forróság

egy-egy virrasztásos éjjelen sokként ér engem a félelem lapokat lapozva olvasom hogy sivatag lesz az otthonom tűzforró homokban hasalok és zsákmány leszek vagy vadnyomok után kutató vadász vízért epedő halász néha meg madarásznak képzelem el magam de minden erdő messze van minden erdőben holtak a fák nem tudom hol voltam kisdiák hol leszek halott vagy … Olvass tovább

A hold

A hold kerek volt éppen, mert úgy tetszett neki. És fényt csiholt az égen, ha bárki kergeti elvesztett álmait sötétben, így könnyen megleli. Aztán gurulni kezdett a háztetők fölött, egy öreg, kövér kandúrt majdnem fellökött. A macska mérgesen fújt, s ő meg ijedtében kéménynek ütközött. Az oldala behorpadt, és egyre csak fogyott. Egy ablak lámpafénye … Olvass tovább

A lovag: Negyedik történet: A kereszteslovag

A nyilak a feje körül röpködtek, jobbra is, balra is hullottak körülötte az emberek. Néhány ló felbukott, nyerítve kínlódtak, mielőtt kimúltak. A lovas nélkül maradt állatok fejvesztve menekültek a csatatérről. Csak arra vigyáztak, hogy földön fekvő emberre ne lépjenek. A harcosok lassan hátráltak a közeli erdő felé, mintha megfutamodnának. A fák majd eltakarják őket a … Olvass tovább

Színésznőt szerettem…

Valóság? Látomás? Ki tudja, ki vagy te? Sosem-volt szerelem kétes kísértete? Lepelbe képzellek, lebbenő selyembe, Írisz koszorúját tenném a fejedre. “Bűvös köröm” nyitva, törd fel bús magányom, szemérmes vágyamnak káprázata! Álom. Beteg vagyok, öreg. “Rossz gégém” míg bírja, emlék és képzelet a csatáját vívja. Színtelen a színpad, jeltelen a jelmez, törött tükör, vaksi. Isten nem … Olvass tovább

Karantén történetek: Ötödik történet: A karantén tizennégy napja

Első nap − Ha karantén, hát legyen az. Mi nem megyünk sehová, de ide se tegye be senki se a lábát! – ízlelgette az új helyzetet Lajos. Vacsora után voltak, Mari kisírt szemmel mosogatott. Keze meg-megáll a zsíros, meleg lében. Könnyei végigcsorogtak az arcán, le se tudta törölni. − Na, ne sírj már! Nem hal … Olvass tovább

Új világ

Nekem nem kell az új világ, egy ismeretlen, tág téridőben talán el is veszíteném magam. Nem tudnám, kintről vagy bentről rohan az ellen ellenem, míg az idő “éppen-csak” percegését szinte észre sem veszem. Én az elmúltat akarom vissza, a régit, az édeset, anyám kezében egy maszatos gyerekkezet, és mikor először eszméltem, hogyan és mit szabad, … Olvass tovább

Ellentétek

Ellentétek A hinta leng le-föl, le-föl. A mélybe süllyed, bár magasra tör. Bohóc szorong, orra krumpli. Nevetni kell, de nem tud, csak sírni. Jó kis masszázs elkelne még. Beteg a testem, de szellemem ép. Nyalóka nincs, elnyaltuk rég. keserűsó van, tessék, csak tessék. Minden tilos, mi nem szabad. Vedd a kalapod, vagy védd meg magad.

egyszer régen

téged akartalak még egyetemista korunkban mikor úgy futottunk ki a mezőre mint ártatlan kecskegidák akikkel elhitette a pásztor hogy ránk bízták a zöld-harmatos káposztafejeket szerettelek azt hittem ez a szabadság és nem akartam észrevenni a taknyos meztelencsigát a torzsán csak a csipkésre szabdalt levélszélekből jöttem rá hogy féregrágta produkció az egész s a stáblistáról már … Olvass tovább

Virág isten kezében

Imádkozni nagyanyám tanított, amúgy kálvinista módra. Nincs térdepelés, nincs keresztvetés, se pap, sőt templom sem szükséges, hisz isten mindenhol jelen van. − Ki vagyok én istennek? – kérdeztem négyéves fejjel egy este nagyanyámat. Sokáig gondolkodott, hogy mit is feleljen erre a gyermeteg kérdésre. Azt nem mondhatta, hogy a gyermeke vagyok, mert akkor hogy jön a … Olvass tovább

Volt egyszer: Nyolcadik történet: Volt egyszer egy ember

Volt egyszer egy ember. Szakálla is volt, olyan kenderformájú, mert már régen nem borotválkozott, nem mosdott, sőt az is régen volt, amikor utoljára igazán jót evett. Volt egy szatyorkája, de az akkora, hogy minden ingó és ingatlan vagyona belefért. Először is egy kabát. Nem túl vastag, nem túl vékony, hogy télen is meg nyáron is … Olvass tovább

Egyszer volt…

Egyszer volt vagy kétszer, egyszer biztosan. Vén diákok négyen nagy bizalmasan -iszogattunk éppen- megvallottuk azt, hogy baj van, a nőktől nem kapunk vigaszt. “Én alacsony vagyok, legtöbb nő colos.” “A magamfajtának nem jó, ha okos.” “Én a széptől tartok, de csúnya nem kell.” Végül én vallottam: Nálam férfi nyer.

Könyvajánló: Szilasi Katalin: A nagy ház (novellák)

MEGJELENT: Szilasi Katalin: A nagy ház (novellák) Oldalszám: 70 oldalon Borító: puha karton MEGRENDELHETŐ A SZERZŐNÉL: Szilasi Katalin írói profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége: https://holnapmagazin.hu/profile/silberin Megrendelhető a LÍRA könyváruházban is: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/szilasi-katalin-a-nagy-haz Szilasi Katalinnak A nagy ház c. könyve az Egy régi történet és a Mária után a harmadik novelláskötete. Stílusa változatlan, tárgyilagos, közlő próza. … Olvass tovább

Találkozások: Tizenötödik történet

A vonat lassan döcögött a kora őszi, fülledt melegben. Lépten-nyomon megállt. Az olajos-poros szagú állomásokon csak néhány utas szállt fel vagy le, többnyire kopott táskákkal, reklámszatyrokkal. Fáradt mozgású, egykedvű arcú emberek voltak, inkább idősebbek, alig egy-két fiatal. A „szegények vonata” volt ez, szutykos ablakokkal, kopott ülésekkel, vizeletszagú peronokkal. A tehetősek autóval vagy IC-vel megállás nélkül … Olvass tovább

Szonett anyámnak

Az utca ismerős, talán a házak is. Egykor éppen itt, a fák tövében egy asszony erre jött sietve. Göndör hajába szél kotort letört faágat. Bogárszemében ült a barna bánat, de szép mosoly derült a gyönge arcra, s a néma szenvedést ez eltakarta. Magamnak álmodom meg így anyámat. De most a fák alatt, öreg fejemmel, találkozásra … Olvass tovább

Bikavers

Szarvasbika bőg fennhangon, elnyújtva, hosszan hívja a társát. Messzire hallik a dallam, de hiába. Kérges fának a törzséhez dörgöli hátát, kusza ágakkal egybefonódik agancsa, testét sűrű hab lepi el, szeme párás. Ám eszmél, mert ostoba majmok a fák tetején vigyorognak rajta, s mert felsejlik a farkas sziluettje, éhes most, és éles a karma-foga.