Orsós Mónika Végre Mikor belép a mosoly szívem kapuján minden csillogós lesz rám ragyog végre a sárgállón édes napsugár. Kacagva csal erre s arra megbékélt lelkem, végre nyitott kapukra talál. Mi eddig rút volt, ma már festői-táj észrevenni a szépet, elengedni ami fáj, Élni csak így érdemes! Mit eddig nem is éreztem talán vidámság ölel át, lelkembe … Olvass tovább
Éjjeli tánc Táncra hív az éjjel minket. Egy felhő lassan elvonul. Kitisztul az ég, káprázatosan ragyog reánk a “mi” kis csillagunk. Valamit szeretnék mondani, súgni halkan. De félek, nem lehet! Egyre távolodsz, tudom és legbelül ezt érzem! Fáj. Újra és újra táncra hív az éjjel minket. De nem járhatjuk el életünk táncát. Nem énekelhetjük közösen … Olvass tovább
Csak egyszer Azokat a régi szép pillanatokat Szeretném átélni ismét. Melyek a Múlt börtönébe zártak sok- Sok gyönyörű emléket! Oda, hol Rejtőzik minden ami elmúlt s Minden ami fontos s kedvesen szép! Azokat a régi szép pillanatokat Szeretném átélni ismét. Mikor erdőn, mezőn át sétáltunk Hosszú, hosszú órákon át. Vidáman s nevetve lépkedtünk A forró … Olvass tovább
Hosszú évek teltek el, azóta hogy életem színpadjára az egyik legfontosabb szereplőként megérkeztél. S kötődöm azóta is oly nagyon erős érzésekkel hozzád, mint senkihez soha! Próbáltalak elfeledni, próbáltalak nem szeretni! Mindhiába! Ahogy telt múlt az idő, egyre vastagodó lánc bilincselt hozzád, mit sem idő sem rozsda nem fogott. S bár sokszor rohanó életet éltem, máskor … Olvass tovább
Reménytelen! Édes csókod éreztem ajkamon s közben eső mosta lágyan egyszerre síró és szomorú arcom. Csillagos s meleg volt az éjszaka, hallgattam az ébredő világ gyönyörű moraját. Tavasz is el jött lassan, ébredezni kezdett a szív benne egy érzelmi világ. Lángra lobbanó szerelem kezdetével egy pillanatra elhittem, hogy lehet szebb jobb is ez a világ! … Olvass tovább
Ne E pillanat kettőnk titka. Szívünk a szerelem borát mohon csak itta, itta. Szépségét pedig egyedül lelkünk kapta. A Hold volt csak velünk. Ö volt e pillanat szemtanúja. Elcsókolt csókok először s utoljára. Szívem e boldogságos múlt örök rabja. Elbúcsúztál hát ne nézz többé vissza! Kisvárda, 2011. január 18. Orsós Mónika
Madzag A legédesebb az a csók mit a szerelem adhat. Rózsaszínköd ölelte át világom s kötötte össze szívemet lelkemmel egy rózsaszín selyem madzag! E madzagon kapaszkodva jutottam el a fellegekig. Oda hol rossz nem létezik. S közben méznek ízét éreztem ajkamon s szél gyengéd simogatását arcomon. De e pillanatnak hamar vége szakadt, felhő s érzés … Olvass tovább
Választ várva Szenvednek e még a szenvedésre születettek? Létezik-e a boldogság? Vagy csak hiteget minket az élet? Mi a jelen? Mi a múlt? Mit hozhat a jövő? Mit súgnak a madarak? Miért ragyog a Hold, Nap s Csillag? Mit s miért visz messzire a szél? S szív tán mindhiába remél? Kisvárda, 2011. január. 18. Orsós … Olvass tovább
Medál Hullanak a könnyek mik szememből mint vízesés oly erővel törnek elő. Az út mit meg kell tenniük, dobbanó szívig tart. Nem állíthatja azt meg senki. Nem száríthatja fel napnak sugara. Idő sem repítheti szelek szárnyán messzire. Csak a tél az ki szembe szállhat vele, jégcsappá válik, e könnyek ezer apró darabokra törve hullanak a … Olvass tovább
Mutasd az utat Az utad fénycsóva mentén halad. S közben angyalok könnye zúdul, Lágyan mossa könnyező arcodat. Néhány könnycsepp a szivárvány felé halad, melegítve szíved, lelked s önmagad. Míg a többi könny a sötétbe szalad. Fény nélküli világ, ott nem láthatsz színeket, nem álmodhatsz álmokat. Itt nem kell láttatnod arcodat, mikor könnyeid másokért hullanak. Szomorú … Olvass tovább
