M. Dorina A mészáros A lány felállt a földről, dacos szemei csillogtak a holdfényben és letörölte szájáról a friss vért. Nappal egy hétköznapi irodában dolgozott telefonos ügyfélszolgálatosként, szerény átlagbérért egy középszerű nemzetközi cégnél. Szép volt, de nem különösebben, igényesen öltözködött, de nem vitte túlzásba, jól állt neki a visszafogott fekete smink. Nem keltett feltűnést, ugyanazt a kávét … Olvass tovább
Szirénát meghazudtoló robajjal keltett az ébresztőm, úgy rázott fel az álomból, mint a villamosszékben ülőt a halál és hasonlóan kellemetlenül is éreztem magam. Kora volt még, semmi fény nem szűrődött be a redőny hunyorgó nyílásai között, csak a buszok és a villamos éles és dübörgő hangjai zengtek, még nem volt nagy forgalom. A tisztes állampolgár … Olvass tovább
(Krónika az Álmok Völgyéből) Meriamon nagyon szerette volna megérteni a Rózsák titkát. Kisfiú volt még nem értett semmihez és csak ez a veszedelmes növény kötötte le kalandozó figyelmét, amiről a város is kapta a nevét. Az időszámításból kiesett idő volt ez, ahol a Meriamonhoz hasonlóak éltek, itt a Piramisok Tövisében. Eldugott hely volt ez messze … Olvass tovább
Kócoslelkűek tárháza nyílik meg a szem előtt, Ki tudja miért, de kócos emberek ők, Kócukat nem a szél, a fájdalom borzolta, Lélekszemeik előtt fésű a kororna. Furcsa királyság ez, egészen egyszerű, A király csalóka, az élet meg szörnyű, Az udvaribolond tengereket zokog, De őt ugyan senki sem veszi zokon. Vívja a csatákat minden kóc -bolond, … Olvass tovább
Kócoslelkűek tárháza nyílik meg a szem előtt, Ki tudja miért, de kócos emberek ők, Kócukat nem a szél, a fájdalom borzolta, Lélekszemeik előtt fésű a kororna. Furcsa királyság ez, egészen egyszerű, A király csalóka, az élet meg szörnyű, Az udvaribolond tengereket zokog, De őt ugyan senki sem veszi zokon. Vívja a csatákat minden kóc -bolond, … Olvass tovább
Emlék Gyertya lángja lobban, lobban Hideg őszi szélbe toppan Régi szívem dobban, dobban Forró viasz könnye pottyan Emlék, virág lopva loppan Hideg márvány kőre koppan Régi szíve meg nem dobban Lelke már az égbe toppan
(A szeretet íze) Natasa 20 éves korára már sok minden túl volt. Kiloccsanó agyak, drogterjesztés, tönkrement életek öngyilkos szerelem, tizenévesek pattanásos arcán kiégett, üres tekintetek. Igy aztán az élet megszilárdította agyát és megkeményítette szívét. A régi boldogságból mi mostanra csak egy álomképnek látszik, semmi se maradt. A család, a pattogó tűz a kályhában és a … Olvass tovább
Mire feleszméltem Budapest egyik központi épületében jártam, az újonnan épített komplexum kaotikusan mégis káprázatos könnyedséggel elegyítette a bevásárlóközpontot az irodákat és még az egyetemet is. Egész lénye volt inkább egy modernkori, lélegző kapitalista templom, mint egy felhúzott lélektelen épület. Bódult volt az agyam, mostanában ez van, nem ittam, nem drogoztam mégis valami egyre másra változik … Olvass tovább
Egy levélke memoárja Sárga levél hull az ágról, Repül ő a négy égtájról Mindenféle színben pompáz, Olyan mint a szép cukormáz Repked föl, de főleg le Jobbra, balra, kifele Fogócskázik ő a széllel Csodálkozik mit merészel Nem fúj most már annyira, Csndesül az ég alja A levélke táncot jár De most már a szél eláll … Olvass tovább
Féltek? Csonthalmazok egét bámulja a szegény Szenvedő alany Porlanak a csillagok vele porlik az idő Lassan ketté nyílík a tér-idő Mi meg csak állunk és bambán várunk Vajon lesz-e még jövő? Vagy soha el nem jövő Bizonytalan látkép az élet Hiába száll tova a reménykeltő ének Csak állunk várván bevarrt szájjal Békítő nyugodsággal Hangtalan sikolygással … Olvass tovább
Szárnyal Esőhang meg pocsojazaj keveri fel a reggeli levegőt. A füst fújja ki a tüdőt, az meg hörögve a járdára köp. Dübörög a szív, dobog a koffein, A mellkas visítva föl- le emelkedik. Zuhog a könny folyik a járdán, sínylik. Vakon zokogva a csatornába hullik. Megkísérel még egy szálat. Csíkszemmel a felhők közt szárnyal.
