rotmacska A szerb határon várakoztunk Bajmoknál, kisebb kocsisor állt a szabadkai piacra igyekezvén, s előttünk sokáig vizsgáltak, majd visszafordítottak egy kisteherautót. A sor megindult, s hirtelen összeszorult a gyomrom: van nálam két magyar irodalomtörténeti kiadvány! Ha Ceausescu idejében megtalálták volna, elvették és bezúzták volna a könyveket. Állingálni kellett akkor órákat, a kocsisor kilométer hosszú volt. Csak … Olvass tovább
Almafa-átjáró. Mely elindítja a lélek-emlékezés folyamatát. Az almafa – amint gyümölcsöktől terhesen riszálja lombkoronáját. Mint viselős asszony, ahogy mórikálja magát. Szedjél le, egyél meg. Neked nyújtom méhem gyümölcsét. Egy másik – egykori beregi – őszre emlékeztető rozsdalevelű bokrocska. Szívszorító. Miért indít el emlékezésszálat és lélekfájdalmat? A legtöbb érzelmi rendülést épp egy olyan kapcsolat hozta ki … Olvass tovább
Akkora hőség volt a nyáron, hogy napközben nem lehetett kijárni az udvarra. Ha kimentem a kertkapuig, hogy a postát átvegyem, utána zuhanyoznom kellett. A postásnőn mindig csodálkoztam: hogy bír ilyen embertelen hőségben dolgozni. A kutya napszámra bent tanyázott az előszoba hűvös cementjén. Lihegett, a víz sem kellett neki, ha elétettem egy tálba. Megvártam, míg esteledett, … Olvass tovább
Gyerekkoromban is szerettem a temetőt. Nyolcvan felé közeledő nagyanyám okkal járt oda: túlélte három öccsét: Átilla bátyát – ahogy mondta –, és Zoltit. De Jenőt is, a legkisebbet is, akit különösen szeretett. Nagyanyám nyolcvanegy évet élt, utolsó nyolc évét velem töltötte. Hároméves koromtól jártam vele a marosvásárhelyi római katolikus temetőbe – mi, reformátusok. Valamikor ott … Olvass tovább
Hétkarú emlék Bizonyos életkor múltával fáj az emlékezés. Ami egykor épp csak megéltnek vagy közönyösnek tűnt, ma hirtelen jelentőssé nőve eléd áll, s kiköveteli a figyelmet. Az egymás mellett megélt események együtt megéltekké válnak. Közössé válik a múlt. Amit egykor megéltünk – szelektív az emlékezés: te állítod, hogy így, én állítom, hogy úgy, – ma … Olvass tovább
Erdőtűz Valami hajt felé, valami űzi felém. Valami megrekedt, be nem fejezett. Beszélni akartam valakivel abból a világomból, mely keretet alkot az életem köré. Az erdő – csendes volt, még nem ébredt. Március. Hosszú karjával nyúlt felém a csend. Alig egy-egy madár pityegett az ágon. A fák törzse mögött a nap átfestette a horizontot – … Olvass tovább
Lélekröptetés A folyamatok gyermekek – önálló életre kelnek, s tőlünk már nem akarnak függeni. Egyetlen feladatunk: szeretni – mi keltettük életre őket. Tűzfal magaslott bele a kék égbe, s én fölötte a felhőket figyeltem. A tűzfal hatalmasnak tűnt, amikor a szomszéd udvarból, egy lépcsőnyi szinttel alább kialakított kertből néztem fel rá: háromszöge beleveszett a semmiségbe. … Olvass tovább
Várakozás Mostanában a napok olyan hosszúak, mint két-három nap vagy éppenséggel egy hét. Amikor emlékezem valamely eseményre – talán csak épp tegnap volt -, úgy tűnik, mintha már napok múltak volna el azóta. S e sűrített tempóban, félek, elfeledkezünk arról, ami fontos. Ezért jó egy-egy villanásnyi emlékeztető. Egy rövid üzenet. A reveláció perce. A minap … Olvass tovább
Első szerelmem története egy villanásnyi volt, alig másfél hónap a tizenötödik születésnapom előtt. Ma is tart. A minap a neten keresgéltem képeket, ismerősöket, és egy rövid üzenetet írtam neki: tegyen már fel öregebb képet, írja már ki rendesen a nevét, mi az, hogy Pista? Miért nem István? – Majd magamban fortyogva: – Nem nőtt be … Olvass tovább
Nem féltem kint a sötétben. Nem féltem kint az udvaron, az utcán, de még falun sem nyáron, ha elballagott a csorda, s elcsendesedett a falu. Otthon kilestem nagybátyámat, aki épp hozzánk indult. A két szomszéd ház között az utcán nagy, kardlevelű íriszbokrok sötétlettek. Elbújtam alájuk a sötétben, s amikor nagybátyám elhaladt mellettem, ráugrottam a lábára, … Olvass tovább
