SaraversekTúl cukroztam a kávét, azt hittem, kell még, hogy elnyomja bennem a régi keservét. Hogy lágyabbnak lássam a durva világot, de most csak az íz, ami hátra maradt ott. Hittem a jóságban, hittem a szóban, mindenki más lett, mint volt a sorban. Mosolyba csomagolt, mézes a lélek, de belül a cukor csak állottra égett. Kortyoltam … Olvass tovább
Este mindig nehezebb, mint a vizes lepedő a vállamon, a gondolatok, mint kósza kutyák, nyüszítve jönnek a sarkamban A csend, mint egy kihűlt test, mellettem fekszik mozdulatlan, és a falak, mint süket rokonok, csak némán néznek rám. A szívem, mint rozsdás óra, kattog valami régmúlt időn, és a múlt, mint egy árnyék-színpad, újra eljátssza, mit … Olvass tovább
Mennyi kérdés, mennyi kétely, Annyi mint ami a sötét égbolton a fényjel, Egy név, mit kimondani félnek, Vagy dühből, vagy divatból ejtenek. Ácsmester és egy szűz fia – Hogy lett nevéből szent ima Tényleg nem volt férfi része? Csak Isten küldte így egészen? Zsidó srác volt? Vagy valami több? Próféta, kinek bölcs szava örök? Tényleg … Olvass tovább
Az éj sötét, a csend nehéz, csak lomb sóhajt a fák fölött. A Mester ül, szemét lehunyja, s álmában látja jövőjét. A pálma zöldje ráhajol: „Ha hív, én árnyat adhatok. De holnap ágam földre hull, s lábad előtt lesz hódolat.” Az olajág búsan remeg: „Ó, látlak térden, s vért izzadsz. S míg bűnök súlya nyom … Olvass tovább
Mint síró gyermek, olyan a kis hazám, ki múltba néz, mint drága öreg apám Anyám mesél még, könny ül a szemébe halkan sírni kezd a bánat hevében. A fák között még zúg a régi dal, sikolyukat fogja egy kemény fal Mely nem hagyja hallatni a szabadság vágyát kunyhóban készíti elő betegágyát Mert a meg nem … Olvass tovább
Modern rímek útvesztője Hol vannak már a mély, zengő sorok, A szívből fakadó, tiszta dallamok? Betűk közt bolyong most szeszély s szándék, De elveszett a lélekből a játék. Törött a rim, mint kincs, ami a romok közt akad A Szabadság álarca, hogy mindent szabad! De mi marad, ha nincs ritmus, se zengés, Csak a káoszban … Olvass tovább
Gyermeknek megtiltani, hogy sírjon, mintha a könny csak vétek volna, mintha a szív kőből volna, mintha a tűz nem égetne. Aki tűzben születik, lángban jár, nem oltja semmi, ha perzsel a nyár. Parázs az álma, hamu a teste, de senki sem látja, senki se mentse. Gyermeknek megtiltani, hogy sírjon, mintha a vihar csendben állna, mintha … Olvass tovább
Álmok peremén járunk, mi ketten, Az elme tükre csorbul csendesen. Felszín alatt mély vizek zubognak, Rejtett gondolatok titkon forrnak. Ki vagyok én, ki a vágyban lép? Árnyék vagyok, vagy épp törékeny kép? Szerepeim bennem csendben hullnak, Egy másik énben újra kigyúlnak. Létünk zűrzavara, vad káosz, Kétségek árnyéka lassan ránk hoz. Törékeny énünk megfeszül a fényben, … Olvass tovább
Hol késik az öl, hol álmodni jó, Hol simít az anyai kéz, puha szó? Ritkán kapám, mit szívem keresett, S magamban őrzöm e drága keveset. Hol van az este, a meleg ölű, Mikor a világ lett csöndes, derű? Ritkán hajolt rám a gondos kar, S most szívem magánytól gyakorta zavar. Óhajtás él bennem: „Adj még … Olvass tovább
Advent hajnala, te áldott és szent fény, Te kis apró pislákoló örök remény Lelkünk sötétjét fénnyel szórd be, kérünk, szívünk reménye, hogy hozzád elérjünk Szálljon ránk égi béke, szálljon ránk, szelíd álom, hozz gyógyulást minden bánat éjszakámon. Világok Ura, hallgasd könyorgésünk, megváltást várunk, tedd erőssé népünk. Ó, égi Bárány, tisztítsd meg a lelkünk, vezess ne … Olvass tovább
December színjátéka Hófehér lepel, csillogó ábránd, Csendes ígéret — áldott varázslat. De jön az éj, és a szélben kiált, Álmodból riaszt a fagyos világ. Harangok szólnak, imára hívnak, De árnyak az ablak mögött lapítanak. Gyertyák füstjében a múlt szava szól, Minden, mi szép volt, lassan eloszol. Tőled kaptunk, most tőled veszünk, Térdre hullva már csak … Olvass tovább
A művész az, ki szívből alkot, Nem vezet kéz, csak a belső hangok. Látja, amit más nem érthet, Formálja a semmit, s teremti a létet Ecsetje suhan, ritmusa pörög, Vászonra vet egy álmot, mely örök. Hangokból szövi lüktetést, Álmokból formál küldtést Tükör, de nem a testet nézi, A lélek mélyét festi, érzi. Színekkel írja meg … Olvass tovább
Majd látni fogsz azzal, mit úgy Nevezhetsz: lelki szem. Mikor a fény a sötétségben megpihen Látni fogod a világot S benne magad Ahogyan már epekedve várod a nyarat Látni fogod magad ahogyan félsz És minden percet mikor fényt remélsz Imádkozz ember engedd szabadon a hangod! Azt hogy méllyben maradj nem szabad hagynod Kinek füle van, … Olvass tovább
Örökké nem tart semmi sem S lehet az élet bármilyen, A legfájóbb, hogy nem lehetek két helyen. Nincs két szívem, mit megosztanék, Egy test amit szét szakítanék. Nem tehetem meg, bár ezer felé szakadnék. Odaadnám mindenem, amim van, Csak hogy ne legyek egymagam. Lassan ébredek, veled minden oly bizonytalan. Sötétkék felhőkön ülhetünk, Mitől lesz jobb? … Olvass tovább
Illan az álom. Felszabadulva a homlokod ívén gördül a gond lefelé s enyhül a mély dobogás. Lüktet a szíved. Jelzi, hogy itt vagy s ringat a napfény. Gúzsban az álomadó… és öl a vad zokogás
Tán csak a törődés fals varázsa hinni: Valakinek jó ha vagy Tán csak azért van szükséged másra Hogy szerethetőnek tudd önmagad Tán rátalálni sosem akartál Az se bántott volna, ha nem leled Most, hogy könnyedén tiéd lehetne tán, Fontosabb az hogy elveszítheted Így többé magadat nem kell okold Mert ezt a játszmát senki sem nyeri … Olvass tovább