Kristófné Vidók Margit

Puszták őrzője Áll a pusztaságban, elfelejtették, dacol a viharral, üvöltő széllel, magára öltötte századok szennyét, aranyport szőnek rá alkonyi fények, vonagló árnyak közt már újra éber. Eggyé olvad a sötét éjszakával, vak szeme zugában titkok pihennek, fájó lüktetés minden pórusában, borzongó csend terül a végtelenre, sápadt hold oson fekete selyemben. Távolba mered, álmai rabláncon, meggörbült … Olvass tovább

Vidéki nyár Falu végén kicsi házak, vörös palást tetejük, kéményeken felhők fátyla, tó vizére ráterül. Szél borzolta víztükörre hullámfodor penderül, napsütötte dombtetőre, három bájos kislány ül. Nevetgélnek, kacarásznak, álmot horgol égi szép, szemükben a gyermek vágyak, tincseikben margarét. Felnőttek már rég a lányok, titkot őriz a szívük, nem feledik azt az álmot, mely szép emlékké … Olvass tovább

Álmok nélkül Látom a múltat még felvillanni, ma is érzem a fájdalmas lüktetést, átok ül sorsomon, örök büntetés, új idők éneke milyen hamis. Végtelenbe olvadó szürkeség, szurdokok mélyén leselkedő halál ül tort, és marad a gyötrelmes magány, néma könnycsepp, mely retinámba ég. Haldokló lelkem zokogja dalát, elméláz az ifjúság pillanatán, köszönve ezernyi szép élet-percet, hiszen … Olvass tovább

Bármi lehetsz Ha te csillag lennél, én csak Hold lehetnék hagynám, hogy csillogjál, éj sötét bársonyán. Ha te a Nap lennél, veled együtt kelnék, árnyékként követlek, felhőként ölellek. Ha lennél a dallam, ott élnék a dalban, várna a végtelen, szárnyalhatnék veled. Ha te a fény lennél felhőt messze űznék, gyöngy lennél a mélyben, én a … Olvass tovább

Küzdelem Olyan magasan vagy Uram, elér-e hozzád az imám mielőtt a mélybe zuhan? Zúg a tenger, megannyi árny üldöz. Segíts!- mert elveszünk, tört álmok fájó sikolyán, csalfa szirénként tévelygünk. Nézd Uram, nézd a gyermeket, kinek szemében rettegés, halld, az anyát ki esdekel, lásd, mind küzdünk az életért. Megment-e a csónak embert, hitet, és összetört reményt, … Olvass tovább

Nem feledhetem Mit érez a magyar e szó hallatán, megdermedt fájdalom remeg szívében, elbukott ország Trianon színpadán, ezer évet sújt kegyetlen ítélet. Mit érzek én, ki akkor még nem is élt, Nagy-Magyarországot nem ismerhettem, de hallottam, amit sok öreg mesélt, az igaztalan, jogtipró tetteket. Nem beszélhettünk róla mennyire fájt múltunkat őrző tájak vesztesége, gyötrődtünk, és … Olvass tovább

Álomőrző Kék selyem égre kúszik egy csillag, fényesen csillan a felhők felett, odalent gyermek álmából riad, nincs, aki fogja az árva kezet. Suhanó árny is félelmet szíthat, könnyeket rejteget párnabelső, összetört szíve, anyját, ha hívja, fájdalmat enyhít a csillagcsengő. Szeretet fénye vetül az ágyra, angyali jelenés fényben ragyog, gyermeke arcát simítja lágyan, “én vagyok kicsim, … Olvass tovább

Örök hiány Anyák napján szívem álma, égig érő fohászok, mosolyodnak ezer ránca, beragyogja világom. Gyöngyhajadon derengő fény, halványlila karcolat, égi vásznon csodás festmény, felhőfehér orgona. Illatodat szellő hozza, lelkem feléd botorkál, bársonykezed jövőm fonta, támaszom is te voltál. Tudom itt vagy vigyázol rám, angyallényed itt suhan, fénysugár vagy, örök fáklyám, ott ragyogsz a csillagban. Dallam … Olvass tovább

A legszebb nap Ma a nap is másképp ragyog, hisz ez a születésnapod, mit adhatnék vajon neked, hogy érezd a szeretetem. Mindig olyan jó vagy, gyengéd, csengő hangod boldog zeném, csillogó szemed rám nevet, simogat lágyan a kezed. Most én, köszöntelek téged, már csak egy kis időt kérek, adni mi szép, és egyedi, amit nem … Olvass tovább

Folyóparti hajnal Árnyék és fény játéka a vízen, rózsapír terjeng hajnali órán, fakó-azúr még a folyó színe, tükrén narancsos derengés kószál. Hunyt szemű csillagok mögött lobban pucéran, a milliónyi sugár, mélykék foltjait az éj vonszolja, pára-csillogástól szép a hínár. Fény-homályból aranylón kel a Nap, zöld lombokra sző lila paszományt, kibomló bimbó új színeket kap, lepkeszárnyak … Olvass tovább

