Kereszthúry Árpád Február Nehezen ébredt a februári reggel, Eget, földet, fákat sűrű köd lepett el. Bokrok alatt ügetve osont a róka, Vadászott az éjjel kövér tyúkanyókra Cipelte szájában haza a zsákmányát, Éhes kölykei már türelmetlen várták. Bezzeg a gazda, kinek kongott az ólja, Éktelen haraggal a kuvaszt rugdosta! Lassan felszáll a köd dereng a nap most már, … Olvass tovább
A tél örömei Holle anyó megrázta a pendelyét, lehullajtott milliónyi hópihét. Januárnak legutolsó napjára, Fehér paplant borított a világra. Megmondta már előre az öregem, Kutya telet, megnem eszik sohasem. Népi mondás a bölcsesség kútfeje, Mit előre lát, utólag is úgy leszen! Kell a hó, a vetéseket takaró, Tavasszal az olvadáskor kihajtó. Árpa, búza, rozs és … Olvass tovább
Havas hajnal Hólabdák hullanak, havazik Az úton senki sem takarít Puha paplan terül a tájra Lámpafény néz a havas fákra Alszanak még, az utca üres Hó alatt az árokpart füves Reggel benépesül az utca Siet az ember, néha futna Gyereksereg ugrik a hónak Ritka játék, örül a jónak A felnőttek már másként nézik, Olvadó latyakját … Olvass tovább
Makáma (Rímes próza) Szeretnék makámát írni, de nem tudok, tollam csak bukdácsol a sima papíron. Nem lehet hegyet mászni lábatlanul, sem repülni, szárnyatlanul. Pedig téma van rengeteg, több, mint erdő, mi hajdan volt rengeteg. A világ bajoktól nyüszít de lassan ébred az emberiség. Mi fontos lenne számára, no nem az erdők vágása, hanem a meglévők … Olvass tovább
Ezüstben a Hold feketén-fehéren, Fentről ragyog ránk szürkés ezüstjében. Megtelik és fogy, annak rendje szerint, Bámulva néz ránk, mi folyik itt megint! Földindulás van, vizek áradása, Egy kontinens ég lángtengerré válva. Apró hangyanép uralja a Földet, Kincsét rabolva, mind feléli közben! Rosszul jár a Föld, de rosszabbul Te fogsz, Fajtád kipusztul, de a Föld az … Olvass tovább
Hólabdák hullanak, havazik Az úton senki sem takarít Puha paplan terül a tájra Lámpafény néz a havas fákra Alszanak még, az utca üres Hó alatt az árokpart füves Reggel benépesül az utca Sietős ember, néha futna Gyereksereg ugrik a hónak Ritka játék, örül a jónak A felnőttek már másként nézik, Olvadó latyakját nem kérik De … Olvass tovább
Erdő mélyén Tündérek és manók földje ez, Hol kristályvíz felett zöld lebeg. Várom, mikor ugrik karomra, Egy apró kis kópé manócska. Látni vélem tündérek táncát, Mint lejtik a fák koronáján. Szomjasak lesznek a forgásban, Isznak egyet a kék sodrásban. Az őszi erdő sóhaja leng, Megterít avarszőnyeget lent. Este itt pihen sok kis manó, Nem bánják, … Olvass tovább
A hajó! A víz hátán hullám, hullámon hajó, Tengerek éke, a vízen száguldó, Fehér vitorlák feszülnek a légben, Büszkén úszik a fodrozódó vízben. A távoli partok csábítják csöndben, Ő nem hátrál meg szélcsendben, sem ködben, Orrát fordítja távoli partoknak, Szellőként száguldva, szelve habokat. Végre valahára, véget ér útja, Egy kikötőbe kormányozzák újra. Áll a büszke … Olvass tovább
Az ég.. Rám néz az ég mosolyogva, Lelkem örül, viszonozza. Olyan derűs, szép a világ, De harc dúl, arat a halál. Békét akarna a világ, Ám dúlják vad milíciák. Eszement eszmét kergetve, Csapnak le védtelenekre! Elhurcolnak nőt, gyereket, Lelőnek aggot, beteget. Mosolyogj hát ránk napsugár, Felejtsd, miért rossz a világ!
