Miklós Róbert

Számtalanszor Számtalanszor van, hogy hagyom, Van, hogy nem is akarom, De bók bomlik a szavamon. Számtalanszor van, hogy nagyon, Néha nem is magamon, Csak merengek a szavakon. Néha kétely űzi kedvemet, Néha sóhaj fúj szelet, Az életem felett. Az unalmat betöltik rések, Szerte foszló rímelések, Mind azért, hogy magam lehessek. Hogy magam lehessek.

Nyáresti pillanat Játék közben a nyáresti fények Függönyén futunk. A kertben andalog Sok száz szürke hangya, nem vagyunk Bolondok. De mégis csak, mégis A fény felé futunk. Nyugtalan sugár hullámzik kóbor Cseppeken, mik peregnek az ereszről Lefelé szüntelen. Vándorok pásztáznak Az égről szabadon. Nem révednek el Botlott szavakon. Ma még nem láttam csodát, és csodás … Olvass tovább

Néma válaszok “Kérdez az ég, a fenti lét, Választ senki sem ad eléd. Szívem terhes, gondja sok, Ma este némák a válaszok. Üvöltve, sírva kérném A reményt, hogy újra élném A fényt. De ítélnek ellenlábasok. Ma este némák a válaszok. Ilyen az ember, ítél, Rád követ vet, nem remél. Nem segít senki, esőben ázok. Ma … Olvass tovább

Azok a szemek Abban a szempárban láttam mindent. Abban a szempárban benne volt minden. Minden boldogság, huncut kacaj, minden vidámság a Földön, Benne voltak a felhők, benne voltak a csillagok, napok, és fényév távolságból Tükröződő égitestek köszöntek vissza a világ legszebb zöld szemeiből. Az élet csillogása volt ez, ahogyan könnyek áztatják bolygónk összes bánatát. De … Olvass tovább

A télre várok Várok a télre! Mintha csak vágynám a borút. Szomorúságra szomjazott lelkem Ősi gyásztáncát járná a feledést Hozó szitálás között. Nem értem miért, A bánat belém költözött. Csak zúg az ég! Csak mennydörög a hatalmas Pusztító erővel terhet rám Mérő ég. Beköszönt, Az áldott szürkeség. Nincsenek már vágyak! Nincsenek bukott tervek és Álmok … Olvass tovább

Szamár fejem után „Nem engedek a rendszernek, Hogy rám kényszerítve akaratát Újabb gyarmatuk legyek. Ki úgy hasznos, ahogy ők képzelik. De nem érdekelnek díjak, kegyek, Én inkább saját utamon megyek. Fogadjon el az őrült világ, Vagy csak ismeretlen suhanjak át Az életen? Minek, ha közbe Nem szól az énekem. Mert nekem már a vers az … Olvass tovább

Vérző sorok Véreznek soraim. Vérző sorokkal indulok az Éjszaka sötét ürességébe. Kik itt járnak, mind bolondok. Csak írok, de mindenütt csak Vérző sorok, vérző sorok. Nem látom szívem! Nem látom vérző szívem Sűrű ködfelhőkön át. Nem látom a boldogság kapuját! Ezért mindenkit okolok, Ezek is csak vérző sorok, vérző sorok. Talán itt ragadok. Itt ragadok … Olvass tovább

Könnycseppek mezején Fekete a világ, csak a csönd fogad magába, Vas-láncok viharában harcoló égi Győzelemért. Van, aki a csatából semmit sem ért, Csak elszállnak a lelkek, Elszállhat ezer éj, elszállnak a lelkek, Könnycseppek mezején. Fekete vonat siklik, fekete sínek szörnyű Fogcsikorgó hangja visít az árnyék mély Ködébe. Siet a halál elébe. Lelkeket szállít a vagon … Olvass tovább

Lusta a reggel Lusta a reggel. Álmosan kapaszkodik a hűvös éjszaka A pihentető szürkeségbe, De nekem most pont ez kell. Nyugodtan nézem, ahogy a Nap kel. Alig vagyok rendben. Mintha az álom még A szemeim előtt lebegne. A kertben egy kismadár szárnya rebben, Csicsergése száll a reggeli csendben. Ma végre nyugalom vár. A Nap is … Olvass tovább

Az időnek elmosott partjain át Égig ér a tenger, a lángokból A kín hangjai nyögnek jajszavakat. Az utolsó hangoknál, az óra megakad. Az időnek elmosott partjain át, Lángba borult szemmel nézel, És én ugyanúgy nézek rád. Utolsókat ütötte a percmutató, Meghal a tudomány, vallás, Csak tűz van idekint. Számomra már csak te létezel, És miattad … Olvass tovább

