Szilasi Katalin Görnyedt öregember az ősz. Botja segíti, botorkál, kaparászik az avarban, és ködbe törli az orrát. Vaksi szemével alig lát, egy vén tölgyfának ütődik. Rákárog a varjú, mérges, rebben a szárnya, odébbáll. Elmúlik hát ez az év is. Majd hó hull, elhallgattatja jajainkat. A halottak nem sírnak. Az élőnek fáj.
halottaim szemében krizantém virágzik kesernyés illata öreganyám öreg szagú nagykendője alákucorodom így vagyunk mi hárman test és vér és lélek pogány szentháromság
A könyvtár zárva volt. Az eső zuhogott, tócsákban állt a víz a járdán. − Felújítás van, vagy mi? Igaz, a múltkor panaszkodott az egyik könyvtárosnő, hogy ha nagy eső esik, mindig beáznak, hát akkor éppen ideje volt, hogy csináljanak már végre valamit, mert focizni tudnak a futballisták fűtetlen pályán is, ha tudnak, de könyvet válogatni … Olvass tovább
− Tuggyátok, az úgy vóut, hogy aratni jártunk napszámba. De messzire ám! Nem lehetett minden este hazagyünni, mer mán hajnalba kelni kelletett, oszt dologra! Ott aludtunk a gazda főggyín, a jányok, asszonyok a csűrben, mi, emberek meg a csillagvirágos íg alatt, ki erre, ki arra. Meleg nyár vóut, nem fáztunk, csak hajnaltájt hullott egy kis … Olvass tovább
Itt nincsen nyüzsgés, nincs zsivaj, kívül reked az utcazaj, a perc íze, színe, szaga, az enyém-tiéd örök vita, itt ünnepi a neszezés, éppen, mintha templomba lépsz, ott tömjén fogad és ima, itt a könyvek illata, itt megáll a téridő, jelenben van múlt, jövő, pedig csak nyomdafesték és lapra lap, de adja magát, hogy kézbe vedd, … Olvass tovább
Hó esik? Vagy kiszakadt odafönn az angyalok dunyhája? Tollpihék szállonganak tetőkre, didergő fákra. Az ember megáll a sűrű hófehérben, kutatva föltekint. Talán, ha találna az égben valahol valakit. Hunyorgó szemét a pelyhek eltakarják. Egy pillanatra azt hiszi, hogy homlokát puha kezek simítják.
Nyár. Hőség. Költözködés. Bútor szét, harmadikról le, kocsira fel, Szolnokról Pestre el, kocsiról le. Be. Fel nincs. Hegedű utca. Egy vonónyi. Földszint, udvari szoba-konyha-spájz. WC kinn, a folyosó végén. Férj, feleség, gyerek. Anyós. Utóbbi a spájzban. Honfoglal. Átkoz. Édes, kis feleség: − Ah, azért a szép, napfényes lakásért… Önző férj (kőszívű): − Kellett. Itt: munka. … Olvass tovább
itt téblábolok a furcsaságok szigetén ahol a magánynak is csak fél szeme van azt is rám mereszti ruhát nem hordok, rég lefoszlott rólam mint ahogy lassan meglazul a kötőszövetem is bár Prospero lennék kívánom néha miközben csontjaim zörögnek vihart kavarnék s az orkán elsodorná az összes ellenségemet s ha idővel meg is bocsátanék nekik amiért … Olvass tovább
Mégis A fűzfa lenge ága söpri éppen a kert alatt nyomát a röpke nyárnak. Az őszi nap szelíd sugára fárad, peregve száll a sok levél a szélben. Sötétedik. Borongva jő az este, a házfalakra szegzi árnyait. S ha a kinti fényeket szemem beitta, elalszom én is, álmokat teremtve. Talán te érkezel fehérbe-ködbe beburkolózva, rejtve tőlem … Olvass tovább
Öten ülték körbe az asztalt, ebédeltek. Csend volt, mint mindig étkezés közben. Náluk ez volt a rend. Az evőeszközök is halkan koccantak a tányérokhoz, mintha féltek volna. Az anya lábujjhegyen járva vitte ki a megmaradt étellel a tálat. A két nagylány szinte észrevétlen mozdulatokkal szedte össze a kanalakat, villákat, késeket, tányérokat. Az apa és a … Olvass tovább
