Stancsics Erzsebet Stancsics Erzsébet: A Bem tér gesztenyefái Hétköznapok börtönében, fojtó szürkeségben járni, mikor fényben ringatóznak a Bem tér gesztenyefái! Reggelek apró, varázsos pillantát újra látni, ahogy körülállják némán a Bem tér gesztenyefái. Jó lenne, mint akkor újra repülni, sietni, szállni, hogy szíveddel öleljenek a Bem tér gesztenyefái. És szememből zöld villanást, mint tenger hullámát várni, és … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Ami túl közel van Ami túl közel van a szívhez, arról pironkodva szólunk. Ki sem mondott kérdésekre szakadékból feltörő válaszok, nevetésbe fojtott sírás iszap-mélységéből érezni: az örömnek is van érkezése. Ami túl közel van a szívhez, azt burkolják párás gondolatok, s nem lehet olyan gyorsan leírni, ahogy a szeretet lépked utánam s kérdi: … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: A nők mosolya A nők mosolyához béke kell, hogy villanjon, mint a tükör fénye, lobogjon, akár napraforgók a nyárban s égjen, mint aranyhajú kalászkéve. A nők mosolyához öröm kell, hogy zengjen a szépség illatos völgyében és vigyázhassák örök csodáját csillagőrök a végtelen csöndjében.
Stancsics Erzsébet: Zeneakadémia – ráadással Nem újdonság, ha egy hangverseny műsorát a zenekar a sok lelkes taps miatt megtoldja egy-egy ráadás zeneművel. Mi azonban a 2023. június 10-i koncert alkalmával előre és egy nem várt témában is kaptunk „ráadást”. Gondolom, mindenki tudja, hogy Budapest egyesítésének 150. évfordulójára zenei pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat. A … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Vendégek a Zeneakadémián A 2024-es év itt is nagy zenei élményekkel kezdődött. Akik azon a január eleji estén ott voltak, csupa vendéget láthattak a színpadon. A zenekar a Szolnoki Szimfonikusok voltak, a karmester Orhan Salliel Törökországból érkezett, a három vendégművész pedig Koreából: Luu Hong Quang zongoraművész, Haejin Lim brácsa, – és Kyoung-Joo Sung … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Az írástudókhoz Ha nincs toll, írj ecsettel! Ha nincs ecset, ujjaddal a porba, mint ama férfiú a farizeusokról, akinek nem volt rangja, csak égig érő, karcolatlan hit szenvedélye, a csontig ható életerő hatalma. Hát ne nyafogj, ha írni kell az utolsó percben, mert ujjad van s a por nagyon közel! 1992.
Stancsics Erzsébet: 2001. karácsony éjjelén Új évezred Karácsonya merre jársz az éjjel? Kis csengődnek ezüst hangján szállás melegével? Betlehemi csillag helyett plakátok mutatják, merre menjen, akiket a melegedők várják. Betlehemi kisjézusnak akadt barom szája, hogy az istállóban egy kis hőt leheljen rája. Barom szájat ma már ingyen ugyan, ki találna? S ki tenne le kincseket … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Lehetne Lehetne ez egy apró lélek szerelmi vallomása földnek, égnek, életnek, ahol a harmónia a világmindenség szövetének élő szerkezete? Lehetne minden fejszecsapás a költészet erdő-táncoltató viharában, mikor a cinke szívét is összeszorítja a fagy, mert mi is esünk, ahol fát döntenek! Mi miden lehetne ez a vetés: búza, rozs, vagy hazáig érő gondolat, … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Őszi óda két szólamra (Szántai Sándor versére) “Lassúbb és melegebb tüzek parázslanak” e forrósággal terhes őszi éjszakán. Az asztalon tágul a régi repedés és a szék alatt sűrűsödik a homály. Te látszol arcomon is. Kezemben tőled pihen el a munkától megfeszült izom. Utánam kurjant egy érett fürt a tálból ahogy a konyhában poharadból … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Gondolatok Táncsics Mihályról a XXI. században Nincs a fõvárosban olyan kerület, s az egész országban olyan falu, város, ahol utca, vagy tér ne viselné a nevét. Személye különleges helyet foglal el a történelemben, kora társadalmában, az irodalomban, köznevelésben, s ha õ nincs, talán a 48-as forradalom sem lett volna olyan, amilyen volt. Táncsics … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: „Testvér-falvak” Van a Bakony környékén két falu, amelyek bizonyára csak hírből és a térképről ismerik egymást, de nekem a szívemben testvér-falvakká nőttek össze. Az egyik Ácsteszér, a másik Ősi. Mindkettő híres valamiről: egyik Táncsics Mihály szülőfaluja, a másik honfoglalás kori múlttal és Erzsébet királyné személyes látogatásával büszkélkedhetik. Kicsi mind a kettő, de annál … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: A túlélő Lettem naponta túlélő ötven fordított jégcsap-gyertya, lettem idő-ellenálló hegyek égbe harapó fogazata. Lettem inakban göböt virágzó, bőrön átütő erek rajza, tolmács nélkül is minden mosolyt megértő. Kapu, melyet gyermek is kitárhat. Ha madárnak jog a szárny, lettem olyan napsütötte vágy, mint túlélőknek a szemekbe csukódott világosság.