Szeretem a vihart Szeretem a vihart! Szeretem a fekete égen Gyűlő viharfelhők raját. Eszembe juttatja borús perceimben, Hogy félem-e a halált? Szeretem a zivatart! Szeretem, ha kihalt törzsbe Villám csap bele. Fekete árnyakkal, fekete hangokkal, Az élet van tele. Szeretem a záport! Szeretem, ha tavaszi friss Eső száz lángot olt. Szeretem, ha elmossa a vihar, … Olvass tovább

Fekete csillagok Üldözött vagyok, Fekete szél üldöz zord világokon át. Magam után nyomot nem hagyok, Felettem csak fekete csillagok, Fekete csillagok. Nem világítanak meg. Cinkosaim a szökés veretes útjain. Velük végre magam vagyok, Felettem csak fekete csillagok, Fekete csillagok. Rólam már csak a magány beszél, Üldözőimnek nesztelen a nyoma. Csak én láthatom, hogy égen felhő … Olvass tovább

Ének a tóparton “Leülvén a tavak mellé, a csiripelő cinegéket hallgatom. Gondolkodom, eljátszák e, hőn szeretett dallamom? Belekezdve meghallgatván, egy-egy hangot mellé fújnak, de így sem rontják el a kedvét, tán a kedves olvasónak. Újra szól a madár kórus, egy szólammal feljebb játszik. Egy kismadár a kéklő égen, egyre csak kisebbnek látszik. Cisz basszust is … Olvass tovább

Isten a barátom Ülök egy csillagon az égbolt szélén, Nem nézem órám, csak ülök békén. Nem félek semmitől, megvár a halálom. Ma este, Isten a barátom. Hallgatom merengő Sirius énekét, ma este álmomra, ő hozza a békét. Nem félek semmitől, csak nézem a teret, angyalként a Siriuson, ki életet teremt. Utazok az égbolt fehér, izzó … Olvass tovább

A fekete ég lakója vagyok A fekete ég lakója vagyok. Minden éjjel halált, békét hozok. Szavamra senki nem felel, utamon, sűrű köd mozog. Lidércnek mondanak a vének. Minden éjjel, csak magamtól félek. Szavamra senki nem felel, a halálból is visszatérek. A fekete ég az egyetlen takaróm. Az ő dala lett az altatóm. Szavamra senki nem … Olvass tovább

Egy költő otthona “Gyertyafény, kemény tölgyfa asztal, rajta papír, toll, mi szépen ír. Bor, üvegek, pohár, a borozás után, szebb lett a homály. Poros a polc, Régi, mahagóni, Rajta whiskey-k, írek, tőlük, még szebbek a rímek. Kandalló, ropog a fa, Benne tűz, Lángjával bátran bánatot űz. Ülök a széken, előttem könyv, s Tokajnak jó bora. … Olvass tovább

Sötét éjeken át Sötét éjeken át tombolt a vihar. Hosszúra nyúlt esték őrizték Fáradt titkaik. Csak az árnyak Húznak hasznot, ha a fény kihal, Sötét éjeken át tombolt a vihar. Sötét éjeken át tombolt a vihar. Harag szőtt dús koronát a fekete Lombokon. Bánatos a mező, Rajta fekete szél rivall, Sötét éjeken át tombolt a … Olvass tovább

Utolsó óráink küszöbén Ez a Föld már nem szórja rám a Hold sugarát, Már nem teríti szét a Nap erejét. Már nem dönti romba a bűnök falát, És nem süti ingyen szegény kenyerét. Már ez a Föld csak a válaszra vár, És ki hirdeti ki az ítéletét? Az éjszaka leple ha Földre leszáll, Majd hozza … Olvass tovább

Hideg az éj (Belzebub kora) “Hideg az éj, messze jut. Hiába várod őt, messze fut. Hideg az éj. Átveszi a koronát, Felettünk Belzebub. Hiába várod, hogy megjön holnap, Nem jön messiás, nem jön főpap. Hideg az éj. Nem lesz vége holnap, Az elátkozott kornak. Hiába várod, hisz él a remény, Míg meg nem hal szegény. … Olvass tovább

Néma szellemek „Ne az legyek, kinek fellegekbe Írják fel ritka névjegyét Halála után! Akkor már leshetem, hogy Emlékeztek rám. Ha csak egy néma szellem figyel Magányos alkony lidérces Óráján, kezem felé nyújtva Köszöntöm az Elfeledettek birodalmában. Egy intés, nem több a gesztus, De visszhangzik a halál Szimfóniája az éjben. Talán ma megértem, Hogy miért dobja … Olvass tovább