Eltitkolt vallomások

Óczy Eltitkolt vallomások Oszkár, szobája ablakából nézte a fényesen csillogó utcát. Színes esőkabátok, tarka esernyők hömpölyögtek odakint. Gyorsléptű emberek kerülgették a tócsákat, mindenki sietett valahová. A kerekesszék foglya valamikor a táncparkett ördöge volt, jóképű fiatalember, aki az élet napos oldalára született. Vágyai valósággá váltak, önbizalma az égig ért. Aztán egy napon, egy autóbaleset pontot tett … Olvass tovább

szerelem

hogyan lehetne írni arról amit szavakkal kimondani sem lehet mert a szó, csak parányi része az egésznek halvány fénye a ragyogásnak. de van egy emlék! egy pillantás, ami szárnyakat ad, magasba emel egy érintés, amitől tested, lelked bizsereg egy hang, minek hallatán vadul kalimpál a szíved egy arc, ami beköltözik a fejedbe. egy érzés, ami … Olvass tovább

maszkabál

úri-muri vigadalom van a Pokolban dübörög a zene, a tánc folyik a bor hevül a jókedv Mihály az Ördöggel paroláz csókot csillagom! kiállt egy Matróz reszelős hangján jóképű, bajszos sebtiben elkapja Hófehérke derekát nem, nem, nem adok évődik kacagva huncutul a lány kék szeme csillog arca kipirult együtt ropják a csacsacsát ő az enyém, akarom! … Olvass tovább

elfelejtette

a folyosón álldogált nézte, ahogy a köd lomhán ereszkedik alá elhomályosulnak az ünnep fényei a szemközti, sokablakos ház sarkánál ott szokott felbukkanni a fia egész nap az ablak előtt ácsorgott amikor elfáradt odahúzott egy széket tudta jól, ha késik, annak oka van de jönni fog ünnepek előtt mindig jön és hazaviszi január kilencedike volt, a … Olvass tovább

In memoriam A.F.

porcelán-fehér december táncot lejt a fagyhalál jégvirágok ünnepelnek kihűlt szobák ablakán jégcsap csillan a napfényben utolsót dobban egy szív elfogyott hite, ereje küzdeni sorsával porcelán-fehér december elvitte magával

A piros lakkcipő

Már csak percek voltak a vonat indulásáig. Az utolsó felszállót egy fiatal, szürke ballonkabátos nőt a vasutas jól megnézte, volt benne valami különleges. Talán a szorosra húzott széles öv, ami kihangsúlyozta karcsú derekát, vagy a fényes, magas sarkú, piros cipő kopogása? Ahogy föltette kis utazótáskáját a vonatra, megkapaszkodott, és óvatosan, könnyedén föllépdelt a fémrácsos lépcsőn. … Olvass tovább

A vágy teremtő hatalma 3rész Sárongó

Bessz az órájára pillantott és egy fanyar grimasz ült ki az arcára. Félbehagyta az olvasást, gyorsan összefonta hosszú, fehér haját és sietősen húzta magára a fekete egyenruhát. – Na, indulás! Hív a kötelesség. – aztán könnyed léptekkel beszállt a liftbe és három emeletet utazott fölfelé. A garázsban beült a bogárjába, kikerülte az előtte álló űrsiklót, … Olvass tovább

A vágy teremtő hatalma 2.rész W-28-19990811

Október közepe volt. Pont egy éve, amikor Vincent végzetesen beleszeretett Ivonnba, és érzelme viszonzásra talált. Reggeli kávéillat tolakodott be Martin hálószobájába. – ez volt Vincent ébresztő taktikája. – Amikor elindult a konyhába, lefelé menet kinyitotta Martin szobája ajtaját. Testvére durcás képét csak az ő kávéja tudta megszelídíteni. Büszke is volt rá. A nappaliban olvasgatott, amikor … Olvass tovább