Stancsics Erzsébet: A költő már nem mesél Két háború után egy világválság. Az Idő vagonjain maszatos arcok ablaka, tűhegyen forog, aki él. Autósztrádák hüllő-gyűrűin nemzetközi életveszély, a halál piros-sárga-zöld szemei nekünk pislognak. Fölötte a gondolat-szárnyalás szürke kondenzcsíkjai. E világ hangzavarban a jellem kiállja-e a mikrofonpróbát? A szívekre célzott gyűlölet őrzi-e majd az életet? Mondják, az … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: 2008-ban a Margit-szigeten (Arany Jánosra emlékezve) Felfelé a meredeken érkezik az emlék és messze tekint a szmogos tájra. Időtlen törvényeiben a szépnek Jánosunk léptei neszére várva a nagyság bonyolult összefüggései között. De nem lehet a múltat úgy felidézni, hogy csak a fénye jöjjön vissza közénk. Az elmondhatatlan követeli új formáját, repülésében szárnyakat növeszt … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: A költő már nem mesél Két háború után egy világválság. Az Idő vagonjain maszatos arcok ablaka, tűhegyen forog, aki él. Autósztrádák hüllő-gyűrűin nemzetközi életveszély, a halál piros-sárga-zöld szemei nekünk pislognak. Fölötte a gondolat-szárnyalás szürke kondenzcsíkjai. E világ hangzavarban a jellem kiállja-e a mikrofonpróbát? A szívekre célzott gyűlölet őrzi-e majd az életet? Mondják, az … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Pierre Bonnard: Reggelizőszoba c. festményére Mosolyodon átárad, amitől én kivirágzom. Itt a szó a számban, hogy olyannak mutasson, amitől másképp nyikkan a kilincs a te kezedben, más a reggeli napfény a csend asztalán, a kenyéren hempergő öröm, a só-szemcsékben sikkanó íz, egy szalvéta halk ránca. És más veled hallani: a kertben a bokrok … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Keresztrejtvény Írásom címéből is sejthető, hogy szenvedélyes rejtvényfejtő vagyok. Elmúlt háromnegyed évszázadom alatt megszámlálhatatlanul sokkal megbirkóztam, de van olyan fajta is, amibe bele sem fogok. Szabályai értelmezhetetlenek, logikámmal követhetetlen a feladvány menete. De a legtöbbel magasabb szinten is boldogulok. A keresztrejtvény számomra játékos tudomány. Annyi információt gyűjtöttem be a kockák és betűk révén, … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Félelem Van nekem egy szívbéli barátnőm, aki Komárom túlsó oldalán lakik. Néhány évvel ezelőttig havonta találkoztunk, hol én gyalogoltam át a hídon, hol ő biciklizett a hazai oldalra. Leültünk a Duna partra és beszélgettünk. Ma úgy emlékszem vissza erre az időszakra, mint a nyugalom, a béke, a csendes öröm felhőtlen napjaira. Négy éve … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Az angyalra mindig várni kell (Bodor Pálnak 1992. karácsonyán) Az utolsó cigaretta keserű íze a szádban az altató kábító menedékével, félrevert harang nyelvén az utolsó gondolat fuldokolva ájul át sötétülő közegébe, majd még egyszer riadt-józanul felbukik és fogad között koccan a régi-téli emlék: az angyalra mindig várni kell! Vagy már soha nem jön … Olvass tovább
Stancsics Erzsébet: Klárika, a világutazó Szomszédunk, Klárika nem volt besorolható egy kategóriába sem. A hetvenes évek olyan különlegessége volt, aki mindennel kirítt a környezetéből. Talán szüleimmel és lányaimmal tartott olyan kapcsolatot, amilyet senki missal nem sikerült. Ugyanis rajtunk kívül mindenki bolondnak hitte. A hölgy, úgy saccra, hetvenes éveit taposta, mert hiúsága miatt korát sosem árulta … Olvass tovább