Simon Dávid A következő történetet egy olasz kisvárosi lakóház teraszára képzelem el. Nem mert ott történt, hanem mert bennem úgy van, hogy mindez ott volt. Természetesen ragaszkodom én is helyekhez, nyilván mindenki emlékszik például, hogy hol kérte meg a felesége kezét, és nem szívesen cserélné fel semmivel, még ha az egy panelház olajszagú harminc négyzetméterén is történt. … Olvass tovább
Elöljáróban annyit, hogy ezt a kifejezést még Kölnben hallottam vagy tíz éve egy kioszkban. Épp csak egy vízért, na jó, magamat ismerve valószínűbb, hogy sörért ugrottam be, meg azért, mert szeretem ezeket a kis helyeket, ahol a bevásárlóközpontok, kirakatok és a virtuális valóság titkos háromszögén kívüli életszerűség zajlik, mert amúgy kicsit magányos voltam Kölnben, bármennyire … Olvass tovább
Olyan, mintha még mindig nem ébredtem volna fel, folyamatos kábulatban telnek az itthoni óráim, minden cselekvésem álomszerűnek tűnik, érzékelhetetlenné vált a valóság. Nézem a huszonéves operettország kamaszságát, ahogy bírkózik a szabadság ködös érzetével, és bármennyire nem lehet más hely ennyire az enyém, mint ez, most nem fogom fel a történéseit, nem vagyok jelen. A szétdohányozott … Olvass tovább
Körúti proli kocsmában landoló pesti éjszaka. Kérsz egy kilépő piát meg a wifi kódot, mire a honnan a faszomból tudjam válasz száll az arcodba fél méterről a csúnyácska, enyhén elhízott pultostól. Akkor mégis kitől kérdezzem meg, baszdmeg. Nyilván csak magam elé puffogom, de mint a nagyanyám, kibaszott szelektív a hallása, pedig még harminc sincs, és … Olvass tovább
A végére teljesen szétesünk, a tervek, programok percenként változnak, a forróságtól meg amúgy se tud senki normálisan gondolkodni, hogy mit is akarunk ma épp csinálni. A tervtelenség az egyetlen tervem, könnyű lebegés a paradicsomban. Fáradt vagyok a mindennapi tornagyakorlatoktól, ahogy a diszkókban gyakorlatilag kardiózom esténként a hőségben. Napközben tengerpartok mossák magukba szívemet, és ügyes hangyaként … Olvass tovább
Kezdjük a végén. Eleje sose volt, se közepe. Testetlen, magtalan, történet és esemény nélküli felhőutazás volt az egész. Pontosan nem is tudom, hogy mi volt az, de mondjuk képzeld a saját életedbe, helyezd el a kedvenc kocsmádba, indítsd el onnan szemeid horizontján az ágyad felé, rakd fel, mint egy képet, legyen azon a képen egy … Olvass tovább
Megint egy fülledt diszkó Mexikóban. A párától alig lehet levegőt kapni, amire azért néhány sör után rá is cigizel, a tüdődben pedig nem marad hely, a fulladás érzetétől meg csak jobban be lehet készülni. Kinn egy benga autó, a szélvédőjén golyónyom. Barna szépfiú kezén szorítja a vérzést az álomszép barátnője, köröttük rendőrök. Nem akarom tudni, … Olvass tovább
Harminc méterről láttam meg, hogy ő az. A hátul kivágott ruhája lágyan ívelte körbe a hátára omló göndör fekete haját. Lassan lépdeltem felé, kiélvezve minden pillanatát, hogy nézhetem a finom kis szoknyáját, ahogy megkapja a trópusi forró szél, a hosszú, vékony lábait, gyönyörű barna bőrét. Nem tehettem mást, megbíztam benne, és elindultunk a mexikói éjszakába, … Olvass tovább
Belize egy parányi ország valahol Közép-Amerikában, amiről Pesten alig hallottam. Ők meg rólunk nem hallottak soha nyilván, de a származásom értelmezésénél a juróp, juróp azért barátságosabb hatást vált ki itt az amerikönnél mindenképp. Hemingwayről elnevezett koktélok csúsznak a kezemben a pálmafákkal szegett parton. Leírni a nevét itt se tudják, otthon Hamingway egy cica-kávézóban a fenszi … Olvass tovább
A Karib-tenger partjain a hőségtől simán meg lehet őrülni. A folyamatos bódulattól, mintha szarkész lennél, mintha totál bedrogozva, kezded elveszíteni minden valóságod, önmagad, korábban hitt realitásokat. Ledobod magadról, mint azt az imént két perc alatt szarrá izzadt inget. Talán átlépő dimenziók közt, vagy csak belefeledkezés a paradicsomi létbe, visszatérés valami mélyen állatihoz, feloldozás a civilizáció … Olvass tovább
