Móritz Mátyás Novissime moventur Pilinszky János emlékére In omni imaginabili et imaginabili modo Bátran viselem magányom, ha számon nem is tartanak; fogalmazva meg mind szebben, mind nyersebben és tisztábban; jutva cseberből-vederbe, állva ott ahol a part szakad, pillantva meg az útelágazást, amit korábban nem is láttam. Ha rám, fel nem is néz, ha rám nem is talál … Olvass tovább
Hallgatag séta Szathmári István emlékére 1 Nálad szelídebben, senki sem vallatott, kivel minden perc, nagyszerű volt és remek; hozva, fáradt szívemre mindig balzsamot, kit mindig is bámész szemekkel néztelek. Mint akinek kellett a tűz, kellett a fény, készülve veled, újabb szellemi vágtára; nézve, hogy küszködtem a csillagokra én, olajat csepegtetve, kihűlt lámpámba. 2 Inspirálva a … Olvass tovább
Milites universi Pilinszky János és József Attila emlékére Recessus Mondd, az innenső világon túl, mi vár rám? A távolság, hány karnyújtásnyi és mérföld? Mondd, meg ki talál még a múlt kavicságyán, szabadítva meg, könnyeim télvizétől? Meddig kell még várnom, hogy újra megérints? Hogy megszólítson, kihez szólni nem mertem, örökre visszatérve oda, honnét nincs visszatérés. Fenekére … Olvass tovább
Pomum flore 1 Szerelmem utánad, bejárja az országokat és a földeket, kiért már annyi mindent elfelejtettem és hátra hagytam; míg magamban, hol nyugalmat, hol nyugtalanságot görgetek, fürösztve az arcomat, negyvenkét éve már önmagamban. 2 Felderülve végre, ha a magadénak tudnál és remélnél, remélve, hogy a kudarcba fulladt álmaim többé, meg nem törnek; hogy nagyobb lehessek … Olvass tovább
A füst árnyéka Viszonyítási pont “Nincs csapás szörnyűbb, mint amit ember önmagára mér.” Szophoklész 1 Bennem körbe, már annyi rémálom keringett, úgy élve, mint aki süket, és talán vak; értékelve az összegyűlt éveinket, az egymást felemésztő és őrlő magányban. Nem számolva, magamba már hányszor martam, rajtad százszor, és ezerszer is segítve; hogy szánakozva, újra végigverj … Olvass tovább
Contactus A jegyzett idő utolsó szaváig “Bármiről írunk, az időről írunk.” Mészöly Miklós Próbálok, nem megbotlani a kövekben, és úgy élni, mintha senki sem okolna; ha sokszor nehéz is, az időt követnem, mi úgy száguld, akár az élet folyója. Magával sodorva, minden jót és rosszat, minden sikertelen, és minden jobb napom; hogy újra, csak a … Olvass tovább
Infidelis intellectus Proprium mundi József Attila emlékére 1 Életemet, újra és újra megálmodom, beszélve arról is, miről nem kéne tudnom; míg tovább épül, a szép, puha sártorony, csillagokkal, összedugott homlokunkon. Ha össze is esküdött, minden ellened, úgy érezve, nem változik már igenre a nem, míg végiggördül domború melleden a bő harmat, társadra várva, lihegve. 2 … Olvass tovább
Aenigmata Gergely Ágnesnek 1 Mondd, szeretőül melléd miért szegődik a félelem, jól tudva, nem él, aki retteg; nem választva, az égi helyett a földit, játszva az elnehezültet, a dermedtet. Ki után, újabb köveket hajigálnak, hogy az ébredésed, csak még jobban fájjon; születve hűtlenségre és kannibálnak, fekve az ideg, és intenzív osztályon. 2 Megpróbálva úgy látni, … Olvass tovább
Tóth Gusztávnak A költő tudja, mi a közelség balzsama, hogy a sebek, hogy emlékeztetnek a múltra; kiben ott él, minden halottjának halk szava, az olvasóinak, támaszt és vigaszt nyújtva. Ha ő maga közben, betegségben is szenved, de mást el, azért sem temet, és el sem átkozz; hogy magadhoz, te is fenntartás nélkül engedd, tudva, a … Olvass tovább
Rímbe zárva Egyszerre szerelem, és hit, és rögeszme, büszkén vállalva, a rímbe zárt szerepet; hitetve el magammal: nincs semmi veszve, látva magamban, a pofonvert gyereket. Próbálva szólni, rólad, rólunk, magamról, ismerve rá a világra, és magamra; söpörve le a forgácsot, a munkadarabról, ásva bele magam, újra az anyagba. A pokol, és a mennyország közt lebegve, … Olvass tovább
