Kelemen Bata Mária A határban sűrűn járok nyílnak ott szép vadvirágok. Hallgatom a határ szavát lelkemre szór ezer csodát. Csodálom a selymes rétet az útszéli madárfészket kis csicsergő füstifecskét tarka szárnyú, cifra-lepkét. Elém tárul a nagy Róna, Istenem, ha szárnyam volna! Bejárnám az összes zugát, feledtetné szívem búját. Merengek a Szőke Tiszán kanyarogva jár a pusztán. Látványos a … Olvass tovább
Kasza jár a búzatáblán, szorgos legény lép a nyomán. A rendeket sorra vágja markot szed a szíve párja. Fürge keze kévéket köt, szinte száll a tarló fölött. Óvatosan hordja, rakja, kalászokat simogatja. Jól vigyáz a búzaszemre. Párja rakja a keresztre. Összeér a kérges kezük érintésre forr a vérük. Befejezik napnyugtára szürkület ül a határra. Megpihen … Olvass tovább
Duna partján Országháza körülötte ég sok lámpa. Kupoláit nézegetem tűsarkúban lépegetek. Ide várom kedvesemet, minden percben megérkezhet. Megállok egy díszbokornál Lámpafénye itt halovány. Megcsúszok egy almacsutkán cipőm repül: furcsán, kurtán. Bokám sajog, kezem is fáj, csücsülök a cipőm sarkán. Tűzoltókocsi tart felém, egy fess lánglovag lép elém. Megkérdezi: – segíthetek? Lábra állít, fogja kezem. Állok … Olvass tovább
Fényes nyári nap tüzesen égett, ám a helyébe hűvös ősz lépett. Hirtelen jött, lecsapott a zord tél el ragadt tőlem: azonnal ítélt. Megsemmisült eddigi életem a szívem ezt elfogadni képtelen, Sehol sem lelem lelki vigaszom gondolatszárnyán gyakran utazom. Halvány Holdvilág néz az ablakon, álmatlanul fekszem az ágyamon. Kérdezem Tőle: – mondd csak, mit tegyek? Utamat … Olvass tovább
Kínában felszínre tört a pandémia. Napi szinten hallottunk róla. El sem tudtuk akkor még képzelni mit hoz magával és mit hagy maga után. A járvány “előszobájában” szomorú sorscsapás ért. Elvesztettem életem párját. Ezt még tetézte, hogy a végtelen lelki fájdalmam közepette kaptam egy nagyfokú ideggyulladást csípőmtől a térdemig. Ágynyugalomra lettem ítélve. Időközben Magyarországra is befurakodott … Olvass tovább
Kicsi Papa horgászni ment . Égtetején jár a Nap fenn. A sugarát bőven ontja, szinte ég a pecabotja. Bőre pirul, izzik teste vánszorogva jön az este. Szákja üres, gyomra korog szunyókál a csalis horog. Arra gondol mi lenne ha? – Lenne három kívánsága! – Jönne egy szép sellőlányka ! – Halat rakna a szákjába! – … Olvass tovább
Létezik egy gyönyörű óvoda, melynek neve, Tündérkert. Ennek az óvodának a pillangó csoportjába járt, másfél évtizeddel ezelőtt Alexa az unokám. Alexa középső csoportos volt, legjobban bújócskázni szeretett. Bújócskázott: otthon az asztal alatt, az ágy alatt, kapanapé mögött, minden kis zegzugban, áruházban az üres polcban vásárlás közben. Lányom és nekem, nem kis ijedelmére! Sőt, egyszer úgy … Olvass tovább
Tavasz után eljött a nyár szinte éget a napsugár. Egymagamban sétálgatok kis ligetet megpillantok. Be is térek azon nyomba’ leülök egy üres padra, lepergett a festék róla nem gondozzák évek óta. Rég jártam már erre felé ötven év is eltelt belé. Szemeimmel pásztázgatom: hisz, ismerem ezt a padot! Pirosra volt akkor festve simogatom megkönnyezve minden … Olvass tovább
Egy város legnagyobb házában lakott egy szürke macska. Nagyon jó sora volt. Finom falatokkal etették, itatták, puha, selyem párnán altatták. Egyszóval kényeztették. Egész nap henyélt, mégis megkapott mindent, ami szükséges az úri élethez. Egyik nap délutánján unalmában bekóborolt a kamrába. Finom füstölt kolbász illata csapta meg az orrát. Azon nyomban megkóstolta. Igen ízlett neki jól … Olvass tovább
Fenyőerdő közepében él egy mókus, Misi néven. Erdőt járta egész nyáron ugrándozott sok faágon. Ősszel vígan gyűjtögetett makkot talált rengeteget. Szedett még sok tobozt, diót kis mókusnak fogra valót. Telis-tele rakta zsákját így várta a tél viharát. Új kis vackán pihengetett az ablakon, ki – ki nézett. Meglátta, hogy a nagy tölgyfán, üldögél egy mókusleány. … Olvass tovább
