Porhóban fürdik…
Porhóban fürdik a cinke, verdes a szárnya. Picinyke lábnyoma brüsszeli csipke. Huppanok én is a hóba, mosdatom arcom. Egy csóka figyel: Vajh’ mi ez a móka? Dunyha alá bújt a világ, fázik. Rút kórság foga rág. Ablakon jégből a virág.
Szilasi Katalin
Emlékmorzsák: Kilencedik történet: Foszlányok
Nem tudom, hogy szeretett-e engem apám. Minden érzésével, minden gondolatával fiúhoz készülődött. − Mert mit kezdjek én egy kislánnyal, mondja meg, Fehér bácsi! – fordult a szembe szomszédban lakó, reszketeg fejű öregúrhoz. A félhomályos kapualjban álltak, ahol huzat is volt meg büdös is. Az udvarhoz tartozó két kutya, Bundás és Zizi, általában ott végezte el … Olvass tovább
Emlék
Áprilisban megfagyott a barackfa virága. Havazott, és én cipő nélkül szaladtam ki a kertbe megsimogatni kedvenc ágamat. Minden évben volt kedvenc ágam, mindig a legsatnyább, mert azt kell szeretni, aki legjobban rászorul. Én is rászorultam volna, de nagyanyám inkább elvert, mikor a csatakos nadrágszáramat és a paprikapiros lábamat meglátta. Nem sírtam, mert tudtam, hogy anyám … Olvass tovább
Vigyázzban
Vigyázzban állok, mint itt a parton a szálegyenes jegenyék, lecövekelve, moccanatlan. Körben a szántóföld széles mosolya terül a vas hasgatta barázdákra. Nem fájnak neki, de örökre bevésődtek, mint tetovált bőrön a rovátkák. Valamikor én is eggyé leszek ezzel a könnyű derűvel, és lentről kapaszkodom a szerteszét kószáló gyökerekbe. Tudója leszek a titoknak, amit elárulni tiltva … Olvass tovább
Ébredés: Hetedik történet: A gyászoló
November volt. A fák szemérmetlenül meztelenre vetkőztek. Göcsörtös ágaik, mint csupasz csontváz-karok meredeztek a folyóparton. Egy reggel aztán fagy ropogtatta a vén bütyköket, de a sudár jegenyék is megborzongtak a váratlan hidegben. Hó után sóvárgott az erdő, puha, fehér dunyhába burkolózva akarta átaludni a telet. És persze álmodni is valami szépet, hetyke tavaszi rügyekről, a … Olvass tovább
Ébredés
Előbb a fűzfa. Hosszú haja a földig ér, belekap a selyma hajnali szél. A folyó bőre borzong, berzenkednek rajta a vadkacsák. Majd sorba ülnek, s úsznak, ki tudja merre, csendesen tovább. Az ég még fémesen rideg, de most a nap, mint felütött tojás sárgája a felhő-fehérben lángra kap, és szétterül a táj felett. A vén … Olvass tovább
Hulló levelek: Tizenkettedik történet
A villamos csikorogva fordult be a Nagyerdei körútra, lassítva haladt, mintha gyönyörködni akart volna az őszi csodában, ahogy a tarka levelek méltóságteljesen ereszkedtek le a fákról a sínek melletti avarba. Igazságtalan a természet. Ezek a fák semmit sem öregedtek negyven év alatt, amióta nem látta őket. Bezzeg ő! Ahogy felszállt a villamosra, egy fiatal lány … Olvass tovább
Nap nap után
A hétfő nagyra tárt kapu, invitál, majd magadra hagy. Csak álldogálsz sután, hogyan találod fel magad? Zsebedben szöszmötölsz, pipa is, bicska is kinn maradt, csak némi málnalekváros süteménydarab akad kezedbe a régmúlt vasárnapokból, s most még az öklöd is bennragadt. Se bölcs, se harcos nem lehetsz már, hát mégis, most mit tehetsz? Sötét az éjszaka. … Olvass tovább
A levegőnek…
A levegőnek is súlya van, hátadra ül, s te meghajolsz, mint a vékony lábszárú riksa kuli valahol messze-keleten, ha kövér az utas, és még siet is. Valahonnan valahová, a kulinak ez teljesen mindegy, ő csak a motorra figyel, dob-dob-dob, meg arra, hogy megint drágul az üzemanyag. Ezért a következő fuvart is bírnia kell még.
