Móritz Mátyás Post somnia gyermek vagyok és annak is félig komolytalan félig érett mint aki előtt a válasz fel még csak nem is derengett mint akiben fel száz és száz elsiratott ábránd éled miket a gyermeki lelkem úgy vigyáz és úgy melenget gyermek vagyok kit a világ törvénye nem sújt és ér el álmaimra gyermekszobám ajtaját a … Olvass tovább
Móritz Mátyás Hervadás A valóság cseppfolyós, -a koncepciók fagyottak már, állok csak a fűszálaknál szürkébben, érezve vesztem; közben nem áll meg az óra, és nem dől össze a naptár, az álmom szürke fáklyáját, fel én már nem is ijesztem. Belőled egy-egy darabot, ha tudnék, én visszalopnék, hogy átjárja sejted sejtem, és szellemed a szellemem; az … Olvass tovább
Önfelértékelés A csoda engem most, verset írni nyüstöl, és kezem a sorokat, örömmel rója; kupát készítve hőseinknek, színezüstből, választ keresve arra, minek nincs tudója. Hőseinknek, kik végig talpon maradtak, kiknek sikere, úgy fénylik, mint az ólom; megköszönve mindazt nekik, mit nekünk adtak, merengve el, minden cselen, és minden gólon. Megvidámítva a lelkem, és a szívem, … Olvass tovább
A ránk parancsolt élet Ady Endre előtt tisztelegve Lovagomként tisztelni őt, soha és senki nem gátolt, ki szememben mindig is, csak a legnagyobbak közt posztolt; megverselve hol az Istent, hol a Halált, hol a Mámort, akit meg a szent múzsája, akkor is áldott, ha rossz volt. Elviselve mindent a mában, mit tegnap még nem lehetett, … Olvass tovább
Szent őrület A legvérmesebb futball-énem sem hitte volna, pár héttel ezelőtt, hogy a számunkra befejeződött labdarúgó Európa-bajnokságot követően, azért kell majd bosszankodnom és a miértekre a választ keresve, mert a válogatottunk képtelen volt kiverekedni és kiharcolni a csoportjából való továbbjutást. Abból a csoportból, amelynél erősebbet és számunkra ijesztőbbet, még a legnagyobb ellendrukkereink sem lettek volna … Olvass tovább
Megállt órák 1. Örökre megmarad benne, az én hitem, fölkavarodva, akár csak a föld gyomra; a nélküle idegen világ pihéiben, bizonytalanságot könyvelve az arcomra. Remélve, a falakat egyszer ledöntöm, nőve egyre érettebbre, nőve nagyra; megtalálva a sár alatt is a gyöngyöm, csavargóként nem hajítva ki az utakra. 2. Remélve hogy szavaimat észreveszik, nem maradva, világtalannak … Olvass tovább
Feltündöklő homlokjegy Anyák napja alkalmából Úgy tép most is belül engem az önvád, akár az orkán, nem tudva hogy elragadni téged, a halál mért akart; hogy nélküled a világot, hol közönnyel, hol mogorván szemléljem, nem tudva miért lett, elérhetetlen a part. Mint akinek arcán a könny, százszor, ezerszer aláfolyt, akihez fel a szívemet, én a … Olvass tovább
Szeretném ha szemedben nem lennék elveszett vándor látva hogy a szekeremet meg nem tolom félve a szűzi csendtől és pusztaságtól fölnézni rám nem tudva úgy mint egykoron mint akin a gondolat sietve fut át kinek a remény fel sem tűnik olykor nem is őrizve a sok és apró csudát míg az orra alatt szikrát hányva … Olvass tovább
Kiegyezés A kezéből földre ejtett, miután jól megforgatott, azt gondolva, hogy nekem már, nem fontos és nem is számít; megőrizni a szívemben, azért is a szebb holnapot, ameddig tán, leteperem a révület katonáit. Elfogadva az életem, összes titkát és rejtélyét, mint akinek nincs szüksége, az elválasztó falakra; letörölve homlokomról, a magányom verejtékét, a túl hosszúra … Olvass tovább
Külön bejáratú világ József Attilának, nagy szeretettel 1 Örökké háborognak, örökké sajognak, bennem az elődök, régi nagy mesterek; érezve erejét, a famardosó farkasoknak, kikért jót dalolni, én nem is restellek. És akár csak ők, én is magam szállok, töltve meg a szívem, a nagy vándorkedvvel; ha fáj is, miközben mosolyogni próbálok, a vállamra hullott, eperlevelekkel. … Olvass tovább
