Natali Sanders „Most nem tudom, hogy melyik szín szebb: a zöld-e, vagy a kék-e?” – morfondírozik tapsi nyuszi a tojásokat nézve. Végig járta a kerek erdőt, sok üregbe benézett, verset szavalt a nyúl lányoknak, s hímest kapott cserébe. Vidáman öntött rózsavizet sok csinos fejecskére, s tovaszökkent nagy mosollyal a jussát kosárba téve. Idézetet: Nagy Emma: Nyári strófa
álarcod rejt el farsangi forgatagban – lehetsz akárki * színpompás maszkok mézes-mázos fánkcsodák – kezünk összeér * ne feleselj már koccintsunk egy felessel – ütős ez a birs * vagyok most bárki meresztgesd csak a szemed – kit viszel haza? * eltáncolt cipő szabadság álarc mögött – álom egy napra
A Bécs felé vezető autópálya felett sejtelmesen terült szét a sötétszürke köd. A látási viszonyok aligha voltak kielégítőnek mondhatók. A gomolygó ködöt csak a két oldalt elszórtan álló hatalmas szélturbinák óriás lapátjain fel-fel villanó két vörös csík törte meg néha, ahogy komótosan araszolt. A gigantikus építmények szinte rátelepedtek a tájra, félelmet és szorongást ébresztve az … Olvass tovább
Valahol nyílnak már tavasz ölén ringva, nyárnak bölcsőjébe szivárványszínt fonva. Tarkán és merészen csüngve, fekve, lógva, rétet, mezőt, erdőt illatba borítva. „Része leszek” talán én „a kikeletnek”, hófehér jácintként hódítok szíveket. Az Úr visel gondot nappal, éjjel reánk, viruló szírmaink az Ő nevét áldják.
Hullhatna fehér hó, ne lenne szürke Tél, oly világ kellene, hol egy gyermek sem fél. Aranyló Nap sütne, míg dombon szánkózunk, soha többé nem kell magunkba zárkóznunk. S ha csengő vígan szól terített asztal vár, ott van minden rokon, családunk és barát. És vígan szól a dal, fán ragyog ezer fény, sok mosolygós arc közt, … Olvass tovább
Mondd kérlek, elégedett vagy, mit reméltél megkaptad azt? Búcsúzik az év, elköszön, helyébe talán szebb, jobb jön… Hiszem, mert hitem tart ébren, s látom szépségét a fényben, borús hajnalon a felhőt, éjsötétben csillagerdőt… Mondd, Te még őszintén hiszel, s ha igen, van megoszd kivel? Mert egyedül lenni fura, hiába vagy magad ura, csak kergeted a … Olvass tovább
Mindennapunk zaja pihenni tér, s bársonycsenddel vonja be a tájat, emlékszőttest terít sírhalmokra, krizantémot tesz árva vázákba. Harang kondul. Feledett hantokon gyertya lobban, egy angyal őrzi kezében a fényt, porló csontkarok feléje nyúlnak, vágyva érinteni e csodalényt. Szárnyak suhognak. Holt lelkek libbenek égen, földön, fagyosan érintve érdemtelent, s lágyan simítva arcát azoknak, kik őrzik emlékük … Olvass tovább
Rebbenő lelkem időz a fényben, pillangó libben rózsa tövében, nyúlik az árnyék őszi estében, siet a sötét, már teret hódít, sötét lelkeket most magához szólít, szellemek lépte köveken koppan, ünnep estéjük már itt van nyomban, temetőkertek virágot hajt’nak, vibráló fényű mécs’ek táncolnak, álarcba bújva gyermek és felnőtt, fejet hajtva volt felmenők előtt.
Őszutó játszi szele görget faleveleket, faragott tök vigyorog, benne gyertyaláng remeg. Sírokon fények tánca kopott képeket fest meg, krizantém fehér bája fátylas gyászestét tör meg. Vigadjunk, hej! -ünnep ez -, a könnyeknek nincs helye, ez őszinte, hálatelt emlékezés szép perce. Öltöztessük szíveink emlékek mosolyába, hisz itt van ma közöttünk kedves szellemük árnya.
