájban. Mintha magamat látnám, gyermekkorom idején. Akkoriban én is mentem a közeli domboldalra, magam után ócska, de annál … Olvass tovább
Nagy volt a forgalom, pedig még csak a reggel hét órai híreket mondták be a rádióban. Autójával csak araszolgatott az Üllői úton. Mi lesz még, ha majd a Petőfi hídra ér. A továbbiakra már nem is, mert gondolni. Jani már nagyon ideges volt. Alig fél órája, hogy anyja felhívta és sírva, elcsukló hanggal szólt a … Olvass tovább
Megöregedtem. Kinyitom a szemem. Körülöttem sötétség. Még csak nem is pirkad odakint. Mindig így van ez már egy jó ideje. Ujjaimat próbálom mozdítani, de a köszvény nem engedi. Lábaimat mozgatom, hogy jusson bele egy kis vér. Pedig fel kell kelnem. Nem fekhetem végig a napot. Különben sem tudnék már tovább ágyban maradni. Valahogy feltápászkodom. Az … Olvass tovább
Emlékszel ? Önfeledten játszottunk a korom sötét kisszobában? Mikor még a félelmetes szörnyárnyak is barátsággal köszöntek ránk? Mikor a sejtelmes neszek hallatán kuncogásra állt szánk? Mikor gyermeki vidámsággal fogadtuk el az élet ízeit, még ha néha azok keserűek is voltak? Emlékszel ? A kis kopottas szőnyeg versenyautóvá változván süvítve suhant ügyesen kikerülve a bútorlábakat, melyek … Olvass tovább
Gyönyörű, ahogy az ablakomon besüt a nap. Innen bentről olyan, mint ha már igazán itt lenne a tavasz. Behúztam a sötétítő függönyt, mert szinte már vakított a fény. Így már sokkal jobb. Elképzelem, hogy odakint zöld rügyekben pompáznak a magas karcsú nyárfák kertem végében. Langyos szellő hintáztatja a patak partján hajladozó szomorú fűzeket. A gyors … Olvass tovább
Persze, hogy tudom, hogy mennyit ér az élet! Miért feltételezed azt rólam, hogy nem tudom? Képzeld, tudom! Most meg mit kérdezel? Hogy milyen érzés tudni azt, hogy már nem sokáig élek? A lehető legrosszabb kérdés, amit eddigi életemben hallottam. De mégsem! A másik az volt, amikor egyszer megkérdezték tőlem, hogy hol veszítettem el az eszemet. … Olvass tovább
Egyszer történt, nem is olyan régen, amikor a tájat nagyon hideg idő járta, egy teliholdas, fagyos éjszakán, sűrűn behavazott országúton egy kicsiny foltos kölyökkutya bolyongott az éjszakában. Gyomrát az éhség mardosta, fáradtságtól gyenge teste remegett, lábait már alig bírta emelni. Nem értette, mi is történt vele. Arra még emlékezett, hogy nem is annyira régen anyjával … Olvass tovább
Itt van ismét az évvége. A mögöttünk elterülő idő számomra maga volt a pokol. Ilyenkor többször is eszembe jut, hogy miért is születtem erre a világra. Egyszer megkérdezte tőlem valaki, hogy szerintem mi az élet értelme? Hirtelen akartam rá válaszolni, mert amolyan frappáns válasszal akartam kirukkolni a kérdezőnek. Hirtelen megtorpantam gondolataim menetében. Mégsem olyan egyszerű … Olvass tovább
Gyerekkoromban imádtam a decembert. Mert a december volt egyenlő fehérség, csend, télszag, szánkózások sötétedés után is, jéggé keményedett nadrágszár, amit olajkályha felett olvasztottam, osztályteremben ablakrapasssszíírozás – ESIK A HÓÓÓ!!! felkiáltás -, szünet, piros csomagok, névnapi ajándék meglepi és karácsonyi varázslatos érzés. Jó volt. Négyszer kaptam télapócsomagot. Suli. Voltak krampuszok is. Nagyon utáltam őket. Eleve utáltam … Olvass tovább