Az idő hozott magával újabb képeket, újabb életlátomásokat. Tél van, kósza porhó szállong, falura utazunk. Jövet egy kerítéskapu nyílik, nyitója egy pillanatra álomszerű képtöredék. – Ki ez az ember? Milyen különleges! – szól a hírjelző lélekhang. Már láttam valahol. Pár másodperc, ahogy a kapu becsukódik, néz utánunk. Szelíden mozdul, feje ferdén vállára hajlik. Gyermek, aki … Olvass tovább
Harmincas éveim végén felbukkant első szerelmem. Többször felbukkant életem során. Nem volt állhatatos. Lángoló, ötletszerű volt. Mondhatnám, komolytalan. A boldogságot nem adják ingyen. Többször gondolkoztam azon, milyen lett volna, ha együtt maradunk első találkozásunkkor, én tizenöt, ő tizenkilenc évesen. Talán még a támogató családi hátország is meglett volna. Ha újrakezdeném, lehet, vele maradnék. Aznap, amikor … Olvass tovább
Kispillangó. Gyermekkorom régmúltba ringató világa. Visszavezet egy régebbi létsíkon, vissza az álmok, a játékok, a derűs-borús könnyedség világába. Meg-megmozdítja szárnyát. Tátog, csendben ül, s elröppen. Tekintetem a nyomában, a fellegekbe, virágra, sziromra, porzóra: élet-ifjan vándorol. Az átlátszó káposztalepke,eres szárnyú pilóta. A rozsdabarna pillangó, bagolyszerű, kék pettyes. Visszaszáll a vár aljára, titkok, félelmek, izgalmak helyszínére. * … Olvass tovább
A boldogsághoz valamiképpen az kell, hogy az ember kihulljon a megszokott keretei közül. Kiessen akár a biztonságából is, valami nem szokványos történjen vele, valahogy más helyzetbe kerüljön, más emberek közé, más közegbe, mint ahol korábban volt. Azt tartják, a túlsó parton van mindenkinek egy nagy könyve, melyben megírták az emberi sors fordulópontjait. Ezek az útelágazások. … Olvass tovább
Téli napló III. – Csillaglesen Fehérre seprik a sötét eget. Hirtelen az ablaktábla felső sarkában teljes udvarával megjelenik a hold. Ég királynője. A gyereket az ablakpárkányra fektetem. Nézi. Nagyon sokáig, hangtalan, csak a csepp ujjai moccannak olykor. Kezében a tőlem elorzott ceruza egyet-egyet billen. A szemén látom, hogy messzire jár. Nem érdekli sem utcán járó … Olvass tovább
Sorsom fokára Szerelmes íbisz-pelyhek Most már fékszet-kérőn cipelnek. (Ady Endre: Be szépre nőttél bennem) Annyiféle szenvedély emészti az embert élete során. Az első a szülőanya vagy apa figyelmének megszerzésére irányul, sóvárgó tud lenni. Abból fakad a testvéririgység, ha a gyermek háttérbe szorítva érzi magát egy másik testvérhez képest. Nincs szülő, aki a legjobb szándéka ellenére … Olvass tovább
Téli napló II. – Nappáholy, Holdúszó A Nap csöndes harmóniával páholyban ül. Onnan világít kifelé várakozó-sárgán piros plüss karzaton. Derűs kontúr a tárgyak körül, fekete kulisszák, előretolva. A Hold megtelt, hideg éjjeleken vadul világít. Fényét adta neki a téli Nap. Elnyelik vízszintes vörös csíkok. Madár száll előtte. S míg az ég egyik peremén színekben s … Olvass tovább
Téli napló I. – Lélekröptetés Falun nagyok a távlatok, kiröppen a lélek, ha az ablakon kinézek, porhólepte utat látok, mögötte rétet, melyen mindig történik valami. Egy ág, mint egy nyuszi, a hajnali derengésben. Naplemente, kigyúló neonfény, pislákoló lámpák. Fény-árny-játék. Föld-tányérra boruló ég-harang. Csíkozott égalja. A fény előtt teret nyer, és kirajzolódik a templomtorony. Hóleples Krisztus-kereszt. … Olvass tovább
Sokszor repkedem álmomban a fák csúcsa fölött, úszómozdulatokkal szelem a levegőt, nagy távolságokat hagyok magam mögött. Máskor körfolyosós társasház felső emeletén megnyílik a léc a lábam alatt, zuhanok a lécek között le a füves rétre, de sohasem érek földet. Mostanában órákat úszom nyílt vizeken meg uszodában a kihúzott kötelek közt. Ezt a tudást honnan hoztam … Olvass tovább
A barátnője várta estére, hogy igyanak egy üveg bort, mielőtt visszautazik. De ő csak téblábolt a Duna-parton, úszni nem volt kedve, csak nézte a zátonyokat, a vetődő halakat. Nem tudta elszánni magát sehogysem. – Ha nem én döntök, majd döntenek mások helyettem – gondolta. Későre ért az anyja háza elé. Szokatlan fények villogtak az udvarról. … Olvass tovább