A vágy teremtő hatalma 1. rész: Ivonn

A nap már magasan járt az égen, amikor távol a parttól lehúzták a vitorlát és hagyták, hogy az áramlat ringassa a hajót. Nagyon szerették ezt a lebegést. – Képzeld, Vincent – törte meg a csendet Martin – anyáról meg apáról álmodtam, és velük volt Léon bácsi is. Ez biztos valami üzenet a rejtélyes eltűnésükre, csak … Olvass tovább

a szappan

kopott ruhája tiszta szagú volt, mert a háziszappan csodákra képes, haját is azzal mosta, attól volt fényes de ábrándos, szürke szemei szomorúan csillogtak fényük sápadt volt, teste törékeny, nem túl férfias a sor végén kullogott, legtöbbször szótlanul kikacagták a többiek, néha rúgtak egyet rajta aztán elment, másfelé vitt az útja évek múltak jóban, rosszban és … Olvass tovább

október közepén

a hajnal bíbor lila színeivel lesöpörte a csillagokat az égről a szél néha tombolt néha szelíden átkarolt hajamba fonta az ősz muskotályos illatát vér-vörösen haldoklott minden még a levelek sápadtan kócosan szálltak a széllel kicsit, én is belehaltam a csóktalan éjszakákba a mámor véget ért az eső meg esett, csak esett október közepén

az égen

látnod kellett volna, ahogy a hajnal bevonult a mába büszkén, mint egy mester színesre festette az eget aztán a Nap, az óriási tűzgolyó is fölgurult az égre szétnézett, mint egy király a mindenség felett akkor éreztem igazán, hogy a gondolat magával ragad szárnyaim nőnek vágyaim versenyt futnak a széllel enyém a végtelen! csak írtam, írtam … Olvass tovább

Lakótársak

Már régóta egy fedél alatt élünk és remekül kijövünk. Úgy érzem, az évek során nagyon megkedveltük egymást, pedig, csak a kényszer hozott össze minket. Egyikünknek sem volt hol laknia. Aztán Peti megtalálta ezt a lakást és egyből beleszeretett. Nemcsak szép és világos, de tágas is. Így hát én is ideköltöztem. Kezdetben voltak összezörrenéseink, de kettőnk … Olvass tovább

égi tünemény

a Nap, parázsló korongjával maga körül narancsszínbe olvasztotta a felhőket még távolabb, sötéten gomolyogva a többi támadásra készült gyilkos fegyverük torolt és zúzott jéggyöngyök potyogtak az égből valahol dörgött, villámlott fák ágai törtek a széltől egy kapualjban álltam mozdulatlan bámultam az égi tüneményt ázott hajam szemembe lógott esernyőmet kifordította a szél

lassú keringőben

egy szürke, borongós reggelen meglepetésszerűen érkezett a hideg egyik napról a másikra a szél kócosra fújta hajam és arcomra festette az ősz illatát – az elmúlás furcsa, megfoghatatlan érzése járt át – újból rám zuhant a déjá vu a fák ágai közt szél muzsikált andalító, lágy dallamot s míg a levelek sokasága görcsösen kapaszkodott ágaikhoz … Olvass tovább

Gyűlölöm & szeretem

Gyűlölöm az álmatlan éjszakákat hosszú órák lassú vergődését mikor a perc tétován megáll és hiába könyörgöm, csak jönne már a hajnal… annyira gyűlölöm. A pillanatot várom, a derengést a felhők közt, ahogy résnyi hasadékból átles a sötéten az éjszaka szürkeségbe sápad és a pirkadat magára festi csábító színeit. Érzem, engem akar. És szeretem ahogy hódít … Olvass tovább

Emlék

Csak az, az, az egy pillanat éget maradandó emléket a szívbe ami fáj és édes. Varázsa örök, nem koptatja idő múlása, más szerelmek részegsége. S mikor a végtelen éjszaka hideg messzesége csillagok fényét küldi felém, az emlék is úgy ölel át, ahogy a pillanat átsuhan az életen.

nem menekülhetsz

álruhában szendergő humanoid lapul a padon hasonfekve álmodik egy szebb jövőt a csöves égbolt ráhunyorít szikkadt rozoga testére aztán felsóhajt nem menekülhetsz csak úgy, ebből a világból hiába minden ábránd ide szültek, itt is fogsz meghalni utána gödör vagy mehetsz a füsttel