Mészáros Botond A tökéletes zene Zöld övezte csendben lapulok a parkban, Egyedül a széllel, tekintve a zajban Lubickoló utat – nem utca, inkább kád -, Fodrot göndörít egy csepp felhő-barikád. Itt ülök a padon, tán\’ ismerős lehet, S azon gondolkodok, fürkészve az eget, Hogy, igaz, nem szólal, de Vele társalgok, Bár egyedül ülök, magányt nem vallhatok. Csodálatos … Olvass tovább
A világ urai /Lorde: Everybody wants to rule the world alapján/ Életre ébredtél, visszaút már nincs, Mi ezt helyrehozná, nincsen olyan kincs. Belédég önmagad mind hajszolt vasjegye, Elfordulsz magadtól, s elszáll a szív kegye. Mi mind azt akarjuk: hatalmasak legyünk, A világ markunkban, élvezhetjük frigyünk. Ez az én tervem is, én vagyok a bűnbak, Hát … Olvass tovább
A porszem meséje /ahogy ő akarná/ Lassan hull a porszem le, a romok felé, Táncot jár a semmin, perdül maga elé, Megkerül egy legyet, buján táncba hívja, (De versemből aztán románcát kiírja…) Szóval, táncot jár, a légben lassan lézeng, Ásít a hold felé, dalt is csak a méh zeng, Fut le a földúthoz, várja már … Olvass tovább
Öröklét Mi lesz, ha majd kézben tartom A mindent, s ha teli markom Láncait vágyra cserélem, Ha az Istent is elérem? Vajon csordul könnyes vérem? Vajon áztatja-e majdan Hangos szótól nedves ajkam A mennyet, s kapuin belül, Ha majd ülök a trón fölül, Rájövök-e, mibe kerül Az, hogy múlt és jelen vagyok, Mégis jövőt lapozhatok… … Olvass tovább
Az ég határán Hallom a sötétet, csak lassú pillanat: Árnyak csengnek, s mégis elhalnak ezalatt, Némán síkló szavak között üvölt a csend, Omlós mázzá folynak,elbukik a rend. Kihúny minden csillag, helyét penész-kezű, Folytó kín hódítja, végső csillag-mező, Melyet, mint bamba szem, már csak én csodálok. S eközben kinyílnak a rózsa-oltárok. Mészáros Botond, 2015. július 6., … Olvass tovább
Játék a tűzzel Szememből szikra hullt alá, Felkarolva sötétséget, S elterülve vágyam alá Mohón, vörös lánggal égett. Bemutattam pár barátnak: Anyjának, szívem tüzének, S az álom-való határnak, Hova folyton űz a lélek. Elvittem egy más világba, Ahol én vagyok az úr. Vissza bizakodást vártam, De nem várt, csak szakadt húr, Hangos szóval, feltüzelten Magyaráztam, mesélgettem, … Olvass tovább
Nyári gondolat Fehér fodor csöppent a kék végtelenbe, Csendes bárányfelhő suhan szenderegve, Árnyéka csitít egy csicsergő fiókát, Szél-tajték hűsítve zeng álmodó nótát, Dús búzatábla közt ásítva olvadok, Nincsenek tegnapok, nincsenek holnapok… Mészáros Botond 2015. június 26., Szilágycseh
Foszlány Vagyok a vízmeder, benne a csobogás, Vagyok csend, kürtzengés, állás és robogás. Relatív valóság, láng vagyok, megfagyok, A végtelen vége, sötétség, mely ragyog. Egy vagyok a sokkal, tonnás porszem létem, Makulátlan sárfolt, nem halad a léptem. Fizikai való, én vagyok a lélek, Halandó öröklét: meghalok, míg élek. 2015. június 30. Szilágycseh
Dilemma Én lennék a kezdet, vég, s a kezdet vége, Aztán, ha a szentek karcolnák az égre Létem mánusait, homokórám remélt Téridő-falának legutolsó szemét, Visszapillantanák rátok odakintről, S becsuknám a szemem, lemondva e kincsről. Mészáros Botond, 2015. június 29., Szilágycseh mánus*= óramutató (erdélyi regionális kifejezés).