Hulló levelek
A fák között bolyong az este, nyomában hull sok megsápadt levél. A sárguló avarba rejtve van bánatom. A hiányod kísér. Elfáradt szerelem, a nyárnak vége. Goromba lett az őszi szél. Tudom, hogy többé sose látlak, csak egy régi dallam, mi visszatér.
Öregek
A nyári délutánokat szerettem. Mikor levél se moccan, és a bamba nap unja már magát nagyon, a gangra kiülnek elfeledt szülék. A csendben csak egyre bólogatnak, és szepegnek kicsit magukban, ölbe tett kezekkel. Öreg-virág szagú a lusta reggel, de délután a sárga napmelegnek néha kinyílik őszirózsa-arcuk. Talán a lomha, lassú vér is újra pezsegne, és … Olvass tovább
Nyári kalandok: Ötödik történet: Az élet értelme
Az élet értelme A nyár a kalandozások ideje. Fiatal vagy, még alig húszéves, fogod a hátizsákodat, szerzel valahonnan egy kis pénzt, és a szerelmeddel elindultok gyalog, autóstoppal vagy éppen vonattal, ha az úti cél úgy kívánja. Ötven évvel ezelőtt a Balaton melletti kisebb-nagyobb vasútállomásokon a „zimmer-freiosok” türelmetlenül várták a vonatról lekászálódó utasokat. Volt köztük piros … Olvass tovább
Nyári kaland
Mint a macska, óvakodva éj oson a tó felett. Karod karol, nem komoly, csak csillogók a csillagok most veled. Halk percegés a nád között, pók kaszál. Nekem, neked hálót kötött. Muzsikál a vén fűzfa, sípja fújja: Lám a nyár…
Július
Lépkedek tűzforró köveken, sugarak égetik a szemem. Gyöngysorom szétpereg nyakamon, veríték gyöngyözi homlokom. Hólyagok sülnek a bőrömbe, billogoz ez a nyár örökre.
forróság
egy-egy virrasztásos éjjelen sokként ér engem a félelem lapokat lapozva olvasom hogy sivatag lesz az otthonom tűzforró homokban hasalok és zsákmány leszek vagy vadnyomok után kutató vadász vízért epedő halász néha meg madarásznak képzelem el magam de minden erdő messze van minden erdőben holtak a fák nem tudom hol voltam kisdiák hol leszek halott vagy … Olvass tovább
A hold
A hold kerek volt éppen, mert úgy tetszett neki. És fényt csiholt az égen, ha bárki kergeti elvesztett álmait sötétben, így könnyen megleli. Aztán gurulni kezdett a háztetők fölött, egy öreg, kövér kandúrt majdnem fellökött. A macska mérgesen fújt, s ő meg ijedtében kéménynek ütközött. Az oldala behorpadt, és egyre csak fogyott. Egy ablak lámpafénye … Olvass tovább
A lovag: Negyedik történet: A kereszteslovag
A nyilak a feje körül röpködtek, jobbra is, balra is hullottak körülötte az emberek. Néhány ló felbukott, nyerítve kínlódtak, mielőtt kimúltak. A lovas nélkül maradt állatok fejvesztve menekültek a csatatérről. Csak arra vigyáztak, hogy földön fekvő emberre ne lépjenek. A harcosok lassan hátráltak a közeli erdő felé, mintha megfutamodnának. A fák majd eltakarják őket a … Olvass tovább
nem látom
pincehomály az alkony a túlparti fák törzsét se látni cérna vagy pókfonál vagy akármi akadt hajamba markom törött szemüvegem meggörbült fémkeretét szorítja pedig most itt somolyog a lista és nem látom a nevem
Don Quijote búcsúja
Öreg lovam, Rocinante, tudod-e hogy merre tovább? Lesznek-e még nagy kalandok, képzelgések, bolond csodák? Megvénültünk mind a ketten, rozsdás páncél és rozsdás szív. Még egy csata utoljára, minket már egy más világ hív.
Színésznőt szerettem…
Valóság? Látomás? Ki tudja, ki vagy te? Sosem-volt szerelem kétes kísértete? Lepelbe képzellek, lebbenő selyembe, Írisz koszorúját tenném a fejedre. “Bűvös köröm” nyitva, törd fel bús magányom, szemérmes vágyamnak káprázata! Álom. Beteg vagyok, öreg. “Rossz gégém” míg bírja, emlék és képzelet a csatáját vívja. Színtelen a színpad, jeltelen a jelmez, törött tükör, vaksi. Isten nem … Olvass tovább