Reggeli rutin Fő a kávé. A tejes fejnek cukrozott vér, mi benne pezseg. A csésze fölött egy légy duruzsol, mi nemsoká a földön vergődve piheg. Álmos reggelek torz magányos egyike. Lebzsel a fej körül egy koszos gondolat, már menni kéne. Barna pillák rebegnek meg a reggeli derűs dér fagyában. Délre felmelegszik a pálinka a rég … Olvass tovább
Lélekfestő Régi idők régi- új dalai szállnak, Foszlik egy lány a kies, fekete félhomályban. Lázadna ő még, de most már késő, Tudja, nevet koptat a síron az idő- véső. Repültek az évek, s repült vele minden, A jelen egy feslett- mű, mi beterít minket. Színes festékfoltok rohannak a szürkületbe, Egy- két ecsetvonás még belefér az … Olvass tovább
Üres lappal Üres lappal, tiszta szívvel, Kék éggel meg metróval, tán hévvel, Újra írni, járni, élni, Csak még egyszer újra vágyni. Betontömbök között állni, Nyirkos gépet megcsodálni, Mi átszeli a messzi eget, És még bárhová elrepíthet. Beszélgetni, korán kelni, Idegenek közt csak várni, Randomkodni hellyel -közzel, Eltévedni a Corvin közben. Részegesen tétovázni, Aztán majd csak … Olvass tovább
Nyár utó-szó Még egy kicsit nyár lehetne, Minden mosoly szülőhelye, Kicsit spicces sötét éjben, Megtagadni minden kételyt. Szeretnék még eltévedni, Gondtalanul tévelyegni, Lejtős- dombos Budapesten, Mielőtt már ősz sejlene. Jó lenne még egy- két hónap, Mehetnénk még hévvel hosszan, Végtelen a Duna mentén, Mintha örökké csak mennénk -mennénk. Szeretném még elképzelni.. Dombos tájban merengeni, Mintha … Olvass tovább
Haláldal Száll az ének, Repül a vers, A hontalan honokról énekel, Folyik a nap, a kéklő égről Mereng a dal a néma képről A néma kép szól, Hangja halott, Elszólta magát, az idő kopott, A csend elhalkul, Karom lehull Végtelen éjnek Hontalan leple hull Hull, hull csak hangtalan reám De aztán szemem mégis tűzet hány, … Olvass tovább
Mi a szerelem? Mi a szerelem? Egy furcsa halvány kép a múltból, Mely epekedve remél, bús idők bús dalaiból? Eső áztatta szerelmek az őszbe fordulva, Vagy tavaszi zivatar esőnek dalolva? Milyen lehet a szív, ami még remél, És mégsem őrült bele az élet éles pengeélébe? Ha a szív már nem vágyik és remél, Jön akkor … Olvass tovább
(Egy boldog szörnyeteg) Amikor gyerek voltam, egy mesébe illően gyönyörű fenyves rengeteg mellett laktunk, a nappalink ablaka szembe nézett a mesebeli tájjal, sem kerítés sem más ember által felhúzott határ nem gátolta azt, hogy úgy érezzük az erdő lakói vagyunk. Lehettünk volna tündék vagy akár manók a kietlen XXI. század legelső éveiben. A házunk, egy … Olvass tovább
Szerenád K-nak Megölsz. Meg fogsz ölni érzem Csak tudnám, hogy mivel, hogy vagy rám ily hatással? Gyilkolja lelkem, Szerelmed gyöngéd hajtása. Mégis kellesz, mint füst a tüdőnek, Mint kokain a levert, kései szeretőnek, Mint Csillag az éjnek, a hideg estéken Hogy a Hold oly nagy magányában ne féljen. Hagynád, hogy féljek? Légy a csillagom egy … Olvass tovább
Csendes álom Vontatottan rémisztgetek Álmok rátok terpeszkedek Megfertőzlek, megkarmollak, Megbűvöllek, elaltatlak Éjjel majd csak arra ébredsz A víz kivert és reszketsz tényleg Megnyugszol és visszafekszel Aztán többet már nem kelsz fel