Üveggömb Marci szívét a téli időjárás mindig felmelegítette. Már november végén ünneplőbe öltöztette szívét. Ilyenkor az időember faggyal teli zsákját kibontotta és a fagymadárkák jeget fújtak, útra, rétre, mezőre. Sokszor töltötte a téli délutánokat a meleg szobában és hallgatta a kandallóban pattogó tűz énekét, amely nyugodtsággal öntötte el gondolatait. Ilyenkor szeretett egyedül lenni. Így nem … Olvass tovább
(Ajánlás: Luca és Jánoska macskáknak) Mindig együtt akartak lenni. Egymást soha el nem hagyni. Együtt aludni, enni, szaladni vagy éppen csak összebújni. Egymást melengetni, egymással szenderegni és soha egy mással nem lenni. Ha egyiknek játszani támadt kedve, a másik soha nem mondja, ejnye. S ha mégis valamelyiknek rossz a kedve, elvárja, hogy a másik értse. … Olvass tovább
A fecskék még mindig itt vannak… (egyperces ) Elmúlt a nyár. Nagyon elmúlt. Ez a napokban kiderült. Reggel fél hat, sötétség, hideg szél, eső szitálás. Ezt már az ágyból, ébredés után is érzékeltem. Valahogy hidegebb van a takaró alatt is. Azért az eső szitálást azt nem. Hideg van a takaró alatt. Is. Valakihez oda kellene … Olvass tovább
A lányka görcsösen kapaszkodott a vastag kötélbe, amely egyenletesen repítette fel s alá. Érezte tenyerének síkosságát, melytől kissé bizonytalanul tartotta meg testének súlyát, de nem akarta, hogy vége legyen ennek a csodálatos érzésnek, amely maga a boldogság volt. Felette, a csúcsos kupolában zengett a harangok játéka. Már nagyon régen szeretett volna az öreg harangozó helyében … Olvass tovább
Egyre többször jutottak eszébe a nem nagyon szeretem bátyja szavai: az élet egy büntetés. Így hívta idősebbik testvérét. Ez még gyermekkorából maradt így, mert inkább félt tőle, mint szerette, s ha megkérdezték, hogy melyik bátyádra gondolsz, mindig azt felelte: a nem nagyon szeretem bátyámra. Két testvére volt. Kilenc és nyolc évvel voltak idősebbek nála. Nem … Olvass tovább
Éjszaka osont ki a tópartra. Lassan, óvatosan lépett, hogy a többieket fel ne ébressze. Nagyon nem szerette volna, ha most valaki meghallaná és utána jönne. Szeretett egyedül üldögélni és nézni a tó kékségét, amit még az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt, s a tó sima tükrén sárgás sávot … Olvass tovább
Amíg autóval jártam-keltem ezen az úton, ami Budapest és lakóhelyem között van, nem sokat gondolkoztam el azon a tényen, hogy gyermekkoromban pontosan ezt az utat róttam a Zaporozsec vagy ahogy csak mi neveztük a Zsapó hátsó ülésén félig alvó állapotban, de azért nézelődve és sokszor el-elmerengve. Egy évben egyszer, legtöbbször nyáron leutaztunk apám szüleihez, nagyanyámékhoz … Olvass tovább
Fiumei út. Sírkert. Pontosan öt éve ezen a helyen szórták szét szegény apám hamvait. Az óriási platánfák szigorúan hajlongtak a kánikulai szélben, ahogy sétáltam alattuk. Messze előttem egy magas, vékony öregúr lépkedett öltönyében a nagy meleggel mit sem törődvén. Irigykedve néztem, ahogy szorgalmasan szedte hosszú lábait, termetét nem csorbították meg az idő fogai, s egyértelműnek … Olvass tovább