Báthory nyomában Erdély nagy és bölcs fejedelmének, vivát! Ki nagy utat tett meg Krakkó városáig, Álmai, vágyai s mindaz, amit kívánt, Kísérték végig, az Isten templomáig. Esküjét tette a lengyel királyságra, Díszlakoma zárta be a szent eseményt, Csüggedten gondolt rá, Jagelló Annára, A trónért áldozta jövőjét, s jelenét. Csak tizenegy év volt rövidke az idő, … Olvass tovább

Üzen a szél “Forr a világ bús tengere, ó magyar!” vérengző hatalmak szítanak zavart, öldöklés, és ártatlanok halála, harctereken a bombák robbanása. Hamu, és pernye borítja a földet, halálhörgés tölti be most a völgyet, értelmetlen, ádáz gyűlöletet szít, megnyomorított lélek,- kit irányít. Több gyalázatot ne tűrjön senki el, bátorság!- láss igazságot szemeddel, vöröslő fáklyaként lobogjon … Olvass tovább

Fény-szimmetria Szemedben látok egy képzelt világot, ahol harmónia, tisztaság, szépség fedi el a pókháló finom ráncot, élő tükröm vagy végtelen békesség. Sötét világ átjárója nem te vagy, itt hófehér csend hull acélkék égre, miért kísért mégis tébolyult tegnap, lidérces emléke lehúz a mélybe. Szemedbe nézve keresem magamat, hiszen mit ér minden, ha nincs bizalom, mélykék … Olvass tovább

Tükörsíkon Léteznek még igaz világok? Arcomba hazudják a szépet, bőrömbe szúródnak szilánkok, az idő visszafelé lépked. Tört tükördarabon vér pulzál, születés, halál ilyen marad; ikerpár voltunk megtagadtál, fájdalom, kín belőled hasadt. Tükörképem lennél, vagy árnyam, de most csend van, megrekedt síkon félig itt, félig ott elzártan, üres szemmel nézel félvakon. Mutasd hát meg; ha kell … Olvass tovább

Éjféli sejtelem Szikrázón csillog bársonyos éjben, hófehér selymén időtlen imák, Uram!- engedd, hogy újra átéljem amint az éjféli csend muzsikál. Minden esztendő új reményt ígér, apró lábain még kicsiny topán, a régi emlék árnyékként kísér, a hajnal most gyöngy-fehér félhomály. Égi könyvben félig megírt lapok, álmok, vágyak tán valóra válnak, jövő uszálya izzó kéjt ragyog, … Olvass tovább

Az univerzum hangja (akrosztichon) Hold sápadt fényében halk szólam árad, A mélységben zenél, száll a varázslat, Nem hallom hangját, de érzem, hozzám szól, Gondolat-sóhaj az univerzumtól. Fejemben megannyi kérdés kavarog, Ott ahol égbe törnek a havasok, Szirteken halkul el az isteni hang, Lelket simít, halld; a föld szíve dobban. Átölel kék-ezüst csillagóceán, Nyitányt komponál susogó … Olvass tovább

Duna- parti emlék Duna-parti korzó némán vádol, a kedves arc néha még feldereng, emlékszem az örömtől repesve vártalak, féltem talán csak játszol. Ültünk némán, a vízparti lépcsőn, szakadt, elnyűtt tornacipők tánca a víz felett, új idők románca; s mi ölelkeztünk, némán esdeklőn. Susogott, beszélt hozzánk a folyó, lüktető mélység velünk virrasztott, merengve néztünk hullócsillagot, s … Olvass tovább

Hazavágyva „Hol vagytok, ti régi játszótársak?” Petőfi Sándor: Szülőföldemen „Hol vagytok, ti régi játszótársak?” kósza emlék villan fel a múltból, és nesztelenül, mezítláb járva körbe ölel a gyermekkor újból. Könnyek helyett kacagások várnak, tárul szívem legrejtettebb zuga, babalétem tündér- fonta álma, bárányfelhőn jóízűen szunnyad. Síráskarcolt csendem még itt lebeg, botladozó léptem nyomát vágyom, kedves percek … Olvass tovább

Az ünnep percei Fenn a magasban gyúlnak a fények, csillagok csipkéin aranybrokát, angyali hárfa csendül az éjben, millió ajakról zeng a fohász. Hófehér csendben szívedig érnek, árad az öröm bűvös a hangja emléket ébreszt, remél a lélek, éjféli harang felel a dalra. Régvolt szép ünnep magához ölel, szelíd-kezű illanó pillanat, aranyló gömbben arcod oly közel, … Olvass tovább

Csodaszán útja Hópihe szálló, andalog ázó fenyvesek ágán estefelé. Ott, hol a hold jár, siklik a szán már, csillagok útján célba talál. Édeni felhőn illan a csengő, titkokat őriz vattakabát. Hallod-e, dobbant, száz pata koppan, villan az éjben, zúdul a hó. Fenn, a magasból nézi az alvót, puttonya áldás, meglepetés. Szusszan a gyermek, múlnak a … Olvass tovább