Salánki Anikó

Salánki Anikó: Érdeklődni, azt lehet Lobó egy ócska kis rádiót tekergetett, néha sikerült akár fél óráig szóló hangot csiholni belőle. Persze tudott volna venni valami rendeset, amikor megkapta a fizetését, de minek? Egy hét, aztán úgy ellopta volna valaki, mint a huzat. Mojszi ugyan mindig bízott benne, hogy egymástól nem lopnak a telepiek, de az … Olvass tovább

Salánki Anikó: Amikor elveszik valaki, akkor keresik – Az utcánkban nyolc gyerek lakik, két családban – ezzel kezdte, nem is köszönt, amikor nyílt az ajtó. – Nahát! – csapta össze a kezét Móni néni, aki másodjára járt náluk. Gyámügyes, azt mondta magáról, amikor először jött, neki meg nagyon tetszett, hogy valaki olyan bátor, hogy idegen … Olvass tovább

Salánki Anikó: Rendelési idő hétfőn és pénteken Korán ébredt, mint mindig, de még nem kelt fel, nézte a lassan kivilágosodó ablakszemet, amíg odakint szürke nem lett a hajnal. Péntek van, elmegy az orvoshoz. Hétfőn is volt, de feleslegesen, nem találkozott ismerőssel, túl sokan voltak, meg mindenki sietett, türelmetlenkedett. A hideg konyhában megkent egy kis kenyeret … Olvass tovább

Salánki Anikó: A kabát A kórház előtt az utcai, dohányzásra kijelölt hely 5 méterre van a bejárattól, bár ezt még nem mérte le senki. Könnyű megtalálni, két kiürült és rozsdás festékes doboz van letéve a párkányra hamutartót imitálva, és tele van csikkel. Csordultig. A pernyét néha felkavarja a szél. Itt, ezen a szürke járdaszakaszon megvalósul … Olvass tovább

Salánki Anikó: Az első tányértól Veronáig Janó kocsmája majdnem mindig tele volt. Ennek oka talán Erzsók asszony hájas-vajas pogácsája, lakodalmas perece, vagy a konyha sarkában négy személyre felterített asztalon az utánozhatatlan gulyásleves lehetett. Vip-asztal az, legyintett Balázs bácsi, az ex-harangozó, akinek mindhez volt valami hozzászólása. – Politikusnak kelletett vón mennie – mondta Pali bácsi, persze … Olvass tovább

Salánki Anikó: Napsütés, novemberben Akkor régen, azon a novemberi héten nem sütött a nap, állandóan felhők jöttek-mentek, meg csepergett a hideg eső. Így emlékszik, ha néha eszébe jutnak azok a napok, de az emlékek is olyanok, mint a fényképek. Megfakulnak, az arcok helyén fehér foltok ütköznek ki, azt se lehet tudni, kik vannak rajta. Neki … Olvass tovább

Salánki Anikó: Harmadik emeleti összkomfort Emma néni kinyitotta az ablakot, és vett néhány mély levegőt, majd balra-jobbra forgatta a derekát. A kis roppanásokra oda se figyelt. Körözött a karjával egy párat, majd lábujjhegyre állt, óvatosan talpra ereszkedett, ezt jó néhányszor megismételte. Résnyire nyitva hagyta az ablakot. Megigazította az ágyneműt. Kicsoszogott az elnyűtt posztópapucsban a fürdőszobába. … Olvass tovább

Salánki Anikó: Egy bögre tea Senki se gondolná a faluban, hogy a csodaszép Mancó, aki negyven éve lelépett, a lehetőségekkel és ígéretekkel teli nagyváros egy külső kerületében, telefirkált betonkerítések között tengette életét. Itt is rozsdás alkatrészek hevertek az udvarokon és loncsos, elvadult kutyák tépték a láncukat, mint náluk otthon, a telepen. Amikor leszállt a buszról, … Olvass tovább

Salánki Anikó: A kertből látszott a keze meg a pisztoly Mindig várta a hétvégét, mert pénteken bedobták a város és a környék reklámlapját. Élvezettel olvasgatta, hogy mi eladó, ki mit venne, milyen állásokra pályázhatna. Szerdán meg a boltok leárazási és akciós termékeit hirdető színeseket, és a fehér újságot. Ez utóbbi volt a városi cikkeket, eseményeket, … Olvass tovább

