Az élmény tiszavirágszerűsége. – A bodaszőlői erdőben.

Az élmény tiszavirágszerűsége Hatnak rám a szavak és megkísérlem megtudni mivel érték el a hatást. Szétszedem az élményt szálakra És megpróbálom újra szőni, hogy úgy nézzen ki, mint volt eredetileg… De a képek, a hangulatok, egy illatozó virág színe, egy vonzó lány alakja megmásul majd az emlékezetben, És a szavakkal való újraalkotás izzadó kísérletében. A … Olvass tovább

Gondolatok. – Emlék. – Vagy…

Gondolatok Sivár, lelketlen most a táj, – nem érzi nékem, mi fáj! Fekete gyászszalagok lobognak, egypáran nevetnek, sokan zokognak. De ő többé már nem nevet, elszállt egy élet közületek. Ennyi lenne csupán az élet? Csupa kacagás, vagy csupa gyász? Holnap is élsz, úgy kell élned, Ezért mindenre jól vigyázz! Vigyázz a holnapra, a gyermekekre, A … Olvass tovább

Gondolatok az idős emberekről, még nem "teljesen" idős fejjel..

Én tisztelem az időseket, nagyszülőket, dédszülőket – sajnos ritkakor, hogy megéljük őket, vagy ők megéljenek minket, de ha sikerül, és találkozunk velük, szívünk csak hálát adhat bölcs tapasztalataik, mindennapi tudományaik, megélt életidejük és vég¬telen, önzetlen szeretetük láttán. Igen – öregek, idősek, vének – mégis ha nem lenné¬nek még mindig itt köztünk, mindennapjaink, nem lenne olyan … Olvass tovább

Anyám. – Beteg a kisfiam.

Anyám Le nem vetkezheted lábujjhegyen lopózó alázatod. Halk vagy, mint mindig is voltál. Csillagok lobogása Hová tűnt el szemedből? Fázol. Szemed tavában szétfolyik a város. Beteg a kisfiam Nem alszik, csak piheg, teste melege ruháján áttűz, s páraként csapódik az az ablakok üvegére. Míg ezer szilánkként öklendi fényét a villanyégő, és a szilánkok közül, szomorú, … Olvass tovább

Üdvözlet a Holnaposoknak. – Árnyék nélkül.

Üdvözlet a HOLNAPOSOKNAK Szívemet tálcán küldöm hozzátok, Nekem egyedül úgyis sok. Üdvözlet néktek csupa szív HOLNAPOSOK! Szívemet kívül hordom, legalább ti is látjátok, Ha majd találkozunk, tudom, visszahozzátok. Ma, ma van, de jön az új nap a holnap, A holnapra újra holnap jön s azután, Megint egy új nap, a holnapután. Mindegyik nap fontos, de … Olvass tovább

Élet. – Élet (2). – Alkonyat.

Élet Az élet szinte büntetés, sok-sok fájdalom, szenvedés. Máskor olyan édes, mint a méz, élni ezért oly nehéz. Élet (2) Óvatos egyensúlyozás a kötélen, Egy figyelmetlen lépés, S következik a ZUHANÁS! Alkonyat Az alkonyat merész álmaink bölcsőjét ringatva, puha párnára hajtja fejünk. S lebegünk éjek árnyain, de jön vöröslőn a hajnal. S valótlanságok erdejéből, mint … Olvass tovább

El kell mondani. – In memorian Kertész László. – Egyetlen lányomnak… – Vallomás.

El kell mondani Szótlanul nehezen bírja ki szívem, s a szám, hogy el ne mondja, ami bánt. A szívre figyelni kell, többet érez, többet mond el, mit a szem lát. Most rátok gondolok, kiket eldobtak, megvertek, eltiportak, s még mint gondolatot is elhessegettek. Hozzátok kötődöm én is, kik eddig úgy nőttetek, mint a szélhordozta mag. … Olvass tovább

Játékos (I.) – Játékos (II.) – Esőben.

Játékos (I) Volt egyszer egy asszony, aki már elég koros, De még mindig dőre és faros. Tolongás is volt érte elég szoros, Így nem tudta senki mikor soros. Aztán jött egy disznótor, toros – boros, Ahol, egy úr, aki koros – poros, Mondott egy – két bókot, Adott egy pár csókot, És már vihette is … Olvass tovább

Hazám. – Tanyák. – Valahová mindig tartozik az ember. – Szülőföldemen. – Kánikula.

