Álarcosbál (jelmezbál)

A maszkabál elkezdődött nem bánja meg, aki eljött. Vidám ma a vendégsereg bánat róluk ma lepereg. A trombita csak úgy harsog, túlszárnyalja ám a nagydob! Ütik, verik, csinnadratta cintányérral váltakozva! Szép halkan szól a hegedű, rázendít ki dalos kedvű. Egy nagy színes kavalkádban, keringőznek, csárdást járnak. Macska járja az egérrel, óriás meg a törpével. itt … Olvass tovább

Az álmom

Esthajnalcsillag finoman sejlik álmom kalandja még benne rejlik. Oly huncutul kacsint le a földre álomport hint a bágyadt szememre. Éjjeli csendben fekszem az ágyon, körbe ölel szorosan az álom. Fenn lebegek a fényben. – Hol vagyok? Talán angyalom szárnyán suhanok? Kies tájon fogy az utam egyre . Szól az angyal: – fölviszlek a Mennybe! Forgolódva … Olvass tovább

Télvarázs: Nyolcadik történet: Tél varázsa

Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Pásztázom csendben a tájat. Eltűntek a szép, színes lombkoronák, csupasz, szürke a környék. Óh, milyen lehangoló! – nyugtázom magamban. Próbálok valami szépséget találni. Nagy örömömre megpillantok, néhány hópihét igyekeznek a föld felé. Egyre több és több apró szépség közeledik felém. Fel kiáltok: – hull a hó! Félóra múlva vékony … Olvass tovább

Hull a hó (télvarázs)

Keringve száll a hópihék lánca egyre simul a hószoknyák ránca, rátapadnak a tetőre, házra hópaplan készül a kopasz fákra. Téli tájra fehér lepel kerül a napsugár fényes, de nem hevül. Megcsillan ezernyi kis hópihén táncot rop a hóbuckák tetején. Az idő estére jár, alkonyul a hó rendületlenül egyre hull. Földre száll sok csillogó felhőkönny lámpafényben, … Olvass tovább

Úton: Első történet: Dűlőúton

Gyermekkoromat a Nagy – Alföld tanyavilágában töltöttem. Több dűlőutat bejártam. Szerettem kószálni rajtuk. Számomra, értékes “kincseket” találtam. A hosszú tél után hirtelen ébredt a természet. A dűlőutak mentén húzódó árkok partjai jelezték az évszakok változását. Elsőként a gólyahír virított foltokban, mintha sárga abroszt terített volna rá a természetkeze. Szedtem belőle nagy csokorra valót és koszorút … Olvass tovább

Hova visz a kerülőút (úton)

Elkerülöm azt az utat amelyik rossz irányt mutat. Van, ki szívesen jár rajta, kockáztat, mert olyan fajta. Nagy merészen hajt az útra, rátalál egy kiskapura Belép, nem fél, túl vakmerő a gazdagság húzó erő. Somfordálva, mint a róka, fején díszlik rőt paróka. Nyájas arcot csal képére vágyik másnak értékére. Feje tele sötét gonddal, megoldja egy … Olvass tovább

Őszi eső ( őszi eső)

Szürke lett az égbolt, ez őszt jelent, nézem a sok, bús, esőfelleget. Egyre gyorsabban sodorja a szél a szárazföld őszi esőt remél. Várja a jövőév új kenyere, útszélén álló délceg jegenye, sekély medrű: folyó, tó, kis patak, mohón dőzsölve oltnák szomjukat. Hűs esőcsepp koppan az ablakon elmélázok egy régi dallamon. Egyre zúdulnak az esőcseppek, szememből … Olvass tovább

Táncba szökken ( levéltánc)

Amikor szél borzolja a lombot sok falevél tánccsoportot alkot. Megpendül a faágának húrja szélzenekar rendületlen húzza. Népes levélcsalád táncba szökken, járják, ropják, egyre hevesebben. Szól a zene: mindenfélefajta, zizeg – csattog, a levelek talpa. Levéltáncuk lejtik újra, újra, míg elkopik a hangszerük húrja. Szélcsend honol egy kevés időre, várnak némán, levélkeringőre. Suhan a szél, hajlanak … Olvass tovább

Levéltánc: Hatodik történet

A vén országút mentén áll egy magányos jegenyenyárfa. Szép, zöld koronája messzire látszik. Néhány madár látogatja, megpihennek az ágain. Ilyenkor boldogan hallgatja vidám dalukat. Ám, mikor véget ér a “madár nóta” szárnyra kapnak, szelik az eget. Újra magányos lesz. De szerencséjére a legjobb barátja a szél, naponta többször is meglátogatja. Jól átmozgatja öreg ágait, közben … Olvass tovább

Álmaimban gyakran ( egyszer volt)

Álmaimban Kuczoriban járok sorakoznak színes vadvirágok: margaréta, pipacs, búzavirág, milyen szép volt, akkor még a világ! Szikesen, szép kamillaterítő szívet, lelket, örömre derítő. Lilába öltözött szarkalábak álmaimban látom valahányat. Búzavirágból koszorút kötök, fecskék keringnek a fejem fölött csivitelnek, szól a víg nótájuk közelben áll, “cserepes tanyájuk.” Aranysárga tengert ringat a szél dús magvú kalász, jó … Olvass tovább

