Dufek Mária

Sok lenyomott billentyű után egy unalmas, fáradt délután, izgatottan tértem meg önhöz, régi könyvtáramban a könyvhöz. Elragadó szép borítóját megsimítottam mint a ruhát. Lapjai közé terelgettem kóbor kezemet szerelmesen. Beszippantottam jó illatát, ő is beszippantott, nincs világ. Nincs más világ most, csak őbenne, egész lényem van foglyul ejtve. Órányinak tűnik rabságom, édes, önként vállalt halálom, … Olvass tovább

Ó, ha bírhatnék a honnal, ahonnan gyengéd irgalommal enyhe szél hoz tömjénillatot, ajkamon meghalnának a mondatok. Mi szépet szem s szív nem viselhet el, arra a száj mit lehet hogy felel? Északi fénynek káprázatos varázsa is annak csak méltatlan földi mása. Nincs hódolat mi felérné, sem érzelem, ha nem ő jönne felém, mi lenne énvelem?

Anyám, terhedre már nem vagyok, szárnyukra vettek az angyalok. E világgal nem vagyok rokon, Emlőidet , édes, nem szopom Rugdalodzó nem kell, sem pólya, de fájt a halál vaskampója. Az is, hogy nem kellettem nektek, engem még csak el sem temetnek! Angyal lettem mennyben, nem vádló, anyát fehér szirmokkal váró. Tudom én, befelé könnyezel, van … Olvass tovább

Kerestelek Uram a kősziklában, megnéztelek Téged a kőrisfában. Nem voltál benne a keleti szélben, nem láttalak égre rajzolt arcképben. Átszűrtem, de nem voltál a homokban, a folyóba néztem, nem voltál ottan. Leültem, mélyen magamba roskadtam, és megláttalak megtört szívfalamban. Beismertem akkor minden vétkemet, nyers húsomat horzsoltam, nem térdemet. Bőrt növesztettél kifakadt sebemre, és szeretve lettem … Olvass tovább

Én már a tökéletlent nem kérem, legyen másé a csorba, Ilyet, ha hoznál, vidd kérlek vissza nyomba. Nekem már a hiányos kevés, az éppenhogy nem elég, a majdnem nem jó, és a zöld nem kék. Ha élet, legyen teljes, ha halál, adjam meg módját, ahogy dukál. Kicsiny énemnek születni sírva volt kedve, de bukjon ki … Olvass tovább

A lesütött szemű szende kertek meghajoltak, fogadták a Szentet. Madarak sem énekeltek, csend lett, hirtelen minden vigyázó szem lett. A kert beleszeretett a szembe, a madarak is a végtelenbe. Te is, ha szemembe belenézel, magamnak veszve vagyok, igézel.

Piros rózsabimbón harmatcsepp csordul, valami hajtja a szívét bolondul. Szellőt vár, egy ütősebb fuvallatot, unja már a langyos létet, parlagot. Szirmot bontana, mennyboltra tárulna, lenne jó hírt mondóknak kislábujja. Szórná, hintené virágok közt szerteszét, mit egy hajnalon súgott neki a szende ég.

Csináltuk a nagy kalandot, mely az élet, éveidnek ezüstjét kezembe mérted. Csillagokat ígértél, a Napot hoztad, életemet kuszáltad, összebogoztad, és mi együtt ezt a rendetlenül szépet, eléd tesszük Uram, megmutatjuk Néked. Lám minden szálnak most már értelme is van, tudjuk mi miért történt és tovább hogyan. E nagy szimbiózis, mely Isten és család, kimosta belőlünk … Olvass tovább

Égi vizek kék taván fennmaradt a Holdacska, incselkedik Föld anyánk miért nem alszol te csacska? Az, mint ártatlan gyermek, Nap apának fénytükre, csillog, ahogy a termek ezüstös gombkilincse. Havas hegyek között, ha úgy akarja, tengerszem. Bánja ő, Föld mint pörög, rá se hallgat cseppet sem. Irul- pirul fenn az égen és ahogyan magát nézi, két … Olvass tovább

Gyönyörű egyetlenegy szívemben megmelegedj, el ne hagyj engem soha megváltásomnak bora és enyhemnek kenyere, égi utam szekere. Országomnak ajtaja, lelkem dícséretszava. Bárányom és törlesztőm, életem ága és tőm. Hadd maradjak tebenned, gyümölcsöt úgy teremjek. Messziről ismerjenek, legyek ír, lélekpermet. Fordítsam hozzád ki fél, vigyen el a messzi szél, legyen rajtam szellemed, ne rettentsen rengeteg. Hol … Olvass tovább

Egyszerű gyertyát vettünk, de bizony nem keveset. Nagyanyámnál gyertyákban mérődött a szeretet. Fehér nagy krizantémot, olykor – olykor meg sárgát, elsején szomorúan néztük gyors hervadását. Akkor még fagyok voltak, nem a felmelegedés. Egymáshoz halkan szóltak, nem illett a nevetés. Ezernyi gyertya égett, néztek a csillagok. A sírkertben meleg volt, emlékezés, szívzajok. Koszorúk fenyőgallyból hagyományos kereten, … Olvass tovább