Móritz Mátyás

Érzékfeletti József Attila emlékére 1 Visszautat nem ismer az emlékezet, a lelkembe, annyi mindent belemarva; feledve, hogy rongyos vagyok és éhezek, megpróbálva mosolyogni, erre, arra. Jutva el a szakadékok legaljára, vigyázva a lecsendesedett tüzemre; a megváltást, most is tárt karokkal várva, belesápadt arccal is, harcot üzenve. 2 Helyet keresve, száz és ezer kacatnak, míg körülöttem, … Olvass tovább

Mezítlen táncos Faludy György emlékére 1 Kétségbeesésem ijesztő volt és sötét, melyben csupán, hamis bálványokat imádtam; nem tudván, hogy vethetném le testem börtönét, egyedül állva csak, a végtelen világban. Úgy érezve, senki sem őrködik felettem, mint aki még azt sem tudja, hogy mire vágyik; mint aki álmaimat el, százszor feledtem, gyújtva meg újra, elhagyatottságom gyertyáit. … Olvass tovább

Gondolatok a leszedett asztal mellől Ágai Ágnes emlékére 1 A szavak végeláthatatlanul sekélyesek, kikötőt nem is találva a zavart tengernek; amíg újra beléd süllyedek, és beléd veszek, akár az élők, akik jelt várnak, de nem lelnek. A szemeimből a könnyek helyett nem is csorog, csak a kín, hogy megint elengedjek valakit; elmosódott emlékek, elmosódott lábnyomok, … Olvass tovább

A gyávák kiváltsága Téged is csak kihasznált, és kioktatott, és kilökött, akiről nem nehéz kitalálni, hogy rád mért mozdult és mért kattant; akinek nem is látok, semmi becsülendőt a tulajdonságai között, elszalasztva annyi hozzád méltót, el, nem nyerve, megint csak a méltatlant. Ezért is mondom: csak azt szeresd, akivel van jövő, akivel van jelen, akiben … Olvass tovább

Látomás szerkesztő Stephen Edwin Kingnek 1 Nem számít hogy a tested és a lelked mennyire tiltakozik jobb ha erőszakot teszel magadon nem tartva attól hogy a félelmeimet fel nem keltem és hogy előtted őket mind eltagadom. Hogy megkerülhessen minden elveszett reményed mielőtt eljön a nap honnan nincs több fordulat hogy a világ legszerencsésebb teremtményeként megmutathassam … Olvass tovább

Aestus József Attila emlékére Félve, hogy idővel, minden emberi értéked megkopik, úgy érezve, megint Te vagy a gyáva, az aljas, és a gonosz; próbálva felkapaszkodni a tenger fenékről a hegyfokig, ügyelve, hogy zavart többet, kedvesednek már ne okozz. Nem is tudva, az életed elrontva mikor, és hol lett, jól tudva, hogy érdemes lenne, még jobban … Olvass tovább

A véletlenségből József Attila emlékére Többé nem is feszengve, és panaszkodva, és nehézkedve, többé magunk nem érezve, együgyűnek se fáradtnak; kikbe a menny, és a sok ezernyi csillag is, ezernyi szemmel nézhetne, mint akiket meg, tisztának, és érintetlennek láthatnak. Közelebb kerülve egymáshoz, szépen, lassan és nyugodtan, mint akiket nem is érdekel, és foglalkoztat más dolog; … Olvass tovább

Minden, ami bennem van De a remény-palotáját, ha össze is dől, én újra építem, nem is tudva, szót érteni az Isten, miért nem bírt velem; nem is tudva, időszakom mért pont olyan, mért épp ilyen, hogy az éj, miért szökik rám, ilyen ijesztőn és hirtelen. Hogy el, miért akar nyelni a feneketlen, és vak verem, … Olvass tovább

Elképzelem Kányádi Sándor emlékére Hogy kérdésedre, az igent válaszolnám, hogy nem adom fel, és gondolok a gondra; lecsupaszítva fekve, a forgácsok gyolcsán, hogy minden a becsületemre legyen mondva. Hogy átlépve a bajomon, a gondomon, az egész világot a magaménak akarom; Veled sétálva együtt, a tavaszodó dombokon, oldozva el, az éjszakába feneklő kajakom. Hogy nem gondolok … Olvass tovább

