Mészáros Botondalaktalanomat nem zárom formákba hol valami lennék, ott másnak nem jutna hely kit utamba állít az élet, mindenkinek karom nyújtom: megsimogatom, átölelem. tovaszállok, mielőtt ragaszkodni tudnék nem tartok markomban és engem sem tartanak szétosztom, mim nekem sincs: én így teremtek érintésem vigaszát ismerje mindenki de arcomat ne lássák, hogy elfeledjenek 2025.05.19.
Repülés a célok felé (Interjú Horváth Szabolccsal) A tatabányai költőnek, irodalmi kör, és darts klub vezetőnek az 2025-ös év új kihívásokat hozott, és sikerrel zárta az év első negyedét. Vele beszélgetünk irodalomról, és a sportról, terveiről. Köszöntelek, Szabi! Fél éve beszélgettünk utoljára, akkor könyvbemutatód volt – antológiamegjelenés –, és az általad vezetett Tollkoptatókról is beszélgettünk. … Olvass tovább
Üzenet az utókornak – József Attila emlékére – …most, hogy az éveim ilyen gyorsan telnek még több megélt évet kívánni szégyellek magamnak, mert félek, ha egy kívánságom eljut az Istenhez, valaha: meglátom, ez lesz, s itt ragadok egyedül, félholtan, addig se zavarni mennyben vagy pokolban, hogy toll, tinta, versek, megsárgult kacatok hallgathassák, ahogy sírok vagy … Olvass tovább
Egy mondat az olvasóhoz ne keress a zúgó hétköznapok között, hol az idő csalón életnek öltözött, órák ketyegését ne kérd rajtam számon a percek folyása nem az én talányom, hát nem segíthetek; ne zörgess, ne kutass, látszatra több vagyok, mint egyszerű utas, mert nem izgat káosz, ciklikus, fals ima, újra és újra mormolt diszharmónia, ne … Olvass tovább
A fakó Szíve pitvarában még zöldell a lélek, de kamráit vörös, elszáradt remények, megsárgult ábrándok fekete avarja, rügyetlen álmok és hazugság takarja. Kiált lehellete az üres veremben: sóhajösvényt tapos magának a csendben, de sűrű a csend és megalázó sírni, pedig nem szeretne többet ő,mint írni, karcolni bármit a teremtett világra, hogy érezze,mindez nem lehet hiába, … Olvass tovább
Árnyék Szíve pitvarában még zöldell a lélek gyökerén, karán a tudata felének lábnyomait húzza elfedve, egyedül sűrű medúza-csápjai közé dől s csípését érzi az érdektelenségnek. Szemében a tények kérdésekké égnek, megérintve ujja hegyével az étert: kavarogni érzi gyomrában a kételyt. Vonalakat húz… mind vékony, mint az élet. Szent hazugságban a gondolat merénylet, mely lyukat fúr … Olvass tovább
Ünnepek után ahogy eltompulnak az ételmaradék, a fűtött szobák és hideg szavak prizmájában az ünnep fényei, a szakadt ajándékcsomagokkal együtt szemétbe kerül minden dal és a lebontott fenyő díszei közzé újabb egy évig félretesszük a karácsonyi csodát a mosolyokat, az ölelést, a csendet és lassan ajtót nyitunk a szívek hangos nevetése elől elbújó valóságnak a … Olvass tovább
Csend – egy fogoly utolsó gondolatai – Megszűnni látszik a felborzolt félhomály, s láncaim gyengébben szorítják a karom. De szívem lánca még nem enged. Visszaránt vak, sötét vermembe, sebemet kaparom: … csupán képzeletben … Dermedt tagjaim már nem mozdulnak meg, pedig vér még folyik bennük, tisztán érzem! Talán csak az élet bújik meg, valahol, egy … Olvass tovább
Reinkarnáció Tollak, tinta, tekercs, és egy távcső -fából- : utóbbin csendben kibámul a szobából egy öreg, ősz alak. Motyog és hunyorog, jegyzetel, kis székén csendesen kuporog. Egész nap itt ülne, ha bírná a teste, de a vénség nemrég őt is felkereste. Ilyen sok idő és megfigyelés mellett is a kutatáshoz már ötven év kellett. De … Olvass tovább
Tánc Egy-két kopott, rozsdás felhőn táncol az ég, lassú, monoton tánc innen, lentről nézve. S táncába merülve a napfény melegét karcsú csókkal lopta ajkunkról le, égve, Égett a vágytól, hogy most már mind az övé, hogy egy teljes napig senki sem látja őt, a véget nem érő karjába zárhatja a fényes kozmoszt, a bölcsőt, a … Olvass tovább
