Vízparton

Kikötöttem. Jó itt most a partközelben. A nádas susog, és bólogat. A víz háborog csónakom alatt, az evezőkkel fölkavartam. A bölcs, öreg kövek megfogják a tó tejfehér taraját, mint rakoncátlan gyerekek kezét a jó anyák. A tajték elsimul, csak csónakom ring hangtalanul, akár a bölcső. Elálmosít. Álmomban már nem vagyok itt. A víz fölött lebegek, … Olvass tovább

Nyár

Szikrát szór szét a Nap, gördülő tűzkerék. Megáll a föld felett, sistergő melegét lövelli. Üvegszem-ablakot a spaletta lezár. “Most múlik” el nyaram, sokadik. A halál közeli.

Fölfelé

Felhőrongyokba bújt a hegy, vad vihar készül, pusztító. Mégis-mégiscsak menni kell! Elmarad mellőlem a tó, a völgyben a ház, a menedék, az örökké nyüzsgő emberek, s hogy mindig egyformán kék az ég… Korlátot, törvényt már nem ismerek, kőtáblám összetört valahol. Idelenn maradni nem lehet, odafenn a mindenség átkarol.

Harmadik történet: Májusi eső: Majális

Megdörrent az ég, olyan robajjal, mintha a Jóisten egyetlen ostorcsapással akarta volna eltüntetni az összes bűnt a világon. Nemcsak azokat, amik valaha megestek, hanem egyszerre letudva az ezután elkövetendőket is. A villám valahol a közelben csaphatott le, de erre a figyelmeztetésre még nem volt szemük a réten majálisozó embereknek. Ők csak a meleg, tavaszi napot … Olvass tovább

Igézet

Igézet A fény elől az alkonyatba szökne a fürge pillanat. Szemem befogja a röpke rebbenést, s szemedbe fonja tekintetem. Igézlek én körömbe. Hiába oldozod magad, ha kötlek. Megérzem azt, ha megremegsz, ha szíved is engeded felém hajolni. Minden varázslatos: a langyos este, zöldek a fák, s a bodzaillat andalít ma. De szép szavak helyett kijózanodva … Olvass tovább

Hervadás cseresznyével

A tapétán elfonnyadtak a virágok. Észrevétlenül hervadtak el, ahogy a porszemek lerakódnak a sötét sarkokban percegő, ízelt bogárlábakra. A szekrény tetején hólyagpapírral lezárt befőttesüvegekben penészesedik az idő, zöld szakállt ereszt. Néhány cseresznyeszem kipislog, visszaemlékszik ropogós korára, s hogy hancúrozó gyerekek másztak értük a fára, és fülükre akasztották a vérpiros bogyókat. Nem hancúrozik már senki a … Olvass tovább

Holnap: Ötödik történet: Tegnap – ma- holnap

A holnap mindig talányos. Várjuk, de félünk is tőle. Böngésszük a múltat, szemrevételezzük a jelent, vajon, mi következik belőlük a jövőre nézve. Igaz-e, hogy minden determinált, vagy legyünk inkább voluntaristák, a szabad akarat hívei, és higgyük, hogy csak rajtunk múlik, milyen lesz a holnapunk? Szép is lenne, jó is lenne ez az utóbbi, ha az … Olvass tovább

Ma – holnap

Zsinórra fűzve a holnapok, marionett-bábok, a ma mozgatja őket. Csupa lehet-ek, talán-ok, csak feltételeződnek. Megbújnak a lesz-ben, ám a jelen levadássza, amelynek átadja majd helyét. Amint benne leszünk, lekopik talánya, és mi elvesztünk egy reményt.

Tavasz, szerelem: Tizenegyedik történet: Tavaszi éjszaka

A tavaszi éjszakák nem hagyják aludni az embert. Nemcsak a bohó fiatalok, hanem a bölcs öregek is kiülnek ilyenkor a szabadba hallgatni a csöndet, ami megszámlálhatatlanul sok apró, kis zajból áll össze. Madárpittyegés, egy vadászó macska óvatos lépteinek nesze, valós vagy képzelt árnyak tompa puffanása a füvön. A tavaszi éjszakák illatának szinte súlya van, a … Olvass tovább

bonbon és krizantém

fogaimban bonbonok percegnek csonka lábán mankózik karöltve velem az idő a zöld-szagú élet sokadik próbálkozásra is csak kesernyés illatú krizantém lesz a halál feltétlenül megoldja majd sápkóros bajainkat amikor a rögök a gödörbe görögnek.

