Fecskepár

Eresz alatt csendben, a vén gerenda alá, sárból tapaszt fészket a molnárfecskepár. Nyarak szorgos madarai, felhők közt cikáznak, nádfedeles tető alatt pelyhes füttyszót vigyáznak. Alvó fiókákat csillagfény őriz, ezüst Hold ecsetet markol, – fészek mélyén csend honol, fecskepár is elpiheg, – ébenre fest az éj eget.

Kegyetlen idő

Ház falában mesél a tégla, udvaron a kő suttogva üzen, öreg fák sóhaja hallatszik, madarak szállnak nélkülem. Fent az égen sólyom szárnyán, Jelen ölében, jövő hátán az Idő rohan. Meghanyatlik. Föld mélyén a múlt morajlik. Mezőn halkan eső koppan. Mintha ezer titok folyna onnan, úgy futnak az ezüst cseppek, Elmossák az órát, percet. Állok ott, … Olvass tovább

Könyvajánló: Smitnya Enikő: Várakozás – egy szebb világra – (Versek – novellák)

MEGJELENT: Smitnya Enikő: Várakozás – egy szebb világra – (versek – novellák) Oldalszám: 110 oldalon Borító: puha karton MEGRENDELHETŐ A SZERZŐNÉL: Smitnya Enikő írói profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége: https://holnapmagazin.hu/profile/Smen Megrendelhető a LÍRA könyváruháznál is: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/smitnya-eniko-varakozas-egy-szebb-vilagra- Dióhéjban magamról: szeretem a kisbetűket, a kávét, a kakaót, a brokkolit, a cicákat, de a legeslegjobban a gyerekemet, … Olvass tovább

A Búzavirág

A fehér táj lassan levetette hótakaróját, a fák megrázták magukat és a felkelő nap felé fordították tekintetüket. A madarak vidáman ugráltak bokorról-bokorra és csiripelve köszöntötték a földből kibújó apró hóvirágokat. Az erdő éledezni kezdett, a nyulak és az őzek boldogan szökdelve a mezőn, pajkos játékba kezdtek. – Mi ez a zaj? A kis magocska nyújtózkodott … Olvass tovább

Tél végén

Éjjel süvített a szél a házunk fölött, hegycsúcson át, a fenyők között borzolta a fákat, kavarta a havat ropogtatta a jéggé fagyott tavat. A köd fehéren szitált  ablakunkra, Távolban homályos jéghegyek, Egy felhő árván úszott az éjben, és friss havat szórt otthonunkra. Messze, a hideg völgy mögött leselkedve, Tél subájában dideregve, Tavasz bújt meg álruhában, … Olvass tovább

Örök szerelem

Csörgedező patak, a kék égbolt, az élet reménye, a júliusi Hold, a nyár melege, a tücsök zenéje mind ott volt, és mi álltunk egymással szemben, madarak énekeltek, a fák lombjai közt őzek lépegettek, szelíd, ezüst karként átölelt az éj, és a Hold mennyekig repített. Szélsebes patak, a szürke égbolt, az élet meséje, a hideg tél, … Olvass tovább

Isten kezéből vigasztalás

A bolygó dühöng és az óceánok a medrükből kilépő méltóságok, végtelen tengerek, folyók és tavak, lázadva vergődnek, morajlanak. Könyörtelen félelem nevetve arat, a földön lassan már semmi nem marad. Csak a néma kín, a jajszó hallatszik, létünkre a szenvedés napja hajnallik. Szívünkre kéreg ül, a hold sem hegedül, égen néma zeneszó, imává nemesül. A kiscsillagnak … Olvass tovább

Téli csend

A falura szürke köd szitál….. ezüst fény játszik a sötéttel, hófehér füst száll az égre, az öreg kémény pöfékel. Tűz melegénél pihen a család, fogason szárad a viharkabát, hazatérő a csend asztalánál, kezét melengeti gyertya lángján. Téli alkony nesztelen leszállott, és mint apró, fehér kis virágok, éjszakában zenélve, táncolva, szikrázó pompával ragyogva, – békésen hull … Olvass tovább

A kis fenyőfa

Sírdogál a kis fenyőfa, havas ága, havas lombja. Erdő népe körbe zsongja, feldíszíti mosolyogva. Ágaira dió kerül, lombjaira gömböcske ül. Felvidul a kis fenyőfa, boldogság és csupa pompa. Domboldalon gyerekzsivaj, szánkót húznak – angyalkacaj -, hóembert is építenek, nevetnek a tűlevelek. Kis fenyőből karácsonyfa! Mennyi fénylő csillag rajta! Fejét büszkén égre tartja, csendben rászáll egy … Olvass tovább

Fagyott kis ház, domb oldalán

Ha majd mi is messze járunk, mint, ágtól-levél tovább szállunk. Szomorú lesz, értelmetlen, a havas ház az édenkertben. Behavazott kapuin túl, ajtó résén hideg szél fúj. Esti ködben fáradt árnyak, nem játszanak több színházat. Ablakain fehér dér ül, sápadt, árva köd sem enyhül. Kandallóban fahasábok, sírva álmodják a lángot. Elfelejtett képek között, papír és toll. … Olvass tovább

Karácsonyi mese II. – Télapó –

December érkezett – karácsonyi mese II. Télapó Beesteledett.A hold előbújt a felhők mögül és erőtlen mosollyal a föld felé tárta karjait. A legelők, az erdők és mezők szürkeségbe burkolózva, szomorúan várták, hogy beköszöntsön a tél és fehérbe öltöztesse a tájat. December volt. A házakban az ünnepi fények már teljes pompájukban vártak a karácsonyt. Erdőben az … Olvass tovább

Várakozás – egy szebb világra –

Hiába pompa, a zöldellő rét, hiába napsütés, ha árnyékba vész. Hiába gazdagság, kedvesség, a jó szó. Hamisan csengő és a füledbe búgó. Hiába az ajtó, a ki nem nyíló, hiába a remény, a mámorító. Hiába a hűség, megfagytak a szívek, elkopnak mögötted lassan a színek. Hiába az ember, ha lénye közömbös, látszat csupán rajta, a … Olvass tovább

Àrnyék

Volt az élet! Kinevettem. Volt a halál! Eltemettem. Volt a fény! Árnyékká tettem! Az árnyékot megmentettem. Árnyékkal beszélgettem. Szavára felébredtem, Kérleltem a sötétségben, Őszi égbolt szépségében. Árnyék nem szólt, tova illant. Szemében a fény megcsillant. Néha eljön, árnyat villant, Reményt hozón, visszapillant: Van az élet, vigasztaló, Szívünk mélyén álmodozó. Van a halál, feloldozó, Lelkünk mélyén … Olvass tovább