Az ég jön felém

Ó, ha bírhatnék a honnal, ahonnan gyengéd irgalommal enyhe szél hoz tömjénillatot, ajkamon meghalnának a mondatok. Mi szépet szem s szív nem viselhet el, arra a száj mit lehet hogy felel? Északi fénynek káprázatos varázsa is annak csak méltatlan földi mása. Nincs hódolat mi felérné, sem érzelem, ha nem ő jönne felém, mi lenne énvelem?

Káin – szó

Anyám, terhedre már nem vagyok, szárnyukra vettek az angyalok. E világgal nem vagyok rokon, Emlőidet , édes, nem szopom Rugdalodzó nem kell, sem pólya, de fájt a halál vaskampója. Az is, hogy nem kellettem nektek, engem még csak el sem temetnek! Angyal lettem mennyben, nem vádló, anyát fehér szirmokkal váró. Tudom én, befelé könnyezel, van … Olvass tovább

Szeretve

Kerestelek Uram a kősziklában, megnéztelek Téged a kőrisfában. Nem voltál benne a keleti szélben, nem láttalak égre rajzolt arcképben. Átszűrtem, de nem voltál a homokban, a folyóba néztem, nem voltál ottan. Leültem, mélyen magamba roskadtam, és megláttalak megtört szívfalamban. Beismertem akkor minden vétkemet, nyers húsomat horzsoltam, nem térdemet. Bőrt növesztettél kifakadt sebemre, és szeretve lettem … Olvass tovább

Apám

Együtt dominózni, mint régen, derülni a népmeséken. Diót törnél nekem, szíved lüktetne a dióbelen. Olyan jó volna! De, te most csillagkőlapokat raksz, és zsidó meséket hallgatsz. Nem diót törsz, szántasz, ösvényt az égből, hogy rám találhass.

Mindent vagy semmit

Én már a tökéletlent nem kérem, legyen másé a csorba, Ilyet, ha hoznál, vidd kérlek vissza nyomba. Nekem már a hiányos kevés, az éppenhogy nem elég, a majdnem nem jó, és a zöld nem kék. Ha élet, legyen teljes, ha halál, adjam meg módját, ahogy dukál. Kicsiny énemnek születni sírva volt kedve, de bukjon ki … Olvass tovább

Igézel

A lesütött szemű szende kertek meghajoltak, fogadták a Szentet. Madarak sem énekeltek, csend lett, hirtelen minden vigyázó szem lett. A kert beleszeretett a szembe, a madarak is a végtelenbe. Te is, ha szemembe belenézel, magamnak veszve vagyok, igézel.

Én soha

Én már csendes leszek, mint a hólepte berek. Tűrök megfosztottságot, éhkoppot, fagyvilágot. Mindenséggel folyok egybe én a konok. Leszek az időnek rokona, a kőnek. Egyszer tavaszt látok, kandi hóvirágot, majd újra rikkantok, pusztuljatok hantok! Én sohase végleg el nem veszek tényleg. 2022.01.26.

Gyermekeimre áldáskérés

Édes gyermekeim ha megáldanád, mert én szorongattatom, jövő reményit ha nekik adád, hisz enyém csak a sírhalom. Szívem a földben úgy könnyebben nyugszik el, nem fél naplementéket, hivásodra pattan, fürgén felel, ha Nálad tudja őket. Csecsemőként adtad és ajándékul, de most már kész emberek. Dús életem poharamból kicsordul, ők az ifjú serlegek. Nekik jár az … Olvass tovább

Virágremény

Piros rózsabimbón harmatcsepp csordul, valami hajtja a szívét bolondul. Szellőt vár, egy ütősebb fuvallatot, unja már a langyos létet, parlagot. Szirmot bontana, mennyboltra tárulna, lenne jó hírt mondóknak kislábujja. Szórná, hintené virágok közt szerteszét, mit egy hajnalon súgott neki a szende ég.

Szíveink aranya

Csináltuk a nagy kalandot, mely az élet, éveidnek ezüstjét kezembe mérted. Csillagokat ígértél, a Napot hoztad, életemet kuszáltad, összebogoztad, és mi együtt ezt a rendetlenül szépet, eléd tesszük Uram, megmutatjuk Néked. Lám minden szálnak most már értelme is van, tudjuk mi miért történt és tovább hogyan. E nagy szimbiózis, mely Isten és család, kimosta belőlünk … Olvass tovább

Fenti móka

Égi vizek kék taván fennmaradt a Holdacska, incselkedik Föld anyánk miért nem alszol te csacska? Az, mint ártatlan gyermek, Nap apának fénytükre, csillog, ahogy a termek ezüstös gombkilincse. Havas hegyek között, ha úgy akarja, tengerszem. Bánja ő, Föld mint pörög, rá se hallgat cseppet sem. Irul- pirul fenn az égen és ahogyan magát nézi, két … Olvass tovább

Építs Betlehemet!

