A bujdosó

Horváth M. Zsuzsanna A bujdosó Ég kékjében fürdő hegycsúcsok, csendfüggönye békés. Verssorok könyvemben elbújtok, nincs titok, csak féltés. Bujdosó lelkemtől búcsúztok, fojtogató érzés. Fájó, könnyáztatta hullámok, habokba szőtt, fényén. Radnóti Miklós A bujdosó című verse ihlette versem sorait.

Életgyöngyök

Horváth M. Zsuzsanna Életgyöngyök Életünk útja, gyöngyszem – kövekkel van kirakva. Néha szépek, olykor nehezek, de mindig büszkén viseljed! Lélek – szőtte életköve, rögös úton végig követ. Csiszolgassuk tiszta szívvel, jósággal és szeretettel. Fényük soha ne fakuljon, örökké szívünkben lakjon. Életmorzsák, csillámkövek, múlt ösvényén velünk jönnek.

Föld napja

Horváth M. Zsuzsanna Föld Hallgasd mit suttog a Föld, reszket, hull a sziklakönny. Élhetőbb legyen, óvjuk őt, büszke ránk, ő a szülőföld. Mégis szomorú, ártunk neki, későn eszmélünk az idő telik. Földanyánk szenved, megreped, hangtalanul sír, – halljátok emberek? – Ne pusztítsátok, hagyjatok élőhelyet, fa maradjon, friss forrás, élet fakadjon! Földért a szeretet soha ne … Olvass tovább

Szirmok

Horváth M. Zsuzsanna Szirmok Sziromvirág hulló, hervadt lepel, földrögökre színes könnye pereg. Fénylő áttetsző, gyémánt csillogás, apró gyöngycseppje harmat ragyogás. Szellő ringatja, bontja szirmokat, varázstánca, oly röpke pillanat. Eső áztatta rögre, földre hullt, virágszőnyeg hervadó élte múlt. Sziromfátylán a hajnalnak könnye, szépsége, hervadó illó gyöngye. Lépteim alatt színek szőttese, tavasz múlásának előjele.

Tavasz-füzér

Horváth M. Zsuzsanna Tavasz-füzér Rügy fakad a fán tavaszt ringat a szellő – langyos fuvallat. Hajnali harmat nyíló sziromlevélen – méh szürcsölgeti. Szirmait bontja, bókol, úszik lágy fénnyel kikelet csókja. Hullámok tánca füzek ágát kócolja, vízcsepp ölelés. Napnak melege éltető fénye érint avartakarót. Avarszőnyegen, kék szirom hunyorogva Nap felé fordul. Kéklő víztükrön, úszó virágkoszorú, sziromvitorlás.

Tavaszváró

Horváth M. Zsuzsanna Tavaszváró Mohás kövek között, hófehér csoda, sziromlevelén, harmatkönnyes ruha. Gyenge szára hintázik a széllel, Napfény-csillámmal búcsút int a télnek. Kikelet jő, trillával madárdal ébreszt, avar alatt új élet fakad, nézzed! Hóvirág, ó, mi szép, egyszerű kis virág, föld fagya felenged, színeket ölt a világ. Fátyolba takarva, tavaszról álmodik, illatfelhő, madárdal andalít,mámorít. Szirmot … Olvass tovább

Az idő múlik

Horváth M. Zsuzsanna Az idő múlik Az élet szép, értékes pillanat, múlt a való emléktár halmaza. Kagylóhéjban ragyogó igazgyöngy, örökség: földhöz kötő, gyökér, rög. Létünk selyme foszlik, idő múlik, kopott szőttese fakóvá válik. Az idő arcomra redőt karcol, múlt emlékeivel dacol, harcol.

Szeretet-virág

Horváth M. Zsuzsanna Szeretet-virág Kavicsok közt árva virág, szirmot bontva élni kíván. Vihar tépázza ellenáll, elemekkel küzd, szembeszáll. A szeretetnek magja van, erős gyökeret fakaszt, hajt. Törzset és virágot növeszt, szív-szeretet titkot ölel. Szeretet-virág lélek szirom, rejtett zuga a szívburok. Önzetlenül add, szórjad szét, a boldogabb, szebb jövőért. 2020. április 18.

Illanó lét

Horváth M. Zsuzsanna Illanó lét Dércsillám fagy, lenyomata, őszlevelek rőt varázslata. Jégszilánkos csillámszirmok, hókristályközt kis csillagok. Illanó lét ködében, múló idő, tündöklésük fénygyöngy, dicső. Avarba hulló izzó, rozsdás álmok, levélre rajzolt, tépett dérvirágok. Elmúlás, sóhaj, tovatűnő álom, Földanya ölén tavaszt várom. 2020. november 23.

Karácsony

Horváth M. Zsuzsanna Karácsony Karácsony este, szeretet fénye gyúljon: szívet öleljen. Harang hangja száll, karácsonyfán gyertya láng, lélek csendesül. Karácsony éjnek, áldott, meghitt csendjében, angyal – ének szól. Csillagfény vezet, távoli Betlehembe, kisded született. Bölcsője jászol, szalma – meleg öleli, Betlehem földjén. Karácsonyt várva, szeretetvirág nyílik, szív pitvarában.