Vihar Kezdetben fehéres vattapamacsokat pingál a sors a nagy, kékes háttér elé. A vágyak pedig csak sodorják egymás felé a kicsiny, fehér pöttyöket. Annyira gyenge minden ilyen folt. Elég lenne egy zordabb fuvallat, hogy örökre darabokra szaggassa friss álmaikat. A széltépte egyéneket mégis egymáshoz vonzza egy láthatatlan erő. Minél többen vannak, annál többet veszítenek el … Olvass tovább
Az Akárki hétköznapjai… – az elefánt – Érdekes módon, az utóbbi időben Akárki barátunk egészen rákapott a fiatalság ízére. Pontosabban, inkább a formájára, hiszen már egy hónapja tíz-tizenegy éves gyermekként él. Egy árvaházban. Mondanom sem kell, hogy mennyire nagylelkű szokott lenni az Akárki az árva gyerekekkel. Mindig visz nekik egy kis ajándékot, sőt, nemrég, amikor … Olvass tovább
Februári hazugság… – az illúzió elve – (Az első hazugság… Minden ott kezdődött, mikor a Semmi, rég, valamit hazudott: végtelen valamit, életet és halált, s látszólag mindennek értelem adatott.) …talán körülöttem minden csak egy látszat, előrelátóan meghazudott semmi. Lehet, hogy ez csak egy váz nélküli mátrix: elhinni, hogy tudunk, s tudni, milyen lenni. Gondolni, hogy … Olvass tovább
Téli árnyjáték A sarokban résnyi villanás mocorog, Kandallónk csempéjén vacognak a porok. Szürke kobold-foltok fátyoltáncot járnak: Kecses parázsfészek halálára várnak. Közben csillámlik a kinti hótakaró, A sötétbe dermed minden jóakaró. Álnokul süvít a fagyos jéglehellet, Sötét-kéken kúszik jégcsap-sapkák mellett… (2015. augusztus 24., Szilágycseh)
A teremtmény (Jorge Luis Borges: Körkörös romok című munkája alapján) Csónakon jött, délről. Nem leli helyét. Kótyagos mocsárban törtet. A szemét lehunyja. Lábát a sás végig sérti, nem tudja, miért megy, de mégis érti. Fürge. Követi a célja száljait. Szürke, koszos teste sötét árnyait kába homály, tiltott varázsok érik, lába nyomát hamu, parázs kísérik. Sárban … Olvass tovább
Még mielőtt bármit is mondanék, amolyan gyorstalpalóként szólnák néhány szót, hogy semmiféle, a tények általam való hiányos ismertetésén alapuló probléma ne zavarja meg a kedves olvasót. Le kell szögeznem, hogy az Akárki egy nagyon érdekes személyiség. Annyiban különbözik a Valakiktől és a Bárkiktől, hogy ő egyedül van, és egyszerre csak egy valaki lehet, de az … Olvass tovább
Csillag a sötétben Pásztázok szememmel, nézek ide-oda, Az égen. Mily sötét, s a fény mily nagy csoda, S éjjel kell, hogy lássuk, mennyit is ér a fény! Mikor minden fénypont élet, egy új remény. Csillagnak születni, az égen lakni és Az éjben ragyogni nagy megtiszteltetés. Ha csak egy pillanat is, életük örök, Befogadják őket az … Olvass tovább
A toll és a levél Őszi naplemente: szürkülő fény lep el, Ősi köd-madzagból rám terülő lepel. Fakuló színfolttá lett a levél-sereg, Vakuló fények közt, félhomályba pereg. Borzongást és fagyot oszt az őszi szellő, Orrfolyás, zsibbadó törzsek, kéreg-velő, S lám, köröket fonva ölelnek az ágak, Lángvörösre gyújtja e szent tűz a fákat, A gyász éjszakáját fehér … Olvass tovább
Homokvár Csap cseppen előbb, majd eső jön, bőg, zuhog. Csak szebben látná, mily csodás is e burok! Kapkod az arcomért az eső, bősz szelét Csapkodja ernyőmhöz, köd takarja nyelét. Csendbe' menetelek, csupán cipőm tocsog; Rendre hömpölyög az utcán a víz, mocsok. Homokot söpör az útra a nagy vihar, Homlokon csókol a napfény, aztán kihal. Felhő-szigetelés … Olvass tovább
Nálam… Nézz most a szemebe. Az a lelkem tükre. Merülj el lelkemben, akár mindörökre. Mit látsz? Mit mond a fény, mit súg a szembogár? Látod, ahogy ott benn valaki álldogál? A zöld üveg-falak kis szobát rejtenek. Gondolataim van, hogy itt felejtenek. Becsukom a szemem, s magányban ezalatt, Vágyaim képére festem a zöld falat… Ketrecben egy … Olvass tovább