Móritz Mátyás Nehéz esők Ratkó József emlékére A költő most szót találni, foltos dolgaira áhít, a félelem angyalait, tologatva balra, jobbra; hogy iszonyú szemeiben, a bombák mérges gombáit, szomorúvá lett múzsája is úgy mérje, gyanakodva. Mint akit az éjszakai nyugtalanság, partra vetett, tudva, bármi megtörténhet, és tudva, hogy bármi jöhet; pókarcú torzókat szülve, és fekete szörnyeteget, hallgatva … Olvass tovább
Elrontott számítás 1. Megvívni a nemes harcot, a szavaim nem vonakodnak, úgy verem a bátorságom, és elszántságom, dobra itt; jól ismerve már a súlyát, a vak tehervonatoknak, járva meg a poklokat, és a lágy borongás bokrait. 2. Szavaim hitele fölött, úgy állva és úgy őrködve, mint akik a megváltásom el, százszor, ezerszer hozták; mintha bennem … Olvass tovább
A közelség vaksága avagy egy Manhattani lakás ablakából, egy keddi napon, valamikor szeptemberben 1. Az emléket eltemetni, nem tudom még áldott földdel, mint akit még most is rémít, akit most is meg és széttör; most is bizonytalansággal, és aggodalommal tölt el, húsz esztendeje próbálva már, tanulni a sorsleckéből. 2. Nem tudva hogy hol kezdődik, hogy … Olvass tovább
Csontzene az öreg és kiszáradt, Szent Imre téri szökőkút mellett Menjünk a Hotel Mentolba! -karol belém Naómi, mondván, hogy szombatonként ez a legtutibb hely a városban, és neki nagyon nem akaródzik még a pasijához hazamenni, akivel amúgy is hajba kaptak. Megint és sokadszorra. Mondtam neki többször is, hogy engedje el a dolgot, és ne erőltesse, … Olvass tovább
Földfelkelte Oláh Gergőnek Melletted állok, akkor is, ha az ég haragja kitör, mikor úgy érzed, a sorsod elárul csak és eltemet; hitem úgy merítve újra, a természetfelettiből, hogy kivívjam és elérjem, szükségszerű győzelmemet. Nem akarva boldogságod, boldogságom elveszítve, felégetve minden utam, felégetve minden hidam; magam újra a hit által, vértezve és képesítve, haladva a helyes … Olvass tovább
Az utolsó injekció A húszezer forint, amit a két ápolónak adtam, akik hordágyra tették és levitték a mentőautóba, a fizetésem vége volt, de egy percre sem gondoltam arra, hogy a következő fizetésemig miből fogom kihúzni a hátralévő napokat. A klinikán a nappalos és az éjszakás nővérnek, már kölcsönből adtam az újabb húszezret, akiket megkértem, hogy … Olvass tovább
Megnevezni tudás Lukács Noéminek Bocsánat hogy megtalálni, nem tudtam mást, csak épp téged, megköszönve érdeklődő, és a vigasztaló szavad; úgy, mint aki, úgy keresi még a világnyi szépséget, kinek elméjébe az emlékek, nap mint nap, feltolakszanak. Mint akit a mulandóság szele, olyan gyakran megcsap, úgy szakadva el magamtól, akár csak a föld a naptól; úgy … Olvass tovább
Mélyebb szintű Ramona Antoninak Mikor nem egy életre szól, hazudik a gyász. Horváth Imre 1. Ne is kérdezd, hogy magamat, hogy nyugtatom, hogyan tépem, és hogy magam, hogy akarom eltemetni és megszülni; a gyász útját, megpróbálva bejárni és kikerülni, élve a nyereségek és veszteségek jelenlétében. Megpróbálva elképzelni magam, rosszabbként és jobbként, formálva gondolataim, hol nyíltsággá, … Olvass tovább
Cafrangos szívvel Lakható hely lett a föld is, csak nélküled, és nem veled, megpróbálva megragadni, a még megmaradt esélyem; újjászületve, keresve még most is, meztelen szemed, hogy kibetűzd a létem, és a világos gyöngeségem. Hogy a halottaim, a sorok között újra feltámadjanak, hogy igazságuk, tömörebb lehessen, mint az ékszeré; hogy áttörve a törvényeket, te is, … Olvass tovább
Megvilágosított világ Annának Anna, minden találkozásuk másnapján kapott tőlem egy új verset. Számomra, és számára sem voltak ezek, furcsa, utólagos szerenádok. Korcsolyázás vékony jégen, szólt az első versem címe, amit már New Yorkban írtam meg neki, amit a megérkezésünk napján tett városfelfedező túránk ihletett, és persze maga az utazás, és az egymásra találásunk. A Collect … Olvass tovább