Nagyokat huppannak Nézem a számomra oly kedves Holdat, szemeim láthatják a legszebben ragyogó csillagokat. Mik valahogy mindig másképp ragyognak. Nem könnyes a szem, igaz s tiszta szívből örülnek minden téli éjszakának, nappalnak, pihenő készülő világnak. A hópehelynek s a jégcsapnak és jégvirágnak. Lélek és szív eggyé olvadva boldogság hókupacán mosolyogva, hahotázva jó nagyokat huppannak. Kisvárda, … Olvass tovább
Mikor belép Mikor belép a mosoly szívem kapuján, minden csillog s ragyog, s bár tél van, oda bent mégis nyár. A hideg szív olvad lassan, a napsugár csal erre, arra. Ismeretlen, szépséges színvilágba. Lassan fújom a békepipából áramló füstöt. Mindent betakar, ami eddig rút volt ma már festői táj, észre venni azt ami szép, elengedni … Olvass tovább
Ahogy a Hold ragyog Ahogy csak a Hold ragyog, úgy nem ragyog semmi és senki! Némán nézem, ragyogása legszebb az égen a világmindenségben. Az érzés e látvány hatására hatalmába kerít. Magával ragad a távolinak tűnő messzeségbe, madárként élvezem pillanatnyi szabadságomat, hogy pihe könnyűnek érezhetem magam. Közben csillagok és angyalok nagy szemeivel figyeli minden léptemet. Mikor … Olvass tovább
Ha tehetném Rég múlt pillanatokat szeretnék átélni újra s újra titokban. A múltam egy részét, ahova elrejtőzött minden ami szép, magam, a gyermeki szív, gondtalan lét. Oly rég volt, de még most is él a kép, ahogy hárman sétálunk. Nevetve s vidáman lépdeltünk a forróságtól bugyogó betonon, a fekete s lány kátrányban. Oh, ha e … Olvass tovább
Lelkemhez szóltam Mikor kegyetlen csapásokkal sújtanak, jó volna vissza ütni, megvédeni önmagad? Mert nehéz úgy élni, hogy ha kővel dobnak azt kenyérrel viszonozzad? Mikor kegyetlen arcul csapnak jó volna megbosszulni, sárga csillagként ragyogni az éjszakába, a rosszat megrémíteni sötétséggel. Lelkiismeretét felébreszteni örök börtönbe zárva. Ha tehetném lelkem felruháznám ezzel a hatalommal, s nem élnék szívemben … Olvass tovább
Gyáva lélek Száraz levelek lábam alatt. Sárgálló homok mit szél magával ragad, gyorsan tűnik el a semmibe szalad. S közben hallom élet dallamomat. Sötétségbe nézek, látom ahogy a lélek menekül az élet elöl. Gyáván szalad, oda hol nem látni mást: csak önsajnáló könnyező árnyakat. Kisvárda, 2010. november 6. Orsós Mónika
Nem tudok Nem tudok szívből nevetni. Könnyeket könnyebb ejteni. Mikor mégis nevetek halkan. Szívem a bánattól nagyokat dobban. Úgy csattan mint égből jövő villám. Nevetések, kacagások, könnyek és átkok. Lélek harca a világ ellen, örökké tartó lázadások, kiutat keresek, de sohasem találok. Kisvárda, 2010. november 5. Orsós Mónika
Csak Egy erdőben jártam a minap. Imát mondtam egy gyönyörű fának, hátha ő meghallgat. Azokra gondoltam kik már nem tagjai a mának. Vajon most hol vannak s merre járnak? Ők talán tudják, az értelmét a világnak? Szív s lélek hangosan kiáltanak, álom által képzelt világban magyarázatot keresve, csak keserűséget találnak! Kisvárda, 2010. november 5. Orsós … Olvass tovább
Életem szelencéje Millió perc múlása, millió könny felesleges hullása. Bűnökért szenvedni mindhiába. Az idő szalad, eső és könny egyszerre szakad. Szív megreped, lélek örök börtönében magányosan él, nem szól. Tűr hallgatag. E Földön semmi sem örök, eltűnik minden. Nincs ma, nincs holnap!Csak a szomorú valóság, az élet szenvedés, ezen senki sem változtathat. Csak ez az … Olvass tovább
Nagymamám mosolya Emlékeim közt keresgéltem mikor a tőled kapott arany hajú babára találtam. Most felnőttként karjaimban tartva, szemem egy pillanatra lehunyom. Mosolygó arcod látom, ahogy öledben ülve gyermekként játszom. Kezed érzem arcomon, édes illatod hajad csodálom. Te voltál a legszebb mi történhetett velem ezen a Világon! Emlékek könnye csordul arcomon. Szép s édes álmodozás! Velem … Olvass tovább