Szenvedéstörténet Csáth Géza emlékére Drága Géza, ki magadat darabokra törted, láncolva magad hozzá, a fekete csöndhöz örökre; tudva, hogy tűzláng megégethet és megölhet, szózatoddal a viharokat is túldörögve. Kinek rémálmai, úgy váltak sorra, valóra, tovább szítva csak a gyűlöletet, és a tüzet; szállva az örvény ködében, süllyedő hajóra, emelve meg a kalapod felénk, egykedvüleg. Kiről … Olvass tovább

Hamuhodó Utassy József emlékére Míg össze Téged, a hűségemmel esketlek, hogy beteljesedjen vágyad, várva a jöttöm; nem érezve kedvem szűkösnek, se keskenynek, hogy a dühöm tovább már, ne is öklösödjön. Mintha a szemeddel a világom, én látnám, mint akit már a képtelenség sem gátol ma; nem feküdve a félelmeim, hegyén-hátán, a bátorságot mintha csak rám … Olvass tovább

Közel hozva mindent Kálnoky László emlékére Szétbontom a személyemmé vált világot, hadd érezzem: a teljesség belém tódul; mint aki legszívesebben, nem is mondana semmit és senkinek most, búcsúztatóul. A választásom szabadságának, hiába hogy feltételeket, korlátokat szabnak; és hiába is látják életemet, egyre többen, egyre haldoklásgyanúsabbnak. Kik nem hiszik el, hogy végleg megtisztultam, kik nem hiszik … Olvass tovább

Amit nem lehet Édesapám emlékére Ez az élet, milyen nyomorult, mégis milyen felséges, míg a sors minden botlását és vétkét, magamon verem le; ígérve, hogy álmom megrokkant szívvel nem hagyom én el még sem, hogy leülhessek a méltó, és kiérdemelt helyemre. Mint aki annyiszor visszapörgetném, és visszacsinálnám amit nem lehet, kérve, hogy a keresztet rólam, … Olvass tovább

Képzelgések hitvese Csáth Géza emlékére Hol van az a türelmes, alázatos és szelíd lány, ki az álmaid közül szét, egyet sem szaggat; virrasztva a végtelenség hosszú éjjeleit, hadd álmodj végre színesebbet, hatalmasabbat. Hogy rácsukhasd végre az ajtókat a múltadra, melyeken csak sejtelmes, megrázó delej járt át; ki, az örömtelenség rózsáitól gyulladva, szoborként nézve a tenger, … Olvass tovább

Rádvirradva Utassy József emlékére A csodáimat még, oly kevesen látták, hozzájuk közelebb, még csak nem is lépve; hogy beleremegjenek, akár a nyárfák, hogy beleszédüljenek, lobogva az égbe. Hogy megtudják, fejemben mi jár és kóvályog, hogy a végét, hányszor nem láttam a rossznak; úgy tépve magam, akár lovak a hámot, hallgatva csak, a szelek, hogy harangoznak. … Olvass tovább

Számolva az élet valóságával A 2024-es olimpiai játékokra Már a neve is mámoros örömmel tölt el: Párizs, mit fel a szurkolói szívem, büszkeséggel idéz; hogy a sport, milyen pátoszos, milyen univerzális, melyben a legfontosabb, mindig is az időzítés. Melyben sportolók ezrei tartották meg az esküt, milliárd néző által ünnepelve, és éltetve; üzenve, testünk olyan lesz, … Olvass tovább

Csillaggal érő Utassy József emlékére Nem titok előttem az álma, a terve, kiből el, nem veszett a költői érzék; ki voltam már, a hadak útjára verve, ki játszottam már, a remény romvitézét. Ismerve a rosszat, a bűnt, és az erényt, keresve csak az orvosságot a bajra; dideregve a fagy szalmaözvegyeként, neki, a havak tengerének szalajtva. … Olvass tovább