Horváth Piroska Lassan csordulnak le a falra hányt szavak, tegnapok emlékét fésülöm nesztelen, furcsán hajnalodik, tükröm már rég vacak, a fél-emberöltőm reszket most meztelen, levetett tegnapból növesztettem kérget, szépiám rozsdáján majd szemem megpihen, előre van menet, nem retúr a bérlet, talán nem is bánom, lassan már elhiszem, annyira csintalan – lelkem apró gyermek, elvesztettem selymét, csupa kóc … Olvass tovább
Nincsen szusszanás sem – elesett a lélek, gyertyák csonkján korom, pislognak a fények, vén óra ingája megállt, olyan csendes, eltévedt molypille oly riadtan verdes, vérpiros lufi is a sarokba pördült, vágyak színházának függönye legördült, Marionett-testem egy sarokban landolt, zsinórom, a pálcám énrám nem is passzolt, sarlatán az idő, cudar, fogát vesztett, minden apró zöngést márvány … Olvass tovább
Hol mélyen szúr, hasít életnek fullánkja, onnan, már nincs tovább – elzsibbadt a lélek, ott, hol foszforeszkál gyémánt-csont szilánkja, kiszárad a tinta, rezegnek a lécek, fogatlanul csámcsog a nyámmogó idő, a lecsócsált percek morzsákra hullanak, meszes aortákon a kéreg őrjítő, a nyughatatlanok lassacskán nyugszanak, hamuszürke az ég, hirtelen megszeppen, fojtó gombóc lettem a mindenség torkán, … Olvass tovább
Rozé-gyöngysor részegít, szívszerelmem istenít, a kikelet tükrözött, gőzpamacs a fák között, nyugalom van, szél dalol, bodros, kajla csend karol, pipacs izzik – ég szívem, alkony-égre feszítem, ez nem zsenge, kis virág, fonákján egy fél világ, napfény lelkem foltozza, fűzujj vizet fodrozza, rügy pattant ki egykoron, szikkadt gallyként távozom, még maradok – nincs panasz – ötvenkettedik … Olvass tovább
Anya szép volt ott, a halvány pirkadatban, patyolat-sóhaja visszahozhatatlan – arcomra, hajamra oly gyengéden landolt, mire a napsugár ezüst tincset kontyolt, elhagyta hajtűjét, anyára hullt fénye, rég megfásult gondja, szép hajnal reménye, lágyan reppent rajta égbolt-kék ruhája, hipógőzben táncolt megtört aurája, levest kóstolgatta, mosolygott, bólintott, konyha mennyezetén gőzpárnácska ringott, ott volt az örökké nem mondott … Olvass tovább
Konyha melegében nagyanyák és anyák, csöpp ház oltalmában összeült a család, forralt bor gőzében fűszeres az élet, rég-szemünk tükrében csillantak a fények… …apró ház melegén gyönyörű karácsony, szeretettel megfont, gőzölgő kalácson fahéjas dezsavű, nemrég csorbult gömbök – tegnapvolt ráncából legördülő gyöngyök, angyalszárny-rebegés a roppanó csöndben, szívem hevesen ver – megtörte a csöndem – omlós mesealmás … Olvass tovább
Csend remeg a kőfalon, ronggyá tép a fájdalom, metszi szívem dérszilánk… …elrebegem csend-imánk, halál írta színdarab – semmi kövén szívcafat, ez a csend most szörnyeteg, emlékfoszlányt zörgetek, rút, szürke köd megremeg, végtelenben elveszek, anyám karja szív-közel, egy pillanat átölel… …gyermek vagyok – egyedül, sírra tömény csend feszül, kúszik fel a kőfalon a borostyán-fájdalom, aortámat átszövi, … Olvass tovább
Ős(természet) termékeny zöld, édes hazám – szép szülőföld, családfám is ebből hajtott – mennyi ágat elhullajtott, Magyarország – bölcsőm, váram mindennapok sodrásában… …sóhajom szállt hűs szelekben, ott vagyok a porszemekben, lábam nyoma macskakövén, tavasz hintett szirmot körém, kócos álmok, szív-szerelmek, vinne tajték – nem eresztlek, bármi legyen, én maradok, összeállnak a darabok – mozaikból, tenger-zöldből, … Olvass tovább
Átkaroltam egy fát, tapintottam kérgét, hallottam lombjának bódító zenéjét, törzséhez simultam meggörnyedt hátammal, holtakhoz nyújtózó gyökerét fájlaltam, öleltem derekát, cirógattam hegét, aszálytól, orkántól ottmaradt egy pecsét, szerettem hűségét – földbe vetett hitét, lombja oltalmából lehulló tollpihét, éreztem ágait, hogy hajlott a szélben, csontos gallyait, hogy roppantak a télben, ágkörmén nyújtózó smaragd rügyecskéket, illatos bibékre illanó … Olvass tovább
Tüzes csókú, huncut lánykák, mezítlábas angyalok, aranyhajuk égig reppen, míg az idő andalog, forró sóhajt ránk lehelnek, gyémántkönnyet ejtenek, napraforgómezők felett vidám táncot lejtenek, virgonc fruskák csak dalolnak, fűhárfáról zene szól, harangvirág lágyan csendül, a vén tücsök beleszól, arannyá vált lábuk nyomán pergő, nemes gabona, szerelmes a heves, jeges, villámkezű katona, júniuslány búcsút intett, július … Olvass tovább