Konfabuláció Álmaimat nézhetem jónak vagy rossznak, vágyaimat keserűnek vagy édesnek; melyek el tőlem, sosem vonatkoztatnak, és újra és újra, vissza is kérdeznek. Hogy békén velük téged, most se hagyjalak, ha már melletted, álomfejtővé lettem; hogy el az álmaim, sose illanjanak, nem hagyva egyedül, az élettel szemben. Képzelve az álmaimat, újra beléd, hogy együtt fejtsük meg, … Olvass tovább
Kikeletben járva Koratavasz 1 Mikor szíved, a fájdalom helyett, bele, a részletekbe fullad, és a felejtéstől, nem fél, ódzkodik és nem is retten; mikor elengeded a régit, és magadhoz öleled az újat, hogy újra az lehess, akit megis mertem és megszerettem. 2 Kivel a dolgok, nem fordul hatnak ennél már rosszabbra, akivel a sorsom, minden … Olvass tovább
A földi árnyképek felett Iter in tempore 1 Magaménak tudni, csak titkon akartam, építve fel magam, mondatról-mondatra; hogy megvillanhasson, véletlen hatalmam, mert fájdalmam el, az álom sem nyomhatta. Mint akiben, egyre mélyebb csöndek vannak, mint akinek szívét be, homályok lepték; érezve magam, bűnösnek, mosatlannak, nem tudva, hogy el, hová is rejtőzhetnék. Benne találva meg, a … Olvass tovább
Meredek emelkedés Jónás Tamás: kívülálló c. kötetéről Csak az merjen ítélve és kutatva végigemlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit Jónás Tamás legújabb, hosszú hallgatás (hat év) után megjelent új regényének olvasása közben, sok minden mellett, arra is rá kellett csodálkoznom, hogy mennyire könnyen meg a „főhőssel” … Olvass tovább
Sziklarétegek Pilinszky János emlékére Mondd, mi az, ami kizár, ami elkerít? Ki az, aki nevet, és aki sír veled? Ki még most is segít, cipelni terheid, kinek a hatalmad, még büszkén hirdeted? Mi benned ez a félelem, ez a harag? Meg magad, hányszor tagadtad és feledted? Ki az aki, angyalként magába ragad? Aki önmagadhoz, még … Olvass tovább
Ahová a vonat visz Viola romantikus alkat volt, amióta csak az eszét tudja, aki imádta a gyertyafényes, meghitt vacsorákat, a hosszú sétákat a Csepeli templomparkban, és nem utolsó sorban, a hosszú beszélgetetéseket, és a finom érzéseket. Sokszor, komolyan is elgondolkodott róla, hogy a kalandjait, és a sok, benne ki nem mondott érzést, ideje lenne papírra … Olvass tovább
Hereditas 1 Amikor az álom, nem jön a szemedre, érezve, hogy csak félrevezetne téged; hogy csak még bizonytalanabbá tehetne, hogy levetkőzd, bűntudatod és szemérmed. Nem tudva, meddig kell tűrnöd és cipelned, úgy érezve, bocsánatod is jeltelen; nézve az eget, a stigmákkal kivertet, nem tudva, hogy tovább, hogyan leszel jelen. Úgy érezve, hogy magad hiába törted, … Olvass tovább
Divinum signum A romok alatt szülte meg gyermekét az anya a földrengés után, életét adva a kicsiért. Önmagában már régen, elfogadta a rosszat, és a jót, mint akiben egyszerre van jelen, a jövő a múlttal; érezve, a sötétségnél nincs, semmi kiszámíthatóbb, mint akinek füle, még a szél zúgásán is túl hall. Készülve fel a halálra, … Olvass tovább
Vízmélytükör Magam, verseiddel rakva körbe, érezve, hogy szívem szorul csak; kedvemet írásba, sakkba ölve, nézve, hogy mind délebbre vonulnak a felhők, rettegve hogy eltolom a versem, hogy a fény is megvakít; fogyasztva el, másodliter borom, jutva, a holnaptól a tegnapig. Mint aki most is, más rendre vágyom, nem is érezve magam otthon, itthon; madárként lógva … Olvass tovább
Innen a mindeneken túlra Tandori Dezső emlékére Feltétlen megálló a mackógyárhoz Kezdhetném azzal, hogy akár csak madár a dróton, nem tudva, versemből meg, mit szeretnél, és utálnál; gondolkodva el, szolipszista módon, az elfogyatkozókon, a botanikai kuriózumnak számító, Fagus sylvatica pendulánál. Hogy mi jobb? Ha a költő, mindent kimond, vagy mindent elhallgat? Kérdem én, ki a … Olvass tovább