Ködcsepp

Csipkeálom hull, ködfátylat ringat, ezüst pókhálón harmatcsepphinta. Tüllfüggönyt sző bokorra, virágra, kristálycsillám-ködcsepp a ruhája. Fűzött gyöngykaláris, hajnal-harmat, természet pihen, madárdal hallgat. Felhőfodrokon a nap szendereg, bíborszín fénye lassan feldereng. Habkönnyű álom vízcseppé dermed, víz fodrán a szél hullámot kerget. Levélfonákon tükröződő fény ködpalástját lassan oszlatja szét.

Tél varázsa

Roppanó hóban, hófödte tavon, hópihe-paplan, hófüggöny ragyog. Kristálygyöngysora, kristályszirmot szór, zúzmarás opálfürtje, jégbe zárt csók. Fehér meghittség, csend ül a tájon, vakító fehérség, dércsipkés álom.

Hűvös reggel

Az őszi szél színes levelet kerget, rozsdabarna avarszőnyeg léptem alatt zizzen. Letört gallyak mohába sírt álma, fagy és déreső után vágyik a nyárra. Hűvös reggelen ködpermet szitál, fázósan tollruhába burkolózik sok madár. Csillogó gyöngyfüzér bokrok, fák ruhája, zúzmara csipketerítőt aggat a dermedt virágra. Az ősz búcsút int, jégvirágok nyílnak, jégszirmokból leplet terít a zord fagy. … Olvass tovább

Télvarázs

Tó vizére karcolt csipkecsillagok, zúzmara csillámpor kristályrojtokon. Apró vízcseppek egymáshoz bújnak, fagykönnyüktől olvadni nem tudnak. Jégvirág szirmokból ezüst virágok nyílnak, a Nap sugarától búcsú-könnyeket sírnak.

Őszi esőcseppek

Szürke égbolton úszó, sötét fellegek, cikázó villámok, haragos zörejek. Bólogató szirmok, ázott fejecskéje, halkuló cseppvarázs ütemes zenéje. Tépett fák lombjai a földig hajolnak, őszlevelek rozsdavörös avarba hullanak. Könyörtelen vihar, ágat, gallyat tördel, madárfészket messze fúj haragos széllel. Csendesülj vihar, a természet élni vágy, erdő fái közt, csend, örök körforgás vár. Lombkoronák könnye, esőcseppel üzen, fényglória … Olvass tovább

Őszi reggel

Horváth M. Zsuzsanna Őszi reggel Nézd a lángoló csodás őszi tájat, rőtvörös szőttesbe öltözött fákat. Levelek hullanak, akár a könnyek, puha avarágy, sóhaja a földnek. Hajnali pára vízcseppes kabátja, a fényfonákok, ködgyöngyös varázsa. Levélpillangók táncolnak a széllel, avarszőttesen most Őszanyó lépdel. Ezernyi színfolt aranyló a bája, zöldellő fűszál között égő fáklya. Gyöngykaláris cseppek, csokorba kötve, … Olvass tovább

Vigasztaló szavak egy barátnak

Érzem, bántanak a szavak, ha fáj is, az emlék velünk marad. Szépre emlékezz, éljed az életed, kedved nem szegheted! Segítek, ott ahol kell, vigaszt nyújtok, ha lelked több terhet már nem bír el! Könnytenger láttán, vérzik a szívem, miért kell, hogy fájjon, miért kell, hogy bántson? – Viseljük együtt a reánk mért fájó terheket, mosolyogva … Olvass tovább

Ébredés

Napfényében fürdik a kert, földröge harmatkönnyet rejt. Virág álmát szél ringatja, bimbóit fény nyitogatja. Szív kertjében béke honol, csend-szeretet hűen bókol. Virágsziget színes álom, cirógatva szellő táncol. Illatfelhő száll a légben, a reggeli ébredésben. Elhalt szirom földre hullik, szél-sóhajtól messze úszik.

Vihar készül

Horváth M. Zsuzsanna Vihar készül Ég kékje tükröződik a vízfelszínen, vijjogó sirálycsapat röpköd rémülten. Vihar készül, tombol, süvít a szél, kristálycsillám csillan a tó háborgó vízén. Nézem a tajtékzó hullámkaréjokat, sziklákhoz csapódó morajló fodrokat. Sötét tónusok, cikázó fények, színek, viharos szél korbácsolja, ostorozza a vizet. Magányos csónak hánykolódik, távolodik, haragos hullám hátán, víznyelvek közt tova … Olvass tovább

Új év-új remények

Horváth M. Zsuzsanna Új év -új remények . Múlnak a percek, napok , évek, fogadkozva feledjük az óévet. Az új hozzon a szívekbe békét, éhezőknek falatnyi kenyeret, múljon örökre az éhség. A világra reményt, szeretetet szórjon, könnyáztatta arcokra, mosolyfényt csaljon. Gyűlölet szikráját jó messzire űzze, jóságvirág nyíljon az emberek szívébe’. Új év, új remények célok … Olvass tovább

Hajnal

Horváth M. Zsuzsanna Hajnal Gyöngykaláris bokrok ágán, hajnal könnye csodás látvány. Szellő ringatja, fésüli, hintaágyon átöleli. A szendergő hajnalpára, óarany fény pántlikája. Bontja íriszét, árny suhan fodrozódó vízbe bújva. Ködfátyol csüng, nyújtózkodik, fényfonálon bújócskázik. Vízcseppszőttes átöleli, Nap sugara becézgeti. Páraköntös álomfoszlány, ezüstszálú gyöngyfonalán. Madártrilla, ébredő fák, illan a hajnal, új nap vár.