Hazám A tél lompos-fehér kutyái csaholnak pusztulást lángkerítéssel ölelt tájaid fölé. Jégvirágos szemű házak, megfagyott, didergő oszlopok borzongnak! Szőlők ormai között kereng a hó. Fáznak, kihűlt madárfészkek alatt, bokrok lábainál a bogarak. Fázós vonaglásba fagyott madarak rohadt szárnyuk alá dugták fejüket: ne lássák kínjaidat. Zord századok véres történelme sem ingatott meg hazám. A tél lompos-fehér … Olvass tovább

Játékos. – Hozzád.

Játékos A komádi boltajtóban, Pipa volt egy szakajtóban. Látogatták azt a boltot, Mert igen sok pipa volt ott. Többen is meglátogatták, Merthogy olcsón osztogatták, Darabszámra, vagy egy pakkal, Kis kupakkal, nagy kupakkal. Hozzád Nyárfák koronájához láncolt csillagok vonítnak az éjszaka üres ábrándokból összerakott képei közé, Valahol ott bujkálsz álmaim víztükre mögé merevedve. Ezüst virágok hajladoznak … Olvass tovább

Elmentél. – Aki értékel…

Elmentél Búcsúztál, és meg-megállva mentél, siratóágon cipelve bánatod. Elmenni nem tudsz, látom, hiába szeretnél, hiányod nagyon fáj, hiszen láthatod. Hangod beleívódott szívem kórusába, lelkem minden zegzugába eljutott. Tested minden helyet kitöltött testem pórusába, ezért érzem most nagyon hiányod. Aki értékel… Aki értékel, nem mindegy milyen mértékkel értékel. Aki értékel, tudjon bánni az értékmérővel. Cserép Imre

Elmélkedés, Különös este

Elmélkedés Vajon milyen lehetett Mercedes hangja? Olyan, mint a templomok harangja, csak lágyabb és csilingelőbb? Nem tudom, Monte Christo előbb nézte a nőt, vagy elbódultan hallgatta őt megigézve? Egy biztos, sokat várt rá és felidézte, milyen lehetett volna az élete, Ha mint Edmond Dantes lehetett volna vele. Csak várni, várni, míg jönnek a szírének? És … Olvass tovább

Angyal Imre festő barátomnak. – Csillagocskának.

Angyal Imre festő barátomnak Én tollal, te ecsettel ábrázolod a világot, Megfested a tájakat és a sok szép virágot, Benne van az egész életed, világod. A tájképeid és a csendéletek, Egyáltalán nem élnek csendéletet. Megbújva ott vannak a vágyak, az álmok, Valósággá változtatod a sok szép álmot. Virágaidon szirmot bont a fény, S ott csillog … Olvass tovább

Nélküled. – Nagyapám. – Az emberek nem rosszak… – Vallató. – Bizonytalanság. – Szavak, szavak…

Nélküled Napjaim évekké tűnnek már, amióta leveled megkaptam. Szeretnélek látni, beszélni veled. Hallgatom a csöndet, mely, olyan félszeg. A képet nézem… és úgy érzem, téged látlak, máskor a kongó üreget, s a tér végén a végtelent… és írni nem tudok, összekuszálódnak a mondatok, szavaim kurták lettek és csaholók. Nagyapám A mesék egéről lehozta nekem a … Olvass tovább

Noéminek I. – Noéminek II. – Emlék. – Utazás. – A pályán. – Magány I. – Magány II.

Noéminek I. Kerestelek a színben, a villanyfény sziporkázó lángjában dohányfüstben rajzoltam arcod, a nylon függönyön hullámzott hajad ezerszín bíborán villant elém a szád és éreztem végigborzong bennem szemed huncut kacagása. Noéminek II. Harmatcsepp – ragyogású zöld szemed fénye világít nekem. Szemed, ha felparázslik és izzik, Tudom mi a szerelem. Emlék Azóta vágyak terpeszkednek fák körül, … Olvass tovább

Fogadalom. – Mindig veled vagyok.

Fogadalom Elmegyek innen. Falábú emlékeim bicegnek mellettem. Önfeledt perceim szétszóródtak. Vízért kiált a kancsóm. Alig kapaszkodik már a falba a lámpám. Csukva a szemem. Azt mondtad, hajad körüllengi a fákat. Kidőltek. Mosolyomon rossz ízű pohár billeg. Elmegyek innen. Azt mondtad, szemedből hull a csillag. Kihullott. Akár el is áshatnám. Megrepedt a kancsóm, Eltört a pohár. … Olvass tovább