Sorsvonat Barna, rozsdázó szerelvény, Csillag-kirakásos táj Látszik gyémánt-ablakán túl: Sorsvonat- első osztály. Igazából azért első, Mert csupán egy osztály van, Egyetlen ablak, egy ülés. Fut a végtelen árban. Hol pokolba, hol mennybe visz, Ugranák, de nem szabad, Zárva van az összes ajtó, S közben az ég elszalad. Füstöt sikolt, síklik, rohan, Elrobog a a sorsvonat, … Olvass tovább
Tesztek Elme-tesztek remete serege Enyhe nyelven ezeket rebege: „Elveszett-e fejednek kereke?” S fejvesztetten megyek-e, merek-e? Esetleges felelet-szeletek Menetelnek: eleven leletek. Keserveset eleget eshetek, Egy szem eszet fejembe leshetek. Nem eleget. Kereket szeghetek, Lehetetlen: de el nem mehetek! S mert eszemben elemet feledek Keseredett eleve lehetek. Nehezen, de nem elveszve, Feleleteket keresve Fenekemet leteszem, S „levesemet” … Olvass tovább
Diszkóterem Oldalt karcolt üvegszekrény, Középen diszkógömb virít, Slampos srác sötét sapkában A pultnál pálinkát pirít, Az asztalnál épp' verekszik Két sértődött, fürge ürge, Cigaretta-száltól szálló, Fülledt füstben fürdő fülke… Mészáros Botond, 2015 június 18, Szilágycseh
Búcsú Ó, búcsúzás, te átkozott! Hát én ezért vártalak?! Hogy árnyékká váljon lényem, S minden ismerős alak? Ott, a tűznél, még nem láttam, Hogy mire is készülünk mi, S amikor már mindenki sír, Akkor fakadok én is ki. Kifakadok, csak lélekben. Szemem csak egy könny hagyja el, Egy glória, hagyatékom, Nehéz volt, s lám: mennem … Olvass tovább
Szerelmi vers(ek) Életem nélküled átkos szívdobbanás, Pirítós vaj nélkül: csupán száraz falás. Sötét, mint téli éj, ahol már fény nincsen. Légy hát, légy már enyém, édes, drága kincsem! …… Máglátlak, s kétszázra ugrik fel pulzusom, Nem tudok vallani, nem megy a kúrzusom. Akár az internet, létfontosságú vagy, Kattintok, s gépemen le is fagy az agy. … Olvass tovább
A gesztenye Egyszer, egy erdei ösvény mentén elhaladt két vadkan, Mindkettő erős, gyors jószág, testük meginoghatatlan. Egyszerre láttak meg egy kis csábító szépséget ottan, Az ösvény puha földjében. Hol is? Tán\’ egy szekérnyomban… De ez nem fontos. Az a fő, hogy ott álltak, összenézve, „Jaj, a drága kincs ne jusson állnok, mocskos vadkan-kézbe!”- Gondolták. Persze … Olvass tovább
A tegnapi ma Visszhangzó falak közt Rég zárva a lélek. Mint fogoly galambok, Táncolnak a fények. Fogcsikorgást hallok, A sarokban kapar Valami, mi mást nem: Szabadságot akar. Közben nő az árnyék, Elcsuklik a hangom, Félek, hogy nemsoká Megkondul harangom, Félek, hogy múlt leszek, Elfeledett emlék, Mint egy veszett árnyék… Ó, bár fényes lennék! Nem csak … Olvass tovább
Szürkülödik… Lebukott már a nap, nyugovóra tére, Az ég kék tengerét pírbe festi vére. Születnek aztán új fények tűz-testéből, Mint igazgyöngyök, tűnnek ki a sötétből. Közben a habokból feltámad egy gálya, Lassan-lassan kihúny ízzó vér-mágjája, Az, mit úgy hívunk, hold, mint egy gyémánt, ragyog, Aztán koronája kioltja a napot. Egy pillanatig csend honol a fák … Olvass tovább
Az én hősöm Míg a holdat gondolaként Lengi körül égi árnyam, Földi csend-éjben fulldoklok: Repülnék, de eltört szárnyam. Egyetlen fényfolt az égen Látható még. Halvány, gyenge, De ez ösztönöz, hogy törjek Ki az árból: fellegekre! Egyre közeledik a fény, Lassan emberalakot ölt, Megfordul, rámnéz, csak figyel, Arca nincs, szeme üvölt. Ki lehet, kit célként tűztem … Olvass tovább
Tanács Tanácsom lenne számodra. Tanácsom, egyetlen egy: Ne tagadd meg szép hazádat, Él\’ted s dicső nemzeted! E tanácsom szól csak hozzád: Ne légy áruló csaló! Lelked, elméd, s beszéded is Legyen hazádhoz való. Minden bűnöd nemzetedre Száll, s e vétek maradandó. Légy ártatlan, kophatatlan: Légy nemzetedhez való! Jellemed így legyen igaz Szivárvány, légy ragyogó. Légy … Olvass tovább
A Pusztaság felett A Pusztaságban lassan járok… Sivár, undok egy hely ez. Tudod, itt minden kis kaktusz Apró tüskét rád helyez. Ha magányos ördögszekér A poros úton vergődik, Azt suttogja:;Undok minden;, S tovább mérgelődik. Van, hogy száraz virágkóró Ontja finom, hűs illatát, Vagyis azt hiszi, de bűzlik, Halucinálja gondolatát. A legrosszabb viszont az, ha Álnok … Olvass tovább