Bodor Ádámnak A város szélén, egy bokor alatt ültem és vártam. Késő este volt, szinte vaksötét. Sehol egy lámpa, sehol egy kivilágított lakás. Minta nem is élnének erre. Madárfüttyöt sem hallottam, és talán még a gyér fű zizegését sem. Csak a töltés fölött derengett az ég. December volt. Annak is az eleje. A lélegzetvételeimet számoltam, … Olvass tovább
A vigasztalás, amit találtunk Kakukkfűillat A holdbeli fények mélye ringat, megfordítva az egész világot; hogy ne kösse súly a szavainkat, mi mindegyik, szerelemmel áldott. Megpihenve a parttalan égen, miben a vágyunk újra felhömpölyög; a fű illatú rét tenyerében, hasogatva szívünkben a ködöt. Jelet olvasva a levelekben, míg újjászületnek mind a tervek; míg bennünk a hitek … Olvass tovább
A sötétségbe bocsátottakról A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján Hogy ezentúl minden más lesz, talán már nem is remélik, míg az égbe emelt arcuk, a könnyeik sói mossák; míg a hegy pedig tűzben ég, egész az ég közepéig, mindamellett csak sötétség, csak köd, és csak homályosság. A lelkük mélyéből szólni, nem tudnak már, nem is mernek, … Olvass tovább
Volt egyszer egy olyan világ Amikor a félelemtől, fogaink nem koccantak össze, amikor még mind a kettőnk lába, láncok nélkül gázolt; amikor még nem volt kérdés, hogy megyek-e, és hogy jössz-e, amikor még ez a világ, nem egy véres hátizsák volt. Amikor erre az új világra, még az egyikünk sem gondolt, hogy majd a nyakunkba … Olvass tovább
Nagy szerelmes vers 1. Volt egyszer egy nagy szerelmem, mi maga volt az oltalom, akivel én, azt hittem, hogy, megváltom majd a világot; hogy lesz, aki majd elfogadja, vallomásom és a karom, úgy nyugodtam én meg benne, ha lelkem megpihenni vágyott. Amikor még nem volt nevem, rangom, se jó, se rossz hírem, és olvasóm, ki … Olvass tovább
Belső meggyőződés 1. Az ihlet nálam, soha nem volt, csapdába esett vadállat, nem érdekelve, érteni engem, vissza ki is retten; azért is, még konokabban, azért is, még nemesebben, folytatva, nem érdekelve, kinek milyen szava támad. 2. Hogy a tekintete kinek, miért és hogy milyen bamba, hogy ki akar a kövekből, még súlyosabbat rám dobni; mint … Olvass tovább
Az utolsó szó jogán Melegedni úgy vitte ki, lelkét, szívét ő a napra, megmaradva érthetetlen, megmaradva észrevétlen; várva az egyetlen szóra, és a kósza pillanatra, nagysietősen bújva, a halál elől köpenyében. Rakva sorsa kaszárnyáját, és emelve újabb falat, vőlegényként az istenre, mint menyasszonyára lesve; kinek a mázsás magánya és szenvedései alatt, torzult gyermeki arca, merevre … Olvass tovább
József Attila emlékezete Övé volt az üres űr, és a sűrű szelek haragja, ki a napot életében, legfeljebb egy percre látta; széthullva közben, millió egy diribre és darabra, gyermekként kapaszkodva bele, a kétségbeesés szakállába. Lágy képzelettel, a valóság nehéz nyomait követve, bárgyú képpel állva néha, mikor szavakra nem talált; úgy lépve az ökölbe szorított, csillagokra … Olvass tovább
Nem is merve magamra 1. Hogy a gondolatod, el ne vesszen, és hogy el ne múljon, hogy tudd, ki néz a tükörből, ha ott állsz magaddal szemben; hogy ha sírsz, az olvasódnak, és a világnak vére hulljon, hogy ha fázol, attól még a legszebb nyár is megremegjen. 2. Mert miért, és kinek adnád, az értetlent, … Olvass tovább
Tekintet nélkül A szokásomhoz híven későn, éjfél magasságában feküdtem le, a kedvenc könyvemmel a kezemben, hogy még mielőtt elnyomna az álom, elolvassak egy-két novellát belőle. A könyvre véletlenül találtam rá, egy ismerősöm ajánlotta. A szerző egy a harmincas éveiben járó író, akiről eddig még csak nem is halottam, ezért is hatott a meglepetés erejével, hogy … Olvass tovább