Prim KisasszonyKávégőz nyitja a reggelt és száradó ruhák a körfolyosón, buszom zsúfolásig megtelt, légszomjam kapkod mohón. Verítékben kutatok rést, pánikom halkan zizeg, toporogva táncolok benne, megszökni, hogyan, és minek. Légbalett – szmogtól belőtt a nappal párakészlete, parkba zárt a madarak röpte, táj nincs, csak részlete. Fények közé ül az árnyék – betonpadok között, okostelefonba süllyedt a … Olvass tovább
Kis hófödte utcán csillan a dér, mint gyöngybetűs sor vagy egy halk levél. Átölel kékvérű szajha: a szél, fehér porát rád szórja, majd alél. De most minden halk, szelíd és dereng, a tél a csendből finom dalt teremt. Fogadd a képeslap lobbanású fényt. Egy ünnepi érzés suhan feléd.
Kis utcában angolpékség – szezámos zsúrkifli benne, Matildának két műszakban gyúrnia kell, de pihenne. A dagasztott tészták alá csendben olykor aláfolyna, dohogna liszt és margarin, áfonya is alig fogyna. Elérné, hogy pihenhessen, elmenne a fodrászhoz is, ondolálást kérne rögtön, kidobná az uniformist. Stoppolna az utak mentén, bejárná a falut, várost, s ha nem lenne hol … Olvass tovább
Az óramutatók összeértek és szellemként kongott a nagyharang, csupán árny-szél szaladt át a téren, míg vacogva álltam ott egymagam, mint aki a holddal szövetkezett – a magány dohányzó barátnője, de ekkor átölelt hangtalanul a frissen szabadult lelkek hője. Velük szemezve, nem futottam el: bennem felszakadt valami ősi, fényezüst tócsában tanultam meg az álomszemű szférához nőni.
– 406-os számú Maya, jó reggelt! Ideje felkelni. – Maya szeme felpattant a gépi hangra. Begyakorlott mozdulatokkal bújt a papucsába, megigazította az ágyneműt, majd a fürdőszobába vonult. Három perc – ennyi ideje volt letusolni. A vízadagja csupán ezt tette lehetővé. Már rég megtanulta, hogyan lehet a leghatékonyabban megtisztálkodni. Rövid hajat viselt, akárcsak mindenki más: a … Olvass tovább
Szénrajzai a télnek – hólepte karcolaton, jégvirág-lányok élnek, most jöttek szélvonaton. Nézd csak, csupa csipke és báj, a dérrel ölelkeznek, és az északi égtáj menyasszonyai lesznek. Bált ülnek, menyegzőt a hópelyhek, ringnak, mint éteri ónkelyhek, tejüveg horizonton égi bál, így szédülnek el a téli fák.
Széltöltős poros kisváros, amelyet legendák öveznek. Az öreg kőházak sűrűn sorakoznak a keskeny, macskaköves utcák mentén, szinte egész évben finom köd lebeg. A város körül ódon erdő terül el, fái évszázadok óta őrzik a titkokat és meséket, különösen a szürkületi órákban, amikor a fények és árnyékok sajátos játékba kezdenek. A város főterén régi óratorony áll, … Olvass tovább
Október aranya ömlik a tájra, bennem felidézve egy pipacs-tüzet, mintha gyümölcs-tündérlány táncot járna, körbe libben a lágy fény, azzal üzen. Még esőben ázott a parkunk nemrég, és gesztenyék koppantak padunk mellett, valahol itt kúszik a régi emlék, fatörzsbe vésve: találkoznunk kellett. Rózsafény ragyog fel a horizonton, mint a csipkebogyón csillogó cseppek, hajnalunknak a haját most … Olvass tovább
Béla napjai egyformán peregtek. Reggel felkelt, beleszusszant a csendbe, és komótosan feltette főni a kávét. Míg a víz rotyogott, zsebében matatott, cigarettára gyújtott. A füst fonalként kanyargott a mennyezet felé. Az ablakon át a terasz virágcserepeire pillantott: a feketerigó megint szétszórta a mályvacsemetéket. – Na, legalább neked akad dolgod – morogta, majd a frissen főtt … Olvass tovább
Erdő és mohák illata kísért, kéretlen, pogány istennő vagyok, maga az ősz, bronzfény-ruhám ragyog, halálom novembernek eligért. Rézfényű hajamban nyírfalevél, mosolyom rozébor fanyarsága, szemem, hogyha villan, topáz-sárga, ereimben borostyán lángja ég. A rothadás és újjászületés erőm, avarszőnyegen járulj elém, és nevessünk a nyár véres sebén. Feslik a fák alatti zöld szegés. Halott ünnepem lóg pókfonálon, … Olvass tovább