RitmikeNarancssárgát facsart ki magából az ég, nem láttam ily csodálatos szépet már rég, oda fenn a fellegekben szárnyra keltem, s óceán felett repült magasan lelkem. Napsugár cikázott a vízen előttem, önfeledt boldogság áradt ki belőlem, és gyémánt szőnyeg ragyogott lábam előtt, mit tengernyi hableány szorgalmasan szőtt. Messze tájon jártam képzelt világomban, a hol szorosan tartottál … Olvass tovább
Ó te bolondos április! jaj, bolondja vagyok én is! Felhevítetted a földet, mezőnek színt adtál, zöldet. Ó te bolondos április! úgy, becsaptál engem most is! Rongybabaként játszol velem, mit ér neked a szerelmem? Ó te bolondos április! újra hűtlen voltál most is! Mást melengettél hirtelen, jégbe zártad a színeket! Ó te bolondos április! ígértél szépet, … Olvass tovább
Boldogan keveredik a sárga a kékkel, gyorsan összhangba kerül a képpel, örömtáncot jár az ecset a palettán, gyengéden simul a vászon oldalán. Hangulat és alkalom hozza a formát, festőkés karcolja a hegyek ormát, fellegek szállnak a háttérben, ott lapulnak palástként csendben. Új világot teremt a szürke napokon, büszkén feszít majd a kopott falakon, éke lesz … Olvass tovább
Falu szélén cseperedő, árva piciny rózsabimbó, mellette a kerek erdő, és egy elhagyott faviskó. Halkan gyengéden ringatja, a kedves tavaszi szellő, csepegtetve locsolgatja, a hófehér bárány felhő. A napnak egyik sugara, lágyan cirógatja arcát, mosolyogva bontogatja , százszorszép illatos szirmát. Oly szerelmesen döngicsél, zúg fülébe a dolgos méh, nektár édes csókot remél, szívét nem fonja … Olvass tovább
Emlékszem, régen ilyenkor április, lázadozó, tomboló ifjú volt a vén is. Bizakodó pillantások szóródtak szét, egymáshoz fűz mint gyöngysor szívét. Pillanatnyilag várat magára a kikelet, a változás csábos illatával hiteget, sebtében szövetkezik még a téllel, kaján nevetve kacérkodik pőre kéjjel. Vágyódom rád !mi lesz véled nyárelő? Dús rügybe fakasztó csivitelő szerető! Jőj hát ízibe, egy … Olvass tovább
Kicsiny Karácsony Írtam levelet, százat, mit kívánok másnak. Kabátot, ki fázik esernyőt, ki ázik. Főtt ételt , ki éhes, enyhülést , ki mérges. Fájdalomra, gyógyírt, szomorúnak, jó hírt. Mikor jön már, úgy várjuk? Kis Jézuskát áldjuk. S lesz e fánk, díszes? Narancs illat, édes? Ajándék, rejtélyes, Sütemény, ami krémes? De az sem baj, ha nincs, … Olvass tovább
Szürke szobában ülök, s merengek, tekintetem az ablak kicsiny résére mered, álmodozom, vágyakozom, hol lehet a kedvesem? Mennék, s megkeresnélek, de oly messze vagy tőlem, rohannék, két karodba, s várnám ölelésed! Hol vagy ó kedvesem, miért, nem vagy itt velem? Fognám, két kezed, talán , el sem engedném, nézném, két szemed, s némán üzenném, üzenném, … Olvass tovább
Lelkünket egy híd köti össze, s ez így is marad ezután örökre, oly sok emlék fűz a régi házhoz, érzelmek kötnek az öreg fához. Még ott lógott egyik ágán a hinta, itt nem volt senkinek sem titka, beszélgettünk bátran mindenről, ahogyan láttuk azt a filmekből. Ha valami ki maradt, jött a folytatás, meleg időben a … Olvass tovább
Tenyeremben dobog a szívem. ahogyan a virág levelét tépem, könny csordul végig arcomon, egy csendes tavaszi alkonyon. A háznál hallatszik egy dallam, egészen halkan, csak én halljam, egyre jobban összeszorul kezem. én itt a helyem most sem lelem. Dermedten állok, nem jutok előre, tested itt van bezárva e kőbe, próbálok emlékezni a szépre, még választ … Olvass tovább
