RidA napos siófoki délután egyesével nyeli el a kislány messzire fújt buborékait. Némelyik sokáig repül még a levegőben, mielőtt fröcskölve kipukkadna, de olyan is akad, amelyiknek esélye sincs átjutni a buborékfújó piros karikáján: meghal, mielőtt megszülethetett volna. A nő még egy adag naptejet nyom a tenyerébe, majd a törzse bekenésével folytatja az elkezdett műveletet. Krémes … Olvass tovább
Nincs már szék se asztal: üres falak egymástól lakva.
A buszon zötyögve vállamra dőlsz – súlyod cipelem.
Azóta gyűlöltem, hogy belém tette a lábát. Gyűlöltem a tűsarkakat, amikkel végigkopogott az összes parkettalécemen és mettlachi kockámon, és minden lábnyomot, amit maga mögött hagyott egy-egy szőnyegemen. Gyűlöltem a kosztümnadrágját, ami a terasz felé menet beleakadt az egyik régi faszekrényembe a nappaliban. A kezeket is utáltam, amikkel egy köteg papírt tett az étkezőasztalom közepére. Adásvételi … Olvass tovább
Yoshihara Sachiko: Légitámadás Míg emberek hamvadtak, hogy festhetett oly csodásan az ég? Én még soha oly pompás naplementét, hol a felhők is lángban álltanak! Az óvóhelyről kikúszván hallom, elzúg: sistergő éjiégbolt-töredék. Lesújtó fény gyúlt nyolc ablak üvegén, egyik szín a másikkal harcolván – így váltanak pazar tükörképekké. Nap kékjét hogy menthetné vörös égi sötétségtől? Lila … Olvass tovább
Sós popcorn lila tálban. Háttérzene: retró. Anya és gyermek. Limonádé virágos pohárban. Nyári hangulat. Téli idő. Sötét este. 7:30. Üres pohár. Új zene. Üres tál.
Hulló őszi levelek mutatják egyre feltörő kedvemet. Belelépek a balszerencse minden pocsolyájába. A gondok súlya szelíden vállon vereget. A szél már a szívemből kifújható álmokat sem találja. Az egyetlen biztos pont a radiátor, a többi még bizonytalan. Magamra húzom egy vastag kardigánom, és várom a jobbat minduntalan. Minden esernyő eltörik az erős szél miatt. A … Olvass tovább
Esik az eső, viharos az ég. Elválunk, szétszéledünk. Külön utakon, külön irányban. Adsz egy esernyőt – nem ázom el. Rendben, visszaadom, amikor a legközelebb találkozunk. Amikor megint vihar van – mindig viharban futunk össze. Most én adok esernyőt neked, de amikor újra látlak, törötten nyújtod felém. Miattad ázom az esőben, mert az volt az egyetlen … Olvass tovább
Napsugár-emlékfoszlányok sütnek az ernyő alá, perzselve a maguk után hagyott csendet. Visszhangként hullámzik felém a valaha elejtett összes szavad. Melegen simogatva, hirtelen csapnak arcon. Előttem elsuhanó ismeretlen arcok; apró vonásaikban most is felfedezlek. Sörtől mámorodott szavak fognak körbe, akárcsak utolsó mondataid – ismeretlenül. Ne halljam őket. Merülnének a vízben…
Magas alakja visszatükröződik a Reggeli ablakában. Egyre közelít, és neki fogalma sincs, mit fog válaszolni a még fel sem tett kérdésekre. A maga arcán csak kétségbeesés, a másiké ellenben mintha kíváncsiságot, reménnyel teli türelmetlenséget takarna. Mindent lát: a plafonról lelógó lámpák visszaverődő fényét; a szemközti oldalon nézelődőket; még saját mellkasának felgyorsult emelkedését-süllyedését is. Tekintetével a … Olvass tovább
Aprócska kis házi légy, ki gondolt egyszer nagyot: Dongó bá nyomdokába lép kertvárosi udvaron. „Legyek vagy ne legyek?” – kérdés se volt az ok. Nagy álom született harmatos hajnalon. Nem derogált edzés: belőle pilóta lesz s ikon. Biz becsületszerzés lesz ez mindnek, ki holt. Szöcskerajt s pillangókecsesség, átvágott felhőn s tavon. Utánakiálták: „Micsoda sebesség!” Elszántan … Olvass tovább
Hamis visszatükröződés az ablakon, üveglap emlék és valóság között. Besüppedni, itt ragadni, míg más elköltözött. Arra: Keleti, Intercity. Itt: semerre tartó vonatok. Félúton: tönkrement sínpárok – az esély rajtuk suttogva oldalog. Ami ott stadion, itt csak kitaposott focipálya. Az új világítás fénysugarait csak a szúnyog járja körbe. Molylepke rágta hangokat zeng a távolság közönye. Szemben … Olvass tovább
Felnézvén az égre, hallottam szívének véres dobbanását. Hullócsillag-könnyei potyogtak rám, éreztem a föld halk, magányos robbanását. Beleroppant a lelke, csüggedten lángra kapott. Sírtam együtt folyóival, hogy nem enyhíthették a bánatot. Mit fölkapott a szél, vissza mind más helyre rakott, s olybá tűnt, hegyek most fent lesznek, ott lejjebb meg a csillagok. A fűben lábnyomok menekültek, … Olvass tovább
Koleszablak, suhanó autók, szél. Libbenés – függöny, hajszál, emlék. Érzés: elhasznált söröspohár. Reggeli kávénak jó holnap is talán. Inni most ebből kell, a másik másikból fog. Belegondolni már csak kicsit rossz. Megszokott életben való nemlétezés, saját pohár a másik helyett. Elfogadni a sör ízét, remény, hogy ezzel is így lesz. Aztán megszeretni.
a maszkom volt én ragaszkodott: cseréljünk álarccá lettem
Éjszakai égbolt Ismertem egyszer egy virágot. Olyat, hogy nála csacskábbat még soha. Gőgös volt, szeszélyes, és egy kissé butácska. Talán mindez a gőg, szeszély, s butaság megengedhető olyasvalakinek, aki ilyen erős sugarakban önti magából a bájt, a gyönyörűséget, a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb illatokat, akiben úgy csordogál az élet, ahogyan egyetlenegy másik virágban sem … Olvass tovább
Beágyazódás A busz egyenesen döcög a buckáktól és mélyedésektől egyenetlen úton. Szinte már olyan érzés, mintha nem lenne tiszta a cél, mintha nem állna már meg soha többé. Nyári hőség uralkodik el az egész térben, a napfény megvilágítja a levegőben táncoló apró porszemeket. Felvillan néhány leégett váll az ülések mögül, a hunyorgó és napszemüveges tekintetek … Olvass tovább
Törések Amikor a vízforraló lekapcsol, készít egy Earl Grey teát, mielőtt visszaülne az asztalához. Odébb kotor néhány kéziratot, hogy legyen hely a bögréjének. Agyonhasznált; az anyja akárhányszor látogatást tesz nála, minden alkalommal megjegyzi: jobb lenne már egy másikból innia. Igénytelen, híján minden higiéniának – főleg, hogy hetente egyszer, ha elmosogatja rendesen, kilöttyintés helyett. Újra átolvassa … Olvass tovább