Forrófejű Nap

Tikkaszt a nyárinap, forrón éget, hevesen uralja a környéket. Sóhajtoznak sorra az emberek, fákon nem mozdulnak a levelek. A Délibáb messziről integet vígan táncol, bírja a meleget. Hajtott fővel tűrik a virágok csodálják a vidám Délibábot. Öntelten vigyorog a napsugár, nem érti mi a gond, hisz itt a nyár. Ontja sugarait féktelenül egyre izzik boldog … Olvass tovább

Nyári zápor

Nyár van, süt a Nap melegen, fénye úszik a fellegen. Semmi nesz, levél sem rezzen, kismadárka piheg csendben. Egyszer csak szél kerekedik sötétfelhő közeledik. Úszik, libeg, szinte táncol az égalja szürkefátyol. Eltűnik a szép napsugár, fészkére száll a kismadár, sötétség borul a tájra, eső zúdul kertre, házra. Bámészkodva nézegetem, hogy hullnak az esőszemek. Széttoccsanva földet … Olvass tovább

Tavasz múzsája (tavaszi zsongás 2.)

Tavasz kocsiját március húzza, kocsija bakján fönn ül a múzsa. Szertefürkész, a tájat kémleli az alkotásban örömét leli. Múzsacsókját viszi az enyheszél, lágyan suttogva, boldogan zenél. Szerelmet lehel a természetre, madarakat hívja a fészkükre. Barkát növeszt a fűzfa ágain, kék ibolyát az árokpartjain, rétre sárga gólyahírt varázsol, minden kivirul enyhe csókjától. Következő fuvaros: április szeleburdi … Olvass tovább

Tavaszodik (tavaszi zsongás 1)

Ha eljön Zsuzsanna napja fölcseng a pacsirta hangja. Azt hirdeti kicsi csőre kikelet jön egykettöre. A napsugár újra fénylik álmos határ ébredezik. Enyhe szellő simogatja, langyos eső megmosdatja. A füzesben barkaeső nem versenyez, mégis első. Zöldfű sarjad árokpartján, lila szőnyeg bokoralján. Pattog a rügy a faágon, sok méh zümmög a virágon, szorgalmasan gyűjtögetnek, lépesmézet készítenek. … Olvass tovább

Ál – arc (álarcban)

Ál – arcot visel az egész világ, nem biztos, hogy ez a legjobb irány. Valós élet nem egy pókerparti nem elég csak faképpel blöffölni. Van aki cselekszik, békét akar ám ál – arca vajon mit is takar. Békét hirdet, mégis viszály robban, Ó de sok szív össze- vissza dobban. Sunyin fegyverkezik, harcra készül, élethegedűn a … Olvass tovább

Szilveszteri gondolatok (új év, új remények 2)

Ma búcsúzik az óesztendő, helyébe lép egy új esztendő. Idő múlása követendő, vajon mit hoz el a jövendő? Sorsunk elkerülni nem tudjuk, hogy szép lesz, ebben bizakodjunk. Legyen megterített asztalunk, ne kelljen sohasem koplalnunk. Érjen véget a mélyszegénység, maradjon távol a betegség, áradjon házakba fényesség, találjon utat a békésség! Mi eddig rossz volt, engedjük el. … Olvass tovább

Újév küszöbén (új év, új remények)

Lassan cammog a vén ó – esztendő. Óra jelzi: mindjárt tizenkettő. Egymást érinti a két mutató, a nagy indul, ő örök utazó. Tesz előre pici mozdulatot, máris hallja a nagy fordulatot. Felcsendül a himnusz ezrek ajkán, ünnepelnek az újév hajnalán. Remélik, lesz a Földön békesség, megszűnik majd a kinzó éhinség. A pénznél többet ér az … Olvass tovább

Adventi gyertyalángok (ünnepi fények2)

Advent fénylő gyertyalángja a szíveket körbe járja, jó lelkeket mind kitárja, a karácsonyt híven várja. Csillagfényben úszik az ég. A koszorún négy gyertya ég úgy lebeg mint egy égi lény ünnepre vár e piciny fény . Első gyertya: hitet adja. Második: a békét hozza. Harmadik: a szeretetet. Negyedik: meg reményt éltet. Egy rózsaszín, három lila, … Olvass tovább

Ünnepi fények ( ünnepi fények)

Fényárban úszik az utca, a tér Jelzi: az ünnep lassan ideér. Színes fények táncolnak a falon kellemes a szemnek, szívnek nagyon. A felém áradó fény elámít egyre csalogat, közelebb csábít. Elvarázsol látványa teljesen elbóklászom közöttük szívesen. Arany, ezüst, zöld, kék, sárga, piros, megáll előtte ifjú és koros. Feltöltődik szépséggel a lélek, bár, ott már nem … Olvass tovább

A színes őszi falevél (őszi levelek)

Csodálom a színes falevelet, gyenge kezével felém integet. Libben az ágon tarka ruhája őszi évszaknak legszebb csodája. Őszanyó varrta hűvös kezével, lelkemig ér ritka szépségével. Szorgosan dolgozik éjjel – nappal munkája előtt le a kalappal. Lassan tarkabarka az egész táj, a “varrónőnek” sietni muszáj. Vad, ősziszél a lombot tépázza, színes levélnek nincs maradása. Zizegve sír … Olvass tovább