Szomorúan hajlik az orgonafa ága hiába tekeredik törzsén hajtása kapaszkodik rajta szorítja egy kicsit míg ereje engedi egyre feljebb kúszik. Nem akarta elengedni kiszáradó törzsét testével is védte elhaló gyökerét próbálta éltetni, gyógyítani lelkét de ő már lemondott, elengedte kezét. Elvesztette a napot, tündöklő fényét az égen játszadozó felhők reményét lassan elmúlt, elszállt belőle az … Olvass tovább
S megtépázta már ezer szél, tömérdek érzelem, mit átél, darabokban, akkor is büszkén lobog a ház legfelső csücskén. Hiába fakította tűző nap, perzselte a nyári hónap, csak vörösebb lett a veres, vére a zászló tetején, becses. Vakítóan tiszta maradt a fehér, hiába is mocskolt millió tenyér,. hűséges maradt, békés és őszinte, méltó rá, hogy a … Olvass tovább
Négy Évszak Tavaszanyó felöltötte legszebbik ruháját, olyan virágosat, illatosat, tarkát. Megérintette kezével gyengéden a földet, új életet csókolt nem tehetett többet. Megsiratja néha tavalyi táját, de nem szomorú mert öleli barátját, Ki fel itatja záporozó könnyeit, lábai elé forró homokot terít. Bohókás, szertelen kalandokra csábít, izzó tűzgolyó szerelmével kábít, csillog a napsugár izzadó homlokán, le … Olvass tovább
Letérdelt elém a hajnal, nézett rám angyali arccal, homályba borított mindent, nem mondhattam neki ellent. Ne lássam titkait s múltját, csupán ő magát és vágyát. Mozdulni sem tudtam akkor, szabadulni próbáltam százszor. Aranyló szemével simított, a felkelőnap ködöt hasított, Egy pillantás elég volt neki, bűbájos s érzelmekkel teli. Szirmot bontott azonnal a rét, mi fáradt … Olvass tovább
Két kis madár ül a fán, fészket építenek tán? Kipp-–kopp kopogtatnak, magok után kutatgatnak. Szájában egy szalma szál, épül már a madár vár. Ide röppen, -oda száll, még egy kukacot talál. Eső cseppek cseperegnek, kis madarak dideregnek. Jár a feje körbe-körbe, eresz alatt ücsörögve. Lehullik a fa levél, nem sokára itt a tél, kicsiny csőrük … Olvass tovább
Hull az elsárgult falevél nem rég még zöld volt, talán vörös lesz mire földet ér szára már egészen holt. Alá hullik törzsének avarába már a többi levél gyűlik, a szél tova fújja egészen a Dunába oly sietve elszakad és lehullik. De ki tudja, merre röppen tova elkeveredik a tömegben talán haza menne, ha volna hova, … Olvass tovább
Megállt a szél, nem zenél, nem reccsen a falevél, együttérzően hallgat, csendesen veled ballag. Társad e szomorú sétán ott áll melletted, csak némán, érzi fájó szíved dallamát, érti reszkető ajkad szavát. Kitaposott ösvény s utak, fel-alá járkáló nők s urak, hatalmas márványon lista, díszes betűk, név és minta. Szép virágot elhelyezik, gyertya lángja fényesedik, összefonódik … Olvass tovább
Gyertyafényben úszik minden, szememben álom még nincsen, alszik mindenki, jó és gonosz, az asztalon a papírdoboz. Az óra jár lassan körbe, gyertya kanóca is görbe, fáradtan ég, lassan lángol, nap a holddal nem harcol. Csendes minden, üres, kies, az én szívem mégis heves, gondolatok zakatolnak, már nincs hegye a tollnak. Magamra húzom a takaróm, elutaznék … Olvass tovább