Salánki Anikó: Félreértés börtönfokon Csak az nem vét hibát, aki nem dolgozik – dünnyögte Janó, a kocsmáros, és lapátért meg söprűért ment a hátsó raktárba. Három féldecis poharat sikerült egyszerre levernie, és ez legénykorában fordult vele elő utoljára. Épp kinézett a nyitva hagyott ajtón, amikor befordult a délutáni busz a térre. Ilyenkor hétköznap mindig négyen … Olvass tovább

Salánki Anikó : Egy cserép virág és a hallé A négyemeletes házakból álló lakótelepen élők már nem lepődtek meg semmin, de az a szerenád kivétel volt, azt sokáig emlegették. – Az utóbbi hármincegynéhány évben történt már itt annyi minden, hogy regényt lehetne belőle írni – mondta Géza úr, aki igencsak rövidlátó volt, de mérhetetlenül hiú … Olvass tovább

Salánki Anikó: Eszterről nincs kép Elmúlt egy újabb tél, később sötétedik, s néha a langyos napfény már itt-ott átsiklik a kopasz gallyak között. A kerti padra egy hete cinkék telepedtek, akkor már majdnem odament, hogy tegyen nekik néhány szem diót, aztán mégse. – Az a pad üres marad addig, amíg én élek – morogta az … Olvass tovább

Salánki Anikó: Azt mondta, Jaspernek hívják Hó elején leült a konyhában, ott volt a legmelegebb. Egy nagyszoba volt, meg egy fél. – Az ember ott nem fél! -ezt harsogta a srác, aki azt bérelte, már harmadik éve, és ajtót nyitott neki meg Reának, amikor albérlet után koslattak. Végül kivették, mert már meguntak keresgélni, kihasználtak minden … Olvass tovább

Salánki Anikó: Mindenkinek van mobilja A lába beledagadt a cipőbe, két karját lehúzta a csomag, azt hitte, sose ér haza. Haza? Már amennyiben egy nyomorult kis melléképület, ahol albérletben élt a lányával, annak számít. S már amennyiben ez élet. Ezt szokta Amanda a fejéhez vágni, és bár mindig szomorú lesz egy kiélezett vita után, néha … Olvass tovább

Salánki Anikó: Az ablakon át Utált az emeletes házban lakni, de még mindig jobb volt, mint valami távoli rokonnál meghúzódni vagy otthonban élni sokadmagával. Tiszta libabőr lett még a gondolatra is. – Igaz, hogy öreg vagyok, de el tudom látni magam – dünnyögte. Belenézett a kopott keretű tükörbe, de csak egy pacnit látott, meg egérfarkincaszerű … Olvass tovább

Hány éves vagy, királyfi? Hámlott a vakolat, a barnára festett ajtókról lepattogzott a máz. Olyan ócska és megalázó az egész – gondolta. Ha kinyílik az ajtó, és mögötte ott áll a nő, akkor úgy folytatódik minden, ahogy eddig, több mint egy éve. Idáig kölcsönkért lakásokban, olcsó szállodákban találkozgattak. Télen sikerült egy egész hétvégét kettesben lenniük, … Olvass tovább

Salánki Anikó: Négynapos látogatás A második emeleten laktak, két és fél szoba, összkomfort. A konyha kicsi, a fürdőszoba is, de elfértek. Hárman. Péter 10.osztályos volt egy belvárosi gimnáziumban, a szülők meg normális helyen dolgoztak, semmi extra, semmi botrány. – Így van ez jól – bólogatott öregtata, amikor évente egyszer az apja felhozta abból az „istenhátamegetti” … Olvass tovább

Salánki Anikó: Katica Amikor sok évnyi várakozás után megszületett a csöppnyi kislány, a család előzetes döntése ellenére az anyja váratlanul a Katica nevet mondta be a kórházban. Az apja az elején morgolódott, hogy ennyi erővel tücsök is lehetett volna. Az óvodában a jele is ez volt, anyja dudorászva hímezte a törülközőkbe, ruhácskákba, abban az időben … Olvass tovább