Horváth Orsolya Érzékiség Szeszélyes szerelmek szenvedéllyel szeretnek, Elveszve egymásban elevenen emésztődnek, Ritmusra robbanó remegtető rejtelem, Elvakulva, erőtlenül elernyednek. Tüzes testükben tóduló telhetetlenség, Kaján kacsintást követve könnyebbülést keresgél, Ezen eszeveszett epekedésnek engedve, Zihálva zabolátlanul záródnak, zengve Éjszakai élvezet érzéki énekét, Sajátos sóhajok, serény sietség.
Szerelem virág Rügyfakadáskor a természet feléled, Számtalan virág bimbózik a mezőkön. Újjászületnek az emberi érzések, Szívük szinte repked a felhők közt. Gyökerén keresztül bizalmat szív magába, S az érzéki vonzalom ezen növény szára. A szimmetriát nyújtó levelek sokasága Egyensúlyt csempész a világba. Olykor szomorúság táplálta felhőkből Zivatarként hullnak a könnycseppek, De a felhők fölött a … Olvass tovább
Űr Bús, borongós, sötét, Kietlen. Nem hallatszik: szó, se beszéd, Hitetlen! Vakbuzgó, becsvággyal teli, Szertelen, Hatalmát élvezi, Szemtelen! Kétségbeesést látva Nevet, Gúnnyal áztatva Megvet! Üresség ürességben Egyedül, Harc a léttel Legbelül!
Az emberi lélek Érzem, időm véges, Már semmi sem fényes, Szürkületbe borult a világ Ez lehet, hogy az én hibám. Megfáradt a testem, De lelkem még repked, S ez a részem örökre itt marad, Majd’ sok embernek nyújt vigaszt. Mert minden emberi lélek, Csak része egy egésznek, S azért szállt a Földre, Hogy gazdagítsa bőven. … Olvass tovább
Lélek katonái Lelkemben tűz lobban, lángol, éget; Kívülről látom magam, figyelem, nézem; Köröttem csend honol, siralom; Mégis belül egy harc tombol. Az élet kegyetlen játék, Múltam követ, hatalmas árnyék, Jelenem kifolyik ujjaim közül, Hasztalan elém tartani tükröt! Szétfoszlik minden álmom, reményem, Kifacsart szívem szorongatják vétkek, Közöny, megvetés, rengeteg gúny, Minden ember csak belém rúg! Száműzött … Olvass tovább