Építs Betlehemet, Karácsony jászlát, ünnepeljük az év legszebb éjszakáját. Vajúdva meleg bociszagú istállóban, zizegô szalmában, finom szálló porban Szűz Mária megszülte gyermekét, keblén szuszog az eredendő fényesség. Benne ring a teremtés, minden ember, meghajol a világ, pisszeni nem mer. József is áll mélyen meghatódva, csillag a háromkirályokat már hozza. Állatok testmelegében alussza álmát, kiben tisztelik … Olvass tovább

Bárányom és törlesztőm

Gyönyörű egyetlenegy szívemben megmelegedj, el ne hagyj engem soha megváltásomnak bora és enyhemnek kenyere, égi utam szekere. Országomnak ajtaja, lelkem dícséretszava. Bárányom és törlesztőm, életem ága és tőm. Hadd maradjak tebenned, gyümölcsöt úgy teremjek. Messziről ismerjenek, legyek ír, lélekpermet. Fordítsam hozzád ki fél, vigyen el a messzi szél, legyen rajtam szellemed, ne rettentsen rengeteg. Hol … Olvass tovább

Gyermekkorom gyertyái

Egyszerű gyertyát vettünk, de bizony nem keveset. Nagyanyámnál gyertyákban mérődött a szeretet. Fehér nagy krizantémot, olykor – olykor meg sárgát, elsején szomorúan néztük gyors hervadását. Akkor még fagyok voltak, nem a felmelegedés. Egymáshoz halkan szóltak, nem illett a nevetés. Ezernyi gyertya égett, néztek a csillagok. A sírkertben meleg volt, emlékezés, szívzajok. Koszorúk fenyőgallyból hagyományos kereten, … Olvass tovább

Az utolsó igazi gyerekkori nyár 20.rész

A sárkányeregetés – Gyere sárkányt eregetni- hívták a fiúk egy augusztus végi napon, és Mónika még feledni tudta aggodalmait, vígan szaladt a fiúkkal a dombtetőre majd le, visongtak, versenyeztek. Persze a mama spárgáját vitték el a sárkány készítésekor zsinórnak. A mama meg lekvárt tett el, és azzal szokta a celofántot az üvegek tetején megkötni. – … Olvass tovább

Az utolsó igazi gyerekkori nyár 19.rész

Változások Monika lassan felépült, bár időnként még fájt a hasa, de már nem vágyott annyira a fiúkkal rablósat vagy indiánosat játszani, sőt a foci sem annyira vonzotta. Esténként mosakodás után figyelte a testét. Kezdte magát hasonlítani a többi lányhoz az osztályában. Azok nem szoktak focizni. Csupa unalmas dolgokról szoktak beszélni tanulásról, babákról, ruhákról, újabban pedig … Olvass tovább

Az utolsó igazi gyerekkori nyár 18.rész

A padlás A padlás olyan hely volt, ami nagyon megmozgatta a gyerekek fantáziáját. A mama sosem engedte fel őket oda, de most lopva mentek fel, és odafenn csak lábujhegyen lépkedtek. Tudták lehallani a lépteket, hisz nemegyszer hallották a Dodó lépteit, ha felment valamiért. – Óvatosan nyisd azt az ajtót- mondta Monika Libornak. Ne nyikorogjon. Lassan … Olvass tovább

Az utolsó igazi gyerekkori nyár 17.rész

A barlangban Már régóta készültek a barlangba, Dodó olyan sokszor megígérte már, hogy elviszi őket oda. Ma eljött a napja, végre teljesíti az ígéretét. A fiúk nagyon komolyan vették az egészet, kötelet, zseblámpát, pótelemeket, gyertyákat, gyufákat szedtek össze. – Krétát is vigyünk, -mondta Mónika. – Krétát? Minek? -kérdezte Libor. – Minek, minek, hát hogy jeleket … Olvass tovább

Az utolsó igazi gyerekkori nyár 16.rész

A határőrök Egy reggel a mama így szólt: Zita vidd már valahova ezeket a gyerekeket, ne lábatlankodjanak itthon, kacsákat vágok. – Rendben anyu-mondta Zita, és máris pakolta az úszópárnát, a pokrócot, törülközőket a kosárba. – Lemegyünk a poliklinikánál a Duna partra. A gyerekek boldogan rántották magukra a fürdőruháikat, betették a strandtáskába az úszógumikat, a felfújhatós … Olvass tovább

Az utolsó igazi gyerekkori nyár 15.rész

A kaszárnyánál Régi lakói a városnak tudják, hogy valamikor kaszárnya is volt a városban, nem is akármilyen, orosz kaszárnya. A gyerekeket egyszer – kétszer az iskolából elvitték a kaszárnya kinti gyakorlópályájára. Ez nagyon izgalmas volt, hiszen itt magas palánkok voltak, amin csak a legügyesebb gyerekek tudtak átmászni, aztán volt itt föld alatti alagút, mély árok, … Olvass tovább