Simon Dávidgyermekrajz alattunk színes lovak vágtáznak a pocsolyába mártogatott papírlapokon felettünk ötvenhatos golyónyomoktól sebzetten dőlingélnek a házak vagy pont fordítva van és fölénk rajzolták a vágtát alul meg a hétköznapok állandósága pihen a házak ablakában és puha párnákkal bélelt szobáinkból kizuhanva meghalunk hogy meglássuk a láthatatlant a színes lovakat a szóközökben rejlő csendet az állandó változást … Olvass tovább
„A békés tenger nem nevel ügyes hajósokat.” (afrikai közmondás) a hajós álma és eltűnünk nyomtalan magukba zárják a kopott utcák hangtalan hogy szerettünk és szenvedtünk itt és nem kérdi majd senki hogy kik voltak ők milyen ajtón léptek be honnan visszafordulva már szűkös a világ s üres felszín csupán de látod elmossák az ébereket is … Olvass tovább
aki a végtelent keresi aki a végtelent keresi sötét alagúton kél át és jelzőlámpák nélkül elhagyott valóság lesz otthona ott alámerül és felemelkedik de erről soha nem beszél van Isten vagy nincsen nem számít többé eldobja mindenét aki a lét mélységébe tart kapaszkodók nélkül a kiszámíthatatlanban megég és megfagy vadállattá lesz majd szelíddé és nem … Olvass tovább
Meztelen állt a tárt ablaknál. Én hol őt, hol a málló tapétán végigguruló verejtékcseppeket néztem a tompa fényű izzók alatt úszó lakásban. Cigarettájáról a hamu lassan pergett a nyolcadikról alá. Meg akartam kérni, hogy menjen el, de nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Különben meg nem érdekelt, hogy ott van, már nem számít. Azt se tudom … Olvass tovább
Valami szörcsögésre ébredtem. Még lüktetett az agyam az alkoholtól, és fogalmam nem volt, hol vagyok. Annyira tompa voltam, hogy csak percek múlva fogtam fel, mi ez a zaj. A rádióban ment a reggeli politikai vitaműsor. Egy pillanatra azt hittem, a nagyapámnál aludtam, ő hallgatta mindig a Kossuthot, még a hobbiba is kivitte a kis Szokolt. … Olvass tovább
naiv ének (pop stílusban) mondjuk legyen egy terasz legyenek késő nyári esték feküdj a nyirkos fűben s képzelj engem magad mellé legyen sercegő papír a dohány körül lassan érjen a véráramba méreg bennünk szaladjanak össze üres utcák maradjunk itt még kérlek legyen ez egy vallomás hangtalan ének legyen egy álom mit magam se értek
boldog zuhanás halk bólintás a kérdőjelek zivatarában jelöletlen cél a bontott szárnyú kitárulkozásban mint hazatérést úgy ünneplem hajlataid mámorát beborít minket ez a forró mozdulatlanság mert megérkezés ez mert néma ölelés üvöltő éjszakában vérontás és árulás idején és ha részegség is és ha holnap már többé nem csak egy vereségünk lehet ha nem égünk el … Olvass tovább
Addigra már tudnom kellett volna, hogy részeg. Nem mentem át az utca másik oldalára. Üvöltött velem, hogy szeretlek, bazdmeg, belőlem meg kiszaladt az élet. Megkínáltam cigarettával, csendben álltunk még néhány percig, vagy beszélgettünk egymástól nagyon távol, már nem emlékszem. Évekkel később láttam csak szeplős arcát újra a nyitott koporsóban. Meg akartam jegyezni ezt az arcot, … Olvass tovább
omlások a szeplők az orrodon a borfolt a párnámon a szájpadlásod íve a hullámzó tájakon a nyirkos utcák zaja a pihenő párkányon a hajad omlása az arcomba a csillagok alatt úszó földrészek egymáshoz sodródása a kimondhatatlan a csapvíz halk koppanása a papírdarabok a szőnyeg hajlatában a szívverésed a falak leborulásában a kanál szélére száradt íz … Olvass tovább
