Viharos Május

Vihar után szűrke felhő gomolyog, Ég sarkán már csalfa napfény mosolyog. Istennőtől való eme szép látvány, “Iris, kinek a mosolya szivárvány.” Eső cseppje még áztatja a földet, Életre keltve a megfáradt zöldet. Szivárvány glória ölelte élet, Lelkem dúdol, látva e csodaszépet. Hét gyönyörű szín ívbe fonódása, Természetanya égi adománya. Reményt csepegtet hitehagyott szívbe, Új életet … Olvass tovább

Anyám volt…

Anyám volt ősi földnek keze, virágok hulló sziromselyme, erdőknek élő, friss palástja, elárvult lelkeknek családja. Szűrt napfény csókja lombok között, virgonc szellőlány, ki megszökött, moha volt, avar, hótakaró, földnek és égnek jót akaró. Nappalnak éjjel, éjnek napfény, ábrándos hold, vidám csillagfény, de mikor eggyé vált a porral, “Nem engedték, hogy megcsókoljam”. * Idézet: Zsigmond Ede: … Olvass tovább

Anyátlan Anyák

Fejem térdemre hajtom, mint egy gyermek, Itt hagytál, elmentél, de nem feledlek, Messze suhantak a szomorú évek, Bár nélküled, de reménykedve élek. Új május, új ünnep, hiányod bennem nem fakul, nem tűnik, el nem feledem. Drága Nagyanyám szereped átvette, Felnevelt, óvott, kezem nem engedte. Ápolt és vigasztalt, ha beteg voltam, Nem bánta, ha neveden szólítottam. … Olvass tovább

Lágyan ringok… /pillanattöredékek/

Lágyan ringok szemed fényén, mint hullám óceán kékjén, eggyé válok víz tükrével, mint dallam a jó zenével. Lágyan ringok karjaidban, mint hangok a szavaidban, átölelnek, körbevesznek, féltő hévvel ölelgetnek. Lágyan ringok szíved csücskén, szerelmünk dajkálva büszkén, óvva, féltve, megőrizve, végtelen végtelenítve.

Önmagam barátja, ellensége…

Önmagam barátja, ellensége vagyok, létem elejétől fogva a sorssal folyton ujjat húzok. Nem a túlélésre játszom… Kín tépázta lelkem fájó arcát nem rejtem színes álarcok mögé, szemem fénye őszinte feléd. Nem a túlélésre játszom… Bizalommal tekintek jövőmbe, szívből írom papírra szavaim lehetőségről, valóságról. Nem a túlélésre játszom… Talán megérint némelyik versem, túllendít borús, fájó napokon, … Olvass tovább

Holnap: Tizenegyedik történet: Új holnap

Borús, hideg, fogvacogtató téli éjszaka volt. Sűrű, sötét fellegek takarták el a csillagok ragyogó fényét, s a Hold is csak kacsintásnyi időre tudott kilesni mögülük. A vonatállomás ezen késői (…másnak korai) órán teljesen elhagyatott volt, csak pár műanyag poharat és eldobált szemetet görgetett a szél ide-oda. Mila vékonyka kabátjában, kisírt szemekkel, lábait térde alá húzva … Olvass tovább

Őrangyal

Borús, hideg, fogvacogtató téli éjszaka volt. Sűrű, sötét fellegek takarták el a csillagok ragyogó fényét, s a Hold is csak kacsintásnyi időre tudott kilesni mögülük. A vonatállomás ezen késői (…másnak korai) órán teljesen elhagyatott volt, csak pár műanyag poharat és eldobált szemetet görgetett a szél ide-oda. Mila vékonyka kabátjában, kisírt szemekkel, lábait térde alá húzva … Olvass tovább

Búfelejtő, avagy új holnap virradt…

Lenge ruhában libben a lányka alakja olyan karolnivaló hajában virág kezében sálja lépte a kertben oly hívogató ajka cseresznye illattal kenve hajának selyme oly simogató jöjj hozzám – mondá – repülök hozzá bár szárnyam nincsen fénysebességgel szívem fájdalma hamvában halva nem gyászol többé rá érdemtelent

Kikelet

Ág rezzen, bimbó nyílik mosolyra, cinke csivitt messze száll. Kikelet bája lopózott mosolyomba – ragyog, mint a Nap. Sziromtündérek kikelet táncát lejtik – szivárványeső. Sárga szőnyeget sző a gólyahír eléd – bájos kikelet. Kikelet sármja haldokló szívet ébreszt mosolyt fakasztva.