Dércsipke

Horváth M. Zsuzsanna Dércsipke Pilinkél a hó, a fagyos dércsipkében, ezüstös csillám. Hófedte ágon, dércsipkéből szőtt függöny: tűlevél-paplan. Dércsipkés tájon, tomboló jeges szélben, hópehely táncol. Dércsipkés álom – tájon, hófüggöny ragyog, kristályszirmot szór. Hópihe- paplan, dércsipkés jég, fehérség, csenddé szelídül. Fagyott rózsaszál, zúzmarába öltözött, dércsipkébe bújt. 2020. december 12.

Lélektársak…

Horváth M. Zsuzsanna Lélektársak… Maradjak otthon, ugyan, hogy tehetném? Gyerekek várnak rám, gyógyulásuk szeretném. Vigasztalnék, cirógatnék, bátorító mosolyt szórnék, félelmet, bezártságot, játékosan messze űznék. Rossz érzést ne keltsen a gyógyító gépek zaja, meglepetés érkezik, kórtermekben hallható, jóságos bohócdoktorok mesét hozó szava. Nem lesztek egyedül, átölel sok szerető, segítő kéz, erősek vagytok, kis betegtársak, barátok lehettek … Olvass tovább

Remények, álmok…

Horváth M. Zsuzsanna Remények, álmok… Gyöngyfüzéren az emlékek, sors gyökéren harc az élet. A vírus átírta éltünk ritmusát, falak közé zárt, bizonytalanság. Fájó, kalitka az otthonunk, szárnyalni vajon mikor tudunk? Erősnek lenni, kitartani… reményhintán fogócskát játszani. Fénygyöngyök közt mosolyt gyűjteni, bánatot rossz kedvet messzire elűzni. Lelki béke, esti csendben értékes nyugalom, álmok varázsa hagyd, hogy … Olvass tovább

Őszelő

Horváth M. Zsuzsanna Őszelő Szeptemberi őszelő, rőt levelet kergető. Azúrkék égfüzér távoli, fénycsipkéje alkonyi. Lángba borul az ég alja, bíbor palástja takarja Fecskék, gólyák elköszöntek, a messzeség sürgeti őket. Avarszőnyeg színes szőttes, oltalmat ad harmatgyöngynek. Pókháló selymét, köddel fonja, fonákját dércsillámmal szórja. 2020. szeptember 14.

Emlékezem.

Horváth M. Zsuzsanna Emlékezem . Esti sírkertben, fellobbanó gyertya lángja, viaszkönny, csend-csillagként hull a fejfádra. Mindenszentek, halottak napja, lelkemben bánat, imára kulcsolt kézzel emlékezem anyámra, apámra. Hiányzik öcsém mosolya, ajkukat elhagyó féltő szavak, vágyom ölelésük, bárhogy szeretném, emlék marad. . Hófehér csokrokra, mécsesfénye vet sötét árnyat, szívburokba zárva mélységes, szomorúság, hála. Sziromrózsák hullnak, tova repülnek … Olvass tovább

Kibomló reményszál.

Kibomló reményszál Lámpaoszlopon este megtörnek a fények, emberek szívében félelem ül, nincs béke. Gúzsba kötött a vírus kegyetlen világa, falak közé zárt magány a lélek bírája. A lélek magányomat most magamra zárom, csend felesel, céltalan, rémisztő az álmom. Pókfonál arany – selymén képzeletem játszik, távoli emlék, színes szivárványnak látszik. Tavasz érkezik, virágba borulnak a fák, … Olvass tovább

Tollpihék

Horváth M. Zsuzsanna Tollpihék Tollpihét röptet az őszi szél, árva madárka, didereg, fél. Bélelt fészke üresen tátong, párját várja magányos, lázong. Tollpihékkel, szőtt ágyacska, védetten a lomb árnyakba’. Éhes szegény, keres-kutat, fagyos földön dér és moha. Hideg van, de nem költözik, gallyak között rejtőzködik. Boldog vagyok, mikor látom, trillájával a tavaszt várom.

Szabadság vágyálma

Horváth M. Zsuzsanna Szabadság vágyálma Azúrkék égbolton úszó fodros felhők, végtelen bánat, magány, sóhaja feltör. A remény tégláiból holnapot rakok, csendszirmaiból ismét virágot bontok. Szabadság vágyálma, a könnygyöngyök sora, az élet fonalán csomót ne hagyj soha! Lélekrezdülés, bezártságnak rabja vagy, falak között érzelmek harca kemény, vad. Szertefoszló buborék, pőre pillanat, kalitkába zárt, méltósága itt marad. … Olvass tovább

Csend és vihar

Horváth M. Zsuzsanna Csend és vihar Szürke égbolton úszó, sötét fellegek, cikázó villámok, haragos zörejek. Bólogató szirmok, ázott fejecskéje, halkuló cseppvarázs ütemes zenéje. Tépett fák lombjai a földig hajolnak, őszlevelek rozsdavörös avarba hullanak. Könyörtelen vihar, ágat, gallyat tördel, madárfészket messze fúj haragos széllel. Csendesülj vihar, a természet élni vágy, erdő fái közt, csend, örök körforgás … Olvass tovább