MirciA férfiember az asztalfőn ült. Kivételesen nyugodtan. Az asszonyember erre várt, hogy, Luther szerint, az asztalnál lehessen szót érteni vele. Belekezdett. – Te, Édesapa, engedjed hazajárni a gyereket, mégsem tilthatod ki itthonról. Én nem tudok meglenni nélküle – kérte csendes szívóssággal. A válasz: – Nem bánom, Mama, de én látni sem bírom, hallani sem, neked … Olvass tovább
Berci bá’ zselici ember volt, földműves, apró termetű, szorgalmas. Szerette a somogyi „högyet”, s a rajta levő, direkt termő Noa-szőlőt. Borosgazda volt, kicsit felülről nézte a világot, úgy gondolta, aki nála szegényebb, az nem feltétlenül ér fel hozzá. A környezete nem vitatkozott vele, fölösleges lett volna. Fiatalon veszítette el feleségét, két sérült gyermekkel maradt özvegyen. … Olvass tovább
Tomi technikus volt, huszonéves kolléga. Fiatal, rokonszenves, okos, nyugodt. Mindig derűs volt, senki nem látta indulatosnak, dühösnek, kedvetlennek. Egy ősöreg lélek bölcsességével nézte a világot. A legnagyobb helytelenítése kis fejingatás volt, szó nélkül. Nem volt közömbös, távolságtartó vagy nagyképű, hanem a világot biztonságos helynek érző-tudó ember. Láthatóan jól érezte magát a bőrében. Annak ellenére jól … Olvass tovább
Pista bácsival és családjával hosszú évek óta jó szomszédok voltunk, később barátokká lettünk. Derűs, szorgalmas, barátságos család volt, de a családfővel, Pista bácsival csak a köszönésig jutottunk. Tudtuk, hogy sokat szenvedett, megkínzott, elüldözött délvidéki volt, de ő erről sem beszélt. Csöndes, konok, szikár, kistermetű ember volt: sokéves ismeretségünk alatt „dologban” láttam. Természetes türelemmel, kitartóan végezte … Olvass tovább
Megint kórházba kerültem. Évek óta újra meg újra ez történik. Mindenki nagyon kedves velem, de én elfáradtam. Hosszú volt az út a két világ között: ahonnan indultam, s ahova érkeztem. 72 év, 12 gyermekszülés, 6 gyermek temetése. Eltűnődöm lassan, békésen. Rossz házasság, részeges férj. Eszembe jut édesapám mondása: „Az ökreim sem bírnak ennyit.” Magam sem … Olvass tovább
Kivételes szívességből kerültem iskolapadba. A nővérem ugyanis előttem járt az első elemibe, s nem volt kedve a betűvetéshez. Olyan sokáig ült a füzet felett, hogy ezalatt én is ellestem a „tudományt”. Vele mentem az iskolába 5 évesen, jobb híján, mert a szüleink mindketten távolt dolgoztak, sokat, sokáig. De így legalább volt időm nyugodtan olvasni, amíg … Olvass tovább
Jó pár éve tervezgettük ezt a külföldi rokonlátogatást. Kikapcsolódásra is vágytunk, megismerni más embereket, tájakat, élményeket szerezni, világot látni. Még a nyelvet is előre tanultuk kicsit. Kis családunk: férjem, kislányunk és jómagam elindultunk egy nemzetközi expresszvonattal. Hamarosan csatlakozott hozzánk apósom, aki – infarktusa után – nagyon kérte, hogy velünk jöhessen, mivel „mégegyszer” látni szeretné a … Olvass tovább
Furcsa, de nem aggódtam, mit szól majd a volt férjem, ha meglát, évtizedekkel az utolsó találkozás után. Akkor úgy rettegtem tőle, mint a tűztől. Elképzelhetetlen volt, hogy valaha is én keresem fel őt. Most mégis, több évi tervezgetés után, kemény elhatározással felkerestem. Szándékosan bejelentkezés nélkül, nehogy elutasíthasson. Mondanivalóm volt, amit mindenképpen tudatni akartam vele. Afféle … Olvass tovább
Napsugaram Ahogy korosodom, egyre többet gondolok elhunyt családtagjaimra, de a legkülönlegesebb emlékeim egyik kishúgomról, Erzsikéről vannak. Számomra azóta is mézízű, „méz- színű” ez a név, ahogy a napsugár, a napfény is. Mindez azért jutott eszembe, mert olvastam orvosom nagyszerű tanulmányát a játék- ról, mint az emberi élet fontos részéről. Beszélgettünk vele minderről, s közben szomorúan … Olvass tovább