Lapok egy kórboncnok naplójából Megpróbálok nem elveszni most, a sablonos klisékben, remélve hogy a szemedben minden szavam erőt láttat; ha úgy is írom őket én, a nagy egyedüliségben, rostálva egybe a múló lobbanásokat, és az alkalmi szikrákat. Remélve hogy a mondandóm, nem marad meg örök talány, hogy semmi meg ne ingassa, a kettőnkbe vetett hitem; … Olvass tovább
Példázat A némaság bennem, megint csak segítségért kiáltott, úgy lepve meg félálmomban, akár a halál, orozva; hogy szóvá fakadjon mindaz, mi eddig csak bent szivárgott, hogy nekivessem a hátam, a holdon kihorgonyozva. Hogy egyszerre érezzem a fagyot, és a meleget, hogy újra a magaménak tudhassam én a vak hitet; hogy kiürítsem az elmém, és a … Olvass tovább
Gyöngéd megértéssel A lelkiismeretem csak, ami ösztökél és nógat, megőrizve minden vágyat, csodálatot, titkot, varázst; kérdőjelezve közben meg a hatalomgyakorlókat, vetve meg az álszentséget, vetve meg a képmutatást. Az igazságomon nem is változtatok és szépítek, magamnak tett ígéretem, úgy kérve naponta számon; nem szégyellve, a békére, a szeretetre építek, őrizve a kötődésem, gyermeki kíváncsiságom. Részeként … Olvass tovább
Kivallások Johann Wolfgang von Goethe emlékére 1. Bánom is én, összehúzott szemmel éppen ki méreget, hogy ne is vágyódjam rád én, minden nappal egyre jobban; úgy járva csak gyarló módra, a poklokat, a mélyeket, elpártolva mellőled, úgy élve tovább elhagyottan. Amíg magam tovább verem, hibáztatom, és csak tépem, értéktelennek gondolva közben a hitem, a rendem; … Olvass tovább
Hosszan és sokáig Feledve hogy megbecsülve, hogy is voltam én korábban, és hogy hogy dolgoztam, én név nélkül, ahogy észrevétlen; egyként csak a sok robot, és egyként a zombik sorában, örülve hogy az állásom, a mostanira cseréltem. Feledve a kellemetlent, minden kínost, minden rosszat, nem is látva már a jövőm e helyütt, sárguló lombnak; mosolyogva … Olvass tovább
Felajánlkozás Remélem, hogy igazolom, az ősi és örök törvényt, hogy bennem több fellelhető, hogy több szebb, és több jó van; hogy nem csupán pásztortüzet tudok gyújtani, és tört fényt, úgy kelve és ragyogva fel én, újra szemfájdítóan. Mint aki meg egy csodát, és már egy álmot sem váratok, mint akit minden tettében a vágy szaggat, … Olvass tovább
Lélegző lélekkel Csenki Lajosnak Jaj, istenem, hogy telik az idő, az a vandál, de hogy túléled, kérlek, hogy nekem hidd el; inkább, mint azt, hogy a sorsunk írva van már, hogy senki nem üdvözöl, és istenít fel. Kívánva: legyen, ki igazad megértse, hogy több adódjon számodra, mint részvét; nem adva be a derekadat, azért se, … Olvass tovább
Valószerű Egyszer erre is járhatnál, egyszer engem felfedezve, nem félve hogy eső ver majd, nem félve hogy sűrű köd jön; nem érezve hogy a hited, és reményed el van veszve, hogy az a sok félelmem mind, semmiséggé töpörödjön. Nem számolva hogy az idő, hogyan múlik, hogyan telik, mint akinek már a könnye, és a mosolya … Olvass tovább
A hit és az állhatatosság árnyékában Oliver Napoleon Hill: A teljes gondolkodj és gazdagodj Örök igazság, hogy az embereket jobban megfizetik azért a képességükért, hogy másokat teljesítésre bírjanak, mint amennyit azzal kereshetnének, hogy maguk végzik el a munkát. Férfiasan megvallom, hogy az önszántamból és a saját pénztárcám kárára, talán soha (soha ne mondd, hogy soha) … Olvass tovább
Rengeteg Nagyobb csendet önmagamban, nem tudom már, hogy verhetek, úgy érezve, hogy megfagyaszt, úgy érezve, hogy eléget; hogy magamhoz még közelebb vonjam én a messzeséget, nem érezve a súlyokat, nem érezve a terheket. Nem tudva mi jobb, ha arcom megmutatom vagy takarom, hogy meg, a kifogyó utat, meg se érezze a lábam; a csillagok, felsötétlő, … Olvass tovább