Nagy J. Gábor Kísértetház áll a téren, csontváz teste megremeg, lement a Nap, feljött a Hold, ébrednek a szellemek. Ablakait szél csapkodja, átsüvít a termein, ürességet árasztanak, sötét, halott szemei. Éjjel sikoly, halálhörgés, hallik bentről hajnalban, ‘s Mező Imre szürke árnya, feltűnik az ablakban. Gomolygó füst, itt is, ott is, erős csizmakoppanás, lőporszag közt a földszinten, kézigránát robbanás. … Olvass tovább
Íme a nagy nap, mit várva vártunk, máskor ilyenkor, csodákat láttunk. Hullámzó tömeg, apraja-nagyja, lázasan készül, megy a rakpartra. Tűzijátékra. Kinn a Dunánál, tolong az ember, estére várva, nagy türelemmel. Tökmagot tessék! – kiált az árus, szotyolát köpködsz, másokat bámulsz. Amire ráunsz. Tombol a jókedv, eljő a kezdet, ragyogó élmény vár Budapestre. Rakéta hasít, magasban … Olvass tovább
Várva vár, a Közel-kelet, el ne hagyjad ott a fejed! Trallala-trallala, Tralla-lalla-lallala:-) Sétálni a sivatagban, szomjan halni libasorban. Trallala-trallala, Tralla-lalla-lallala:-) Lefeküdni forró délben, napszúrást kapni a réten. Trallala-trallala, Tralla-lalla-lallala:-) Felmászni a fenyvesekbe, hogy széttépjen ott a medve. Trallala-trallala, Tralla-lalla-lallala:-) Repülővel messze szállva, zuhanni az óceánba. Trallala-trallala, Tralla-lalla-lallala:-) Ha körbevesz sok tibeti, nem tudhatod, melyik Jeti! … Olvass tovább
Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Páncél a ruhája, fülig ér a szája. Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Keres feleséget, megtalálhat téged! Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Tele van reménnyel, nem is alszik éjjel. Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Trapp-trapp-trapp, jön egy hős lovag. Béka leány … Olvass tovább
Derekamba, derekamba, beleállt az Isten nyila, beleállt a derekamba. Feljajdulok, feljajdulok, mozdulok és tusakodok, mozdulok és feljajdulok. Kiabálok, kiabálok, fájdalmak közt ordibálok, fájdalmak közt kiabálok. Szórakozom, szórakozom, felhőtlenül mulatozom, felhőtlenül szórakozom. Viccelődöm, viccelődöm, gondjaimmal nem törődöm, gondjaimmal viccelődöm. 2021-06-25
Menjünk, tapossuk szét, a jövőt, az álmot! Élni, miért hagyjuk a bajt hozó átkot? Jön, majd egy hős lovag, értünk, egy éjszakán? Szeplőtelen jellem, hófehér paripán? Kezében karddal oszt, igazat minékünk? Védelmezve szeret, pokolra száll értünk? Mesebeli lovag, mesebeli vágyak! Nem vagyunk mi hősök, üresek az ágyak.
Íme, itt az új világ, ágyban, meztelen csigák. Végig csúsztak hasamon, nyáluk folyt a hajamon. Belemásztak a számba, köpködtem a pohárba. Itt a csiganyalóka, szopogassa, ki tudja! Másnap arra ébredem, összeragadt végbelem. Reggelire csigadzsúsz, mellkasomon, csiga húz. Orromból egy csiga lóg, le is nyeltem, meg is ‘hót. Borzalmas egy új világ, házban, csigasokaság!
Meghaltam és eltemettek, díszére a gyászmenetnek. Lélekharang csendben kondult, a gyászmenet, jaj, megindult. Megbotlottak, majd kiestem, megtámasztott az Úristen. Tömjénfüstben felköhögtem, pap beszédén, felröhögtem. Behallatszott zsoltár ének, keservesen sírt az élet. Lengedeztem jobbra-balra, eresztettek le a sírba. Alul-felül koppanások, szorgoskodtak a sírásók. Feküdtem a koporsómban, hátam mögött, szállt a sóhaj. Felgyúlnak az esti fények, síromon, … Olvass tovább
Új világ született, ott fekszik az ágyban, pár hónappal előbb, tervben sem volt nálam! Híztunk kicsit együtt, én sörtől, te tőle, mindkettőnk pocakja, ruhánkat kinőtte. Összeért a hasunk, keskenyebb lett ágyunk, lassan összeszűkült, kicsiny, kis világunk. Összezárt életünk, tartalmasan töltjük, vírusjárvány végét, hárman ünnepeljük. Ott sír az új világ, talán, megint éhes, ha így megy … Olvass tovább
Rossz nap volt… Unatkozom és ráérek, ráírok. Meghatnak ezek a sorok, sírok. Kedves szavad: mézes, mázas. Ha túl sokat olvasok, elvások. Inkább megyek, sört venni, vinni. Ha mindent megvesz, megvész! Romlottak ezek a sörök, sírok. Megy tőle a hasam, bili buli.
