Bánlakyné Moravetz Edith Az első Garázsvásár 80 év körüli nénike elővette táskájából az olvasó-szemüvegét, közelebb lépett a lépcsőházi faliújsághoz, melyen egy feltűnően színes papírlapot pillantott meg. Félhangosan olvasta: „Szeretettel várjuk az érdeklődőket társasházunk első GARÁZSVÁSÁRÁN – jelentkezni lehet….. „ Hümmögve szállt be a liftbe, hallott ő már ilyenről, de még sosem vett részt rajta. Hazaérve is ez járt … Olvass tovább
VILLANCSÓ Szürkületkor, erdőszéli fákra Ezernyi repülő apró lámpa. Mintha, szellő fújna fényes vásznat S beborítaná lombkoronákat. Égi lámpásként, szentjánosbogár Körbe fényt varázsolva, táncot jár. Emberi szem lehet, csúfnak látja; Környezetét ő megvilágítja. Szűk órán át tart csak fényvarázsa. Szentjánosbogárkának násztánca. Ez, éjjeltündöklő-bogaracska, Avagy villancsó, utat mutatja. Csöpp bogár lebegjen intő jelként. Soha ne testét, hanem … Olvass tovább
Mitől lett más az elmúlt év, mint a többi? Fecskét vártuk költ’helyükre visszajönni. Eresz alatt fecskefészek gyorsan megtelt, betöltötték ficserészve kora reggelt. Cikázással megfestették a kék eget; együtt zengtek hálaadó dicséretet. Váratlanul házak között gyanús mozgás, szép dallamot megszakítja fémcsikorgás. Tank fordul be dübörögve utcasarkon, letiporja békés idillt lánctalpakon. Támadásra felkészülve körbepásztáz, kioltani életeket rögvest … Olvass tovább
Hallom, sompolyog mögöttem lábujjhegyen a szörnyű végzet. Újabb évszám, mi eddig nem volt, s hogy közeleg a végítélet… Egy híján nyolcvan! Istenem! Hová lettek az elmúlt évek? Megnyitom batyum, belenézek; hiába kutatok, keresek… Mikor úgy tűnik, meglelem, gyöngyszemként szanaszét gurulnak ujjaim közt, s találnak utat, peregnek huncut homokszemek. Ki tudja, vajh mit tartogat egy titokzatosnak … Olvass tovább
Hajnali szél hátán levél érkezett, ívest célozva ablak párkányát. Lehet, hogy nékem hozott üzenetet? Mielőtt leszállt, lejtette táncát. Kecsesen hajlott, csillant harmat cseppje; megvillantva tünemény nyakláncát. Emlékszem, kertemnek vala legszebbje, bordűrjén kitárva színpompáját. Faágtól elvált, köszönni benézett hálát rebegni, hisz hová készül, avarba jutva várja az enyészet. Sorai között találtam reményem: tél múltával kerted újra … Olvass tovább
Magad hiába emeled dobogóra tekintélyként; olvasóra bízz véleményt! Ha szavak követik egymást, lehet rímes, vagy rímtelen, ritmusos, dallammal tele, mikor születik a zene, gondolatoknak özöne nem biztos, hogy ez lesz a vers. Legyél szerény, várd ki végét, költő vagy-e, vagy csak kókler? Tenyered éghet parázstól, hagyod, hólyagossá váljon, maradsz csupán hatásvadász csepürágó, szemfényvesztő; nem leszel … Olvass tovább
Szavak, szavak, szavak… torlódnak, mint zajló folyón a jégtáblák; fejem fogom, csak bámulok, mi lesz ebből, még nem tudom… Vagy tó jegén a repedés? Nagy recsegés, majd ropogás: A RIANÁS! Lábujjhegyen közeledett, hosszan repedt a tömör jég; hitted volna, hogy ezt megérd? Balatonon rohad a jég! Hangja hallik messze földön. Kezdetben csak kis repedés, felmorajlik… … Olvass tovább
Dolmányos varjú száll kútnak kávájára, „panaszos károgására délibábot járt a köd…” Meztelen ágakról aprócska dérszemek csillogó gyöngyként peregnek, kutatva közben égi fényt! Ki földi létet él, keresi csillagát, lehet, hogy egyszer rátalál, s bár soha nem érintheti; ám örökre övé! Igaz-utat mutat: közös vágyunkat, célunkat: lelkünknek szabadságát! … Mintegy varázsütés… új varjú károgás! Felszálló köd, … Olvass tovább
Apró léptekkel tovatűnt a nyár, őszi lehelet, s kopár a határ. Lombok lehulltak, havas ágakon kis madár kutat, magot találjon. Álomra hajtja természet fejét, remény csillaga közeleg felénk. Ünnepre várás: béke a szívben, jóra sóvárgás, isteni hitben. Kezünk kulcsoljuk, lehajtjuk fejünk. Imát mormolunk, már nem csüggedünk. Uram Fiadat küldd újra közénk, gyötrő fájdalmat elfeledhetnénk! Te … Olvass tovább
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára Vajon tudták-e a nagyok, ki is született e napon? Kétszáz évvel ezelőtt nagy költőnk világra jött! Lelkes ifjúként talpra állt, mint forradalmárt fogadták. A „Szent szabadság” szavak messziről visszhangzottak. „Talpra magyar!” – és mint orkán égig zúgott ezrek ajkán. Szívek lángoltak, zengtek; nagyurak megrettentek. Igaz, hogy harcra buzdított, békéért zászlót … Olvass tovább