Amúgy hatalmas leszarásban vagyok. Főleg mióta hazajöttem Mexikóból. Figyelj, az is nagy dolog, hogy sétálok az utcán, nem lőttek fejbe és tudtommal egészséges is vagyok. Simán lehet, hogy leállt az agyam, megállt a forgás, vagy annyira lelassult, hogy nem érzékelhető a mozgás. Talán egy pontra, vagy egyre se figyelek. Mondom, leszarom. Különben se fogunk fel … Olvass tovább
Hát, ezt sikerült összekukáznia a körúti szélnek az éjszakában, ezt az üres nylon szatyrot. Könnyen emelgeti fel, a nyitott égbolt felé igyekszik, aztán a zebrára zuhan ez a fekete szar. Tarr Béla filmjelenet lehetne. Percekig venni, ahogy a csóró szatyor szerencsétlenkedik az úton, néhány autó áthajt rajta, de meg se kottyan. Így érzem én is … Olvass tovább
Azt már megszoktam, hogy rendre külföldinek néznek Pesten. Volt, hogy hajléktalanok élből angolul kértek aprót, de akárhol simán a nemzetközi kommunikációt megcélozva szólnak hozzám honfitársaim, kiegészítve a jobb megértés érdekében széles kézmozdulatokkal, még akkor is, ha magyarul válaszolok. Üzletekben, éttermekben, kórházi kartonozóban, ahol ott a nevem, és még így is: szekönd flor, miszter szájmon… edzőteremben, … Olvass tovább
Széltől kifordult esernyők és okostelefonok mögül előbukó arcok fénylenek a nyálkás körúton. Mintha utcakövekből rakták volna ki az összes ábrázatot, a pesti utca a valóságos fészbukom, nézegetem. Mellettünk selymesen siklik a hajléktalan éjszaka a síneken, egy templom, egy kocsma, mint félálomban, a tetves esőben összemosódik minden. Nem történik semmi, és mégis most szűnök meg, most … Olvass tovább
Nem hiszek semmiben. Nem létezik semmiféle megfejtése a világnak, a dolgok csak vannak, egyszerre bizonytalanok és biztosak. Az élet érthetetlenségének súlya feszít, és tudom, hogy minden állításom ellenkezője is igaz, ahogy az éremnek is két oldala van. Szkeptikus vagyok, minden mögé kérdőjelet teszek és még véletlen sem gondolom, hogy tudnék bármire megoldást. Mindannyian zuhanunk, esztelen … Olvass tovább
Verseimben semmi szomorúság nincs, én az élet szomorúságát mondom el. A szomorúságot is ünneplem, néha gyászruhában, néha fehérben. Ha el is menekültem néha, mielőtt igazán fájt volna, mindig megálltam meztelen igazságomban mások előtt. Nem kértem senkit semmire, hogy mégis elöntöttük egymást fájdalommal, az az élet műve. A bánat által lehetsz csak teljes, és ha óvod … Olvass tovább
A A kozmetikázhatatlan nappalok, a lábtörlő sármintáiban az arcom, pedig tudom, hogy nem is vagyok. A tompa élű éjszakák űrmagánya, a cselekedet minden szintű hiánya, az ismétlődő csókok megszokhatósága. A nyarak kétes utóíze, az ágyon a csikó, a reszketés útvesztőiben titkos ajtó. A szobám, mint álarcos bál, mint diszkó. A letörölt táblák végtelen lehetősége, a … Olvass tovább
A sértődöttek dala (vidáman, feszesen, kissé gúnyosan) Félre siklott életem, kár, kár, kár. Nincsen nekem sikerem, ájj- ájj- ájj. Ki a hibás ezért hát? Háp, háp, háp. Az eszesek megmonnyák, meg- mony- nyák! Cúna, gonosz ellenség, fúj, fúj, fúj. Mért van neked szerencséd? Hujj- ujj- ujj. Biztos csaltál mindig is, rot- hadj szét, elloptad a … Olvass tovább
amit hozzám képzelsz amit hozzám képzelsz az is te vagy a szívünk sötétített ablak lehetnék én is de rohadt fáradt vagyok nézd hogy romlanak meg az angyalok hogy az én bűneim oldozzák fel azt akit a legjobban szerettem és hulljanak le a ruhák rólatok kis kurv angyalkák és tapsolhatok majd boldogan hogy tegnap őt is … Olvass tovább
Egy maréknyi boldogság Ki lehet olyan bolond, hogy sápadt arcát mosogatóléhez emeli, bízva a tengerekben? Ki meri nyílt szívvel ezredjére is feltenni szárnyait, és ugrik emeletes házak közt a szürke mélybe? Ki nem fél anyátlanul, ha elhagyta Isten, és menekül az éjszaka vérszívó ölelésébe? És ki pumpálja pitvarát, ha tudja, hogy nem védi semmi? Ki … Olvass tovább