Egy szubjektív idealista verse Egyik szemem a nap, másik szemem a hold. Pulykatojás-arcom pettyezik csillagok. Kékeslila az ég, ilyennek képzelem. Bronzba öntöm az őszt, mert így tetszik nekem. Néha azt hiszem, hogy a világ én vagyok, minden csak akkor van, ha épp rágondolok. Egyik szemem a nap, a hold másik szemem. Csak veled mit kezdek, … Olvass tovább
Csend és vihar Jó most ez a belső béke. Csak apró rezdülések jelzik, hogy él, lélegzik a rajtam kívüli világ. Valami rág, talán féreg a korhadt fában. Fény felé fordul a suta virág, s az ágon egy madár cserreg, de félbehagyja. A hirtelen jött csendben a szálló porszem is megáll. A tó vize egyszer csak … Olvass tovább
Vénasszonyok nyara – Szolnoknál Ma még elém szaladt a napsárga járda, rajta néhány rozsdafolt-levél. Bogarak tapadnak a ház fehér falára, halkan zsizsegnek egy percnyi életért. Barnul a Tisza, már kinőtte szőkeségét, hídja remegni látszik a ringó vízen. Fenn kesernyés kék az ég, a fény és az árnyék egy fűzfa lenge ágán pihen.
A szemfényvesztő Még incselkedik a nyár velünk. Átbucskázik a fejünk felett, ostobán vihogva, mintha csak jó tréfa lenne szemünk fényét veszejteni. Valahol messze, vén csataló a trombitahangra, megmoccan az ősz. S mi várjuk a talmi nyár után az aranyost, a színesbe fordulót, és azt hisszük majd, hogy álmodunk.
Egy szegény kisgyermek panaszai – 2020 Ma menni kell a többiek közé az iskolába. Jó, de rossz is. Uzsonna lesz, levágta már anyám a nagy kenyér-karéjt. Az óra véget ért, lapozgatom a könyvemet tovább, de sietni kell, ebédet is kapunk. Utána lenn az udvaron focizni lenne jó! De szakadt a szanda rajtam, az ingem is … Olvass tovább
Szeretem az őszt. Minden jó-rossz ebben az évszakban történt velem. Ősszel születtem, ősszel halt meg anyám, ősszel jött az első szerelem, az első gyermekem szintén ősszel született. Talán meghalni is ősszel fogok majd, de remélem, ez még kicsit odébb lesz. Szeretem az őszi fákat, ahogy szemérmesen csupaszodnak. Eleinte csak néhány fonnyadt levelet dobnak le magukról, … Olvass tovább
Anno… Az ősz mindig eszembe juttat. Csak ültünk anno… egy padon a nagyerdei fák alatt. Éhesek voltunk, nem volt vacsoránk, utaztunk volna, nem járt a vonat, hát ültünk csak tovább a padon a nagyerdei fák alatt. Hajunkban színarany levelek, karod a vállamon, ülve a padon a nagyerdei fák alatt. Késő volt már, arra senki se … Olvass tovább
Az idegen Még szállong a sötét, mint szélfújta szappanbuborék a Tisza fölött. De föllobban az ég, a vízre ráterül a nap, s a reggeli madarak kihúzzák csőrüket a szárnyuk alól. Kurkásznak kicsit a toll alatt, majd sorban elúsznak, mind egy irányba. Ember a parton, egyedül. A tőle függetlenül éledő világnak nem része már. Útjából kitér … Olvass tovább
Hexameter a kődobálóhoz Már csordultig telve a csetres edény haragoddal. Kőbe harapdálsz, hisz nem dobtak vissza kenyérrel. Nézel az égre, de ott túltáplált angyalok ülnek. Jó puha párna a szárnyuk, most azon alszanak éppen.
Zsuzska asszony történetét anyai nagyanyám életének meghatározó epizódjain keresztül, mintegy mozaikszerűen mutatom be a kisregényben. A lelencsorból kiemelkedett nő hihetetlen akaraterejével és elszántságával magasan a többi szereplő jelleme fölé emelkedik, ahogy a mostoha körülmények között is megpróbálja összetartani a családját. A XX. század társadalmi-politikai változásai csak annyira kapnak szerepet a műben, amennyire a hősök magánéletét … Olvass tovább