(Ábránd a SZIGETEN) Varázslatos őszi színek simogatják szívem, hogyha most itt lennél, sejtem, táncot lejt’nénk menten. Mindegy az, hogy sziget mélyén, vagy a tisztás szélén, ösvényen, mit fák takarnak, kesernyés avarban… Derekam ölelné karod, kínálva balzsamot, fülembe bűvös szót súgva, csábost mosolyogva. Nem tudhatják titkom mások, hét lakattal zárom. Eltakarja őszikénket fehér leple télnek. Margitsziget, … Olvass tovább
Nem! Nem tettem némasági fogadalmat… csupán csak nézem ágyammal szemben a falat… Ha szólnék, lehet, összedőlne a végtelen körülöttem… Szarkák cserregnek… szanaszét tépik a csend bilincsét… … egyre hevesebben dübörög szívem, dobban mellemben… O! Hagyjatok pihenni végre!!! Ne háborgassatok! Rab vagyok – csendem fogságában! Óbuda, 2023. július 30. B. Moravetz Edith
Nyüzsgő, zajos vásári forgatagot messze, magam mögött hagyom. Csendre vágyódom, békés nyugalomra, felnézek csábos csillagokra. Ragyogóan fénylő távoli világ; tán ott nincsenek nagy hibák! Onnan nézve kék bolygónk is oly békés. Hinnék-e, ez itt világégés? Sebesen érkezik a téli fogat, szél eloltja égi lámpásokat; Holdat sötét, sűrű felhő takarja… hópelyhek szállnak az avarra. Kezemen egy … Olvass tovább
Botladozva jártam rögös utamat; csöppnyi lányka voltam, kis kezem fogtad. Sámlira is álltam, elérni Holdat; nagy akartam lenni, miként láttalak. Mint gomba a földből gyorsan nőttem fel; kezem eresztetted, álltál mögöttem. Hogyha meginogtam – lettél erőtlen -, féltő aggódással léptem figyelted. Nem tartottam igényt segítségedre; nem kérdeztem, jó-e, ha jött válaszút. Nélküled haladtam egyre messzebbre. … Olvass tovább
Kérted, írjak vidámabbat, hagyjam a háborút másnak, nyíljanak illatozó rózsák, teret adva boldogságnak. Hajnali harang megkondul, hídon át sárga villamos, egy tacskó galamb után lódul, s a virág? Újra illatos… … Égen sűrű viharfelhők, ismét heves zivatar készül, másodfokú -narancssárga- figyelmeztetés. Éjfekete sötétséget villámlás szakítja ketté, szakadó eső, szélerősödés, kidőlt fák, veszélyforrás a jégeső… Hidegfront: … Olvass tovább
(Üzen a múlt) Könnyes szemmel hajtom fejem tenyerembe, be sokan mentetek messzi a mennyekbe! Gyújtom a gyertyákat, sok kis apró fényük egymást erősítve ragyogják emlékük. Vágyakozva tárnám felétek karomat, megsúgnám örömöm s minden bánatomat. Velem örülnétek, együtt bánkódnátok, tudom, hogy magamra sohasem hagynátok. Esténként amikor az égre tekintek, messzi csillagokkal nekem üzenitek; járjak tovább bátran … Olvass tovább
Szereted az ősz színeit? Vidámsággal mind felderít. Csak a szürke, amely kopott, Örömöt az sosem hozott. Fessél szivárványszíneket, Ettől lesz vidám a lelked. Akkor leszel csupán boldog, Színesen, ha dalt dúdolod. Piros, fehér, zöld és sárga Forró nyarat nincs ki bánja. Szőlőfürtök mind beértek, Alma, körte terítéken. Gyümölcstálunk dísze lettek. Örülnek is a gyerekek. Egyre, … Olvass tovább
(protest song) Láthatatlan égi madár született, s a magasba száll. Kartonból készült a sákány. Eltűnik, hol látóhatár. Kitalálta őrült eszme. Kartondrónba beültetve; huszonegyedik században „halálmadár” lett a neve. Hangtalanul lopakodik, radaron ő nem látszódik, rögzítője gumiszalag. Hova küldik, odasiklik. Háborúban hasznát veszik, a célpontot becserkészik. Programja memóriában, ellenfelet megtévesztik. Mint egy szellem gyilkol, tarol; mikor … Olvass tovább
/Levélkeringő/ „Őszi levél” Delhusa Gjon Aprócska fuvallat borzolja hajam, lábam avart tapossa, csendül lelkemben egy dallam: „Őszi levél” – üzen; szerelmest, hűen most is rád vár, amiként fogadta régen esküben. Szívében szép emlék, lelkében regél tavasz, s nyár dalolt, mikor táncukat együtt lejtették. Patak hullámain bölcső-álom ring, sokszínű levél alél, fának istenhozzádot int. „Vár rád, … Olvass tovább
Friss hajnali leheletben libbent be szobámba a Nyár, mosolyogva körülnézett, látta, még vetetlen az ágy. Szöszke haját hátra csapta, nyújtózott hosszan, kéjesen, hajából szirmok hullottak, áradt illata selymesen. Ragyogó napfény, csillogás, reménytelin körbe lengte; ablak előtt egy fecskepár, égi zenére táncát lejtve látta őt, és csivitelte: – Bájos a Nyár! -s a szőkeség rám bízta … Olvass tovább