Kora tavasz

Lappang már a tavasz, lázbeteg orcán vérpiros rózsa. Lebben a fűzfa ága, szászerka hajamba akad. Moccan a földben a mag, kibújik, mint apró bogarak dongva a falrepedésből. Csak én állok csöndemben, ingatva fejem. Nem hiszek már az új kikeletben, csak más maszkban pózol a régi helyett. És most is pulykatojás szeplőket pettyeget sápadt arcomra a … Olvass tovább

Jelmezbál: Tizedik történet: Lehull az álarc

Vannak emberek, akik az életet végtelen jelmezbálnak tekintik. Hogy ezzel becsapnak másokat, azzal egy csöppet sem törődnek. Vince lelki-segítőként dolgozott az öregek otthonában. Mindenki kedvelte, a bentlakók, a személyzet egyaránt. Udvarias, halk szavú fiatalember volt, készségesen segített az ápolóknak is a betegek emelgetésében, sétáltatásában a bokrokkal, fákkal beültetett parkban. Juditnak, a fiatal doktornőnek is szimpatikus … Olvass tovább

Maszkabál

Harsog a zene, sergés meg forgás, seregnyi maszka, teremnyi zsongás, egérből macska, macskából egér, cincogni tanul, nem szürke, fehér, bárány a farkas, béget a holdra, Ádám a kígyó, Éva az alma, szűzlányból ringyó, halászból hal lett, kifogta magát, porzik a parkett, királyból koldus, álarca fakó, Júdásból Jézus, latorból bakó. Fárad az éjjel, várja a hajnalt. … Olvass tovább

Jóslat

Üszkös a Nap, rossz vére csorog, sorvasztja a Földet. Forró katlan a völgy, szikrát vet a hegy, s akik élnek még a meleg, sívó homokon, mind elhagyatottak. Egy helyben topogás csak a napjuk, semmi reményük. Nem tudják, mi a bűn, istentelenül cselekednek. És a szelíd bárány báránynak farkasa lesz majd.

A síron túl

Eső szitál, de szőke fényed áttör a téridőn. Jövő, se messzeség nem feledtet el. Te vértelen fehéren pihensz rideg kövek között. Varázs-kör, mi téged átölel, a holtak titka. A pillanat csak áll, a csöndbe dermed. De végtelenbe átlopott szerelmed nem enged el, szakíthatatlan inda. Tavaszt se várva, télbe burkolódzom. Szememre barna, nagy bogár, a bánat … Olvass tovább

Álomvilág: Ötödik történet: Álom

Arra ébredt, hogy nedves a párna a feje alatt. Sírt álmában. Hogy miért, arra már nem emlékezett. Csak a nyomasztó érzés maradt meg benne. Egész nap rossz szájízzel tett-vett. Nem találta a fakanalat, az élesebbik kést, a fedő hangos csörömpöléssel esett le a konyhakőre. Lepattogzott a zománca. – Jobb, ha ma nem csinálok semmit – … Olvass tovább

Amikor álmodom

Amikor álmodom, kinyílik végtelen sok ajtó. Szobák sora, s az ablakon fehér függönyök lobognak. A nap betűz. A tapétán virágok, s az éles fényben lehunyják szemüket. Az egyik sarokban kisgyerek, büntetésből. Már nem sír. Letört fejű sakkfigurával karcol a virágok közé képeket. Nem kér bocsánatot senkitől, de ő sem bocsát meg senkinek.

A szomszéd

Sótlan-szótlan figura, a remény hálni jár belé. Ha köszön néha, ritkás bajszán billeg a “kezitcsókolom”. Minden reggel vesz egy kiflit a szemközti kisboltban. Ahogy a kaput nyitja, meggörbül, mint akinek nagy teher van a vállán. Ilyenkor látni, milyen szorosan csimpaszkodik belé a magány

Fogadom: Ötödik történet: Megfogadom

Megfogadom, hogy hátralévő életemben sem leszek csalárd, hazug, tolvaj, képmutató. Hogy nem iszom bort, ha vizet prédikálok. Hogy “sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat”.* Hogy először az értelmemmel tapogatom le a környező világot, és nem a vak hit vezet. Jóanyám, ha még élne, megkérdezné: – És akkor hogy fogsz boldogulni ebben a kutyavilágban, édes fiam? … Olvass tovább