Bútorainkról

Azóta gyűlöltem, hogy belém tette a lábát. Gyűlöltem a tűsarkakat, amikkel végigkopogott az összes parkettalécemen és mettlachi kockámon, és minden lábnyomot, amit maga mögött hagyott egy-egy szőnyegemen. Gyűlöltem a kosztümnadrágját, ami a terasz felé menet beleakadt az egyik régi faszekrényembe a nappaliban. A kezeket is utáltam, amikkel egy köteg papírt tett az étkezőasztalom közepére. Adásvételi … Olvass tovább

Yoshihara Sachiko – Légitámadás

Yoshihara Sachiko: Légitámadás Míg emberek hamvadtak, hogy festhetett oly csodásan az ég? Én még soha oly pompás naplementét, hol a felhők is lángban álltanak! Az óvóhelyről kikúszván hallom, elzúg: sistergő éjiégbolt-töredék. Lesújtó fény gyúlt nyolc ablak üvegén, egyik szín a másikkal harcolván – így váltanak pazar tükörképekké. Nap kékjét hogy menthetné vörös égi sötétségtől? Lila … Olvass tovább

Komfortos őszi csendélet

Hulló őszi levelek mutatják egyre feltörő kedvemet. Belelépek a balszerencse minden pocsolyájába. A gondok súlya szelíden vállon vereget. A szél már a szívemből kifújható álmokat sem találja. Az egyetlen biztos pont a radiátor, a többi még bizonytalan. Magamra húzom egy vastag kardigánom, és várom a jobbat minduntalan. Minden esernyő eltörik az erős szél miatt. A … Olvass tovább

Megcsonkult ernyő

Esik az eső, viharos az ég. Elválunk, szétszéledünk. Külön utakon, külön irányban. Adsz egy esernyőt – nem ázom el. Rendben, visszaadom, amikor a legközelebb találkozunk. Amikor megint vihar van – mindig viharban futunk össze. Most én adok esernyőt neked, de amikor újra látlak, törötten nyújtod felém. Miattad ázom az esőben, mert az volt az egyetlen … Olvass tovább

Távok

Napsugár-emlékfoszlányok sütnek az ernyő alá, perzselve a maguk után hagyott csendet. Visszhangként hullámzik felém a valaha elejtett összes szavad. Melegen simogatva, hirtelen csapnak arcon. Előttem elsuhanó ismeretlen arcok; apró vonásaikban most is felfedezlek. Sörtől mámorodott szavak fognak körbe, akárcsak utolsó mondataid – ismeretlenül. Ne halljam őket. Merülnének a vízben…

Renegátak 1.

Magas alakja visszatükröződik a Reggeli ablakában. Egyre közelít, és neki fogalma sincs, mit fog válaszolni a még fel sem tett kérdésekre. A maga arcán csak kétségbeesés, a másiké ellenben mintha kíváncsiságot, reménnyel teli türelmetlenséget takarna. Mindent lát: a plafonról lelógó lámpák visszaverődő fényét; a szemközti oldalon nézelődőket; még saját mellkasának felgyorsult emelkedését-süllyedését is. Tekintetével a … Olvass tovább

A légy, aki pilóta akart lenni

Aprócska kis házi légy, ki gondolt egyszer nagyot: Dongó bá nyomdokába lép kertvárosi udvaron. “Legyek vagy ne legyek?” – kérdés se volt az ok. Nagy álom született harmatos hajnalon. Nem derogált edzés: belőle pilóta lesz s ikon. Biz becsületszerzés lesz ez mindnek, ki holt. Szöcskerajt s pillangókecsesség, átvágott felhőn s tavon. Utánakiálták: “Micsoda sebesség!” Elszántan … Olvass tovább

Interurbán

Hamis visszatükröződés az ablakon, üveglap emlék és valóság között. Besüppedni, itt ragadni, míg más elköltözött. Arra: Keleti, Intercity. Itt: semerre tartó vonatok. Félúton: tönkrement sínpárok – az esély rajtuk suttogva oldalog. Ami ott stadion, itt csak kitaposott focipálya. Az új világítás fénysugarait csak a szúnyog járja körbe. Molylepke rágta hangokat zeng a távolság közönye. Szemben … Olvass tovább

Apollón rapszódiája

Felnézvén az égre, hallottam szívének véres dobbanását. Hullócsillag-könnyei potyogtak rám, éreztem a föld halk, magányos robbanását. Beleroppant a lelke, csüggedten lángra kapott. Sírtam együtt folyóival, hogy nem enyhíthették a bánatot. Mit fölkapott a szél, vissza mind más helyre rakott, s olybá tűnt, hegyek most fent lesznek, ott lejjebb meg a csillagok. A fűben lábnyomok menekültek, … Olvass tovább

Magát helyette

Koleszablak, suhanó autók, szél. Libbenés – függöny, hajszál, emlék. Érzés: elhasznált söröspohár. Reggeli kávénak jó holnap is talán. Inni most ebből kell, a másik másikból fog. Belegondolni már csak kicsit rossz. Megszokott életben való nemlétezés, saját pohár a másik helyett. Elfogadni a sör ízét, remény, hogy ezzel is így lesz. Aztán megszeretni.

Éjszakai égbolt

Éjszakai égbolt Ismertem egyszer egy virágot. Olyat, hogy nála csacskábbat még soha. Gőgös volt, szeszélyes, és egy kissé butácska. Talán mindez a gőg, szeszély, s butaság megengedhető olyasvalakinek, aki ilyen erős sugarakban önti magából a bájt, a gyönyörűséget, a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb illatokat, akiben úgy csordogál az élet, ahogyan egyetlenegy másik virágban sem … Olvass tovább

Beágyazódás

Beágyazódás A busz egyenesen döcög a buckáktól és mélyedésektől egyenetlen úton. Szinte már olyan érzés, mintha nem lenne tiszta a cél, mintha nem állna már meg soha többé. Nyári hőség uralkodik el az egész térben, a napfény megvilágítja a levegőben táncoló apró porszemeket. Felvillan néhány leégett váll az ülések mögül, a hunyorgó és napszemüveges tekintetek … Olvass tovább

Törések

Törések Amikor a vízforraló lekapcsol, készít egy Earl Grey teát, mielőtt visszaülne az asztalához. Odébb kotor néhány kéziratot, hogy legyen hely a bögréjének. Agyonhasznált; az anyja akárhányszor látogatást tesz nála, minden alkalommal megjegyzi: jobb lenne már egy másikból innia. Igénytelen, híján minden higiéniának – főleg, hogy hetente egyszer, ha elmosogatja rendesen, kilöttyintés helyett. Újra átolvassa … Olvass tovább