Bakos Attila Péter

Ha most… Ha most kinézek az ablakon, látom a lassan felkelő Napot. Az elmúló éj sötétjét búcsúztatva, hinni, a megújult virradatot. Ha most összébb húzom vállaimon pulóveremnek egyszerű szürkeségét. Felidézem magamban csendben, az elmúlt éveknek milliónyi emlékét. Ha most néhány könnycseppem kigördül, s lefolyik arcomon. Csak a boldogságtól ragyognak azok, mit újra visszakaptam, hát hagyom. … Olvass tovább

Hogy bezárhasd Amikor fáradt könnyed hull a földre, s beléhullámzik a létnek tengere. Egy ölelésbe fonódva csókkal ajkadon, szerelmesen dobban szíveddel együtt kedvesednek szíve. Amikor letörlöd a fáradt napokat otthoni – délutáni csendben gyengéden. Homlokod ráncolva elsuttogod, holnap már remélem: Más lesz minden. S e pillanat örök. Szépségében ragyog fel a szemed, és imádban ezt … Olvass tovább

Hazajárnak a galambok Hazajárnak a galambok. Tördelt selyemtolluk fáradtan lobog. Turbékoló alkonyunkban mostan, az eső párkányokon lassan szemerkél – kopog. Felhők kékes szürkeségei, égnek képzelt darabjai csak ők. Letűnt korok dalnokai, fenn a légben szálló boldog hírvivők. Suhanva tova: Mi mindannyian csak árnyak vagyunk. Szeretünk – Gyűlölünk, megyünk – maradunk. Egy tegnapra emlékezve, egy mai … Olvass tovább

A semmi A semmi csak egy a sokból. Pillanatok a valóságokból: S lelkünkből mind-mind, forrás és folyam. Egy új gondolat, amely a lét magjából megfogan. A semmi: Fényeknek ragyogása. Élő – Csillag képzelet. És kigombolom önmagamból reggelente jelen létemet. Suhanunk át rajta, némán – alaktalan, mint szivárvány színű szép falevél, mely avar sírjába hull hangtalan. … Olvass tovább

Ahogy a köd felszáll Ahogy a köd felszáll Az erdő fái közül S a Nap feltűnik Hideg hajnal mögül Te itt vagy velem, Álmosan-csendesen És újra, és újra Megdobogtatod a szívem. Ahogy mosolyogsz rám, Kezemmel arcod simogatom. Benned van vágyam, életem, Minden szép pillanatom. Örök reménységem, Egy tündéri álom. Szemeidnek ragyogásába Rejtem valóságom. Egy édes … Olvass tovább

Megérintelek Megérintelek: S Te, akár a rózsa bársony szirma, megsimogatod kezemet. S Én föléd hajolok, majd megcsodálom örökké csillogó szemeidet. Eggyé válunk: Mint percben a pillanatok. Létemben létasszony létezésed. Jelenben jelenség: Létrejövök – Vagyok. És minden reggel egymásban születünk újjá Messziről hozott, régről fennmaradt, kincsekkel ékesítve szívünk dobbanásait. Megérintelek: És elvarázsolnak forró csókjaid. Mint a … Olvass tovább

Számok Egy múló fájdalom egy csendes elválás egy meg nem értett vallomás. Búcsúzom. Kettő ember, kik egymást szerették. Kettő meg nem ismert ember. Még intek – távolodva. Három átérzett év. Három reményekkel és türelmetlenséggel szentelt ölelés. Könnyeznek a szemek. Négy tekintet, párokban szolgálva fiút, s lányt. Mintha köddé válna alakod. Öt ujj egy kézen. Letörölni … Olvass tovább

Mint egy jelenet Figyelem már rég szemed fényében azt az apró ragyogást. Mintha nyugtalan lennél. Megszámlálom könnyeid s még jobban szeretlek, csak még eltitkolom e boldog érzelmeket. Te mellém lépsz, ujjaid az ajkadra teszed. Nem kellenek a szavak, csak mindent elrontanak. S ahogy átölellek, érzem kellemes illatod. Most béke van… S én e csendet hallgatom. … Olvass tovább

Részlet Pár elsimított hajfonat. Egy elszánt – édes akarat. Sok kedves régi emlék. Én örökkön csak szeretnék. Egy csillogó égszínkék szempár. Egy bátor mozdulatra vár. Még néhány félszeg gondolat, ajkához tedd az ajkadat. Egy szerelmes szó elhangzik. Egy románc kibontakozik. Részlet csak az élet, s a titkait nem mindig érted. Kisizsák 1991. augusztus 11-12. Bakos … Olvass tovább