Bakancsot húztam lábamra, tarisznyát görnyedt vállamra, eltettem minden emlékem, ellesznek mély-zseb csendjében, bakancsot húztam, elmentem, egy kis időre elvesztem, kövek és fűszálak között, ahol a harmat gyöngyözött, bakancsot húzok – megjövök – vártál – szóltak a hírnökök, pillék rebbentek, méhrajok, rám ragyogtak a csillagok, bakancsom lábam feltörte, vacsorám mézes vadkörte, holdfény-mosolyom oly derűs, asszony-szerelmem nagybetűs, … Olvass tovább
Okos buksin sajgó dudor, apró zsebben nyálas cukor, fontos neki minden kacat, cserfes lurkó nagyot kacag, homokot szórt a hajamba, csimpaszkodik a nyakamba, szája sarkán huncut mosoly, csöpp kezével folyton molyol, morcos, az ölembe vackol, tányérkába belemarkol, maszatos lesz apró szája, selymes, hamvas arcrózsája, kobakjára puszit nyomok, oly eleven, izeg-mozog, kunkorodnak fürtöcskéi, angyaliak szemecskéi, tityeg-totyog … Olvass tovább
Halk sóhaj leszek – elszököm, pihenek, majd egy szívrögön, dúdolok, lábam lógatom, teljesül minden óhajom, halk sírás leszek – jajgatok, úgy akarom, hát hallgatok, könnyem végtelen óceán, lelkem törékeny porcelán, halk zene leszek – andalít, drága hangjegyek – gazdagít, zengő és bongó ékkövek – rám lelnek, óvnak, széttörnek, halk moraj leszek – csepp dörej, élettel … Olvass tovább
Barkabársony nárciszhajnal, itt a húsvét szélsóhajjal, férfisereg felkelt korán, locsolni megy – húsvét okán, parfümöt szór, verset szaval, bevállalós páleszt nyakal, kaphat még pár piros tojást – betartják a szép népszokást, friss kalácsot most megszegik, tojást, sonkát is felszelik, jókat esznek, sokat isznak – gomb lepattan, szoros ingnyak… …kívül ázott, szép kislányok, borszínű, édes a … Olvass tovább
Minden nyűgömre a toll nekem a gyógyír, egy hó-tiszta papír annyi mindent elbír, akármennyi betűt, tollhegyből folyt témát, könnyed papírlapra roskadó poétát, tollászkodom folyvást sovány, tompa fényben, betűként csordogál indigó-szín vérem, pennával formálom, vésem, alakítom – éktelen paca, vagy gyöngy lesz a papíron, tollászkodom csendben – jegyzek örök-tollal, betűkkel, vesszőkkel, megfontolt pontokkal… …hagyom, hogy sodorjon, … Olvass tovább
Anya tudta azt, hogy mennyivel születtem, ha hallottam hangját, mennyire füleltem, mikor állt mosolyra, sírásra az ajkam, azt is, hogy mikor lett hátrakötve sarkam, anya tudta, hogy a cukorka hová lett, hogy rosszat tettem én, mert oly nagy volt a csend, anyának fájt, mikor pimasz kamasz voltam, duzzogtam, morogtam, folyvást kóboroltam, sokszor nagyot estem, nagyon … Olvass tovább
Félelem könnycseppje gyermek rózsás arcán, sírás fárasztotta, elgyengült lassacskán, nem voltak még készen erre a rohamra – ölében cipelte, vitte édesanyja, pihent a kisember anyukája vállán, apró hátizsákján megkopott szivárvány, mackó bársonymancsa gyenge, csöpp kezében… …lánctalpas rém tarolt háború hevében, útszéli tegnapok megtiport gazában, egyedül fekszik ott szenvedés sarában, apró kéz markolta, aztán elengedte, a … Olvass tovább
Nem mentél el messze, csak szellővé váltál – végtelen erdőkbe, hova mindig vágytál, oly szelíden suhansz tölgyek, bükkök között, felszabadult lettél a mindenekfölött, magához szólított – természet ölel át, krókuszok, ibolyák – vártak már ők terád, zuzmók és a mohák bársonyát rád fonják, kalapjuk emelték jöttödre a gombák, hogy szellővé válsz, már egy ideje tudtad… … Olvass tovább
Pilleszárnyra kelve elillant előlem, kínzó, fájó versek szakadnak belőlem – szétfeslett szívemből összeszabdalt rostok, amit toll hegyével szótagokra fosztok, nem lehet oly messze, csak egy kicsit távol, szemében volt egy fény – csillagként pislákol, holdköntöst terít rám, sír a csendje bennem, fülembe suttogta – nem szabad elvesznem, hogyha néhanapján őróla álmodom, itt él ma is … Olvass tovább
Négy pata pattintott szikrákat az égig, vágtatott át lankán dombok tetejéig, aranyosan csurrant hajnal tiszta fénye, csordogált paripánk hamvas sörényére, aztán jött a magyar, betörte a táltost – pompás, ámde szilaj, nyughatatlan táncost, patkókat kovácsolt lova négy lábára, kötőféket, zablát – fejére, szájába, jó bőrt megedzette – erős nyerget cserzett, a magyar ember a ló … Olvass tovább