Szerelem?

Szerelem? Szeretem-e én a számat, szememet, szívemet? Egykor kezünk véletlen összeért, mára már álmaink is összerendeződtek. Te táplálsz, mint éhes fát a szorgos gyökér. Általad élek én, mint rebbenő falevél, s így életben tartalak. Ha egyszer majd sűrű lesz fölöttünk a éj, karodba burkolódzom, s te engeded, hogy féltő szavaimmal betakarjalak.

Gyógyulás

Gyógyulás Itt állok, épp a nap alatt, árnyékomat se látni. Lehet, hogy nem is létezem, s lelkemre léphet bárki? De jó anyám, a földanya, meleg tenyerét nyújtja, fűvel, virággal betakar, s féltőn fülembe súgja: -Testet öltött anyagod még elmenni innen nem akar. Apám, az ég, a szigorú, lelkemet visszadobja. -Maradj csak lenn még egy kicsit, … Olvass tovább

Tavaszi este

Tavaszi este Kora tavaszi kora este. Kilógnak a képből a fák. Elfordulnak, mint magasra nyúlt kamaszgyerek vagy szégyellős kisdiák, kinek sovány, esetlen még hosszú lába-karja. De itt-ott pelyhedzik már az ág, és sután ring rajta egy félszeg kismadár. Csippen egyet, aztán arra vár, hogy csöppnyi testét betakarja a jótékony, bolyhos sötét. Az ég csillogó ékekkel … Olvass tovább

Anyák napjára

Anyák napjára Jaj annak, aki árva. Százszor is jaj, aki árvaságra született. Langy-puha öl óvta-vigyázta, majd sírva lökte e tüske-világra. Még nem is eszmélt, már szerzett sebeket. Idegen kéz súrolta a testét, mely ugyan nem ütött, de nem is ölelt soha. Minden szava közönynek ütődött, berozsdált nappalok és csikorgó esték voltak az otthona. A sorban … Olvass tovább

Ujjmese

Az ujj felettébb elégedett volt az életével. Ő volt a sorban az első, a többiektől külön álló, s bár sokszor álmodta, hogy a legnagyobb is, de csak a kis, köpcös Hüvelyk maradt mindig reggelre. Ezen nem segített sem a büszkén hátravetett fej, sem a pökhendin fennhordott orr, de még a férfitekintélynek kinevezett hatalmas pocak sem. … Olvass tovább

Egyszer volt…

Egyszer volt… Egyszervolt emlék már dióbarna szemed, ahogy könyvet tart a rebbenő két kezed, ahogy félben marad felém és feléd az óvatos mozdulat. Mint fájdalmas bábok egy ócska színpadon, s szobánk a színfalak. És makacs a csöndünk. És nincsenek szavak. Lásd, most kiáltanék: -Volt egyszer szerelem! De nem szabad. A kép egyre homályosabb.

Határmezsgyén

Határmezsgyén Rideg kockakövekbe zárt hideg. A még meleg, lélegző lét remeg. A fény, mint éles penge, a szembe hasít. Szúró szag terjeng, s lassan a sűrű, sötét semmibe taszít. Szigorú szike szántja a bőrt, sebet ejt, világnak tárja, mi mindent rejt az odabent. Harmatos rózsatüdőben kis, konok szív mocorog, s hol barnul a máj meg … Olvass tovább

Kétségek a költészet napján

Kétségek a költészet napján Honnan e késztetés? Áldás-e vagy átok? Élő húsomból vágok ki minden szót a jóra, rosszra, s a tollam csámcsogva hányja, csak hányja a papírra, ahogy a világ érzékeimen átcsorog. Hogy szép-e ez? A kecsegtető sorok, a tünde, bágyatag tettetés, a fellengzős malaszt csak szépségtapasz, szűrőmön mindez fennakad. S marad a fájón … Olvass tovább

Április bolondjai

Április bolondjai Nyújtózkodnak a fák. Sárga fogukkal rád vigyorognak, száz gyökerük mélyen a földbe harap. Nyomorult, kis bogarak a fényre kibújnak, de pálcika-lábuk a sárba ragad. Még mocorognak. Botorul mind élni szeretne. Nem veszik észre, hogy zord felhőbe bújt be a nap. És egyre feketébb már odafenn a szép, magas ég.

Örökkön-örökké

Örökkön-örökké Az erdő mély, sötét, halott. Nem járnak erre most sem ördögök, sem angyalok. Itt csak a céda szél susog. A bezárult fák közt kajánkodik a szemtelen: “Majd nem leszel te sem, de én örökké létezem.” Ha egyszer a csönd átölel, anyagom -por, hamu- itt megmarad, nem veszhet el. Utánam jövőben lesz szem, száj, tüdő … Olvass tovább

Március ürügyén

Március ürügyén Március idusa. Tavaszi délután. Béke van. Vagy csak képzelem? Madarak dermedten hallgatnak fenn a fán. És lassan fölsejlik bennem, mint szuvas, öreg csontokban a fájdalom, a félelem. Bújjak bele egy nagy odvú, bütykös fába, kéreg-karom legyen az ág, és százfele hajam a százszorszáz levél, szemem a százszorszép virág? Vagy drága anyám, a hazám … Olvass tovább

HÚSVÉT REGGEL

HÚSVÉT REGGEL \”Mondá neki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz?\” /Károli Gáspár: János Evangyélioma/ Állt az asszony, sírva sírt, és hívta vissza kedvesét, a nem szentet, nem glóriást, mindennapi emberét. Tán föltámad, hisz húsvét van, s nagy keresztje volt neki…! Az sem biztos, hogy az angyal a mennyekbe felviszi. Nincsen leple, sem kenetje, a legenda … Olvass tovább