Boldog, boldogtalan…

boldog boldogtalan bérbe adta lelkét bánatos napokon boldogságot remél nincsen már jó érzés csak a színek máza elkóborolt lelkek valaha volt háza fanyar a nyűtt mosoly nincs mi felderítse sem segélyt nyújtó kéz mely lelked üdítse csak várakozás van percről percre nyúló torokban akad szó és sóhaj elfúló eszmélned már késő tovatűnt a holnap régi … Olvass tovább

Nyelvünk velünk született

magyar hangon sírtam fel szüleim házában magyar nyelvet tanultam orosz iskolában angolul is tanítottak hisz ez a világ nyelve gyermekkorom építette a szavak szeretete kis templomunkban fejet hajtva magyarul mondtunk imát a városokban megszólalni orosz nyelv volt az elvárt otthon bizony ízes nyelvünkre váltottuk a beszédet imát kérést jószerencsét mi az otthon nyelvén kértünk ahány … Olvass tovább

Farsangi forgatag

Álarcot hord itt sok farizeus, “De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek?” Arany álcájuk mögött mind cinikus, maszk alól rejtve könnyen ítélkeznek. Nem árulok zsákbamacskát, mint más… Az őszinte hit fontos nekem s jellem, nem hoz lázba botor, hamis tűz szítás, szeretet s béke az én anyanyelvem. Bálozunk, felöltjük szép új arcunk, rejtve mögötte szívük … Olvass tovább

Lebegés…

Ébrenlét, s az álom között, Lelkem tőlem messze szökött, Lebegett dús felhők fölött, S angyal pilleszárnyat öltött. Az ablakon bekukkantva Rám pillantott, én – magamra, Ölelt bíbor, lágy pirkadat, Mely formázta bús árnyadat. Hiányból szőtt vágy vagy csupán, Szívem mégis dalol furán, Szellemarcom kacsint kurtán, Lelkem testembe tér lustán.

Fura álom…

Szélfútta távoli, tompa zaj, Fájdalmas, őrjítő, vad moraj, Gyöngysorok végtelen füzére, Elszürkült üveg suttog félve. Imbolygó árnyak, foszlott sikoly, Elenyésző álom, te hívol? Kínzó vágytól feszített lélek, Halálos merev csend, úgy félek! Lágy fuvallattól megmozdult lég, Tündöklő lárvaként éledt fény, Alig érezhető áramlat, Láthatatlan, rémült mozdulat. S az asztal vad táncba kezdett, Hideg szélroham, szinte … Olvass tovább

Szabadon…

Szabadon akár a szellő, Szállok lénytelen szabadon. Testemet a földön hagyva, Pillangóként, mint hajadon. A varázs felfelé röpít, Túl az ál-élet hegyeken. Csak a tiszta szívem maradt, És nincs semmi más egyebem. De nem is kell semmi, hiszen Innen mást el nem vihetek. Ott, a másik világban már, Csak tiszta lélek lehetek.

Múlt és jövő…

Itt állok és jövőm ajtaján kopogok, itt várok, hátha elegendőnek hatok, itt csorog könnyem a múltamon zokogok, meghasadt a szívem, veled már nem vagyok… Szépen szólnak szerte ünnepi harangok, halkan suttogják, hogy tőlem már messze vagy… Csendes, boldog lakhely immár új otthonod, nem kell többé szenvedned, nincs rá több okod… Nélküled az ünnep oly fényevesztett … Olvass tovább

Lágy dallam…

Lágy dallam ezer színével fest csillagokat a pirkadat, díszes fenyő sudár testével lejt táncot rá ablak alatt. – Tarkán takaros asztalok meghitten gyertyalángban úsznak, ha éhesek az angyalok, malasztos vacsorához jutnak. – Ünneplőt öltött ma a szív, rebegve hálát omlik térdre, Téged az otthonába hív, maradj az életének része. –

Ajándékot kaptam

Az ünnep már itt van, ezt jól tudom, Bekukucskál minden kis kulcslyukon. “Én nem tudom mi ez, de jó nagyon ” Szeretet árad szét e szép napon. Szenteste, fa alatt ajándékok, Közöttük elbújva jó szándékok. Hogy ugye jó lesz, örömet okoz? Hangulatot emel, és nem lomboz? Ezernyi kérdés, ezernyi kétely, Pedig a család nem ébredt … Olvass tovább

Csendhangjában…

Csendhangjában éjben-kékben, csillag pöttyöl fent az égen, tenger sarkán Nap fürdőzik, sóhajnyit még elidőzik. Mélyvörös palástját veszi, fáradt testét vízbe veti, ott lubickol önfeledten, magát adva szerfeletten, csókos báját az éj kéri, szerelmüket óvva félti. Csendhangjában éjben-kékben, boldogság repked a fényben.

Október keze…

Ősz van, és Október áldott keze ezernyi napfénnyel, színnel tele, sugarát szórja jóra és rosszra, a reménytől nincs senki megfosztva. Még egy simítás, egy pajkos mosoly, virgonc kis szellő már messze lohol, krizantém szoknyáján még penderít egyet, majd csendesen elszenderít. Gesztenye gurul, barnára érve, mosolyog mindenkire, bár félve, nem szeretne fő vacsora lenni, épp csak … Olvass tovább