Csendes rónaság Kék szirmokból kinyílnak apró völgyek. Peremein sóhajtoznak kicsi, kedves tölgyek. Szomorúfűz énekel, dalolnak a pipacsok. E lágy zenére kacérkodva kacsintgatnak csillagok. Tücsök szonettet vezényel, tücsök a kamarás. Pálcájával koppant s int, és némul már – a nyáréji láz. A Hold fényes orcával rónák felhőit mosolyogja. A finom szélben kócolódik egy léhán rakott boglya. … Olvass tovább

Ábrándozom Ábrándozom csendben – Magamban. Egy boldog órában – sok pillanatban. Képzeletben a felhők közé szállok, s megfürdöm bíbor alkonyatban. Lebukó Napnak vörös kelyhébe zuhanok, szélként csendesen suhanok. Meghajolnak jöttömre a fák és a bokrok, körbezárva – letépve Neked egy rózsacsokrot. Amíg Te alszol később, éjszaka elviszem hódolattal Kedvesem. Becsomagolom szívem szerelmével félszegen: Hogy fel … Olvass tovább

Lázban izzó Vad lázban izzó hajnalon, vörös tüzükben égő fellegek: Mik fölöttem elsuhannak. Hűvös szél könyököl a távoli földeken az úton. Vad sietséggel messzire sodor. Még dobbanunk, ide-oda futó léptekben: Akár a szívünk. Csak egy célra vágyunk, mint egy kedves kis pacsirtamadár, Mely ágról-ágra száll. Vad – lázban izzó hajnalon hűvös szél könyököl. Hozzám simul … Olvass tovább

Egy arató álma Édes nyárnak, eső áztatta földjein jár a szél. Pocsolyáknak tükrös vizében megreked egy csepp. Fodrát utánozza a remegő lég, ezernyi tarka madár csiripel. Egy lovas kocsinak kereke, szerte töri egynek üvegarcát, apró szilánkokra. S a felfröccsent sár, egy álombéli paripa lábain suhan tovább. Kisizsák, 1996. július 26. Bakos Attila Péter

Hisznek Megfürödtem véres szavaknak tengerében. Maró gúnynak lagúnáiban. Reggeli felhőszakadásban: Szikrázó napsütésnek milliónyi percében. Létezem tükröknek kertjében, hol minduntalan magam látom. Az idő kerekére felfeszíttetvén, akár Krisztus Urunk a keresztfára. Megszülettem átható csendnek ősi magjából. Próbálván gyökeret verni gazok mellett. S beragyognak pillanatoknak virágai. Felteszem a tétjeimet szüntelen, melyeket feltenni kell. Ám falevél vagyok csupán … Olvass tovább

Azt képzelem Ha egy forró csókban fellángol lelkünk, ha egyetlen pillanatban mindent megértünk, még akkor sem vagyunk bölcsek. Ha csillogó szemeknek tükrében ragyog fel arcunk, ha szívünk hevesebben dobog, még akkor sem vagyunk bátrak. Ha Rád gondolva ülök csendben magamban, egy édesen fáradt pillanatban: A kályhában ropogva pattog a tűz, ősi elem. S Én újra … Olvass tovább

Perc Nem félnék, ha te ölelnél. Érző szíveddel szeretnél. Ha csókod reggel köszöntene, Keblemben boldogság születne. Kisizsák, 1992. május 10. Mindenkor Majd utolér némán a zápor. Olykor még látom az arcodat. Becsukott szemem mögött, sötétben hallom hangodat. Már nem félek a ködben. Ő néki vállán fáradtság és bánat. Várd meg míg a köd meghal. Feloszlik, … Olvass tovább

Őrölt eszme A malom kereke, recsegve-ropogva halad a levegő létében. Megtépett ősi karjai, koroknak hitét őrli. Egyre járva monoton táncát. Égi csatornák folyó könnyei elhordják hátukon a törmelékeket. Ránk vár az örökség, a létnek virágai. Elkísérnek pillantások, mint ezernyi gyermeki vágy. Akaratok, őrölt eszme vár reánk. Választhatunk belőle magunknak. Kisizsák, 1988. október 18. Bakos Attila … Olvass tovább

Robot Fém testek Fém mozdulatok Műveletek, Mik összefogják életünk. Fém ajtók Miket döngetünk. Nem tekintünk körbe Csak tesszük a dolgunk Mint egy robot. Kisizsák, 1988. október 18. Matróz Egy matróz a lelkünk. Hajózik a lét tengerein érzelmek szeszélyei közt. Hol viharban, hol csendes napsütésben. Partra száll olykor pihenni egy szigeten, hol virágok nyílnak, ahol mint … Olvass tovább