Volt egyszer, ki sosem volt, kicsit élő, kicsit holt. Láttam őt, a szebb jövőt, néha, múltba révedőt. Rohant át az életen, nem törődött én velem. Rám kacsint és elszalad, minden egyes pillanat. Jön felém, de tova száll, megragadom, tán, megáll! Vén bolond és fiatal, örök ifjú, meg, nem hal!
Ki kopogtat lelkemben folyton? Szívemen, mondd, ki dobol? Meddig kell várnom rá, még kedves, hogy találkozzunk valahol? Mit, összeköt egyszer az Isten, ember, ne válassza szét! Ám, mégis megpróbálják folyton, szétverni jövőnk kezdetét. De, áttörvén tengernyi kínon, boldogság várhat e ránk? Majd, harcolsz e te is, úgy, mint én, ha ránk omlik ez a világ? … Olvass tovább
Találkoztam önmagammal, akkor már, nem éltem én, rég meghaltam, vagy álmodtam, hogy eljött hozzám szellemem, talán, éjnek idején? Itt vagyok hát, visszatértem, hozzád, múltnak embere, hiszen néked köszönhetem, jövőmet a csillagok közt, te juttattál el ide! Sok-sok bajjal, kín-keservvel, harcolsz és kell küzdened, míg a végén, egy napon majd, angyalok közé megtérve, teljesül be, végzeted. … Olvass tovább
Mint az eke, olyan az igaz szó. Száraz, szikkadt földbe, barázdát váj mélyen, hasítva a szívbe, melyből, mint a vér, sugárként kifröccsen, a reakció!
Lehajolni ahhoz: kinek, szeme könnyes, kinek, baja nagy, kinek, léte terhes. Kedvesen ölelni: kit, döbbenten nézel, kit, romokban látsz, kit, aggódva féltesz. Magadhoz fogadni: kit, kínoz az élet, kit, üldöz a sors, kit, kerülnöd kéne. Szenvedve szeretni: kiért, ég a lélek, kiért, fáj a szív, kiért, élni félek.
(Március 15. emlékére.) Egyszer Pesten, valakinek, egy esős tavaszi napon, eszébe jutott: – Tenni kell! – ‘s álmodni mert, egy hajnalon. Ki gondolná, hogy a vaksors egy gyermeket szül pont nekünk, kit, „Szabadság”-nak neveznek, és fegyverrel kell védenünk. A nép ölelte keblére, de öröm helyett, bút hozott. Szülés után sorban álltak, kapunk előtt a gyilkosok. … Olvass tovább
Csináljunk gyereket, egy vézna, kis kukacot! Épp olyat, mint te vagy, vagy, amilyen én vagyok! Mindegy milyen lesz, fiú, avagy lány, de legyen kis giliszta, amolyan csontsovány! Hasonlítson rád, de, mint én, ne legyen! Akkor őrületbe kerget drága jó gyermekem! Sose válogasson! Zöldséget ne egyen! Mégsem nyulat szültél minékünk kedvesem! Legyen kissé csendes, ne járjon … Olvass tovább
Mint tükörben látom, ifjú önmagam, ha reád nézek, ‘s szívedbe, fiam! Fürkészem egyre, az Isten dolgait, hová rejtette, lelked titkait. Ott ragyog az mélyen, benne ősi tűz, amely egyszerre, gondot, bajt, elűz. Minden nehézségen, tűzön-vízen át, ott vagyok benned, ‘s élek én tovább.
Hová lettek a hőseink? A jobbak, mind elhullanak. Marad a pór és a gyáva, nincs igazság a nap alatt. Viháncol minden talpnyaló, amíg a zsarnok épp akaszt. A zsebét tömő áruló, nyomában, könnyeket fakaszt. Nagyjaink kínhalála közt, hallgatott népünk legjava, és elbujdosott messzire, akinek hallatszott szava. Szikkadt földbe szórt csontjaik, ki tudja, merre nyugszanak? Feledteti … Olvass tovább
Honfoglalók ősi vére! Kikben van az otthonod? Merre vannak, hová lettek, akikben e szív dobog? Honfoglalók büszke népe! Mi történt, hát veletek? Talán soha nem voltatok, ős magyarok gyermeke? Honfoglalók régi földje! Tán örökre elveszett? Hiába omlott annyi vér, temettünk százezreket? Honfoglalók szilaj lelke! Mivé vált tibennetek? Vezéreink mind sírnának, ha látnának titeket!