Elmúlás Elnémult a föld hallgat a táj, Hallgatok én is, mint letört ág. Állok a sötét éjszakában, Jajszóm elhalt a pusztaságban. Várom, hogy múljanak a napok, Enyhítse idő a bánatom. Lassan elmúlik mi ideköt, A világ marad, én eltűnök! Nyár múltán belep őszi avar. Gyökerem száraz, porlik hamar. Atomokra hullik tudatom, Gúnyos szél fúj, őt … Olvass tovább
Anyák köszöntése Emlék merül fel A régmúlt homályából Anyámat látom Az idő távolából Mint ragyogva rám hajol Gügyögve néztem Már éppenhogy eszméltem Jóságos arcát A kis szívembe véstem Életre maradt nékem Anyámnak írom A verset, amíg bírom Mert kijár neki A legnagyobb szeretet A szív és emlékezet Anya csak egy van Tartja egy régi mondás … Olvass tovább
Vihar Vihar közeledik, Mindent széttiporva. Sötét fellegeit, Baljósan sodorva. Villámok dörgése, Nem akar elmúlni. Csak nagy üvöltéssel, A világra hullni. Szedd a lábad Bodri, Morogja a gazda. A felhő kibomlik, Érjünk gyorsan haza. Sietnek rohanva, A kunyhót elérni. Mikor betoppannak, Eshet, már nem érzik Tompul az ereje, Már a szél sem süvölt. Esik csak csendesen, … Olvass tovább
Vágyódás Repül a gép messze, nagyon messze, Ha tudnék mennék, de mennék vele. Csíkot fest fenn, égi országútra, De én maradok újra és újra! Befogadja az ég nagy madara, A sok embert kikkel száll magasra. Elviszi őket messzi tájakra, Én nézem, míg est borul a fákra. Vágyom én is a világot látni, Repülővel égi úton … Olvass tovább
Naplemente Szelet hoztak az esti felhők, Nap elé vonva szemellenzőt. Lekacsint mégis a világra, Fátyolköntöst húzva magára. Sárga arcán a piros kigyúlt, Körülötte az ég is kigyúlt. Csodaszép most a naplemente, Színeket fest a fellegekre. Elfáradt már fent, égi útján, Érzi időtlen idők súlyát. Pihenni küldi est homálya, Le is gurult az ég aljára. Nézném … Olvass tovább
Fátylában a nap Az esti szelek felhőt hoztak, A nap elé takarót vontak. Fátyolköntösben szemérmesen, Ránk kacsint a nap kedélyesen. Elfáradt már fent, égi útján, Megérzi esti felhők súlyát. Pihenni küldi éj homálya, Le is gurult az ég aljára. Sárga arcán a piros kigyúlt, Körülötte az ég is pirult. Mielőtt végleg aludni tér, Bíborszél kél, … Olvass tovább
Falusi reggel Behúzta karmait A sötét éjszaka És mély csendet hasít A szomszéd kakasa Szunnyadó álmukból Riadtak a felhők Kiadták magukból A hajnali esőt Megvirradt hamarost Hirdetve a reggelt Emberek, állatok Álmosan keltek fel Ólban sír a koca Kérve az ételét Gazdájának dolga Az állat etetés Magokat szór ki A háznak asszonya Rohan a baromfi … Olvass tovább
Dermedt \”jégvirág\” Virágra ráfagyott a tél, Rányomva jeges bélyegét. Alszik a jégburok alatt, Álmodik tündöklő nyarat. Haldoklása jégüvegén, Nézed a nyár ígéretét. Szépségét megőrzi a fagy, Az illúzió megmarad. A virág halála a jég, Az elmúlása így lesz szép. A tél fagyos, zord közepén, Ott fekhetsz a nyár zöld gyepén!
Tűz és a fa a végzetes páros Sejtelmes, csábos táncot járt a tűz, A fa szerelmesen imádta hűn Berobbant, párjától lángra gyúlva, A tűz tánca végzetébe húzta! Megölellek, szólt a tűz a fának, Ő boldogan hitt csábos szavának. Átadva magát a mohó vágynak, Ellobbanva lett vége a fának!
Hűség A hűséges kutya szemek Ők téged sosem felednek Bennük lelkük mélyére látsz Szeretetük sugárzik rád Érzéseik egyszerűek Ők mindig tiszta szívűek Tőlük ezt mi tanulhatnánk Nem lenne ennyi a galád Ragaszkodó kutyaszemek Függőn csak rád tekintenek Ne élj vele soha vissza Szíved csak így marad tiszta Ha szemükből kihuny a fény Megtörten is hűséges … Olvass tovább
Sötét kapun át… Esztergom Csillog a fény a kockakőn, Tűsarkú jobb, ha nincs a nőn! Billegő láb stabil kockán Az illanó fény tűfokán Sötét kapu belsejében Szűkölködünk a napfényben Átkelünk a Várhegy alatt Szemben látjuk a véd falat Védi rég a Bazilikát Történelmi relikviát Lenézhetsz a vén Dunára Nagy ívű szép kanyarjára Büszkén tekint a … Olvass tovább