„A fán már útrakészült száz madár” Itt nem maradt más, csak pár éhes sakál, „Bealkonyult keserves sóhajomra”, holt sírokra hull alá fák lombja. Ősz érkezik, perzselőn, táncot ropva, nyár színeit koboldként ellopva, sárgára égetve virtuóz színt, enyhítve a Nap perzselte fájó kínt. Érik, beérik minden ehető, létünket, egészségünk óvó, szertő, vitalizál, testünk táplálja szépre, gyűjtsünk … Olvass tovább
„Jött őszanyó hideg széllel aranysárga vízfestékkel”, zöldet árnyalt, tarlón lépdelt, égre festett morcos képet. Felhők szeme könnybe lábadt, felfrissítve borús tájat, erre-arra szöszmötölget, áztat hegyet, völgyet, tölgyet. Őszike, Őszanyó lánya, le, s föl futkos haját rázva, nyomán hajt sok őszirózsa, krizantém, nap, s szellőrózsa. – Idézet: Osvát Erzsébet: Jött őszanyó hideg széllel
Mici cica fürgén szedi lábát, közben magasra szegi az állát. Pedig vétkes lopásban, kaja elorozásban, mégis játssza a szende-szűz dámát. Aztán pedig jól ráfázik, mivel ételét eltüntette sebtivel… Most lóg a bajsza sután, és néz rám kukán-bután, óriásra tárt őz szemeivel.
Egy kacskaringós erdő zegzugában, ott is a legmagasabb fa tetejében lévő kis lombházikóban kezdődött ez a történet. Itt élt két árván maradt gyerek, Dorka és Berci. Nagyon jó testvérek voltak, mindig segítették egymást. Moai az erdő legősibb és legöregebb fája viselte gondjukat, aki maga volt az erdő lelke. Varázslatos életük volt. Jószívűségük és segítőkészségük egyre … Olvass tovább
Egy nap a ló legelészett, de szájába bogáncs ragadt. Sírt és rít, nagy fájdalmában, segítségért messze szaladt. Túl a mezőn, árkon-bokron, a sok állat mind kerülte, gúnyolódva sértegette, kinevette, messze küldte… Bár terjed a híre gyorsan, a fáradt ló lassan dőlt el hűs erdőben, lombok alatt, fájdalomtól szenvedősen. A Király épp arra tévedt, kinyitotta a … Olvass tovább
Egyszer, nem is olyan régen született egy kiskutya. Boldog újszülött kiskutyaként látta meg a napvilágot nyolc testvérével együtt. Bella az anyukája nagyon jól gondjukat viselte. A család – mert így hívták az embereket, akik körülrajongták és mindenféle dolgokkal ellátták őket – nagyon kedves, mosolygós emberek voltak. Mindig szeretettel beszéltek hozzájuk. A családtól a mi kis … Olvass tovább
Izgatottan szép ruhában, mentünk fel az iskolába, nem tudtuk, hogy mit várhatunk, kedves lesz e a tanárunk, könnyű lesz e barátkozni, írni, olvasni, számolni, be tudunk e illeszkedni, új barátokat szerezni, féltünk is, de nagyon vártuk, milyen lesz első osztályunk. Kis barátnőm kezét fogva, kipirulva, szívdobogva, leültünk az első padba, mosolygott ránk jó tanárnőnk, s … Olvass tovább
Nihili csendben szférák zöngenek, végtelen karú idő csilingel, ezer táj bája bomlik semmivé, gót oszlop mered bomlás peremén, s csak oszlik-foszlik a lét szövete, csimpaszkodik még füstölgő mába, egyre ritkább hol otthonra lelhet, s alig pár ember hisz az imákban…
Bíznék benned, mint selymes rózsa töviseiben, „talán ma érted szép lesz”, bimbót bont egyszeriben. „Ha értelek, ha értesz” vágyaid nem úsznak el, mint fuvallat a szélben, mely hajnalra útra kel. Csak egy tő, csak egy zöld szár, ezernyi élet bibe, valós csodákat dajkál szűz-szirom kelyheiben. Te is így őrzöl most már, szív-sóhaj dobbanásban, kezünk is … Olvass tovább
Kell egy hely… kell egy hely, sárga csekkektől mentes, lelki oázis, szívemnek kedves, elzárva messze város zajától, kívül esve a világ bajától, édes tavacska, nádassal körbe, ezernyi virág, illat vesz ölbe, közel az ég, simogatnak fények, társaim mind, vadon élő lények, aranynap csókol simuló vizet, rózsaszín árnyal égkéknyi ívet, zöld, mint a méreg, megannyi bokor, … Olvass tovább
Fenyves ölelte, parány’ éden, tisztán ragyogó, kék ég alatt, távolabb tenger, sóhajt szépen, s magába szív fényt, napsugarat. „A tó színe most, oly halovány”, átlátszón szelíd, mint szűz fátyla, Isten kegyelme, ez adomány, tiszta lelkeknek, ősi álma. Körül az erdő, boldogan zöld, táplálja tiszta, éltető víz, benne remény hajt, s dús anyaföld, csodákat épít, hát … Olvass tovább