Balaton

Balaton Kék. Néha meg zöld inkább. Fehér taraját büszkén hordozza, köveken bucskázva tovább fodrozza. Elhiteti, hogy ő a tiszta ég, s a bodros felhőket szélben dagadó vitorlák hozzák, melyek a láthatár peremén a távoli kikötőt célozzák. A tihanyi torony mélyen benyúlva mint hű strázsa vigyázza a rakoncátlan habokat. Csitítja a tornyosulót, ha annak haragja a … Olvass tovább

A város

A város Pulzál a város. Kilöki-beszívja a benne lakót. Fölemeli a torony-nagy házakat, szívére öleli a kábultan padra bukót. Sorházak katonás sorfalat állnak – egyenruhában, most ez a divat. Kis parkok szégyenlős szomorúsággal bújnak a környező bokrok alatt. Törött a mászóka. A hinta szakadt. Fémesen siklik a körúti aszfalt. Hirtelen megtorpan, csikorog, megáll. Rög képződött … Olvass tovább

Nyári zápor

Nyári zápor A felhő kajla lába belóg a forró nyárba. Háztetőn kaparász már a mihaszna szél. Megemeli egy fűz gyönge-lenge ágát, így tölti ki rajta ide-oda vágyát. Ajtón és ablakon az eső kopogtat. Hagynám, hogy bejöjjön, de nem időz soká. Gyorsan elillan, mint a boldog pillanat, s nem marad utána, csak a fűzöld illat.

Boszorkányszombat

Boszorkányszombat Mély és sötét az erdő, elbújt a hold, a csillag. A fák árnyéka megnő, becsukódnak a gallyak. Fészkek hullnak a földre, rikácsolnak a varjak, és karmukat meresztve esnek embernek, vadnak. Megmozdulnak a bokrok, lassan csusszannak félre. Az éjszaka árnyai szállnak a rémült rétre. Összefogódzva járják a boszorkányok táncát, állati kéjt remélve köldökig lógó cseccsel … Olvass tovább

Éjjel

Éjjel Nesztelen, puha mancsokon sompolyog mögém az éjszaka. Csak résnyi boszorkányszemek villogása mutatja, merre jár. Egy torzonborz bokorból hallik halk dorombolása, s mintegy válaszul, álmában pittyen egy kismadár. Átnyalábolja a bütykös, régi fákat, s a leveleknek sugdos valamit. Hogy én is itt vagyok, vagy nem is én vagyok már… Félig ébren érzem, ahogy behúzza éles … Olvass tovább

Nyaralunk: Negyedik történet

Meleg volt. A fagylalt pillanatok alatt megolvadt a pohárban. A fiú kedvetlenül kavargatta a barnás-rózsaszínű, gusztustalan löttyöt. – Mégis csak jobb lett volna sört kérni – dörmögte bosszúsan. A pincérnő a pultnál támaszkodott, fájós, dagadt lábát felváltva pihentette. Nem volt már fiatal, de látszott, hogy valamikor egész csinos lehetett. Időnként, rutinból, a vendégek felé pillantott. … Olvass tovább

Régi ház

Régi ház Roskadozik a ház, pergeti az idő, megbotlik a küszöb. A vaksi ablakok mögött meg-megnyílik egy homályos tükör, mint sebzett lelkek legmélyebb bugyrai. Régi lakók fakó, megbarnult képei bukkannak elő a légypiszkos semmiből. Egy csecsemő szeme ámul tágra nyitva, szája sarkában még az álomnak jóízű habja. És sírdogál. Egy kisfiú megunt hintalova bent a … Olvass tovább

Vágyakozás

Vágyakozás Ma valahogy minden oly más, a szín, az íz a hang. Nem szelídít simogatás, se kedves, szép szavak. Fiatal lelkem unja már a ráncos, vén ruhát, levedlené a régi bőrt, s testetlenül tovább- repülne, felkapva néhány elhullott álmodást. S ha tárt szárnyakkal az égre érve a Naphoz ér, boldogan-félve elégne. Majd hullván vissza, a … Olvass tovább

Kapcsolatok

Kapcsolatok Akikhez közünk sose volt, megbámulnak, ha vársz, kikerülnek az utcán. Ó, ne félj, csak a kényszer, a törvénnyé vált véletlen, az esetlegesek, ha nem zavarlak, ha nem zavarsz. Majd megmérjük egymást a kíváncsiság patikamérlegével, szigorú szívvel sutba dobott mázsás apánkat, s míg inog, megrebben a mutató, eltűnődünk, hogy betölti – e a betévedt közöny … Olvass tovább

A Kutya éve

A Kutya éve Szemét nézem csak, a szelíd kutyaszemét. alig lát engem, de örömömet, bánatomat megérzi, szómat megérti. Ha megmoccanok, már ugrik is hirtelen, parancsra vár. Én verset írok, hogy tél van, hogy tavasz jön, hogy jön majd a nyár. Ő busa fejét oldalra hajtva figyel: -Te, szegény ember! S te, okos kutyám.

Tisztító tűz

Tisztító tűz A nyár máglyája magasra rakva már. A nap, e gondos gazda készen áll, hogy tűző sugárral lobbantsa lángra a sok, ócska kacatot, amit az ősz, a tél meg a huncut tavasz hatalmas halomba rakott. a fűzfaágak hajlott szomorúságát, a száraz venyige derékba roppanását, a korhadó fatörzsek néma hallgatását, az alj-avarnak lassú rothadását, mely … Olvass tovább

In memoriam H. B.

– Ír még? -kérdezte, mikor utoljára összefutottunk egy rendezvényen. Nagy volt a zaj a teremben, meg akkor már nem is hallott jól, csak nézett rám, így próbálta leolvasni az arcomról a választ. Valamit motyogtam. Nem akartam nemet mondani, de hazudni sem. De ő egyből tudta. Látszódott az örökös, kisfiúsnak megmaradt mosolyába csomagolt csalódás. Szégyelltem magam. … Olvass tovább

Szerelem?

Szerelem? Szeretem-e én a számat, szememet, szívemet? Egykor kezünk véletlen összeért, mára már álmaink is összerendeződtek. Te táplálsz, mint éhes fát a szorgos gyökér. Általad élek én, mint rebbenő falevél, s így életben tartalak. Ha egyszer majd sűrű lesz fölöttünk a éj, karodba burkolódzom, s te engeded, hogy féltő szavaimmal betakarjalak.

Gyógyulás

Gyógyulás Itt állok, épp a nap alatt, árnyékomat se látni. Lehet, hogy nem is létezem, s lelkemre léphet bárki? De jó anyám, a földanya, meleg tenyerét nyújtja, fűvel, virággal betakar, s féltőn fülembe súgja: -Testet öltött anyagod még elmenni innen nem akar. Apám, az ég, a szigorú, lelkemet visszadobja. -Maradj csak lenn még egy kicsit, … Olvass tovább