Felnőnek mind

Mint a kitaszított, Aki kintről befelé tekint Az ablakon, nézem, Ahogy telnek az évek: Emlékké szelídülnek A könnyű léptek A harmatos fűben, Ott az iskola előtt, Ahol néha te vártál rám, Néha pedig én vártalak téged. Akkor még azt hittük, Hogy mi mások vagyunk, Hogy a gyermekkor Végtelen, Hogy az együtt örök, A külön pedig … Olvass tovább

A negyedik hónap

Látod? Sötét van. A tél már belevájta magát A tájba. Távoli fény szivárog A megszakadt égbolt résein: Talán csillagok, talán nem. Hová mentél? Azt hittem, Itt maradsz még velem A szilfák alatt. Itt, a régi padon. Egészen a végéig. Azt hittem, Együtt nézzük majd, Ahogy leszáll a hó, S ahogy a fáradt csendben Az évek … Olvass tovább

Csak te vagy

Örülök, hogy itt vagy Most velem, Főleg, mivel tudom, Hogy lehetnél Máshol is, A téridő Egy másik hajlatában, Mások életébe hullva. Talán nem mondtam, De nekem Már tényleg Csak te vagy, S ne haragudj, Ha ez teher Neked. Csak te, Meg néha mások is, Az időben szétszórva, Mint az emlékek. De egy idő után, Mindig … Olvass tovább

Autóút hazáig

Karnyújtásnyira ültél, S a távolba révedtél, A nyárfák felé, ott a Síkság másik oldalán, Ahol az ég és a föld Hajszál híján összeért. Valami ott maradt, Mondtad, a messzeségben, Ahonnan jöttünk. Valami fontos, ami Most már alig látszik Ebben a gyengülő fényben. Azt hiszem, te visszamentél Volna, ha lehet, Egészen az elejére, S ha megkérsz … Olvass tovább

Fiatalság

Néha kismanók voltunk, Aprók és törékenyek, Máskor vad sárkányok, Akiknek a léptére Hét falu tornya remegett. Voltunk katonák Messzi, sápadt földeken, S bátor űrhajósok, Mikor az éjjel az égboltra Megannyi csillagot lehelt. Voltunk tinédzserek, A fülledt nyári estéken Néha kicsit részegek. Volt, hogy ordítottunk, Volt, hogy nevettünk, Máskor meg csak ültünk a sötétben, És csukott … Olvass tovább

Elmosódott ívek

Köddel takarózik a falu, ruháján Tompa tűzzel égnek az ablakok, Akár megannyi apró fáklya. Hajnalodik a határban, szarvasok Ügetnek a fák között. Hallgatsz – Én pedig a csönded hallgatom. Mozdulatlan téli táj a szemed: Itt egy templomtorony, Ott egy gyárkémény lebeg. A dombok íve hajlott acél, a szántók Alattuk meggyötörten futnak össze, Mint vének kezén … Olvass tovább

Hazatérni

Az otthoni tájat nézem, úgy, Ahogy magát vizsgálja az ember, Ha valami fáj, de másnak Arról szólni még nem mer. A dombok ismerős ívét a házak Felett, s a sűrű eget, ami alatt Egy kisváros piheg, mint a gyermek, Ha anyja karjába szalad. Elmenni fáj, de visszaérkezni Még fájdalmasabb. Hallgat minden, gúzsba köt a lét. … Olvass tovább

Néha szél vagy, néha tenger

Ha erősen emlékezem, Néha még látok egy tájat, Egy tájat, messze nyugaton, A tengert a sziklákon túl, A szelet, és téged A vén fák alatt, ahogy Sétálsz a víz felé. Hallgatag vagy, Nem olyan, mint máskor. Mozdulataid lágy neszét Lassan elnyeli Az idő puha szövete. Magukba roskadó világok Az elmémben. Elhamvadnak, majd Feltámadnak újra, Mint … Olvass tovább

Rohadt idő

Csend van. Az atomok szétgurulnak, Majd újra össze állnak. A képzeletből kivonom A valóságot, És ami visszamarad, Az talán te vagy, Talán más, aki egykor Voltál, De már nem vagy. A lelkedben ott maradt Egy másvilág, Üresen és árván, Ahol régen engem is Tároltál. Kiveszem onnan, És zsebre teszem, Hátha egyszer visszakéred. A metsző ködben … Olvass tovább

Nem ilyennek mondták a világot

Nem ilyennek mondták a világot, Mikor fáradt mosollyal az arcukon Fölém hajoltak, és a fülembe súgtak Lágy, meleg szavakat, halkan és kedvesen, Gyengülő kezükkel kicsit cirógatva a hajam. Azt mondták, hogy erdők vannak arra, És kezükkel az ablak felé mutattak, S hegyek amarra; tavak és folyók a távolban, A kacskaringós út végén pedig kicsiny házak, … Olvass tovább

Nem mondja senki

Nem mondja senki… Ősz van. A tarló a határban Meghalni kész. Harangszó botlik A macskakövek felett. Valahol a ködben Egy templomtorony lebeg. Sötét van. A kapualjban valaki Még integet, Talán neked, talán másnak, Talán csak képzeled. Visszaintesz, Bár nem tudod, minek. Nem mondja senki, Hogy maradj, Ha valaki mondta is, Az végül nem maradt. Elrohant … Olvass tovább

A dombok mögött

A dombok mögött A dombok mögött lassan Foszlanak az esti fények, S a halvány színek elnagyolt Gerezdekre osztják az égbolt Szétkenődött sávjait. Szúnyogok és emlékek Telepednek a megperzselt Levelek élére, ahogy a táj az égről, Mint a festő a vásznáról, Óvatosan letörli a szétfolyt színeket. Nincs már más a vidéken, Csak te meg én kotorászunk … Olvass tovább

Green New Deal

Green New Deal Zöldre mosnák, mégis szürke marad A város, és benne a ház is. Valamire még mindig vársz, Vagy csak úgy teszel, Mert a tétlenséged jól esik, Addig, amíg az másnak fáj. Már az eső sem úgy esik, Ahogy régen, Műanyagszemcsék Mosódnak belőle a szemedbe. Pislognod kell. Fekete-fehéren látsz, Vagy talán már vak is … Olvass tovább

Múltidéző levél

Múltidéző levél Barátság. Egyike azon dolgoknak, melyekért megéri élni, mégis, hiába ízlelgetem a szót a nyelvem hegyén, suttogom magamban, vagy írom le egy papírra, az most üres és hitvány marad, mert Te nem vagy itt mellettem. Több, mint öt évtized telt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Ahogy az évek keserűen rohantak el mellettem, egyre … Olvass tovább

Életek közt a távolság

Életek közt a távolság A fiú egyszer elvitte a lányt sétálni a közeli erdőbe, a dombok közé, ahol gyerekkorában is sokat sétált, de akkor még az apjával. A fiú apja jól ismerte azt az erdőt, mert ő volt a falu erdésze, és a nyári reggeleken, mikor a levegő kicsit meghűlt, mindig türelmesen mutogatta a gyereknek, … Olvass tovább

A tenger halványkék sávja

A tenger halványkék sávja Mostanában gyakran kijövök ide, a város szélére, ahol kicsit kiszélesedik az út, és némán elsiet a semmibe. Az úttól beljebb, csupán néhány percnyi sétára, van egy kopott pad, valamelyest elbújva két göcsörtös gesztenyefa között. Szeretek itt ülni a fáradt nyári estéken, és szeretem azt a majdnem tökéletes csendet is, amit csak … Olvass tovább