A kiszolgáltatottak csendje A hétköznapok szilánk-tengerének sodrását ki érti meg? S a hullámok között mit ér bármilyen cél vagy iránytű? Akkor ki mondja meg, mi rossz, és mi jó? Ki nem tépi fel az összes ajtót, és szalad bárhova, hol ölelés, kocsmaszag vagy a csillagos égbolt várja? A kiszolgáltatottak csendjében, ebben a kimondhatatlan valóságban, ázottan, … Olvass tovább
vajaskenyér- boldogság vajaskenyér-boldogság ahogy végighúzza kezét levendulák közt fekszik becsukja kék szemét suttogás kering most benne mintha sose érne célt megveszett borzongás járja át gyönyörű szívét ott van a kádad szélén az álmodban ott van minden pillantásodban s ott van bennem is az mit ki nem mondhatunk és vak rá a világ s kifolyik belőlünk … Olvass tovább
kibontott ruhád kibontott ruhád barack ízű álma pihen a gangon aláhulló tárgyak terülnek szét síma homlokomon falakba suttogott vizes szárnyú ölelés a tegnap kavicsok közé rejtett csókjainkon bogarak taposnak lapjával fölfelé fekszel álmatlan szemhéjam mögött pulzáló nyári esőt szitál a zöldre festett könny
születésnap terítsd szét magad előtt a világot vagy gyűrd össze kedvedre és rúzsozd ki a valóságot rúgj fel hamutálat és nézd az elguruló csikkeket söprögesd össze harminc évedet íme az egyetlen bizonyosság hogy megégünk és porba hullunk és addig magunkból mindent eltakargatunk terítsd szét deszkádon ingedet benned legyen élére vasalt az ünnep hogy élsz és … Olvass tovább
messzi vizeken repcemezők közt gurul a boldogság egy hajszálad vitorlát bont a tányéron kiterített pokróc a lelkem remegő szíved azzal bugyolálom féktelen száguldás ahogy itt fekszem melletted felettünk színes léggömbök nyújtóznak kezed végighúzod arcomon és elmorzsolódunk a partot érő hullámokban régi képként nézem most magunkat rágyújtanék de nincs tüzem poharam újra megtelik ott úszom valahol … Olvass tovább
ahogy csendjeinkben ahogy csendjeinkben találkozunk néznek minket a hullámzó tárgyak sminked alól fuldoklás párolog és kilépünk mindennapi vereségeinkből lebegés az elhulló perc ütemtelen reszketéseiben valahol egy bogár mocorog szerelvények viszik álmunkat a temetetlen városon át vagy csak én képzelem és most a peronon egyedül szédülök idegen tájak után örökre hontalanul tudva hogy te sosem voltál
Találkozásaim Istennel Talán elhajított csikk a fal tövében, talán a mozgólépcsők süket diadala alattunk, talán rúdon leereszkedő román prostituált, vagy forró nyári éjszakák részegsége, vagy talán nem is vagy. Nézem magam, egy perc őrület, hogy a hús, a szemek alatt úszó fájdalom, a tetteim, cigarettafüstben szálló vágyaim, hogy mindez nem én vagyok. Itt kéne lenned, … Olvass tovább
mire visszafordulok mire visszafordulok már világok zùgtak àt benned bukom el tudom a napját òráját zuhanásomnak hangtalan érek földet és nézem majd az eget csodálkozva hogy ide akartam mindig eljönni csak sosincs időnk mondj valamit amivel betakarózhatunk hogy ne kelljen többé aludni vagy felébredni ide senki nem jön utánunk valami motyogás a falakból de nem … Olvass tovább
letépett plakátok néma hangsúly ahogy pereg ránk a vakolat összehányt utcákon párolog el a nyár remegő imák a zajos város alatt aluljárókba takarózik az ország csikkekből kirakott boldogságunk ki szedi fel? és ébredünk-e majd szappanbuborékos félperceinkből? akkor körülvesz ezer üres tekintet leboruló lepel hogy élettel mindet te töltötted meg vizelettel jelölt házfalak mentén utolsó kortyaim … Olvass tovább