Csend és vihar

Szürke égbolton úszó, sötét fellegek, cikázó villámok, haragos zörejek. Bólogató szirmok, ázott fejecskéje, halkuló cseppvarázs ütemes zenéje. Tépett fák lombjai a földig hajolnak, őszlevelek rozsdavörös avarba hullanak. Könyörtelen vihar, ágat, gallyat tördel, madárfészket messze fúj haragos széllel. Csendesülj vihar, a természet élni vágy, erdő fái közt, csend, örök körforgás vár. Lombkoronák könnye, esőcseppel üzen, fényglória … Olvass tovább

Csendpercek

Horváth M. Zsuzsanna Csendpercek. Virág szirmait nem kötheted ághoz, sorsuk a repülés, széllel most szálljon. Gallyak közt ezüstös ökörnyál libben, harmatcseppekkel hintázik frissen. Korhadt ágak egymást némán karolják, múlt emlékképeit csendesen dalolják. Mohás avar alatt életre kel milliónyi élet, éltető gyökér közt örök körforgás léte. Bíborszínű hajnal palástja bársony, álmot sző köré a csendfonál vágyón. … Olvass tovább

Téli reggel

Horváth M. Zsuzsanna Téli reggel Kinézek az ablakon minden hófehér, hópelyhek röpködnek, nézd mily’ álomszép. Hópaplan óvón betakar bokrokat fákat, távolban varjak köröznek károgva szállnak. Millió fekete pont csillog a takarón, lábuk nyomot hagy ott, rajzolva maradót. Pelyheket a szél hordja, tekeri szerteszét, téli táj lenyűgöz, varázsos, oly’ meseszép. Csillámló hópelyhek vad táncot lejtenek. kelő … Olvass tovább

Hull a hó (Hóember)

Horváth M. Zsuzsanna Hull a hó (Hóember) . Nagy pelyhekben hull a hó, hógolyózni csuda jó! Hóemberkét varázsoltam, testét puha hóból gyúrtam. . A nyakába sálat kötöttem, hókezébe seprűt tettem. Sárgarépából az orra, kabátján fekete gombcsoda. . Szeme kicsi láthatod, ha rád néz “mosolyog.” Fazékból a fején sapka, kicsi madár gubbaszt rajta. . Fázik szegény, … Olvass tovább

Fák könnye

Horváth M. Zsuzsanna Fák könnye Óarany levél csendbe földre leér, harmatcsepp csillan vízkönnycsepp csillag. Gyöngyfátyla takar rőtvörös avart, lehulló remény álma oly szerény. . Fények mélysége Ősznek szépsége csend hull a tájra elmúlást várja. A földnek vásznán opálos párnán könnygyöngycsepp pihen, tavaszvágy hitben.

Búcsúzom

Horváth M. Zsuzsanna Búcsúzom Fehér virágkoszorú hullt levélre, ágra. Barátom hamvait szél hintette az Alpesi tájra. Különös búcsú volt, a kilátó alatt, fájó könnycsepp, emlék, nekem csak ez maradt. A múltat feledni nem tudom, felidézem arcod a mosolyod. Búcsú nélkül mentél el, hiányod most is fáj nagyon. Szirt alatt, forrás mellett, béke honolt és nyugalom. … Olvass tovább

Múlt – szilánkok

Horváth M. Zsuzsanna Múlt-szilánkok Kitaposott, kanyargós ösvény a nyári réten, vadvirágok, vérvörös pipacsmező tengerében. Utam haza, a kis falumba, patak mellett haladt, zafirkék égbolt, akácfák hűst adó lombja alatt. Hívogat az otthon, rég látott, tornácos kicsi ház, enyhet adó szőlőlugas alatt szúette pad rám vár. Minden téglában ott van, mi fontos, fájó emlék, gyermekkor múltvarázs, … Olvass tovább

A legszebb szó

Horváth M. Zsuzsanna A legszebb szó Örök kötelék, gyermeki szeretet fűz hozzád, gyenge fuvallat simogatón, érinti rózsa szirmát. Sárgult fényképed nézem, drága jó Anyám, régi bútorok közt, a tiszta szobád falán. Múlt illata álmomban sokszor visszatér, könnyek közt, csillagok között kereslek én. Régi ház, a kert, virágok, diófa, szúette pad, jöttödre vár, ez mára könnyáztatta … Olvass tovább