Péter és Pál jó barátok voltak már óvodáskoruk óta. Egy óvodába, egy csoportba, sőt még az általános iskolába és a gimnáziumba is együtt jártak. Olyanok voltak, mint az ikerpárok, pedig még csak rokoni szál sem fűzte Őket egymáshoz. Kimondottan lelki társként éltek. Egy – egy eseményre egyformán reagáltak, ha szomorúság, vidámság, vagy épp huncutság történt. … Olvass tovább
Fényes tükör állt előttem, kíváncsian belenéztem. Nem volt öröm amit láttam! Mozdulatlan lestem, s álltam. Nem ismertem azt az arcot. leltem rajta ezer gondot. Jobbról – balról megfigyeltem végül aztán rádöbbentem. Én vagyok! – Csak idősebben. Szállóévek fátyla lebben. Leroskadtam összetörten, hamis kép lett a tükörben. De, Ő ezzel nem törődött! Fényes szemmel nézelődött. Kényeskedve … Olvass tovább
Létünk nemcsak öröm s játék, gyakran vetődik rá árnyék. Rátapadnak sötét foltok, kínzó napok, gondok, bajok. Muszáj ellenük küzdenünk sötétségből fénybe érnünk. Ha megleljük a fényözönt a jókedv, s öröm ránk köszönt. Oszlanak a sötét foltok, sorra tűnnek el a gondok. Lelkünkből lágy, meleg árad, jön az öröm, megy a bánat. A forgószél szárnyra kapja, … Olvass tovább
Óramutatója egymásra lel szomorú az óév, mennie kell. Minden holmiját batyujába rak útra kel: mint költözőmadarak. Év színpadán betegség szerepelt főszerepben a covid “remekelt” . Az egész világon végig tarolt siralom mit maga után hagyott. Mély nyom maradt mindenki lelkében rajtunk múlik élünk – e békében. Ölelkezik két óramutató megy a régi, az újév biztató. … Olvass tovább
Óramutatója egymásra lel szomorú az óév, mennie kell. Minden holmiját batyujába rak útra kel: mint költözőmadarak. Év színpadán betegség szerepelt főszerepben a covid “remekelt” . Az egész világon végig tarolt siralom mit maga után hagyott. Mély nyom maradt mindenki lelkében rajtunk múlik élünk – e békében. Ölelkezik két óramutató megy a régi, az újév biztató. … Olvass tovább
Az Én történetem, 1960. január első napjaiban a téli szünet utáni első tanítási napon történt. Akkoriban kemény, hideg téli napok uralkodtak. Általában egész télen hóborította a tájat. Ezen a hétvégén újra havazott. Esett vasárnap estig. Ami nem volt szokatlan, hiszen akkor még minden évszak követte egymást. Hétfő reggelre jócskán lehűlt a levegő. Ezt még tetézte … Olvass tovább
Táncoló hópihék Részemről a tél legcsodálatosabb látványa a hóesés. Gyermekkoromban hatalmas, csillogó hótakaró borította a tájat. Emlékszem hogyan vártam és mennyire imádtam a havazást. Türelmetlenül kérdezgettem a szüleimet, nagyszüleimet: – Mikor esik már a hó? Nagyapa ismerte az égbolt minden rezdülését olvasott a felhőkből. Én is megpróbáltam, de nem sikerült a jóslatom. Ezért nagyapa arra … Olvass tovább
Havazik Szürke felhő eget lepte belsejében havat rejtve. Hullik is már dara esik egyre jobban szállingózik. Nyomában jár sok hópehely lesz belőle nagy hólepel. Egyre több száll, szitál szépen, az ablakból némán nézem. Északi szél lengedezik hófelhőket megkeveri. Kergetőzik, utánuk fut, fújja, rázza, hószoknyájuk. Fölkotorja háztetőre egyet gondol, le a földre. Hordja, viszi, hull egymásra, … Olvass tovább
Indiánnyár mosolyog a tájon. Elgondolkodom, ősz van. Színesednek a falevelek, csodás a kép, amit a természet varázsolt. De, a virágjaim kissé szomorúan nézik ezt a változást. Az egynyáriaknak véget ér az életük. Róluk magot gyűjtök, hogy jövőre is pompázzanak a kertemben. Az évelők pedig levetik tarka ruháikat és téli álmot alszanak. Gondolatmenetemet egy forgószél szakította … Olvass tovább
Vihar előtti csend ül a tájon falevele sem rezzen az ágon. Forrófejű a Nap szinte éget leperzseli a kies vidéket. Szomjas földön nyújtózkodik mélán néha enyhe szellő oson némám izzik a környék, Délibáb lebeg piheg a madár, Ő sem csicsereg. Az égen felhők hada tornyosul süvítőszél kavarog konokul üldözi a csendet a vad vihar erős … Olvass tovább